A PENÉSZES SZÉNA, SZALMA ETETÉSÉT ÉS ALMOZÁSÁT KÖVETŐ SÚLYOS MEGBETEGEDÉSEK
A STACHYBOTRYOTOXICOSIS
Ha nem is egyedüli, de a legveszélyesebb penészgombaféleség, mely ott rejtőzik a megpenészedett széna- és szalmatakarmányban vagy fertőzött alomban, sőt gyakran a szemestakarmányokon is, mely a háziállatok nagyon súlyos megbetegedését, olykor akár néhány órán belüli elhullását okozza. Ez a Stachybotrys nevű penészgomba toxinja.
A stachybotryotoxikózis az egyik legjelentősebb és legrégebben tanulmányozott mikotoxikózis. Első ízben több mint hét évtizede Ukrajnában állapították meg lovak között, ahol annak idején egészen a 40-es évekig súlyos veszteséget okozott.
A lovak stachybotryotoxikózisát Magyarországon 1941-ben, majd tömeges és súlyos formában a 60-as években állapították meg. utóbb kiderült, hogy a takarmánymérgezés nemcsak lóállományokban fordul elő olykor járványszerűen, hanem hasonló tünetekkel megbetegszik a sertés, a szarvasmarha, a juh, sőt a tyúkfélék és a liba is.
ÓRÁK ALATT ELHULLOTT A LÓ
Akkortájt nagyon esős, ködös, párás október volt. egyik vasárnap délután – szokatlan időpontban – azzal küldött értem kocsit a lakásomtól 12 km-es földúton lévő ÁG. telepvezetője, hogy azonnal jöjjek, mert 4 ló néhány órája „bekólikázott”, dobálják magukat, hemperegnek és semmiféle ilyenkor szokásos módszerrel nem tudják lecsillapítani őket.
Azonnal vettem a táskámat és kimentem a telepre, ahol 45 lova és csikója volt a Gazdaságnak. Minden lehetséges módszerrel és gyógyszerrel megpróbálkoztam, de ennek ellenére 3 ló még aznap este ottlétemkor elhullott.
Valaminő toxikózisra (mérgezésre) gondolva alaposan körülnéztem. Megtudtam, hogy a napokban egy beázott szénakazlat bontottak meg, de a telepvezető annyira dohosnak, penészesnek találta a szénát, hogy megtiltotta annak takarmányként történő felhasználását, és a lovaknak kitűnő minőségű szénát adatott a jászolba. De hogy mégse menjen kárba a defektes széna, annak almozásra történő felhasználását rendelte el.
És itt volt a hiba! Senki sem gondolta ugyanis, hogy a lovak szívesebben szedegették maguk alól a súlyosan fertőzött almot (úgy látszik jobb ízűnek találták), mint a nekik kitett kitűnő minőségű takarmányt. Ez már felvetette a takarmánytoxikózis gyanúját.
Másnap kihívtuk az Állat-egészségügyi Intézet szakállatorvosait a helyzet tisztázására. (Abban az időben az ilyen esetben kötelező is volt.) A körülmények vizsgálata, a hullák boncolása (hatalmas belső vérzések), a laboratóriumi vizsgálatok stb. megerősítették a gyanúnkat, hogy nagyon súlyos heveny takarmánytoxikózisról volt szó, a mérgezést pedig megállapításuk szerint egyebek mellett főként a Stachybotrys nevű penészgomba toxinja okozta.
A KÓROKOZÓ
A toxikózist a Stachybotrys alternans nevű gomba egymagában vagy más gombafajok mérgező anyagaival együttesen okozza. Ez a gomba az egész világon széles körben elterjedt, még a talaj felső rétegében is megtalálható. Legszívesebben a szalmán, főként az árpaszalmán tenyészik, de megtalálható a szénán, sőt esetenként a szemestakarmányok magvain is (zab, árpa stb.).
A gombának mérgező (toxikus) és nem mérgező törzsei vannak. Az előbbiek arról ismerhető fel, hogy telepeik, tenyészeteik a szalmán, esetleg a szénán jellemzően feketés bevonatot képeznek.
Ezek a gombák kevésbé ellenállóak, mint a fuzáriumok, mert az irodalmi adatok szerint 100°C-os hő 5 perc alatt elpusztítja, a 2%-os formalin oldat pedig egy óra alatt teszi tönkre.
Amint arról már szó esett, Ukrajnában nagyon régen megállapították és olyan súlyos veszteségeket okozott, hogy egyes gazdaságokban gyakorlatilag az összes ló elhullott. Olykor más, velünk szomszédos országokban is járványszerűen lép fel a baj. A betegséget emberen is felismerték, s a lovakon kívül megbetegíti a sertést, a szarvasmarhát, a juhot, sőt a baromfit is, ezekről azonban majd a továbbiakban ejtünk szót. Hazánkban az időjárástól függően gyakran megállapítják, és ahol felüti a fejét a csikó- és lóállományokban akár 20-30%-os elhullást is okoz.
KÓRFEJLŐDÉS
A S. alternans cellulózbontó mikroorganizmus, a gomba az egész világon elterjedt. Tehát leginkább a cellulózban gazdag növényi részekben él, és szaporodik el. Fermentumai elősegítik a cellulóz bomlását, és ezáltal lehetőséget nyújtanak arra, hogy a cellulózban gazdag növényi részeken fejlődjék. Legjobb táptalaja a szalma, főleg az árpa és zabszalma, továbbá a szénafélék, de megtalálható a szemes takarmányok magvain, sőt az ezekből készült keveréktakarmányokban és tápokban, valamint a talaj felső rétegében is.
A széna- és szalmaszálakon sötétbarna-fekete, koromszerű bevonat alakjában főként a csomók közelében telepszik meg, a kézre erősen tapad, a szalma szétrázásakor pedig fekete porfelhőt képez. Gyakorlati megfigyelések – megfigyeléseink – szerint a Stachybotrys gombával fertőzött szénát, szalmát az állatok (lovak) szívesen fogyasztják.
A természetben a gomba a légmozgás útján terjed. Az előbbiekben szó volt róla, hogy a 100°C-os hő 5 perc alatt elpusztítja, azonban a gombának a megbetegedést kiváltó endotoxinja jóval ellenállóbb, mert 120°C-os hőmérsékleten egy óra alatt sem veszíti el a toxicitását. Nem károsítják a savak sem, lúgos kémhatáson azonban hamar elbomlik.
Az emésztőcsatornából a vér- és nyirokáram útján felszívódott toxin megtámadja az erek endotheljét (= a vér- és nyirokereket bélelő egyrétegű hám), és azokban gyulladásos elfajulásos folyamatot vált ki. Ezáltal az erek fala áteresztővé válik, ami vérzések, vizenyős beszűrődések keletkezésére vezet. Ezenkívül a toxin elhalásokat és a parenchymás szervek elfajulását, és az idegrendszer károsodását okozza.
Attól függően, hogy milyen mennyiségű toxint és azt mennyi idő alatt veszi fel az állat, a mérgezés többféle alakban szokott megnyilvánulni.
KÓRFORMÁI
A tipikus kórforma akkor alakul ki, amikor az állat hosszabb időn át, de kisebb mennyiségű toxint vesz fel. Ilyenkor általános tünetek nem észlelhetők, de az ajkakon, az orrszárnyakon és esetleg a szőrrel nem vagy gyéren fedett egyéb testtájakon a bőr hámrétege felületesen berepedezik, elhal, és ennek következtében hámlik vagy pörkös, pikkelyes elváltozást mutat.
A bővérű, ödémássá vált száj- és orrnyálkahártyán hurut alakul ki. Ennek következtében az állatok erősen nyálzanak, és gyakori a savós orrfolyás is. A nyál és az orrváladék a takarmány és porrészecskékkel keveredve, valamint a levált hámpikkelyekkel vaskos pörköket képez, melyek súlyosabb esetekben az orrnyílásokat el is dugaszolják. Ez a körülmény és a kocák tőgyének egyidejű megbetegedése a malacok 10-40%-os elhullását is okozhatja.
Amikor a betegség a toxin helyi hatására keletkezik, a folyamat 2-3 nap alatt alakul ki, és akár 8-30 napig is eltarthat. Ha ilyenkor a penészes szalmával való almozás vagy az ilyen szálas takarmány etetése megszűnik, a bántalom gyorsan és teljesen gyógyul.
Ha azonban az állat hosszabb ideig fogyasztja a romlott takarmányt, a vérképző rendszer is károsodik. Ha pl. a lovat továbbra is munkára használják, az állat hamar elfárad, csökken az ellenálló képessége, és kialakul a toxikózis harmadik, ún. letörési szakasza. Ilyenkor már csökken az étvágy, nyelési nehézségek mutatkoznak, a testhőmérséklet emelkedik, emésztési zavarok lépnek fel, a nyálkahártyákon vérzések, elhalások figyelhetők meg. A szervezet védekező készsége felmondja a szolgálatot és különféle szövődményes betegségek léphetnek fel. A toxikózis leggyakrabban pioszeptikaemia (gennyvérűség) stb. társul. A betegségnek ez a stádiuma már rendszerint elhullással végződik.
A MÉRGEZÉS TÜNETEI
A LOVAKON fellépő főbb tüneteket az előbb elmondottak során már jórészt megismertük. A lovak erősen nyálzanak, savós orrfolyásuk is van. Eseteinkben a lovak tömegesebb megbetegedése során az állat megbetegedésével egyidőben a gondozókon is tapasztalható volt makacs orrhurut. Jellemző volt az ajkak duzzanata, a bőr fájdalmassága, a száj- és a pofa nyálkahártyáján a kimaródások és fekélyek feltűnése.
Az idegrendszer bántalmazottságára utal a beteg lovak ingerlékenysége vagy éppenséggel teljes tompultsága, a mozgás rendezetlensége, olykor az állatok „kólikás” nyugtalankodása.
A toxin megtámadja a vérképző szerveket is, amire eseteinkben is több elhullott állat bonclelete is utalt (belső vérzések stb.).
A SERTÉS TOXIKÓZISA
Legtöbbször a fiatal szopós malacok és a szoptatós kocák betegszenek meg ott, ahol a S. gombákkal fertőzött szalmával almoztak. Az alomban való turkálás és a szalma rágcsálása következtében leggyakrabban a túrókarima és az ajak bőre betegszik meg. Enyhébb vagy súlyosabb formában károsodnak azonban a toxintartalmú alommal leginkább érintkezésbe kerülő egyéb bőrfelületek és nyálkahártyák is. Így a kocák tejmirigye, a malacok csecsbimbója és környéke, a péra és vaszora, ritkábban az állcsúcs, a fülek széli része és a lábvégek, valamint az orr és száj nyálkahártyája és a kötőhártya.
Először a bőr és a nyálkahártya megduzzad, kipirul és nedvedzik. A heveny duzzanat a legkifejezettebb a túrókarimán és az ajakszéleken. Ezt követően felületes pörk képződik. A savós orrváladék a levált törmelékkel, az apróbb alomrészekkel és porral az orrjáratokat eltömi. Ennek következtében a malacok szuszognak, szörtyögnek és szokatlan módon a szájukon lélegeznek.
A tünetek különösen a 2 hetesnél fiatalabb malacokon súlyosak annyira, hogy az elhullás akár 10-40%-os is lehet. A csecsbimbókon rendszerint barnavörös pergamenszerű pörkös bevonat képződik. A szoptatós kocáknak következetesen csak azon csecsbimbó körüli bőr betegszik meg korongszerűen, amelyet a malacok szopnak. Feltehetően ugyanis a malacok szopás közben dörzsölik a toxint a tejjel fellazult bőrbe.
Súlyos esetekben a toxikózis általános tünetei is jelentkezhetnek, mint az étvágytalanság, bágyadtság, a hátulsó végtagok gyengesége. A boncolási képet a vérzések uralják, melyek a különböző szervekben találhatók.
Megjegyzem, hogy bolgár és finn szerzők vemhes kocák elvetélését is összefüggésbe hozták a stachybotryotoxikózissal.
A SZARVASMARHA MEGBETEGEDÉSE
Sokáig úgy hitték, hogy ez a gombafaj a szarvasmarhát nem betegíti meg. Az akkori Szovjetunió állatorvosai azonban már jóval előbb felhívták a figyelmet arra, hogy a Stachybotrys alternans toxinja a szarvasmarha állományokban is súlyos veszteségeket okozhat. Ezt követően hazai körülmények között Dankó doktor végzett széleskörű vizsgálatokat, melyek során hét gazdaságban meg is állapította a toxikózist.
MILYEN TÜNETEKET ÉSZLELT?
A betegség főként olyan növendékborjak között okozott súlyos veszteséget, amelyek Stachybotrys gombákkal fertőzött szénát fogyasztottak, vagy ahol penészes szalmával almoztak. A vizsgálatai azt igazolták, hogy a Stachybotrys alternans nem egyedül, hanem más gombatoxinokkal együtt idézte elő a kórképet.
A beteg állatok bágyadtak, étvágytalanok, elesettek voltak, és sokszor fokozott szomjúságérzetet mutattak. Néha hasmenés is fellépett. Minden esetben észlelhető volt a nyálzás, a savós-gennyes, esetenként a véres jellegű orrfolyás. A beteg állatok hőmérsékletes 41-41,5°C között változott.
Az orrüreg nyálkahártyáján az szarvasmarhánál is keletkeznek olykor nagykiterjedésű fekélyek, de a szájüreg nyálkahártyáján, az ínyen és a nyelven is lehetett hasonló elváltozásokat találni.
A gazdasági veszteség meglehetősen számottevő volt, mert az egyik gazdaságban 70 növendékmarha közül 14 állat betegedett meg, és az azonnali és szakszerű állatorvosi beavatkozás ellenére is valamennyi elhullott. Az idősebb állatok között elhullás nem volt és csak azok betegedtek meg, amelyek nagyobb mennyiségű fertőzött takarmányt fogyasztottak. Figyelemreméltó tapasztalat, hogy a szarvasmarhák is szívesebben megeszik a penészes almot, mint az eléjük tett kifogástalan szálastakarmányt.
A hazai tapasztalatok is azt mutatják, hogy a szarvasmarha is érzékeny a toxikózisra, és a súlyosan beteg állatok kezelése is csak ritkán jár eredménnyel, tehát a szarvasmarhákkal is csak kifogástalan takarmányt szabad etetni, és almozásra is csak penésztől mentes szalmát szabad felhasználni.
A JUHOK MEGBETEGEDÉSE
Ugyancsak Dankó doktor számol be hazai viszonyok között a juhok megbetegedéséről. A fertőzött takarmányt fogyasztó juhok bágyadtak, étvágytalanok, nehezen mozognak, sokat feküsznek. Legtöbbjüknél orrhurut, véres orrfolyás vagy orrvérzés, majd hasmenés és véres bélsárürítés is megfigyelhető.
Az orrüreg nyálkahártyáján vérzések és kimaródások mutatkoznak, a hőmérsékletük pedig 39-41,5°C között váltakozik. A beteg állatok gyapja könnyen kihúzható, máskor pedig az állat magától is elhullatja.
A veszteség súlyosságát mutatja, hogy az egyik gazdaságban másfél hónap alatt 1100 anyajuh közül mintegy 84 elhullott a mikotoxikózisban.
A toxikózis lecsökkenti az állatok ellenálló képességét, és ez ebben az esetben is lehetőséget teremt a különféle bakteriumok behatolására és elszaporodására a szervezetben, majd a szövődményes betegségek kialakulására.
A BAROMFI MEGBETEGEDÉSE
A takarmány-toxikózisok kiváló kutatója, PALYUSIK doktor vizsgálataiból tudjuk, hogy a naposcsibék és a növendékcsirkék is nagyon érzékenyek a gombatoxinokra. A csirkék stachybotryotoxicosisa esetén a száj nyálkahártyáján található elváltozások megtévesztésig hasonlítanak a baromfihimlő ún. nyálkahártyakiütéses formájához, de a betegség nem terjed át egyik állatról a másikra, és a kórosan elváltozott szájnyálkahártyából vett vizsgálati anyagból a baromfihimlő vírusa nem mutatható ki.
A fiatal libák szintén nagyon érzékenyek a gombatoxinokra, amely akár tömeges elhullást is okozhat. Ezúttal is a száj nyálkahártyáján és a nyelven alakulnak ki elhalások, és ún. diphteroid felrakódások.
Bármely állatfajon jelentkezik ez a veszélyes toxikózis, azonnal meg kell szüntetni a kóros takarmány vagy alom használatát, és mielőbb kérni kell az állatorvos segítségét.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából 2011. decemberében a Kistermelők Lapjában.)
