FRANKFURTON ÁT DÉL-AMERIKÁBA
Találkoztunk egy hölggyel... 

Még  kora délelőtt megérkeztünk Frankfurtba, és csak este indult a gépünk  Caracasba. Volt csaknem egy teljes napunk. Nem lézengtünk, hanem a  repülőtéri járattal bementünk a nagyvárosba, mely akkor az NSZK ötödik  nagyvárosa volt, és lakóinak száma 3/4 millió körül mozgott. 
Tanácstalanul  őgyelegtünk kicsit a városi forgatagban, majd megláttam egy padon egy  hölgyet egyedül üldögélni. Elnézést kértem, és immár magyar akcentussal  tördelve a nyelvet, megkérdeztem, hogy merre van az operaház, melyről  oly sokat olvastam. Kérdésére elmondtam, hogy magyarok vagyunk  Budapestről és Amerikába utazunk, de van egy kevés időnk, és szeretnénk  kicsit körülnézni a városban. Mosolyogva felelte, hogy a nyáron egy  hónapot töltött a fővárosunkban, ami nagyon tetszett neki, és ugyancsak  megszerette a magyarokat. Szabadnapja van, szívesen sétál velünk a  belvárosban. Örömmel fogadtuk az ajánlatát óriási szerencsének tartva  azt.
Legelőször meghívott egy kávéra, amit nem engedett kifizetni, így a 100 márkás (még mindig) érintetlenül maradt...

Gyorsan  beszélt németül, nehezen követtem, így gyakran megszakítottam, hogy  "bitte langsamer"... Vagy újrakérdeztem, de megértettük egymást, így a  dialógusunk pedig nem szenvedett csorbát.
Mindenekelőtt  találkozásunk színhelyére, a Justitia kúthoz sétáltunk, ahol elmondta,  hogy 1543-ban állították a szökőkutat, melyből a császárkoronázások  alkalmával vörös és fehér bor folyt. A kép a Justitia (Igazság) szobor  előtt készült.

Nem  messze volt a városháza hármas homlokzata, amit Rőmer-háznak is hívnak.  Nevét az épületegyüttes egyik legrégibb házáról kapta, melyről már  1322-ben említést tesz a krónika. Csak kívülről csodáljuk meg, mert  belülről - bár (mondja kísérőnk) nagyon érdekes - sajnos nincsen időnk.
 
 

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése