2012. július 20., péntek

India V/2

MIT LÁTTAM INDIÁBAN?
Sarnath




Benáresztől, a hindu Rómától nem messze fekszik Sarnath, ahol Buddha először tanított és ahonnan a buddhizmus elindult világhódító útjára.





A település a buddhisták szent helye, itt található a kő, melybe Buddha első prédikációját részben feljegyezték.





E helyütt mutatkozott meg a vallásalapító előtt a nyolcas út, mely minden bánat elmúlásához, a belső békéhez és a végső megdicsőüléshez, a Nirvánához vezet.





300 esztendővel később Asóka császár hatalmas sztupákat, tornyokat építtetett ide, majd a híres oroszlánfős oszlopot, mely India jelképe lett. 





600 évvel később érte el Sarnath a fénykorát. Huan Cseng, a nagy kínai utazó azt írja, hogy a Vihara templom közelében levő Banjan-fa körül (mely alatt Buddha megvilágosodott) nem kevesebb, mint 15000 pap szorgoskodott.





A XII. században Kumaradévi királynő hatalmas kolostort, templomot épített ide. A világ minden tájáról felkeresik a buddhisták de a turisták is e szent helyet.





A buddhista hitvallással kapcsolatos emlékek feltárására ma is folynak az ásatások.





A 37 fokos hőségben a biciklis riksával jártuk be a szent hely környékét

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése