2011. június 1., szerda

Jordánia III/5

BIBLIAI TÁJAKON JORDÁNIÁBAN
Mabadai mozaikok




Mabadában volt a legnagyobb jordániai keresztény közösség. Több száz éven keresztül volt a Mohabita királyság székvárosa. A római uralom végén elpusztult, majd a romvárost építették újjá a bizánciak a 6-7. században. Ebben a templomban annakidején 80-100 szerzetes élt, és nagy búcsújáróhely volt itt.





Ekkor épül fel ez a görög-keleti templom is, melyben gyönyörű mozaikokat látunk. Tehát a város újjáépítésekor új telepesek érkeznek ide, és felvirágzik a mozaikművészet. A háromhajós templomban gyűjtötték össze a római időkből származó emlékeket, melyek a 4. századból valók. Az ásatások során kerültek felszínre.





És most nézzük ezeket a gyönyörű mozaikokat! Régenten több mint 12 mozaikkészítő műhely volt a városban. És mit ábrázoltak ezek a mozaikok? A legkülönfélébb jeleneteket. Voltak vadászjelenetek, ahogy megküzdenek az állatokkal, ahogy megszelidítik a vadállatokat, és a következő jelenetben a vadászat már lóhátról történik. Egy hatalmas padlómozaikon láthatjuk az akkori térképeket: Palesztina térképét, Betlehemét, Jeruzsálemét, Holt-tengert stb.






A mozaikokat ketten készítették, akiknek a neve egyik-másikon el is olvasható. A hatalmas padlómozaikot, amit itt látunk, 2 millió apró kövecskéből rakták össze; ez a munka 11 ezer munkaórát vett igénybe. Ehhez még hozzá kell számolni, hogy a művet meg kellett tervezni, és a köveket is megfelelően megcsiszolni. A mesterek különféle vörös, kék, barna színekkel és ezek színárnyalataival dolgoztak. 
Rengeteg mozaikréteg van egymás fölött. A templomok újabb átépítésekor egyszerűen feltöltötték a szintet, és egy újabb mozaikréteget raktak le.





Történelmi, bibliai, földrajzi tárgyúak voltak e mozaikképek. Feldolgozták Ádám és Éva kiűzetését a Paradicsomból. Kellemes, pontos és lelkiismeretes munkák. Meg kell jegyezni, hogy a templom átépítését olyan építész végezte, aki a mozaikoknak nem sok jelentőséget tulajdonított. Amikor a mozaikokat elbontották, nem vigyáztak eléggé, és bizony nagyon sok sérült.





A görög szövegből és betűkből azt gondolhatnánk, hogy görög művészek dolgoztak itt! Pedig ezt helybeliek készítették, amit az is igazolni látszik, hogy a görög lebetűzések egy része hibás, és a szöveg is több helyen tele van hibával.





Igazi szerencse, hogy a templom közepén az a hatalmas, 2 millió darabos, gyönyörű mozaik épségben megmaradt. Az UNESCO is felvette már a világhírességek sorába. És mit gondolnak, mekkora volt ez a mozaiktérkép? 25 négyzetméteres! 
Igazi kincsek ezek a 6. századból származó és világhírű mozaikok, felszedését az akkori építész nem kezelte olyan gondosan, ahogy az utókor elvárhatta volna!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése