Brazília I/4b.

CARTŐES POSTAIS BRAZÍLIÁBÓL (I/4b.)
(Folyt.)

Közbül egy hölgy táncol önfeledten. Kígyózó csípővel, laza térdekkel, mezítelen lábaival a dobütések ütemére dobbantva, majd szólózni kezd.
- Mit énekel? - kérdem a tolmácsot.
Lefordítja:
- Az erdőből jövök én, Cajá törzsből vagyok én, segítsen a kegyelem, hogy bűnömet letegyem...

A középen táncoló mulatt lány egészen fiatal, fejét hátravetve, derekát megfeszítve áriázik a többiek felé önkívületbe esve. Kérdezem a tolmácsot, hogy most ezt a leányt vajon megszállta a rossz szellem?
- Szó sincs róla! - hárítja el a tolmács felvetésemet. - Hitük szerint éppen egy jó szellem "nyergelte meg", mert ez a szellemkör a fehér mágiáé!
Nem értem a dolgot, de sok magyarázkodásra sem idő, sem lehetőség nincsen, mert a szertartás nagy zenebonával és hangzavarral, és újabb médiumok bepördülésével folytatódik.

Búcsúzóul vessünk egy pillantást az oltárra, mely előtt néhányan ugyancsak imádkoztak!

Bizony ide sokmindent összehordtak. Van itt nyilaktól átfúrt Szent Sebestyénnek egy aranykeretes képe, több színes, tarka krétadarab, egy nikkelpénzekkel teli pohár, egy másik félig töltve barnasörrel, néhány fehér toll, egy tőr, két konyhakés, egy fémkehely meg egy fekete toll, meg miegymás halmozódik össze.

Nem kétséges, hogy a makumba furcsán hat, de a búcsújárók is furcsán hatnak, amikor térden másszák meg a búcsújáró hely templomának lépcsőit, vagy amikor a buddhizmus hívei számtalanszor leborulnak jelképeik előtt, és még sokáig lehetne folytatni a sort...
Aki közelébe kerül ennek a furcsa szertartásnak, előtte gúnyolódik felette, aztán elcsodálkozik, végül pedig érdeklődéssel figyeli. Így tettünk mi is, aztán pedig elhagytuk a vég nélkül folytatódó különös rituálét.