Kenya 3. (Az utazó)

KÉPESLAPOK KENYÁBÓL III.

Mombasában várlátogatásra megyünk a Jézus-erődbe. De miért hívják Jézus-erődnek? Mert a portugálok mindenekelőtt a kereszténység védelmezőinek tartották magukat. Ahhoz képest, hogy az erőd 400 évvel ezelőtt épült és töménytelen sok véres háborút és rohamot élt át, viszonylag jó állapotban megmaradt.Az ágyú torkolata a tenger felé irányul, mert mindig erről támadott az ellenség.
Kenya végül is a brit uralom alól 1963-ban nyerte el a függetlenségét, és 1964-ben kiáltották ki a Kenyai Köztársaságot.

Belépünk a vásárcsarnokba, a Makupába. Egy hatalmas, rendetlen bazár. Itt mindent lehet kapni a nagy "összevisszaságban". Feltűnően figyel bennünket a fekete szépség - aki a bájait kínálja - megfizethető áron vezetőnk szerint, aki egyúttal arra is felhívja a figyelmünket, hogy bármilyen jó alakúak és csinosak is ezek a könnyelmű fekete pillangók (talán csak nagyon szegények), jusson a jámbor turista eszébe, hogy ebben az országban is kiemelkedően magas az AIDS veszélye.

És milyen a közbiztonság? Csapnivaló! Minden értéket, iratot a szállodában kell hagyni! - szól a figyelmeztetés. Mindenfelé hemzsegnek a zsebtolvajok, senkinek sem ajánlatos - már a turistákra értve - egyedül gyalogosan közlekedni a városban, sőt vannak helyek, melyeket sötétedéskor még a helyi lakosok is elkerülnek.

Rengeteg a kókuszpálma, mely a vidék egyik leghasznosabb pálmafája. Termése a kókuszdió, 7 hónap alatt érik meg, évente 4-5-ször szedik. Az éretlen dió teje édes, frissítő, összehúzó hatású. Nagyon kellemes innivaló, erjedve pedig erős szeszesital. Az egészen érett kókuszból olajat sajtolnak.
Héja szépen fényezhető és olyan kemény, hogy akár esztergályozni is lehet. Belőle különféle edényt, lámpát, kanalat, gombot stb. készítenek. A fa meghasítása során nyert sebből nedű folyik, mely megerjesztve a kedvelt pálmabor. És még sokmindenre hasznosítható a kókuszpálma.
Éppen szüretelik. Hatalmas gúlát raknak a diókból, majd feldolgozzák. Ugye, senki sem csodálkozik, hogy ilyen biztonságosan őrzi a fekete "szekrény" az értékes termést?

Kenya 2. (Az utazó)

KÉPESLAPOK KENYÁBÓL II.

Bemegyünk a városba, Mombasába. Az utcán óriási tömeg, zsivaj és árusok, portékáik és szemét minden mennyiségben. A higiénia ismeretlen. Nem csodálom, hogy a várható legmagasabb életkor a férfiaknál 57, a nőknél 61 esztendő. A tisztelt Olvasó talán meglepődik, hogy Mombasa ilyen, pedig - mint tudvalevő - valójában turistaparadicsom. Ez azonban a tengerparti életre, városrészre vonatkozik.

A kis üzletben számos olyan különlegességet látunk, amit megnevezni sem tudunk: számunkra teljesen ismeretlen. Bár a tulajdonos anyanyelve szuahéli, beszéli az angolt - aminthogy a szállodában is minden alkalmazott tud a nyelven legalábbis annyit, amennyire feltétlenül szüksége van.

Friss gyümölcsöt hoz be a városba a városkörnyéki településen lakó - mint látjuk - muszlim vallású asszonyság. A kenyai lakosság legnagyobb része a mezőgazdaságból él, a földek zöme közösségi tulajdonban van. A legfontosabb exportcikk a kávé, tea, banán. És a legfontosabb élelmiszernövények a kukorica, burgonya, és idesorolhatjuk a banánt újfent.

Olyan rekkenő a hőség, hogy még a helybeliek is ernyővel védekeznek a tűző napsugarak ellen. Nagyon szegények! Ezt mutatja soványka árukínálatuk is. Ahogy elnézem ezeket a szűkölködő árusokat, eszembe jut, hogy bármily nincstelenek is, azoknak a leszármazottaik, akiknek szerencséjük volt, mert nem jutottak a kegyetlen, pénzsóvár arab rabszolgakereskedők kezére. Mert bizony itt volt a rabszolga-kereskedelem központja. Mombasa kikötőjéből évente több tízezer összebilincselt fekete rabszolgát szállítottak hajóval egy életre szóló kínszenvedést okozva nekik más világtájak felé.

Átmegyünk egy maszáj falun. Csak pár percünk van: egy fénykép erejéig - ami azonban nagyon sokat mutat.
Nyomorúságos sárkunyhóban laknak: ez a manyata. Bekukkantok. Az illatot nem európai orrnak találták ki. A szoba közepén néhány gally, mert éjjel hideg van, fűteni kell. Jobbra-balra elrekesztett hálóhelyek, itt alszanak az asszonyok. Egy valamirevaló maszájnak több hitvese is van; minél nagyobb a zebucsordája, annál gazdagabb, annál több a feleség.
Alapszabály: a férfihoz nem méltó a munka! A férfi feladata kizárólag az állatok őrzése, ellátása. Legkedveltebb ételük a szarvasmarhavérrel kevert tej: a tejet tökhéjból kifaragott "edénybe" fejik; a tejhez vért kevernek, amit alkalmanként a szarvasmarha nyaki vénájából engednek ki a szükséges mennyiségben. És az edényt mivel mossák ki? Tehénvizelettel.

A nőket kopaszra nyírják, fülükben ékszerként méretes karika csüng. Tisztelt férfitársaim, a világért sem szeretnélek Benneteket elrettenteni egy különlegesen szép kenyai kirándulástól, de valamit el kell mondanom. Errefelé a házastársakat nem sok érzelem fűzi egymáshoz. Ha vendég érkezik - mivelhogy nagyon vendégszeretők - a szívélyes házigazda bármelyik feleségét a vendég rendelkezésére bocsátja éjszakára amellett, hogy étellel-itallal is bőségesen ellátja - az ottani szokások szerint. És mi történik, ha a látogató az önzetlen felajánlást nem fogadja el? Bizony ez a legsúlyosabb sértés - errefelé pedig a sérelmeket nagyon komolyan veszik!

Kenya 1. (Az utazó)

KÉPESLAPOK KENYÁBÓL I.

2006. márciusában utaztunk el Bécsen keresztül az afrikai kontinens keleti részén elterülő csaknem 600 000 négyzetkilométer területű és 28 millió körüli lakost számláló Kenyába. Kenya az egyenlítő két oldalán, Afrika keleti partja mentén fekszik. Területén más afrikai országokhoz hasonlóan különböző népek és kultúrák osztoznak. A mombasai repülőtéren szállt le a gépünk.

Pálmaligeteken áthaladva jutottunk el a szállásunkra. A hatalmas szállodasor több kilométer hosszan, sok hektáron beépülve húzódik a tengerparton. Bizony fárasztó volt az egész éjszakai utazás bezsugorodva a repülő szűkös ülésébe.
Egyből áthangolt azonban a hajladozó pálmafák egzotikus látványa, és azonnal felélénkített a tenger felől érkező sós szellő és a pálmaligetekben szorgoskodó feketék barátságos, mosolygósan mondott köszöntése: JAMBÓ, JAMBÓ...

Gyors reggeli - és irány a tengerpart! Kedves mosollyal vár a fekete szakács, hogy elkészítse a reggeli tojásrántottámat. Megszámoltam, nyolcféle egzotikus és ismert fűszeres tálka volt a pultján, mindössze rá kellett mutatni, hogy melyikből kérem ízesíteni. A paprika, paradicsom és sajton kívül egyiket sem ismertem, de ha már itt vagyok, kipróbálom mindegyiket. Nagyot nevet a fekete atyafi, mikor mondom neki, hogy mindegyikből tegyen bele. Bár tatottam tőle, mégis nagyon ízlett az egzotikus omlett! Minden reggel ez volt a breakfast-öm.

Mint már mondtam: gyors reggeli - és irány a tengerpart. A tengervíz meleg, a forró napsütést elviselhetővé teszi a már említett kellemes szellő, ami a tenger felől lágyan simogat bennünket.
És a parton várakozik hosszú sorban az árusok tömege, és az Afrikában honos állatok fából faragott serege fogad. Valamennyi egy kis remekmű! És minden faragvány kézimunka, amit egy 1969-ben létesült szövetkezetben állítanak elő, és a világ csaknem minden országába exportálják. Ez nagy segítség az itteni munkanélküliség leküzdésében. Sokan gyártják, és sokan árusítják. Pénztárcánkhoz mérten egy-két emléktárgyat mi is vásároltunk.

A tűző nap ellen nem vittem fejfedőt, így már az első nap kalapvásárt kellett tartanunk. Íme, a növényekből font hűvös jellegzetes kalap, mely könnyed és jól véd a naptól. Hosszas alkudozás után az árus 200 shillingért odaadta (1 dollár = 80 shilling). Áldomásként elkészítettünk egy "családi" képet, a vásárolt kalpag pedig most is ott díszeleg a lakásunkban, a falon: Memento Kenya!

Kapott leveleket

Dr. Koppel Zoltán
KATEDRA MIKROBIOLÓGIE
Veterinárska fakulta VSP
KOSICE, Komenského 71
C S S R

_______________________________________

Dear Sir,

I should be very much obliged to you if you could send me a reprint of your interesting paper: Fuzariummal fertőzött kukorica... pulbished in M.Á.L. 1974. 8. 539-543.

Yours very truly:
Dr. Koppel

Egy levente naplója 17.

(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságba és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)

Schwertberg, 1945. május

Ez a hét sokat fordított az életünkön! Vége a hiábavaló munkának! Már búsultunk viszont a keleti foglyok sorsa miatt, mígnem megtudtuk, hogy a rádió bejelentette, hogy május 8-án 23 órakor a háború befejeződött. A magyar foglyok mehetnek haza. Szinte diadalmámor tört ki. Egész éjjel beszélgettek a fiúk. Csak úgy hajnali 3 óra felé csendesedett el a nép. Már az éhség miatt sem búsultunk. Haza... haza... csak ezt kívántuk. A szds úr nem akar addig hazajönni, amíg csak egy orosz is lesz Magyarországon, de a fhdgy úr már indulna.

1945. május 9.

A németek, a Wehrmacht civilbe öltözve özönlik haza. Rövidnadrág-ing-hátizsák, haza. Egyenruhást alig látni. Délben berobban egy hír: tőlünk kb. 2 km-re egy nagy Wehrmacht szerelvény áll, amit a katonák már elhagytak. Mindenki kiment darizni. Kivétel nélkül az egész század, de most már nem alakulatban!
Megpróbálom leírni a látványt. Az úton, útikanyarban végig az országút jobb oldalán egy elhagyott gépesített alakulat. Wipponok és személykocsik, két- és háromüléses, tehát oldalkocsis motorkerékpárok hosszú sora - már gazdátlanul. Imitt-amott egyik-másikat már felgyújthatták, mert füstölgött. Nem egy civil felült egy motorra, és elhajtott vele.
Civilek és katonák egyaránt kocsiról-kocsira jártak, és mindenki szajrézott. Itt mindent lehetett találni, amit elhagytak! Mi is szajréztunk kenyeret, mézet, csizmát, új bakancsot. És még csokoládét is, amennyi csak kellett az ellátó GH-s kocsikból. Ami finomat csak el lehet képzelni, az mind volt itt. Leültünk és degeszre ettük magunkat Németországban, német kajából. És hogy mi volt a táborban ezután? Egész éjszaka csak kijárás, öklendezés. Sokaknak bizony megártott, hogy nem ismervén határt, a hosszú koplalás után szarásig zabálták magukat. Én a kaján kívül csak egy új bakancsot (rámfért) és egy tiszti csizmát szajréztam.

Május 10.

Megjött a parancs, hogy 12-én, holnapután indulunk. Egy kis keserűséget okozott, hogy a Dunamentén levő úton az erste Totenkopf SS-hadosztály nem adta meg magát az oroszoknak, hanem nyugat felé vonul teljes fegyverzettel. Osztrák csoportok már piros-fehér-piros nemzeti zászlójukkal jöttek az oroszok elé, ahol azonban ilyenekkel találkoztak az SS-ek, elkapták és agyonlőtték őket. Ez bizony nagyon rossz hír.

Május 11.

Süttettem süteményt az útra. Szereztünk kétkerekű kiskocsit, illetve két kis kerék tengellyel, ezen toljuk majd a csomagot. Amikor kimentünk a Bukoviczcal ládát szajrézni a Wehrmacht által elhagyott helyre, találtunk is egy megfelelően nagy ládát. Ekkor találkoztunk egy magyar SS-szel. Addig kínált snapsszal, amíg jól bepiáltunk, olyannyira, hogy alig bírtunk hazamenni a nagy ládával. Én még sohasem ittam snapszot, jól megártott.
Alig értünk be a táborba, már jött is a parancs, hogy fél órán belül indulás! A többiek már majdnem kész voltak. Hej, de gyorsan kiszállt belőlünk a snapsz! Felszereltük a ládát a kocsira. Este 7 óra lett, mire valóban indulásra készen állt a század. Közben az amerikaiakat felváltották az oroszok, és egyelőre leállították az indulást.

Május 12.

Végre mégis elindulunk. Az oszlop parancsnoka az a Balog szds., akit apámmal cseréltek fel, mármint hogy ő jött a tiszafüredi járás éléről, apám pedig őt váltotta fel ott. Zárt kötelékben indulunk. Sok-sok magyar csoporttal is találkozunk. Mind-mind hazafelé tart. Szerbek, szlovákok, volt orosz foglyok tömege (ez utóbbiak hajában középen egy sáv kopaszra van nyírva). Menetoszlopunk két oldalán fegyveres oroszok kísérnek. Ez nem nagyon tetszik nekem.
Egy nagy tisztáson megálljt vezényel a géppisztolyos orosz katona és ötös sorokba állít bennünket. A tisztáson egyébként mindenféle népség hemzsegett. Nem messze egy szerb uniformisos csoport. A jellegzetes sapkájukról ismertem meg őket.
Az orosz parancsot ad! Mindenki tegye le a csomagját, és csomag nélkül előre Indulj! Jó messzire kellett menni, amikor az orosz megálljt parancsolt.

Egy levente naplója 16.

(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságba és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)

Tisztjeink tiszteseink állandó hajszolása mellett napról napra járunk ásni az erődöket. Pedig már mindez hiábavaló, hiszen Bajorország kikiáltotta a függetlenséget, és hazaküldte katonáit. Már itt, Linztől 15 km-re folyik a harc, a hiábavaló háború.
Kint az erdőben éppen előttem, egyik ágról a másikra ugrál egy mókus, valahol egy kakukk szól... itt a mezőn a zöld pázsiton fehér és sárga virágok ingatják illatos fejecskéiket... minden, minden szabad, csak mi vagyunk katona-rabszolgák. A hadsereg már lefegyverezve, hadifogolyként dolgozik, és minekünk itt pihenő időben jobbraát-balraátot stb. kell csinálni! Alaki kiképzés a háború utánra, és még mindig kikötések, gúzsbakötések - a tiszt urak szórakoztatására. Ugye, Naplócskám, ha nem lennél velem és nem élnéd át mindezt, magad is bizonyára el se hinnéd.
Pedig a munka, a sáncolás nem könnyű! Mondhatnám, kemény munka, de kezdem már megszokni. Istenem! Tekints le ránk és vidd haza mielőbb a szerencsétlen magyar katonagyerekeket.

Baumgarten, 1945. május 2.

Végre megkezdődött a háborús életünknek az utolsó felvonása. Olvasom az újságban, hogy Hitler hősi halált halt, Dönitz tengernagy lett az új Führer, aki az angol-amerikaiaktól békét kért, de a Szovjettől nem. Így hát ezen az oldalon tovább folyik a háború.
Olvasom a német újságban, hogy Graziani az egész olasz és 2 német hadsereggel kapitulált. Mussolinit Milánóban kivégezték. Az angolok átkeltek a Brenner hágón, az oroszok az Elbán 4 hídfőt állítottak. Horthy Miklóst az angolok kiszabadították. Mind-mind új hírek, melyek a háború utolsó jelenetei.
És velünk mi van? Kenyeret egyáltalán nem kapunk, az élelemadagunkat csökkentették. Most már legjobb volna az angol uralom! Azt, hogy milyen szörnyű az éhség, nem lehet kimondani. Felesleges leírnom! A társaság csupa csont és bőr...
Nem mondom, most kapok 5 vacsorát a gazdánál a szkv. úrral együtt. Nagyszerűen eladtam a szkv. óráját, az élelem az alkuban ki volt kötve. Hát bizony annyit érsz, ahány nyelvet beszélsz - mondja a közmondás! A nyelvtudásom - most talán ha kicsit túlzok is - életmentő volt.
Még csak most fejeztük be a munkát. Ó, de mi szükség van már futóárokra? Lövészárokra? Mi pedig már alig várjuk a melegebb napokat! Itt, 800 m magasban vagyunk az Alpokban. Tegnap, a szép május elsején szép nagy pelyhekben hullott a fenyőerdőben a hó.
A nyitott pajtában, a tetves szalmán fekvő baka számára bizony ez nagyon kellemetlen. És egyáltalán kibírható? Emellett minden reggel már 5 órakor ébresztőt rendelt a fhdgy úr, mégpedig a nyári időszámítás szerint. Megemlítem, hogy errefelé is az a szokás, hogy a leveses tálat kiteszik az asztal közepére, körbeüli a család, és mindenki maga kanalazza a tálból.

Baumgarten, 1945. május 6.

A napokban igen érdekes, fontos események történtek. Itt volt az ideje, mert a legénység végelkeseredésben volt. Ez az állandó, egyhangú, semmirevaló robot, a szűkre szabott kaja, a hazavágyás egy életfogytig tartó szibériai kényszermunkának hatott.
Az előbb történt fontos politikai események ellenére is Dönitz a háború folytatása mellett döntött. Nos, 3-án megdördültek a frontágyúk. Emellett állandó bombázások folytak. És mi az erdőben rendületlenül ástuk tovább a hiábavaló bunkereket! Ez volt a parancs, a parancsot pedig végre kellett hajtani. És az alattunk húzódó - már az előbbiekben is említett országúton - megjelentek az amerikai páncélosok.
A főhadnagyunk elébük ment, barátságosan fogadták. Mindent elmondott, amiről már írtam, erre nem ellenségként fogadták, és néhány rohamfegyvert is adtak neki. Ezt mi sem tudtuk, mivégre történt.
Egy azonban biztos, hogy a jó hangulat a századnál a tetőfokra hágott. A nyomorult tanyánkon állandó volt a nóta! A nyomorult, sovány keblekből vígan tört elő a bakadal: "leszerelő magyar bakák számára..." Ma már az amerikai gyalogságot várjuk és főként azt, hogy indulhassunk haza. Most már mindenki bízott! "Na már csak néhány nap", "nos még egy hét és indulunk" - ez volt a fő beszédtéma.
Úgy éreztem, hogy az én ereimben cikázik az öröm, állandóan csak daloltam volna. Éjszaka Édesanyámékkal álmodtam, ha csak behúnytam akár egy percre is a szemem, a családi körben találtam magam, és mindig a nappali szobában ültem, köröttem a kis családunk.
És most valahogy mégis szorongó lélekkel és fájó szívvel rovom a sorokat kedves naplómba. Koszos, tetves szalmaágyamon ülök, és a ládám az íróasztalom. Mert az előbbi a fantázia, az álom, ez pedig a valóság. És valami nagyon megfájdul belülről...
Szőke hdpr. az imént jelentette ki, hogy a rádió szerint egyelőre szó sem lehet a hazamenetelről. A nyugati foglyokat mind hazabocsátották, a keletieken azonban még nem tudtak megegyezni a szovjettel. A lengyel kérdésen van egy kis zavar. Úr Isten! Ne nézd már sokáig ennyi magyar ember lelki szenvedését!

Egy levente naplója 15.

(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságba és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)

1945. április 17.

Itt ülök a fenyvesben egy fatönkön. Odalent fut a Bécs-linzi országút, melyen Linz irányába állandóan vonulnak a hosszú kocsioszlopok és magyar katonák is. Egy teherautó és hozzákötve egy másik. Spórolni kell a benzinnel!
Az erdőből madárdal hangzik, lentről az egyhangú, állandó motorzaj, közelemben pedig az ásók és zörejek egyhangú zöreje. Épül az erőd, ami megállítja az oroszt! A nap erősen tűz ide. Mellettem az almaborral teli hűsítő. Itt nem szőlőből, hanem almából készül a bor, olcsón lehet vásárolni.
Szemem a távolban egy tornyos várromon mereng, lelkem pedig otthon bolyong. A fehér nappali szobában, a szép családi körben, fantáziámban pedig már a felszabadító angol-orosz páncélosok dübörögnek. Már mindenünnen erősen közeleg az ellenség. Ide nem messze pedig már idehallatszik a front dübörgése.
Istenem! Én az erdők és a természet mély tisztelője, itt a szent templomodban, a tiszta természetben, az erdőben, kérlek, vess véget ennek a mocskos háborúnak, és ismét együtt ülhessen a kis családunk. Én pedig hamarosan találkozhassak az Édesapámmal. Drága Mennyei Atyám, segíts! Istenem, segíts!

Baumgarten, 1945. április 19. csütörtök

Egy újabb szakaszt alakított a fhdgy úr, engem is áthelyezetett az V. szakaszhoz rajpk. helyettesnek. Ezzel már Kandó hdpr. úrtól is áthelyeztek. Sanyarú haladvány. Először is elválni az én drága jó apámtól, ezután Gánóczy fhdgy úrtól, most pedig Kandó hdpr. úrtól. Méghozzá kihez helyeztek? Az öreg Lovászi hdpr. úrhoz. Szar ember! Rám igen haragszik.
Egyszer Kremsbe mentem kenyeret vételezni. Itt összetalálkoztam egy magyarral, egy szép magyar kislánnyal. Jól elbeszélgettünk a vételező kocsink után ballagva. Jól telt az idő. Hogy miért, én sem tudom, de Lovászi ezért rettenetesen megharagudott, letolt.
Egyszer a háziaknál sütött - nagyképűen - tükörtojást. Megkóstoltatta a háziakkal, milyen finom. Persze németül egy szót sem tudott! Én a nyelvtudásom miatt ugyancsak jó voltam náluk, és én is sütöttem 3 tojást. Az irigység megpukkasztotta, hogy én, egy rongy baka is megtehettem ugyanazt, amit a tiszt úr. Először le akarta dobni az edényt, azután pedig engem kizavarni. No, de most már nem ilyen errefelé a helyzet! Nem hagytam ott. El lehet képzelni, hogy ezek után miként kezelt engem ez az ember, mint szakaszparancsnokom!
Esténként de sokszor bizony nappal is megered a könnyem, sírok mint egy gyerek! Akit kihallgatásra rendel valamelyik feljebbvalója, azt Szilágyi főhadnagy úr vagy kikötteti, vagy gúzsba kötteti!
Tegnap ismét végig kellett nézni egy kikötést! A hátamat a hideg borzongatta, a lelkemre pedig sötét lepel szállt! Istenem, mennyi aljasság! Meddig tart ez még? Kandó hdpr úr bíztat, 7-10 nap és vége lesz mindennek. Addig majd csak kibírjuk ezt a pár napot! Istenem, adj erőt, hogy szembe tudjak nézni mindezzel.
Ma Lovász gyeptégla termelésre jelölt ki egy fájós kezű és még két fiúval. Nagyon lebaszott, mert a gyeptéglákat nem mértanilag négyzetalakúra vágtuk. Ez a leendő géppuskafészekhez kell, amivel megnyerjük majd a háborút.

Baumgarten, 1945. április 28.

Először is születésnapod alkalmával Terád gondolok, Édesanyám! Drága jó Mamikám! Drága jó Mamikám! Itt fekszem a pajtában - szalma ágyamon. Itt fekszik előttem drága képed. Igen sokat gondolok most Terád! Ma van a 39-ik születésnapod. Ej, de szeretnék most otthon lenni. Otthon lennék és drága dolgos kezedet megcsókolnám. Innen néhány száz kilométerről is még sokkal melegebben gondolok Rád, mintha otthon lennék. Kívánom tiszta szívemből, hogy a Jóisten hozza össze a családunkat, és tartson meg Téged még körünkben sok-sok esztendeig.
Igen, ezt kívánja neked tiszta szívből éhező, rongyos, tetves katonafogoly fiad. Isten éltessen igen-igen sokáig.
Igen-igen sok csókot és kézcsókot küld nagyon sokat szenvedő

Fiad.

Kapott leveleket

Mme A. BARBEAU
INRA
STA. RECHERCHES PORCINES
SAINT GILLES
35590 L'HERMITAGE
FRANCE

________________________________________

4/7/92

Dear Dr. Radnai:

Please send me a copy of your article: "Observations on the Use of Bionit-S, a Growth Promoting Feed Supplement, in the Swine Management" published in Magy Allatorv Lapja 46/12 (DEC 1991) p. 727-730.

Mme A. BARBEAU

Kapott leveleket

Dr. Giordano, Antonio F.M.
Departamento de Fisiopatologia
Facultad de Cs. Veterinarias - UNICEN
Capmus Universitario - Pje. Arroyo Seco s/n
(7000) - TANDIL
REPUBLICA ARGENTINA
____________________________________________

Dear Doctor:

I would greatly appreciate a reprint of the following article and of any others bearing on the same or related subject:
Data on the metritis-mastitis-agalactia (MMA) syndrome of swine - Magyar-Allatorvosok-Lapja. 1974. 29:9, 582-586, 7 ref.

Thank you.
Dr. Giordano, Antonio

Dubai - Omán 5. (Az utazó)

KIRÁNDULÁS A MUSZLIM VILÁGBA: DUBAI - OMÁN SZULTÁNSÁG V.

A rekkenő hőségben a fal mellé az árnyékba húzódik a muszlim világ csodáira éhes, errefelé turistáskodó magyar csapat. Mi is. Megállás nélkül öntöttük magunkba a sok folyadékot, és amint lehetett, kerültük a napsütést. Sajnos (az egyébként javallt) mértéktelen folyadékfogyasztás eredményeként mindinkább szorított a szükség. Emlékeztem, hogy eljöttünk egy különálló kis épület mellett, melyen latin betűkkel is feltüntették, hogy Rest-Room! A kép átvillant az agyamon... Végszükségben voltam: visszarohantam a kis házacskához. Csak amikor odaértem, láttam a kiírást: Women! (női). Amint utóbb az arab vezetőnk elmondta, a férfiak "épülete" ugyancsak különálló, és vagy 20 méterrel odébb volt, amit én sajnos nem láttam, és nem is tudtam róla. Kutyaszorítóban voltam, nem teketóriázhattam, az égvilágon senki nem volt a környéken, nem tudtam megkérdezni, hogy merre van a "Men" feliratú helyiség. A tárva levő nyitott ajtókból következtettem, hogy bent sincs senki. Igénybe vettem hát néhány percre a kis ház életmentő szolgáltatását. És ebből lett (volna) a baj!
Visszatért életkedvvel (hátam mögött immár megoldott problémával) léptem ki a helyiségből, de máris lélekszakadva rohant felém az arab kísérőnk meg a tolmács, és kegyetlenül rám ijesztettek, hogy a törvényeik szerint nagyon nagy bajt okoztam! Megszegtem az iszonyú szigorú iszlám szabályt! Csak akkor ébredtem rá, hogy valóban gond van, amikor igazhitű vezetőnk kétségbeesését láttam. Villámgyorsan felvilágosított, hogy az ő törvényeik szerint - ebben a furcsa iszlám világban - ilyen főbenjáró bűnért bizony komoly büntetés jár. És a magyarázkodást az iszlám törvények (és kövek) nem ismerik!
A kizárólagos szerencsém az volt, hogy egyetlen igazhitű ománi polgár sem járt erre, és nem látta ezt a nálunk nevetségesnek minősülő "bűncselekményt", vezetőnk pedig cinkosommá lett. Ezúttal tehát megúsztam!

Ezután már csak tisztes távolságból mertem fényképezni az utcai forgatagban a talpig feketébe öltözött és egymással trécselő muszlim hölgyeket. Sokuknak csak a szeme és a szája volt fedetlen, mint nálunk a kommandósoknak.

Datolya minden mennyiségben! A datolyát kínálják, kósolgatják a piacon, de tele vannak velük az áruházak polcai a legkülönfélébb minőségben, exotikus csomagolásaikban, a nagypiacokon pedig zsákokban hozzák-viszik a számunkra oly kedves csemegét. A datolyapálma eredethelye Arábia, a datolyakultúra és -termesztés errefelé nagyon régi keletű! A gyümölcs néptáplálkozásban betöltött szerepe sem elhanyagolható.

Számos gyógyforrás is van errefelé. Az egyiket mi is felkerestük. Hiába volt azonban rekkenő hőség, a forrás vize olyan hideg volt, hogy csak a német turisták mártóztak meg benne.

Bizonyára jobbulást remélve a gyógyító forrásvíz felé sántikál az öreg muszlim aggastyán is. Karakteres figura, melyhez hasonlóval számos helyen találkoztunk iszlám országában.

Óriási létesítmény a maszkati nagymecset: az Ezeregyéjszaka mecset, mely több, mint ezer hívő befogadására alkalmas. A hatalmas építménynek 2 minaretje (vagyis karcsú tornya) van, mely magas kőerkélyéről szólítja imára a buzgó igazhitűeket a müezzin. 2-3 óra is kellett, míg bejártuk a pompásan csiszolt csillárokkal megvilágított termeket. Megcsodáltuk a kézimunkával készült hatalmas szőnyegeket, padokat, a hölgyek karzatát, ahonnan végre ők is bigott korlátozás nélkül nézhetik-szemlélhetik, helyesebben gyönyörködhetnek az alant imádkozó hosszú sorokat betöltő férfinépség sokaságában.

Elhagyjuk Maszkatot, a fővárost, hazafelé tartunk. Festői látványt nyújt a monstrum vár, mely valamikor a várost védte a torzsalkodó arab törzsek és a behatoló külföldi hitetlenek támadásaival szemben. Az erőd előtt pedig egy mecset kecsesen szép minaretje int búcsút az iszlám világban kalandozó kis magyar társaságnak.

Kihasználjuk a visszaindulásunkig maradt két napot a vízparton, ahol a selymes habok, a strandolásra különösen alkalmas, enyhén hullámzó langyos tenger, az éltető napfény és a hatalmas, korszerű, kényelmes szállodák várják a világ minden részéből a pihenni vágyó turistákat.