Portugália VI

BARANGOLÁSOK PORTUGÁLIÁBAN
Utunk utolsó állomása Sintra

Utolsóként a Lisszabontól 30 km-re fekvő, a dombtetőn magasodó, sűrű, zöld erdőkkel övezett Sintrát látogatjuk meg. Az évszázadok során számtalan európai író, művész, zeneszerző és magas rangú társadalmi személy csodálatát vívta ki, akik között van például Byron és Camoe - számos írásuk tanúskodik erről.

A XV. század végén itt építtetett nyári palotát Portugália királyai egészen 1910-ig, a monarchia eltörléséig használtak. Elképesztően különböző termeken haladunk át, mindegyik más-más király fantáziájának a szülötte. Csak ámulunk-bámulunk a csodálattól, amíg áthaladunk a különböző termeken. Van itt arab és kínai terem, a címerek terme, a hattyúk vagy a szarkák terme a századok festményeivel, megfelelő díszítéseivel, csempedekorációival. A kápolnába kukkantva megtudjuk, hogy a dongaboltozatú kápolna melletti kis szobában élt 16 éven át a trónjától megfosztott VI. Alfonz király. A királyné fogadótermét hatalmas csillár, a hattyúk termét pedig 27 kecses madárképmás díszíti. Itt írták alá a franciák sikertelen hadjáratuk végén 1808-ban a fegyverletételi megállapodást.

Az egykori konyha hatalmas edényeiben főtt elegendő étel a királyi udvartartásnak.

Egzotikus növények, mesés szökőkút, természeti szépségek, nagyszerű kilátás! Igazán nem panaszkodhattak király uramék.

Körülnéztünk a városban. Sok-sok étterem tele turistákkal. Ajánlották, hogy kóstoljuk meg a híres sintrai túróslepényt, de erre sajnos nem került sor idő hiányában.

A hegytetőn egy régi mór erődítmény volt látható. Kár, hogy oda nem vitt fel bennünket Hannibál. No nem az a híres hadvezér, hanem a mindenható sofőrünk, aki az egész utat parancsnokolta a mindennek csak idegenvezetőnek nem nevezhető vezetőnkkel (akit nem neveznék itt meg) - ilyen is előfordul. Ők mindig külön étkeztek a "parancsnoki" asztalnál. Az étkezéseknél nekünk ez volt a törzshelyünk. A kosztra nem panaszkodhattunk: háromszor étkeztünk változatosan és jól quantum satis. A velem szemben ülők a mindig tettre kész kislányukat is elhozták, aki talán jobban feltalálta magát, mint a szülei. Mellettünk ültek a pécsiek: két kedves hölgy, akinek ugyancsak ízlett az ebédhez és vacsorához felszolgált, tetszőleges mennyiségben fogyasztható portugál fehér vagy vörös bor. Kevés olyan udvarias ember volt a csoportban, mint a polgármester úr a nejem mellett. (Amikor a bőröndöm elmaradt, készséggel ajánlotta fel a gyógyszerkészletét, és miután az úton beteg voltam, a meleg pulóverét is.) A másik asztalnál étkeztek a csoport többi tagjai. Közülük a kedves tornászházaspárral, Vámosékkal barátkoztunk össze. Az étterem rendszerint tömve volt zarándokokkal.

Az utolsó nap estéjén is elmentünk a látványos körmenetre, így búcsúztunk a világhíres zarándokhelytől, Fatimától és egyben Portugáliától.