2011. február 15., kedd

Peru VII/1

PERU AZ INKÁK ORSZÁGA DÉL-AMERIKÁBAN
A híres kecsuavásár Pisacban




Vasárnap lévén ma van a híres pisaci vásár. A vásárt a Templom téren tartják. A fekete és piros színekben játszó pisaci népviselet színpompás képet nyújt a számunkra. A vásár idején a hatás fokozására szünet nélkül kongatja a romos templom harangját a templomszolga.





A színes népviseletek mellett a szivárvány minden színében játszó, csodálatosan szép, szőtt gyapjúszőnyegek, hófehér láma- és alpakaszőrmék, barnás-piros kerámiák hegyei, az alkudozó árusok és turisták nyüzsgő, morjaló, színes foltokká olvadnak össze egy ház erkélyéről letekintve, ahová néhány sol lefizetése után jutottunk fel. A tulajdonos abból él, hogy pénzért, belépőért adja ki a vásár szomszédságában álló házának erkélyéről a "kilátást".





Nem győzöm fotózni a páratlan élményt nyújtó egzotikus kavalkádot, színes vásári sokadalmat. A kecsua nyelven folyó lármás hangzavar szinte kihallatszik a fényképről is...





Csak közelebb érve látjuk, hogy bizony itt nagy a szegénység. Az inka árusok viselt ruhái szakadozottak, a hímzett poncsók elnyűttek. Az eladandó portéka azonban kifogástalan, a gyümölcsfélék, zöldségek frissek, tetszetősek.





Rekkenő a hőség. Lehűtött italuk nincsen, viszont az asztalokon poharakban kimérve kínálja magát az indián sör. Már esett róla szó, hogy miből készül, de ha nem ismernénk a gyártási módját, akkor sem kérnénk belőle, mert a tűző napon biztosan jól felmelegedhetett.





Hosszan álldogálunk, gyönyörködünk, válogatunk a kerámiák, a fazekas asztala előtt. Itt valóban ízléses indián figurákkal, inka motívumokkal festett kancsókat, csuprokat, inka figurákat és egyéb emléktárgyakat is lehetett kapni. Csak a súlyukat méregettük, emelgettük őket, hogy a szuvenír ne terhelje meg túlságosan a csomagjainkat. A legszebb áru is csak fillérekbe került.





Aki megéhezik, a lócán a vendéglősoron kap helyet. Evőeszközre nem nagyon van szükség, maradék pedig nincs, mert az itt kóborló kutyák alig várják, hogy némi ennivalót odavessenek nekik. Van ugyan, aki kanállal eszik, de legtöbben csak a kezüket használják az étkezéshez. A kézmosásra sem előtte, sem utána nincsen lehetőség. De úgy látom, hogy nincs igény sem rá. Tőlem is megkérdezték, hogy kérek-e valamit, kézzel-lábbal mutogatták a fogásokat és kecsua nyelven ajánlgatták, de még azt sem tudtam felmérni, hogy miféle étkek lehetnek a tálacskákban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése