GAUCSÓKKAL IS TALÁLKOZTAM A VÉGELÁTHATATLAN ARGENTÍN PAMPÁKON
Cerro Campanario
Most pedig tegyünk kirándulást a 3000 méteres hegyóriásra, a Cerro Campanariora! Sűrű havas eső esik. Nagyon hideg van. Apró kis tűszúrásokként támadják arcunkat a hideg apró hódara-sörétek. Drótkötélpályán megyünk fel a hegycsúcsra. A kiinduló állomáson dideregve várakozunk. Mindenki kap egy sárga védőköpenyt.
És máris hatalmas magasságban imbolyog velünk a drótkötélen a pálya kocsija. Sűrűn mennek a járatok, közben mind jobban fúj a szél, és veri arcunkat rendületlenül a havas eső. Nem nagyon szeretek lenézni a mélybe, mert tériszonyom van, ráadásul fázunk is. Lelóg a lábunk a kabinból, a feleségem pedig kitalálja, hogy mi történne, ha leesne a könnyű nyári cipőm... Lazán van a lábamon, be vagyok szíjazva, nem tudok hozzáférni, így folyton arra gondolok, hogy valóban leeshet a mélybe. Szerencsére nem ért ilyen baj és rendben felérkeztünk a csúcsra.
Nyugodt szívvel állíthatom, megérte az izgalom és a fagyoskodás! Nagyszerű látvány tárul a szemünk elé: az Andok hegység hatalmas hegylánca, buja erdőségei és a végeláthatatlan tórendszer! Felérve bebarangoljuk a környéket.
Közben magunkba szívjuk a tavaszi erdővilág csodálatos, frissítő illatát. Nagyot szippantunk a kristálytiszta levegőből, miközben élvezzük a kilátást. A távolban az Andok tekintélyes, égbetörő sziklái alatt épült a gyógyszálló, mely egyben a külföldi vadászok és halászok szálláshelye is.
Visszatérünk a kiinduló állomásra. Elállt a havas eső, az árusok is kirakják a portékáikat. Nem hiányozhatnak belőle a múlt század díszes ruhájú dicsőséges, az országot felszabadító harcosaik sem. Körülnézünk egy kicsit.
És a veszélyes szakadékokkal teletűzdelt heyi ösvények számtalan balesetet rejthetnek. Állandó készenlétben áll a mentőszolgálat és a leghűségesebb okos segítőtárs: a bernáthegyi kutya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése