2012. október 30., kedd

Athén 2.

4 NAP ATHÉNBAN




Santorini városkáját látjuk. Valamikor a kék vízből hatalmas, időnként füstölgő vulkanikus kúp emelkedett ki, amikor az itt lakók már rá sem hederítettek. Az i.e. XV. század derekán azonban egyszeriben hatalmas robajjal, láng és füst kíséretében tört ki a vulkán, éjszakai sötétség borult a tájra, és az egész környék üszkös lávatömeggé vált. Majd mindent betakart és elöntött a szelíd, kék színű tenger.





Az Égei- és a Jón-tenger közötti utat rövidíti le a 25 méter széles és 80 méter magas, meredek, falvak között futó, híres korinthoszi csatorna, mely tervét magyar mérnök készítette el.





A Delphiben található Apollón szentélyt az ókorban a világ közepének tekintették. A tholosz, a márványból készült kerek templom a klasszikus athéni művészet remeke.





Nagyszerű látvány tárul a szemünk elé! Parányi szigetek tűnnek elő a tengerből Korfunál, alig két és fél kilométerre Albániától.





Íme egy régi görög színház Epidauruszban. Bár 2400 éves, még ma is tartanak itt évente fesztiválokat. 55 ülősorban 1400 néző foglalhat helyet. És hogy milyen az akusztikája? Kitűnő! A legtávolabbi üléseken is jól hallani a suttogó beszédet vagy akár a fellobbanó gyufa sercegését.





Korinthoszban az archaikus kor egyik legfejlettebb kereskedő és ipari városában építették fel i.e. a VI. században Apollón csodálatos templomát! Az impozáns 38 dór stílusú monolita oszlop közül hétben még ma is gyönyörködhetünk. És íme a szent forrás, amit föld alatti csatornarendszer kötött össze a templommal. Idejöttek a hívek jósoltatni. A romatikus környezet, a labirintusok, források, az alagutakból visszhangzó sejtelemes hangok elősegítették a túlvilági válaszadást és a papok könnyebb megélhetését. Már távolról csillognak a Szunion hegyfokon a tenger Istene, Poszeidon templomának gyönyörű márványoszlopai. 4 évenként evezős versenyt tartottak az isten tiszteletére és ilyenkor egy hajót is feláldoztak jóindulatáért.





A világon egyedülálló látáványosság tűnik a szemünk elé, a Matorai sziklakolostor. Annak idején csak kötélhágcsón vagy csörlős szerkezettel felhúzott hálóban lehetett feljutni a kolostorba, mely középkori hangulatot áraszt. Nők csak nemrég látogathatják. Fenséges kilátás nyílik a környékre.




Patmosz szigete a politikai száműzöttek börtöne volt a római időkben. 95-ben Diokletianus császár itt akarta megkínoztatni János evangélistát, de az agg apostol sértetlenül lépett ki a forró olajjal teli üstből. Jól ellenőrizhető, keskeny földnyelven lehet bejutni a városba.





Az Athosz hegyi kolostor-köztársaságban még az órák sem a mi időnket mutatják. E régi helyeken megállt az idő! Egyik kolostorban napkeltekor, a másikban éppen napnyugtakor kongatják a tizenkettőt. Bizony csak külön engedéllyel lehet bejutni, de ha engedélyt kaptál is, az csak egyetlen napig érvényes, ám ingyenes a vedéglátás. Ejinában, e szigeten verték az első pénzt i.e. 650 körül Európában. A bizánci időkben kalózfészek volt. Az Aphaia szentély a görög föld legszebb archaikus kultúrépülete.





Kosz városában az orvosisten szentélyt látjuk, az Aszklepioszt. Doktori iskola működött itt, de évszázadokon át keresték a gyógyulni vágyó betegek. A sziget vastartalmú hőforrásai, a csodás klíma valóban gyógyító erejű volt, kárpótolta, amit az orvosok akkor még nem tudtak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése