2011. január 22., szombat

Peru I

PERU AZ INKÁK ORSZÁGA DÉL-AMERIKÁBAN
Elrabolták az aranyukat és koldusbotra jutottak




Amikor még a valamikori Elemi Népiskola IV. osztályába jártam, majdnemhogy a betűk megismerése után már - horribile dictu - szerettem olvasni, főként a képes történelmi könyveket bújtam, melyek könnyebben érthetők voltak. Apám könyvtárában megtaláltam a polcomon máig megőrzött a Világjárás hősei című könnyedén olvasható sorozatot, mely felkeltette az érdeklődésemet. Az egyik könyvben, amit a híres világjáró, R. Halliburton írt, azt olvastam, hogy egy spanyol pásztorgyerek, akit Pizarrónak hívtak és később katona lett, 165 kalandorral megtámadta és legyőzte a dél-amerikai Peruban a 11 millió főt számláló ország jól felfegyverzett népes hadseregét.
Olvastam, hogy szinte hihetetlen vállalkozását az arany birtoklásáért tette, mert megtudta, hogy ott egy nagyműveltségű indián "faj" él, és ez az ország mérhetetlenül gazdag aranyban. Miután pedig meghódította az aranyországot, több szobányi elrabolt nemesfémet halmozott fel, és ugyancsak még több aranyat remélve tőrbe csalta és legyilkoltatta a nép vezérét, az Inkát.
Több írást is találtam a lenyűgöző kalandról, és sokat álmodoztam erről a csodálatos országról. Álmom 1985-ben teljesült, amikor egy őszi napon több mint 10 ezer kilométeres nagyon hosszú utazás után leszállt repülőnk az ország fővárosában.





Latin-Amerika nyugati partján elterülő Peru lakossága 22 és fél millió, fővárosa a több mint 6 millió lakost számláló Lima, területe pedig 1 és negyed millió négyzetkilométer. 
- Itt a repülő kapitánya beszél - szólal meg spanyolul, majd angolul a megafon. - Peru fölé érkeztünk, alattunk a főváros, Lima. Az öveket tessék becsatolni, hamarosan megérkezünk. A gép lassan ereszkedik.





Kitekintünk az ablakon. Az alattunk elterülő várost az Andok hegység hatalmas hegylánca övezi. És miért ilyen kopár a hegyvidék, mely nem messze fekszik az Egyenlítőtől? Mert bizony itt olykor évekig sem esik az eső.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése