2010. április 5., hétfő

Dél-Afrika I/3. (Az utazó)

DÉL-AFRIKAI KÉPESLAPOK I/3.




És hogyan kerültek a fekete rabszolgák Dél-Afrikába? Bizony virágozott a rabszolga-kereskedelem. Seregestül érkeztek naponta az eladásra hurcolt rabszolgák Afrika különböző tájairól. A csoportokat Quibukáknak nevezték és fegyveres őrök kísérték őket. Pontos leírást olvashatunk róluk többek között hazánkfia, a nagy Afrika-kutató Magyar László élménybeszámolójából is.
A felnőtt vagy izmos rabszolgákból 10-12 fő képezett egy csoportot. Nyakukon vaskarikák, melyeknek 2 fülén egy hosszú vaslánc van keresztülhúzva. Olyan módon vannak megbéklyózva, hogy közöttük mindössze "egy üres hely" marad. Minden ruha nélkül, egészen meztelenül kénytelenek a szerencsétlenek gyakran 120 nap járóföldet haladni éhségtől és szomjúságtól gyötrődve.





És mi történik az 5-6 éves gyerekekkel, akiket nem vásároltak meg, de a hosszas és fáradságos úton követték megbéklyózott anyjukat? Minden irgalom nélkül kiragadják őket jajgató anyjuk karjaiból, hogy visszajussanak az oly sok keserű könnytől öntözött úton belföldre. Sajnos még számos más kegyetlenkedéssel is ötvözték azt az embertelen embervérkereskedést.





Ezek a fiatalok sört isznak és talán már nem is tudják, hogy őseiknek az ún. kaffer-sör volt a nemzeti italuk. Ez gyengén alkoholos, élesztő szagú folyadék, "úgy is mondhatnám, erjesztett korpalé" - írja egy hazánkfia, aki azidőben megkóstolta a feketék által olyannyira istenített nedűt. És miből készült ez a csodálatos, közkedvelt ital? Közönséges cirokból, amit mi a seprűgyártók által jól ismerünk.





Most pedig jöjjenek el velem egy zulu faluba! Barátságosan fogad bennünket egy csinos, fiatal hölgy és az idő vasfogától nem kímélten kissé elterebélyesedett mamája. A zuluk a bantu népcsoporthoz tartozó harcias nép, akik bizony sok borsot törtek a betolakodó hollandok és angolok orra alá is. Egy költő azt írja: a zuluk az afrikai népek arisztokratái.





Belépünk a lakásukba, a kraalba. Portájukat tüskés akácia ágakból font mintegy 2 m magas kerítés veszi körül. Középen helyezkedik el, a lakókunyhó, a lakás, mely félgöbmszerű. Vázát faágak összefonásából készítenek.




A zuluk nagyon harcos nép! Egykori híres vezérük, Tshaka egész népét a katonai hódítások szolgálatába állította annakidején. Hadjárataik folytán a nőtlen katonák között kiosztották a hadizsákmányként kezükbe került hajadonokat, hölgyeket. A tőlük származott gyerekeket megölték, a foglyul ejtett erős férfiakat azonban kiképezték a saját harcmodorukra, és besorozták a saját hadseregükbe.
És mit csináltak a zulu asszonyok? Ők és a gyerekek követték a harcosokat, hajtották utánuk az állatokat, és gondoskodtak a harcosok ellátásáról.





A zulu táncos nép. Ezúttal a harci táncukat látjuk. Mulatságaikon azonban nagy tüzet raknak, és akörül táncolnak férfiak és nők vegyesen. Táncukat férfiak és asszonyok összekeveredve minden rend nélkül különféle bizarr ugrások és "illetlen" mozdulatok közepette ropják, miközben szüntelenül tenyérbe csapkodva egetverően kiáltoznak. Közben persze nem maradhat el a pálmabor vedelése sem, ami hozzátartozik a "bulizáshoz".

2010. április 4., vasárnap

Dél-Afrika I/2. (Az utazó)

DÉL-AFRIKAI KÉPESLAPOK I/2.




Itt pedig már formába öntik és egy óriási precíziós mérlegen milligrammnyi pontossággal mérik a formába öntött aranytömbök súlyát. A bányalátogatás és az aranytömbök gyártási folyamata óriási élményt jelent...





Egy eredeti kocsi a múzeumból, mely a búrok történelmi vándorlásainak időszakából származik. De kik is voltak a búrok, akik oly sok véres csatát vívtak ebben az országban?
1652-ben Riebeek holland kapitány fedezte fel a mai Fokvárost, majd megkezdődött a holland bevándorlás. Fokföld népességét a XIX. század elején mintegy 26 ezer fehér, több mint 30 ezer az angol gyarmatokról idehurcolt fekete rabszolga és 20 ezer bennszülött alkotta. Nos, a holland gyarmatosítók voltak a búrok!





Majd 150 esztendős holland uralom után jöttek az angolok, akik 1820-ban ezernyi emigránst telepítettek ide. Számos szobor emlékeztet a kegyetlen angol-búr háborúkra. Arra példaként, hogy ez milyen kegyetlenül zajlott csupán egyetlen esetet, történetet említek.
1899-ben az angolok közel fél millió katonát küldtek Dél-Afrikába a mintegy 60 ezer harcossal rendelkező búrok ellen. A csapatok a Brit Birodalom különböző részeiből érkeztek, így többek között a távoli Kanadából és Ausztráliából is. Amikor 1900-ban legyőzték a búrokat, sorra felégették a búrok farmjait, az asszonyokat és a gyerekeket pedig összeterelték és koncentrációs táborokba zárták. Persze ez a családjukat vesztett búr férfiakat még fanatikusabb ellenállásra késztette. A képen egy búr harcos szobrát láthatjuk.





De milyen volt a koncentrációs táborokban az élet? Csaknem 150 ezer asszony és gyerek sínylődött ezeken a helyeken embertelen körülmények között. A halál ezresével szedte az áldozatait.
A koncentrációs táborokban átélt borzalmakról az angolok brutalitásáról sok család máig őrzi a szörnyű emlékeket. Volt olyan tábor, ahol az őrök gombával etették meg a foglyokat, hogy megszabaduljanak tőlük. Máskor apróra vágott, apróra zúzott üveget kevertek a foglyok ételébe. 26 ezren haltak meg ezekben a szörnyű koncentrációs táborokban! MEMENTO! Íme egy emléktábla a szörnyű gaztettek emlékezetére!





Ez egy korabeli söröskocsi. Ilyen kocsival és ilyen hordókban szállították a sört az aranyásók hada igényeinek a kielégítésére. Dühöngött az italozás, az erőszak, a prostitúció és a gyilkosságok az aranyra éhes kincsvadászok népes táborában.

2010. április 3., szombat

Dél-Afrika I/1. (Az utazó)

DÉL-AFRIKAI KÉPESLAPOK I/1.




1995. februárjában kemény hidegben és sűrű hóesésben indultunk el a Ferihegyi reptérről Amsterdamba, hogy onnan továbbrepüljünk Dél-Afrikába. Igen sokáig tartó, több mint 15 órás a repülési idő. Aki nem próbálta, bizony fogalma sem lehet arról, hogy milyen megpróbáltatás ezt a hosszú időt egy kis ülésbe begörnyedve végigülni - a légimasina körülményei között!





A Dél-Afrikai Köztársaságnak, mely tizenháromszor nagyobb hazánknál, 32 millió lakosa van. Lakosainak 24 százaléka zulu, 10,5 százalék búr, 6,5 százalék angol, sató, szosza csaknem 20 % és egyéb fekete 12 % stb.
E részleteket nem azért taglalom, hogy a T. Olvasót terheljem vele, hanem azért, hogy jobban megértsük azokat az eseményeket, olykor bizarr történeteket, amiket átélt vagy átszenvedett ennek a gazdag országnak a lakossága. Egyébként ezek inspiráltak engem is arra, hogy e távoli útra válalkozzam.





Látogatást teszünk egy aranybányában. Dél-Afrika történetében fordulópontot jelentett az arany és kisebb mértékben a gyémánt felfedezése, mely az ország gazdagságának a fő forrása.
Az 1880-as évek második felében mintegy 80 000 szedett-vedett aranyásó népség érkezett Transwaalba aranyat keresni, meggazdagodni. A betolakodott kincskeresőket a búrok megvetően uitlandereknek, idegeneknek nevezték. Pretória szomszédságában az uitlanderek sátortábora helyén alig pár esztendő alatt felépült a hatalmas aranyváros, Johannesburg, Dél-Afrika fővárosa.





Jöjjenek be velünk az aranybányába! 10-15 fős csoportokba tömörítik a látogatókat, mert ennyien férünk a liftbe, mellyel 5 perc alatt "zuhanunk" le 220 métert, a bánya mélyére. Beszállás előtt mindenki kap bányász-sisakot és lámpát, mert ezek nélkül bizony nem biztonságos odalent, a bánya mélyén tartózkodni.





Megtudjuk, hogy egy csillányi zúzott kőtömegből mindössze egyetlenegy unciányi, tehát 28,25 g színarany nyerhető. A fekete bányászok ezekben a veszélyes járatokban, igen nehéz kézimunkával termelték ki a nagy hőségben az aranyat. Ma már amit csak lehetett gépesítettek.





A földalatti járatok, aknák és tárók építése mind több dúcfát igényelt. A bányászat céljaira elsősorban eukaliptuszokat telepítettek. Ennek nagyon kemény, szívós fája van, a belőle készült dúcolatok előre megérzik a veszélyt olymódon, hogy a kőzettömeg nyomására, amint az erősödik, sírni, recsegni kezdenek a dúcok, mintegy jelt adva a bányászoknak a várható kőomlástól.





Utóbb már gépekkel hozták felszínre az aranyat tartalmazó kőzetet, és íme a megfelelő eljárás után a kohóban folyékonnyá válik az arany, a színarany! Jelenleg 40 bányaüzem működik Dél-Afrikában, melyek 900-1000 tonna színaranyat szolgáltatnak. Ez a világtermelés kétharmada.

2010. április 2., péntek

Kapott leveleket

Dr. DEBEERST ETIENNE
DIERENARTS - VETERINAIRE
Prins Albertlaan, 72
8470 DE PANNE Tel. 058/42580
BELGIUM
__________________________


Sehr geehrter Herr Dr Radnai,

Für die Übersendung eines Sonderdruckes Ihrer Arbeit ware ich sehr dankbar:
- Über die Behandlung der Dysenterie in Grossbestanden mit Styptural.
- Tierarztliche Umschau, Jahrgang 30, April 1, 1975, Heft 4, seite 186.

Mit Kollegialen Grüssen:
Dr. Debeerst Etienne


2010. április 1., csütörtök

Április 1.

ATARAXIÁS SZOMORÚ ARTISZTIKUMMENTES SZTORI, MELY EMBERÖLELÉSSEL VÉGZŐDÖTT



A közös családi vacsora örök öröm: élvezete elvezet a jóérzethez...
Rágás közben ráharaptam valami különös anyagra: pattant, de rugalmas volt, s bár anélkül, hogy különösebben figyelmem centrumában a számban folyó reflexes csoda lett volna, prompt disztingváltam: IDEGEN MATÉRIA!
Ujjaim tevékenysége már a jóízlés határát súrolta figyelmen kívül hagyva a kiváló terítéket, a rendezett körülményeket, az ünnepi öltözékeket, de az enyhén keserűt érző nyelvvel való együttműködés meghozta az eredményt: majdnem kettéfűrészeltem tömött és ép fogaimmal egy katicabogarat (Coccinella septempunctata).
A tányér szélére tettem aprócska testét, s eszembe ötlött egy pillanat alatt: mellettem állatorvos ül, aki nagy tapasztalattal mindig válaszol és szakszerű segítségében bízni lehet.
- Gyógyítsd meg! - exponáltam magam érte röviden-velősen-egyszerűen-lényegretörően.
- Sajnos jelen esetet megvizsgálva eutanáziát javasolnék, melynek szakszerű elvégzése a következőképpen történhet: a corpust a hüvelyk- és mutatóujj begyei közötti részen ritmusos összedörzsölés által igen egyszerű végrehajtani.
- E tevékenység azonban felveti már az aktív eutanázia megvalósítását vagy akár a szándékos ölést, mely végső soron büntetendő - szólt közbe az asztaltársaság egy hozzáértő, fényképező tagja...
(Fénykép: rabeju; szöveg: rotti)

Idekattintva meghallgatható

2010. március 31., szerda

Kapott leveleket


ÉCOLE NATIONALE VÉTÉRINAIRE
PATHOLOGIE MÉDICALE DU BÉTAIL
ET DES ANIMAUX DE BASSE-COUR
31076 - TOLOUSE CEDEX
FRANCE
________________________________


Monsieur,
Dear Sir,
Distinquido Colega,
Sehr Geehrter Herr Kollege!

Je serais trés heureux de recevoir un tiré á part de votre travail:
I kindly ask you send me 2 copies of your paper:
Yo deseo, tener el honor, de recibir una separata de su trabajo:
Für die Ubersendung eines Sonderdruckes Ihrer Arbeit

Magyar allatorvosok Lapja. 31. 3. March 1976 On the swine mastitis caused by Klebsiella

et vos autres publications traitant du méme sujet.
Avec mes remerciements, veuillez agréer, Monsieur, I'expression de mes sentiments distingués.
Furthermore, I should be much obliged if you would enclose some, reprints of your previous papers on the same subject. Thank you very much in anticipation.
Sincerely yours.
y de las publicaciones personales relacionadas personales relacionadas con el mosmo tema
Aprovecho la oportunidad para transmitirle mis sentimientos mas distinguides.
ware ich Ihnen, ebenso wie für die Uberlassung von Separaten früherer Arbeiten auf diesem Gebiet, sehr dankbar
Für ihre Bemühungen danke ich ihnen in voraus bestens.
Mit vorzüglicher Hochachtung Ihr sehr ergebener

Dr. Savey
WORLD ASSOCIATION FOR BUIATRICS
IX. CONGRESS PARIS 6-9-9 1976



2010. március 30., kedd

Egy levente naplója 23.

(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságba és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)

Június 30.

Naponta órákig állok a drótkerítés előtt 5 méterre. Eddig szabad. És ábrándozok. Mígnem a hátamra üt Farók Jancsi vagy valamelyik barátom.
- Mit csinálsz itt, komám? Még bedilizel egyszer...
Hát igen! Mert ott túl a rácson nyílnak a rózsák, ott túl a rácson van a Mennyország.
És agyamon végigfut az emlékezés... Ez volt az internátusban a prefektus úr kedvenc dala... gyakran vasárnaponként ezzel ébresztett a gramofon... szép diákélet.
Tegnapelőtt összefoglalva újra leírtam, mely városokon, falvakon vitt keresztül az utam... Az emlékezés hímes, de sokszor bizony nagyonis aknás mezejére léptem ezzel.
Élénken megelevenedik az utam, mely ehhez a Kálváriához vezetett. Jaj... anyám zokogó arca... apám egy utolsót int a hintóból... "nemsokára visszajövünk" - kiáltja vissza. De többet már én sem tudtam mondani.
És a Zagyva hídig, de még tovább is egy nagy gombóc volt a torkomban, de még akkor fogalmam sem volt arról, hogy még mi minden vár rám.
Ekecs, Január 10. Elválok apámtól, aki ugyancsak megkönnyez, én felülök a főhadnagy kocsijára, mely visz a Kálvária felé.
Derékig érő hóban kemény, de hiábavaló kiképzés, Szencen átlépjük a magyar határt... Fázás... éhezés... szokatlanul kemény munka... kiképzés... fogság, kilátástalanság. De egy katonaruhás kemény férfi nem érzékenyedik el! Ja, vagy éppen a gyomrom korgott? Már készítenek bennünket a nagy oroszországi munkára. Kétszer kapunk levest és fél kiló kenyeret...
Steiner szomszédnak - tolnai gyerek - már másodszor hoztak be egy egész kenyeret és egy darab szalonnát. Jóízűen eszi... Elmegyek onnan, hogy ne lássam.


Pereszteg, 1945. július 8.

A harangok a szentmisére hívnak a faluban, de itt csak mindennapi az élet. Látogatók jöttek! Rohanok a Kapuhoz. Rohanok, hátha itt van Horváthné, kedves jótevőm. Gyorsan befejezem a naplómat, mert ha itt van, odaadom neki, hogy hazavigye. Már írtam levelet is, ha lehet, most azt is hazaküldöm. Ki tudja, lesz-e erre még mód. Ami ezután történik, majd máskor leírom. Most pedig nagyon sietek. Isten veled, Naplócskám! Vidd haza a Kálváriámat! Remélem, hazaér................. szerencsésen.

2010. március 29., hétfő

Egy levente naplója 22.

(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságba és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)


Június 27.

A körülmények ellenére nem egészségügyi tábor ez, hanem szabályos fogolytábor. Mint az újságból értesültünk, kisebb-nagyobb eredménnyel folynak a béketárgyalások, a sorsunk felett is ekkor döntenek. Csak várunk és várunk...
Egy jó esemény is ért! Sikerült szereznem egy Ady-kötetet. Az összes verseit. Ezt olvasgatom most. Kicsit felkavarja a lelkem. A haldokló és Istentől kérő, az életért kapaszkodó Ady.
Már többször is írtam: nem szabad a lelket elhagyni! Nagyon fontos a lelkierő, ami napról napra apad. Pedig a lelket ugyanúgy kell táplálni mint a testet.
Egyetlen lapot sem kapok otthonról. Semmi, semmi hír! A kapu pedig nem akar megnyílni előttünk. Pedig kilátunk a szögesdróton, át a határba. Már sárga a vetés. Már peng a kasza. Elmerengve nézem a drága magyar rónát. Valamikor talán észre sem vettem! Behangzik a tarkakendős lányok víg kacaja. Néhány parasztember áll mellettem a drótkerítésnél, amit 5 méterre volt szabad megközelíteni. Beszélgetnek! Feljegyzem:
- Már otthon is biztos vágják...
- Ha ugyan volt, aki elvetette. Elhajtottak a nyilasok meg a csendőrök öreget, fiatalt egyaránt. Mindenkit...
- Neköm azt írta a Piros, hogy otthon minden rendben van. Szépen érik már a vetés. Sárgul. A gyerek is hazaszökött. De a gyerek csak gyerek. Nincs olyan tapasztalata.
- No majd talán cséplésre, de legalább szüretre csak elenged a muszka!
- Megbaszhassa már, ha még őszre is itt tart.
- Az aratáson már úgysem dolgozhatna, Péter bátyám! Meg egy kis pihenő is kéne előbb, hisz ezzel a koszttal még a lábamon is csak alig állok. Éccaka meg csak köhögök mint a kutya.
- Egy biztos, ha még egyszer hazamehetek, többet sohasem veszekedek a Pirossal! Ej, de jó bablevest tudott főzni gombóccal... hozzá meg az otthon sütött finom fehér kenyér...
Nem folytatta, mert az öreg paraszt szeméből kibuggyant a könny. Nem tudta folytatni... Ki tudja, mire vagy kire gondolt. A régi szép világra vajon, amit tönkretett ez a hiábavaló kegyetlen háború, vagy éppenséggel a Piros mamára, a meghitt otthonra... vagy talán az otthoni szép sárga búzakalászokra. Nem messze a szabad világban éppen folyik az aratás. Egy ember most állt meg a kaszáját élesíteni...
Megtört lélekkel jövök be a szállásomra az istállóba, és ledőlök a szalmaágyamra. És az én lelki szemeim előtt is megjelenik a falunk, a házunk, a családunk, az otthonunk... Talán már többet nem látom mindezt. És az én szememből is kibuggyan a könny.


2010. március 28., vasárnap

Egy levente naplója 21.

(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságba és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)

Pereszteg, 1945. június 19.

A tegnapi nap nagyon mozgalmas volt részemre. Délelőtt kerestek cédulával. Horváth Jánosné volt. Csaknem az egész napot a kapunál töltöttem, de nem sikerült találkoznom vele. Nem tudtam beszélni vele. Nagyon-nagyon bánt a dolog. Lehet, hogy levelet küldtek otthonról. Pedig milyen jó szíverősítő tabletta is volna most számomra egy otthoni levél. No de az nem romlik el, ami pedig késik, nem múlik. Majdcsak megkapom. Nagyon bosszantott a dolog, de most már mindegy.
Estefelé 7 óra lehetett, amikor a tábor parancsnoka kihirdette, hogy egy orosz-magyar bizottság érkezik a táborba, teljes rendet kell teremteni, mert a tábort feloszlatják. Minden csontos arc mosolygóssá vált, mindenütt hevesen beszélgető, vitatkozó csoportokba gyűlt a rabszolga-nép.
Már az is elterjedt, hogy mindenkin csak egy szál ruha maradhat, a többit elszedik. Rólam nem sok elszedni való van, de azt sem bánnám, ha csak egy kisgatyában engednének ki! Csak már a kapun kívül lennék.
A jóhír-szérum azonban csak másnap délelőttig tartott. Igen, ma délelőttig. Tudniillik orvosi vizsga volt, amikor az orvos hdgy kijelentette, hogy a tábort fertőző betegség miatt lezárták.
Csaknem mindenkinek kegyetlen hasmenése volt! A legforgalmasabb hely a latrina volt. Egy hosszú árok, egymás mellett két-két deszka. Erre kellett ráguggolni. Egy öreg alezredes mellettem guggolt, de olyan mérhetetlenül gyenge volt, hogy beesett az árokban összegyűlt szartömegbe. Úgy húzták ki. Mondhatom, jól nézett ki. Hogy hol mosakodott meg, hol mosta meg a ruháját, nem tudom, mert gyorsan elvitték onnan. Állítólag több ilyen baleset is volt, de ezeket nem láttam. Csak a hosszú sorban üldögélő, nyögdécselő, hígan fosó embereket. Szerencsére nekem nem volt ilyen bajom.
Szóval az orvos kijelentette, hogy a táborban kiütött a hastífusz, ami 21 napos zárlatot jelent. Hát ez volt a híres bizottságosdi. Ilyen étkezés és tömegszállás mellett, mindenféle gyógyszer nélkül megszüntethető ez? Ennek talán már sosem lesz vége... vagy éppenséggel hamarosan végső vége lesz.
De mi is itt az élelmezésünk? Lucernaleves, reggel borsótea, két szem kockacukor és egy szelet kenyér. Ez volt a napi adag. Hetente egyszer hús! De milyen hús? Büdös hordó halkonzerv, amiben élő kukacok voltak. Ez nem mese! Élő kukacok! És az sem mese, hogy bizony ezeket is megettük, mert még ebből is csak kis adagot kaptunk. És ha a lucernalevesből néha repeta van, olyan verekedés folyik az ételosztásnál, hogy az őrségnek nem egyszer közbe kellett lépni. Ettől a koszttól lézengett, szinte csúszó-mászóvá vált a társaság. De a hasmenés még azt a kevés kalóriát is kiviszi, ami az említett nagyszerű menüben lett volna.
Az istálló plafonján, ahol a szalmán van a szállásunk, költött egy fecskepár. Üres óráimban ezeket nézegetem. Már lassan kirepülnek a kisfecskék. Mennyire szeretnék velük elrepülni! De itt a vers érvényesült, hogy árva gólya áll magában... ez volt a mi sorsunk.

2010. március 27., szombat

Kapott leveleket



UNIVERSITY OF GUELPH
DEPARTMENT OF ANIMAL & POULTRY SCIENCE
GUELPH, ONTARIO, CANADA
____________________________________________

Dear Sir:

If available, please send me a copy of the following publications: "Reproductive consequences of feeding Fusarium infested corn in two pig farms" Radnai. I. Magy. Allatorv. Lapja. 29(8) p. 539.

Yours very truly,
John F. Patience