(Kistenyésztők Lapja 1978. 12.)
Hosszú évek óta érkeznek szerkesztőségünkbe vaskos borítékokban Radnai István kitűnő állategészségügyi cikkei. Személyes ismeretség híján ősz, öreg bácsit képzeltünk el az írógép mögött, fél évszázados tapasztalattal, és friss, az új eszméket befogadó szellemmel. Megbeszélt találkozónk alkalmával azonban fiatalos, élete teljében levő férfi nyitott ajtót, rövid barna hajjal, mellette fiatal, csinos felesége, két szép kislány, egyikük még karonülő. Csak az érdeklődéstől csillogó szempár az, amit vártunk.
Dr. Radnai István gyakorló állatorvos Belvárdgyulán. A termelőszövetkezet két nagy telepét, a sertéskombinátot és a szarvasmarhatelepet látja el, valamint hat község háztáji állatait.
*
- Ennyi munka mellett hogyan jut ideje rendszeresen írni?
- Hozzátartozik a munkámhoz az írás, legalábbis a cikkeim alapja a nagyon részletes napló, amelybe minden egyes betegem belekerül, s nemcsak betegségük lefolyása, hanem a tartási, takarmányozási körülményeik, a gyógyulás menete, s az esetleges következmények is. Érdekel a betegeim sorsa, egy-egy érdekes esethez nyolcszor-tízszer is visszamegyek, nézem a felépülését.
A szaklapok gyakran panaszkodnak, hogy a gyakorlati szakemberektől kevés cikket kapnak, pedig igazán közérthető, és közérdeklődésre számot tartó szakcikk csak olyan embertől származhat, aki közvetlenül műveli a mesterségét.
Mindig nagy körzetem volt, s naplómban olyan sok tapasztalat halmozódott fel, amitől nagy kár lenne megfosztani az olvasót. A sikerélmény is hajt, megmondom őszintén. Nem kis büszkeséggel tölt el, amikor külföldön is felfigyelnek az írásaimra. (Az Állatorvosok Lapja négy nyelven referálja a cikkeit.) A világ minden tájáról kértek már tőlem különlenyomatot írásaimból. Egy párizsi intézet nyolc cikkem iránt is érdeklődött. Nagyon fontosnak tartom, hogy innen, Pécsről is bekapcsolódhassak a világ szakmai életébe, közreadhassam megfigyeléseimet, tudományos tevékenységet is folytathassak. A közelmúltban például a Balesetek a calcium infúzió során címmel olyan témát fejtettem ki, amelyet én írtam le elsőnek.
- Nemcsak sokat ír, hanem olvasmányosan, közérthetően és "életszagúan" is...
- Nehéz dolog úgy írni, hogy tudományos értékű, és közérthető is legyen, sokat fáradozom, hogy cikkeimben e kettős célt megvalósítsam. Mindig gyakorlati példákkal fűszerezem a mondanivalómat, így jobban érti, és értekeli is az olvasó.
- A szakmaszeretet honnan származik?
- Az állati szervezet biológiája iránt már gyermekkoromban is érdeklődtem, s hogy nemcsak én - hanem öcsém, aki orvos, és húgom, aki biológus lett, s biológiatanárhoz ment férjhez - talán apámnak köszönhető. Apám szintén biológiatanár volt, s megkívánta tőlünk az érdeklődést, a fegyelmezett, szorgalmas tanulást, s hogy mindig a tőlünk telhető legtöbbet nyújtsuk.
- Hogyan alakult a pályája?
- 1946-ban beiratkoztam a Kertészeti Főiskolára, mert akkor csak ott volt felvétel. Jó tanuló voltam, nem volt nehéz egy év múlva átmenni az Állatorvostudományi Egyetemre. Manninger Rezső volt akkor a rektor. Kétszáznyolcvanunkat vettek fel, de tovább csak nyolcvanan jutottunk.
Az egyetem után a Zala megyei Surdra kerültem. A család nyomására, hívására azonban hamarosan Baranyába kértem magam. Így kerültem Belvárdgyulára. Hosszú ideig dolgoztam itt, aztán máshol is szerencsét kívántam próbálni, másfajta munkát megismerni. Elmentem Kaposvárra a Mesterséges Termékenyítő Állomásra. Hat évig dolgoztam ebben az intézetben, szép volt a munka, javamra is vált, megtanultam németül, hozzáférhetőbb lett számomra a szakirodalom. Kaposváron mindent elértem, amit elérhettem, mint járási főállatorvos szintén. Visszavágytam a gyakorlatba. Hívtak, hát visszajöttem Belvárdgyulára - de most már Pécsre kértem a székhelyemet -, s itt dolgozom ma is.
- Hogyan szervezi meg egy napját, hogy mindenre jusson ideje?
- Reggelente fél 5-kor kelek - kivéve, ha oltási idény van, mert olyankor 4-kor. Mindennap a termelőszövetkezetben kezdek, majd a háztájiban végzem el az oltásokat, vérvételezést, kiállítom az állatorvosi igazolásokat, mikor mire van szükség. Ez után látogatom meg a beteg állatokat. Körülbelül délután 4-re érek haza. Természetesen, ha ez után is hívnak, akkor is kimegyek. Éjjel is, ünnepen is. Huszonhat éves pályafutásom során másnapra még nem hagytam beteg állatot.
- Elmesélné néhány emlékezetes esetét?
_ Történt velem már sok szomorú és vidám eset is. Egyszer, még kezdő orvos koromban egy csikóhoz hívtak. Néztem, vizsgáltam sokáig, csak nem ismertem föl, mi is a baja. Végül már kínomban megkérdeztem a gazdáját, nem szokott-e férget üríteni ak csikó? "Dehogynem" - válaszolt komótosan a gazda. "Annyi féreg ürül ebből, nézni is alig győzöm!" "Hát miért nem mondta?" - kérdeztem tőle mérgesen. Erre pedig azt válaszolta hamiskásan: "Én megfizetem a vizsgtálatot, a doktor úr meg derítse ki a betegséget."
Régen történt a következő is. Fuvaros hívott ki a két lovához. Megvizsgáltam őket, s invitál a konyhába, hogy ott írjam meg a receptet. Hát ott nyögdécsel, szenved a nagymama szegény. "Látta már orvos?" - kérdeztem mindjárt a gazdát. - "Nézze, itt van az öt gyerekem" - válaszolta - "majd ha meggyógyulnak a lovak, és dolgozhatom, lesz pénz orvosra is."
Azt sem felejtem el soha, hogyan zokogott hangosan egyszer a gazda, a felesége meg a lányuk a 25 literes tehén mellett, amelyet a vágóra kellett küldenem. A lelkem is odaadtam volna, úgy sajnáltam őket. S az a hófúvásos karácsony éjjel is emlékezetes marad, amikor Lothárdra mentem egy tízmalacos beteg kocához, s másfél óráig ástam ki magam a hóból, amikor elakadtam.
Sokminden történt már velem. Nyolc motorkerékpárt és tizenegy autót koptattam el. Most gyilkolom a tizenkettediket...
- Van-e, amit kellene, de nem csinál?
- Van bizony. Állatot nem tudok kényszervágni. Volt már olyan esetem, hogy ott pusztult el előttem, mert sem a gazdája, sem én nem voltunk képesek kényszervágni. A csirkét sem vágom le, és kutyát is csak a végső esetben irtok ki. Szeretem, sajnálom is az állatot.
- Úgy hallottam nagy utazó!
- Igen, ez a hobbim. Nagyon sok helyen jártam már, Mexikóban, Indiában, Japánban, hogy csak a legérdekesebbeket említsem. Most egy brazil utat forgatok a fejemben. Külföldön mindig csinálok szakmai programot is. Kollégákkal ismerkedem meg, intézeteket keresek föl. Fárasztóak ezek az utak, de mindent megér a sok látni- és tapasztalnivaló.
- Mi a véleménye lapunkról?
- Közvetlen hangú, színvonalas újságnak tartom, olvasása minden kistermelőnek hasznára válik. Úgy veszem észre, akinek már egyszer a kezébe került, olvassa is. Sajnos, sok helyen nem ismerik. S ami nem a terjesztő hibája, hogy bizony olyan háztáji agronómussal is találkoztam már, aki nem olvassa.
- További sok sikert kívánunk munkájához!
Dr. Radnai István gyakorló állatorvos Belvárdgyulán. A termelőszövetkezet két nagy telepét, a sertéskombinátot és a szarvasmarhatelepet látja el, valamint hat község háztáji állatait.
*
- Ennyi munka mellett hogyan jut ideje rendszeresen írni?
- Hozzátartozik a munkámhoz az írás, legalábbis a cikkeim alapja a nagyon részletes napló, amelybe minden egyes betegem belekerül, s nemcsak betegségük lefolyása, hanem a tartási, takarmányozási körülményeik, a gyógyulás menete, s az esetleges következmények is. Érdekel a betegeim sorsa, egy-egy érdekes esethez nyolcszor-tízszer is visszamegyek, nézem a felépülését.
A szaklapok gyakran panaszkodnak, hogy a gyakorlati szakemberektől kevés cikket kapnak, pedig igazán közérthető, és közérdeklődésre számot tartó szakcikk csak olyan embertől származhat, aki közvetlenül műveli a mesterségét.
Mindig nagy körzetem volt, s naplómban olyan sok tapasztalat halmozódott fel, amitől nagy kár lenne megfosztani az olvasót. A sikerélmény is hajt, megmondom őszintén. Nem kis büszkeséggel tölt el, amikor külföldön is felfigyelnek az írásaimra. (Az Állatorvosok Lapja négy nyelven referálja a cikkeit.) A világ minden tájáról kértek már tőlem különlenyomatot írásaimból. Egy párizsi intézet nyolc cikkem iránt is érdeklődött. Nagyon fontosnak tartom, hogy innen, Pécsről is bekapcsolódhassak a világ szakmai életébe, közreadhassam megfigyeléseimet, tudományos tevékenységet is folytathassak. A közelmúltban például a Balesetek a calcium infúzió során címmel olyan témát fejtettem ki, amelyet én írtam le elsőnek.
- Nemcsak sokat ír, hanem olvasmányosan, közérthetően és "életszagúan" is...
- Nehéz dolog úgy írni, hogy tudományos értékű, és közérthető is legyen, sokat fáradozom, hogy cikkeimben e kettős célt megvalósítsam. Mindig gyakorlati példákkal fűszerezem a mondanivalómat, így jobban érti, és értekeli is az olvasó.
- A szakmaszeretet honnan származik?
- Az állati szervezet biológiája iránt már gyermekkoromban is érdeklődtem, s hogy nemcsak én - hanem öcsém, aki orvos, és húgom, aki biológus lett, s biológiatanárhoz ment férjhez - talán apámnak köszönhető. Apám szintén biológiatanár volt, s megkívánta tőlünk az érdeklődést, a fegyelmezett, szorgalmas tanulást, s hogy mindig a tőlünk telhető legtöbbet nyújtsuk.
- Hogyan alakult a pályája?
- 1946-ban beiratkoztam a Kertészeti Főiskolára, mert akkor csak ott volt felvétel. Jó tanuló voltam, nem volt nehéz egy év múlva átmenni az Állatorvostudományi Egyetemre. Manninger Rezső volt akkor a rektor. Kétszáznyolcvanunkat vettek fel, de tovább csak nyolcvanan jutottunk.
Az egyetem után a Zala megyei Surdra kerültem. A család nyomására, hívására azonban hamarosan Baranyába kértem magam. Így kerültem Belvárdgyulára. Hosszú ideig dolgoztam itt, aztán máshol is szerencsét kívántam próbálni, másfajta munkát megismerni. Elmentem Kaposvárra a Mesterséges Termékenyítő Állomásra. Hat évig dolgoztam ebben az intézetben, szép volt a munka, javamra is vált, megtanultam németül, hozzáférhetőbb lett számomra a szakirodalom. Kaposváron mindent elértem, amit elérhettem, mint járási főállatorvos szintén. Visszavágytam a gyakorlatba. Hívtak, hát visszajöttem Belvárdgyulára - de most már Pécsre kértem a székhelyemet -, s itt dolgozom ma is.
- Hogyan szervezi meg egy napját, hogy mindenre jusson ideje?
- Reggelente fél 5-kor kelek - kivéve, ha oltási idény van, mert olyankor 4-kor. Mindennap a termelőszövetkezetben kezdek, majd a háztájiban végzem el az oltásokat, vérvételezést, kiállítom az állatorvosi igazolásokat, mikor mire van szükség. Ez után látogatom meg a beteg állatokat. Körülbelül délután 4-re érek haza. Természetesen, ha ez után is hívnak, akkor is kimegyek. Éjjel is, ünnepen is. Huszonhat éves pályafutásom során másnapra még nem hagytam beteg állatot.
- Elmesélné néhány emlékezetes esetét?
_ Történt velem már sok szomorú és vidám eset is. Egyszer, még kezdő orvos koromban egy csikóhoz hívtak. Néztem, vizsgáltam sokáig, csak nem ismertem föl, mi is a baja. Végül már kínomban megkérdeztem a gazdáját, nem szokott-e férget üríteni ak csikó? "Dehogynem" - válaszolt komótosan a gazda. "Annyi féreg ürül ebből, nézni is alig győzöm!" "Hát miért nem mondta?" - kérdeztem tőle mérgesen. Erre pedig azt válaszolta hamiskásan: "Én megfizetem a vizsgtálatot, a doktor úr meg derítse ki a betegséget."
Régen történt a következő is. Fuvaros hívott ki a két lovához. Megvizsgáltam őket, s invitál a konyhába, hogy ott írjam meg a receptet. Hát ott nyögdécsel, szenved a nagymama szegény. "Látta már orvos?" - kérdeztem mindjárt a gazdát. - "Nézze, itt van az öt gyerekem" - válaszolta - "majd ha meggyógyulnak a lovak, és dolgozhatom, lesz pénz orvosra is."
Azt sem felejtem el soha, hogyan zokogott hangosan egyszer a gazda, a felesége meg a lányuk a 25 literes tehén mellett, amelyet a vágóra kellett küldenem. A lelkem is odaadtam volna, úgy sajnáltam őket. S az a hófúvásos karácsony éjjel is emlékezetes marad, amikor Lothárdra mentem egy tízmalacos beteg kocához, s másfél óráig ástam ki magam a hóból, amikor elakadtam.
Sokminden történt már velem. Nyolc motorkerékpárt és tizenegy autót koptattam el. Most gyilkolom a tizenkettediket...
- Van-e, amit kellene, de nem csinál?
- Van bizony. Állatot nem tudok kényszervágni. Volt már olyan esetem, hogy ott pusztult el előttem, mert sem a gazdája, sem én nem voltunk képesek kényszervágni. A csirkét sem vágom le, és kutyát is csak a végső esetben irtok ki. Szeretem, sajnálom is az állatot.
- Úgy hallottam nagy utazó!
- Igen, ez a hobbim. Nagyon sok helyen jártam már, Mexikóban, Indiában, Japánban, hogy csak a legérdekesebbeket említsem. Most egy brazil utat forgatok a fejemben. Külföldön mindig csinálok szakmai programot is. Kollégákkal ismerkedem meg, intézeteket keresek föl. Fárasztóak ezek az utak, de mindent megér a sok látni- és tapasztalnivaló.
- Mi a véleménye lapunkról?
- Közvetlen hangú, színvonalas újságnak tartom, olvasása minden kistermelőnek hasznára válik. Úgy veszem észre, akinek már egyszer a kezébe került, olvassa is. Sajnos, sok helyen nem ismerik. S ami nem a terjesztő hibája, hogy bizony olyan háztáji agronómussal is találkoztam már, aki nem olvassa.
- További sok sikert kívánunk munkájához!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése