MADEIRA AZ ATLANTI-ÓCEÁN GYÖNGYSZEME (V/2)
A levadas
És íme egy fogadó az őserdő közepén. De ezúttal azért állunk meg, mert itt mérik - a szóbeszéd szerint - a legeredetibb madeira tüze italt, a speciálisan turmixolt cukornád-pálinkát. A lepárlás után mézzel és citromlével turmixolva frissen kell inni. Szégyellem magam, de nekem nem nagyon ízlett, ellenben a nejem jóízűen fogyasztotta - az enyémet is.
A madeirai csatornahálózat a levadas, a világon egyedülálló. Az öntözésre szánt friss forrásvizet gyakran sok kilométer távolságból nyílt csatornákon vezetik a gondozott földekre. A főcsatornától a gondosan megművelt földekre. A főcsatornától a teraszos földekig vezető mellékágakkal együtt a teljes hálózat hossza 5000 km. Az első csatornákat még a mór rabszolgák építették a XV. századi cukorültetvényekre, mert az édes nádcsövek rengeteg vizet igényeltek. A kis csatornák, melyek kilométer-hosszan kanyarognak mindenütt az utak mentén, gyakran bazaltsziklába vájva futnak, és gondosan karbantartják azokat.
Ezek a csatornák nagyban segítik a turistákat is, mert a magas hegyekben levő forrásokból indulnak ki, és a medrek mentén gyalogos ösvényeket is létesítettek még az őserdőben is. Sokszor mi szintén ezeken a csatornák mentén kialakított ösvényeken jártuk az őserdőt.
Életemben most voltam először forgó étteremben. Miközben étkeztünk, az étterem lassan forgott, és a környező tenger csodás panorámája tárult elénk más és más aspektusból. Itt lehetett kérni a nemzeti ételüket, az espedatát is. A marhahúst nyílt tüzön sütik, majd a mennyezetről az asztalra lógatják, és a vendég vág belőle tetszés szerint. Volt, aki degeszre ette magát a csoportunkból, én azonban nem szeretem a marhahúst.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése