HA MÉG NEM JÁRT MAROKKÓBAN... LÁTNIA KELL!
Meknes környéke
Mélyeket szippantunk a Boldogság Völgye csodálatos virágözönének illatorgiájából. Az 1912-es francia megszállás után pompás kertrendszert létesítettek a város közelében, melynek ezt a nagyon pozitív hangulatú nevet adták. Feleségem már a bejáratnál áll, vár engem.
A berberek sátrai felé haladunk, közben ismét a híres kőárusok kínálják portékáikat. Meglátogatjuk a nomád berber törzsek egyik települését. Marokkó területein már 3000 évvel ezelőtt is élt ez a nép. Ma a sivatagi nomád népesség mintegy 150 ezer főt számlál. Hatalmas területen szétszóródva élnek Észak-Afrikában, Algériában, Tunéziában, Líbiában és Egyiptomban is.
Az arabok a VII. században elfoglalták a területet. A földműves berber törzsek egészen a XII. századig bizonyos mértékig megőrizték autonómiájukat. Ekkor azonban a beduin arabok támadásaikkal tönkretették a berber paraszti gazdaságokat, és számos már letelepedett törzset a nomád életre kényszerítettek.
Miután frissen facsart gyümölcslevekkel kínáltak, a hölgy beinvitált a sátorba bennünket.
Ma sok berber letelepedett földművesként él. Telente síkvidéki földeket művelnek, nyáron pedig a hegyekben legeltetik a nyájaikat. Mások egész évben vándoroló nomád pásztorok, akik a sivatagi fennsíkokon és az oázisokban élő jobbágyoktól és szolgáktól szerzik be a növényi eredetű élelmiszereiket. Legfőbb terményük a búza, árpa, gyümölcs- és zöldségfélék, dió, olajbogyó, többnyire birkát és kecskét tartanak.
Búcsúzáskor teával kínálnak, ami ugyancsak kedvenc italuk. Jó az íze, de olyan édes, mint a méz. Nagyon barátságosan köszöntek el tőlünk ezek a vadon élő, nomád emberek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése