2012. augusztus 13., hétfő

Moszkva 4.

  MOSZKVAI ÁTUTAZÁS
Krím, Jalta, Odessza




Manapság már nemcsak a cári család tagjai, a földbirtokosok és a nagyhercegek járnak a Krímbe, de évente 3 milliónál is több turista úgyszintén. Az egész félsziget csaknem egyharmadnyi Magyarországot tesz ki. Növényzete a klímájának megfelelően buja és rendkívül változatos. Az utcákon is pálmák, ciprusok, cédrusok, babérfák és megannyi pompás növény látható.





Időszámításunk előtt 5-6 évszázaddal a krími partvidéken görög gyarmatvárosok alakultak ki, majd a szkíták, rómaiak, a nomád népek (avarok, hunok), később a tatárok és törökök uralma alá került. Mintegy 200 esztendővel ezelőtt csatolták oroszországhoz, mely azért is fontos volt, mert kijáratot nyitott a tengerre.





Jaltában vagyunk, ahol milliónyi ember fürdik a kellemes hőmérsékletű tengerben. A világhírű fürdőhely a szovjet Riviéra. Az ország fürdőhelyei között itt a legenyhébb a tél. A látható hegyvonulat felfogja az északi szeleket, még decemberben is virágzik a rózsa a szabadban. A napsütéses óráki száma 2218, ugyanannyi, mint a francia Riviérán. Orvosai tanácsára Csehov, az író is itt telepedett le. Itt döntötték el a világ sorsát 1945 februárjában a 3 nagyhatalom, Anglia, a Szovjetunió és az USA vezetői.





Ezúttal hajóra szállunk és Odesszába utazunk. A parton mindenütt ülőhelyek, szanatóriumok, szállodák tűnnek elő: egyik fürdőhely a másik mellett, a vízben pedig emberek sokasága keresi a tenger hűs habjait a forrón tűző napsütésben.





A hajóút nagyon kellemes volt. A fedélzeten napozhattunk, de még a hajón is volt egy fürdőmedence. A hajós élet számunkra különösen érdekesnek tűnt, mert csak a Balatonon utaztunk hasonló, de lényegesen kisebb alkalmatossággal. Az étterem akárcsak egy nagy vendéglő, bár, fodrászüzlet, társalgó, mozi - tehát minden található ezen a hajón.





Esténként szólt a zene a bárban. Otthon úgysem érünk rá a szórakozásra, hát itt pótoltunk valamit. Éppen ezen a napon történt, hogy vihar kerekedett a tengeren. Csaknem valamennyi utas tengeri beteg lett! Mi is előbb csak enyhe, majd fokozottabb émelygést éreztünk, aztán egy olyan általános hangulat vett erőt rajtunk, hogy még élni sem volt kedvünk. A legérdekesebb az volt, hogy amint lefeküdtünk, azonnal megszűnt minden bajunk. Abban a pillanatban azonban ahogy felkeltünk fekvő helyzetből, azonnal előlről kezdődött minden. Elhatároztuk, hogy többé nem szállunk tengerre. Amikor azonban lecsendesedett a nagy víz, egyszeriben elmúlt minden probléma, vidáman és jókedvvel de (a vacsorakihagyás miatt pedig) igen éhesen ébredtünk. És befutottunk az odesszai kikötőbe.





Odessza több mint 1 millió lakosú nagyváros. Kikötője számos országgal tart rendszeres hajójáratot. Bizonyára mindenki hallott már annak a 69 napnak a rettenetes szenvedéseiről, amit a német ostrom alatt álltak ki e város lakói.

További képek és jegyzetek a szerzőtől a témában: itt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése