MIT KELL TUDNI A MACSKA VESZETTSÉGÉRŐL?
Sz. Aladár somogyi Olvasónk kérdezi, hogy a macskák mennyire veszélyesek a veszettség terjesztésében, milyen tünetek mutatkoznak rajtuk, és mennyi idős korban lehet ellene oltani. Ugyanis a napokban, amikor lezúdult a sok hó, a szenes tárolójába többször is betért a róka. A kutyák oltva vannak veszettség ellen, a három macska azonban nem, pedig ezek is a szenes tárolóban tanyáznak.
Olvasónk egy nagyon időszerű és közérdeklődésre is bizonyára számot tartó kérdést vet fel, hisz a róka után a macska a legfogékonyabb a veszettség vírusa iránt. Ezt mutatja a statisztika is, mert hazánkban 1988 és 1997 között 8098 (79 %) róka-, 985 (9,6 %) macska- és 526 (5,1 %) kutya-veszettségi esetet regisztráltak!
A kérdés azért időszerű, mert a rókaveszettségi esetek száma nyáron a legkevesebb – amikor nappal az anyaróka a kölykeivel többnyire a kotorékban tartózkodik – és január-február hónapokban éri el a fertőzöttség a tetőpontját. Ekkor már a fiatal rókák önálló életet élnek, ugyanakkor ez összefüggésben van azzal is, hogy a rókák a késő őszi, tél eleji időszakban történő párzásuk során gyakran marakodnak, és nyálukkal egymást is fertőzik.
MI OKOZZA?
A betegséget a LYSSAVIRUS genusba tartozó veszettségvírus idézi elő. A veszettség az egyik legszörnyűbb következményekkel járó zoonózis (állatról emberre terjedő betegség), mert ha a bántalom tünetei már megjelentek az emberen, az mérhetetlen szenvedést követő biztos halállal jár.
A veszettség ősidők óta ismeretes, első leírása Kr. e. 2300-ból Babilonból származik, de már Kr. e fél évezreddel figyelmeztettek görög tudósok (DEMOKRITOSZ, ARISZTOTELESZ) arra, hogy e gyilkos kór a kutyaharapással terjed. PASTEUR és munkatársai (1885) dolgozták ki a
veszettség elleni védőoltást, amit a magyar HŐGYES professzor tökéletesített.
A veszettség vírusa iránt az összes melegvérű állatfaj fogékony, de az egyes fajok között jelentős különbségek vannak. Az emlősök közül nagyon fogékony a róka, a macska, a sakál, a denevér és a szarvasmarha; valamivel kevésbé fogékony a kutya, a juh, a kecske és a ló; legkevésbé pedig az oposszum és az ember.
Az esetek túlnyomó többségében a vírus harapás útján, a nyállal jut a szövetekbe, majd a perifériás idegek közvetítésével a központi idegrendszerbe.
ESETEK A GYAKORLATBÓL
Akkoriban a vadakban gazdag, kiterjedt erdőségekkel körülvett Zala megyei községben volt a székhelyem. Egy januári nap – éppen ebédeltünk, amikor – a második szomszédból vérző arccal, kétségbeesetten szaladt át hozzám a fiatalasszony panaszolva, hogy a szelíd, mindig barátságos, kitűnően egerésző macskája „megbolondult”, nekiugrott, és az arcát csúnyán összekarmolászta.
Mint elmondta, már néhány napja nem volt otthon a macska, de úgy gondolta, hogy bizonyára elcsavargott „udvarolni”. A kérdéses napon azonban a kalandor nagy nyivákolással hazaérkezett. Beengedték a konyhába gondolván, hogy éhes, tejet öntöttek a tányérjába, de a macska ezúttal rá se hederített az egyébként kedvenc eledelére.
Ehelyett a helyiségben idegesen ide-oda futkosva, farkát feltartva keservesen nyávogott. Időnként a nyávogás rekedt, vonításszerű hanggá változott.
A háziasszony ekkor – elmondása szerint – leült a sámlira, és, hogy megnyugtassa az állatot, nevén szólítgatta. Ekkor a macska egyszeriben felugrott a gazdája ölébe, és a karmával váratlanul nekiesett a gazda arcának. A macskát sikerült „eldobnia” és mindjárt átszaladt hozzám, hogy vajon mi baja lehet az állatnak.
Amikor odaértem, az izgatott, dühöngő jószág az ablakon át kiszökött a konyhából. Az asszonyt sürgősen elküldtem az orvoshoz, akit közben tájékoztattam a veszettség gyanújának lehetőségéről. A fiatalasszonynak meghagytam, hogy amint meglesz a macska, zárja be valahova óvatosan, hogy senkivel se érintkezhessen és azonnal szóljon nekem.
Bizony csak három nap múlva találtak rá az állat tetemére a padláson, amit gondosan csomagolva, veszettség gyanújával elküldtem az Állategészségügyi Intézetbe.
Sajnos a gyanúm beigazolódott, a nyugtalan, ingerlékeny, megdühödött macska veszett volt. Az orvos a megmart asszonyt azonnal beutalta a kórházba, ahol nemcsak a sebeit látták el, de veszettség elleni posztinfekciós oltásban is részesítették. Nagyobb baj nem történt, de a karmolás hegesedett, nyoma megmaradt az arcán.
Talán tanulságos lesz, ha megemlítem az 1994. augusztus 20-án történt ricsei esetet is, amikor a támadó macska megmarta egy 2 éves gyermek jobb alkarját; majd a 17 éves nagybátyja alsó lábszárát, amikor ki akarta zavarni az állatot. A fiú nem is ment orvoshoz! Ezúttal nem történt posztinfekciós oltás, és még az év október végén mindketten meghaltak veszettségben.
MILYEN TÜNETEK MUTATKOZNAK?
A veszettség lappangási ideje általában 2-8 hét, bár lehet ennél rövidebb, de akár jóval hosszabb is.
A betegség első szakaszában a macskák viselkedése megváltozik, kedvetlenek, nyugtalanok, ingerlékenyek. Étvágyuk is megváltozhat, szokott eleségüket megvetik, idegen, emészthetetlen tárgyakat, szalmát, fadarabot, bélsarat stb. esznek.
Ezután rövidesen, 1-3 nap múlva nyugtalanságuk dühöngésig fokozódik, nekirontanak az eléjük kerülő állatoknak, embereknek. A macskák e tekintetben veszélyesebbek, mint a kutyák, mert az arc felé ugranak, éles karmaikkal, hegyes fogaikkal különösen mély sebeket ejtenek.
Hangjuk rekedt, vonításszerű, ami a gégebénulás kezdetére utal. Az 1-2 napig tartó dühöngés nyomában a veszettség harmadik szakaszában a bénulás következik be.
A rágóizmok bénulása következtében az állkapocs lóg, a száj nyitva marad, a bénult nyelv előesik. Néhány nap múlva a teljesen béna, lesoványodott állatok elhullanak.
Az ún. csendes veszettség esetén a nyálzás és bénulás a feltűnő, a nyelés a garatizmoknak a bénulást megelőző görcse miatt fájdalmas, ezért nem nyelik le a nyálat, nem nyúlnak az ivóvízhez (víziszony). Az izgalmi állapot ezúttal hiányzik és az állatok 2-4 nap után elhullanak.
Olvasónk kérdésére elmondom, hogy a macskákat is lehet, sőt ajánlatos a veszettség elleni védőoltásban részesíteni. Az első vakcinázást – a kutyához hasonlóan – 3 hónapos korban lehet elvégezni. Az oltással kapcsolatban meg kell keresni a kezelő állatorvost.
AZ EMBER MEGBETEGEDÉSE
A legtöbb emberi fertőződés a kutya és macska harapására vezethető vissza. Emberben a lappangási idő általában 3-8 hét, de lehet akár csak 5 nap, illetve 8 hónap is.
A beteg a sebzés környékén égő viszkető fájdalmat érez, általában gyengeségről, rosszullétről, fejfájásról, álmatlanságról panaszkodik. Nagyfokú izzadás, nyálfolyás, hányás, hasmenés olykor hasi fájdalmak jelentkeznek. Igen erős szorongó érzés lesz úrrá a betegen, agresszív, támadó reakciókkal.
A központi idegrendszer megbetegedésére utal a hallucináció, tarkómerevség, a görcsök és dührohamok. Víz vagy ital fogyasztásakor görcsszerűen összehúzódnak a nyelőcső izmai, ami rendkívüli fájdalommal jár, ezért nem mer inni a beteg. A kínos halál általában 4-10 napon belül bekövetkezik.
VÉDEKEZÉS
Ha valakit kutya, macska, róka vagy netán egyéb vadonélő állat megharap, azonnal forduljon orvoshoz! Az orvos nemcsak a megfelelő helyi sebkezelést végzi el szakszerűen, de ha szükségesnek látja, a megfelelő posztinfekciós oltást is elvégezteti.
Óvakodjunk a szokatlanul szelíd rókáktól, elhullott állatról pedig nem szabad a bőrt lefejteni! A járművek által elütött róka mindig gyanús a veszettségre.
A 3 hónaposnál idősebb kutyákat kötelező, a macskákat pedig ajánlatos veszettség ellen beoltatni.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában.)
