JÓ TANULÓ VOLTAM
Az elemi iskola 4 osztályát kitűnő eredménnyel abszolváltam, de apám sem szellemileg, sem pedig fizikailag nem talált alkalmasnak, hogy beírasson a gimnáziumba, így elvégeztem az elemi V. osztályát is. Ezután bejáró lettem a hatvani gimnáziumba.
Reggel háromnegyed hétkor ért a vonat az apci állomásra, mely 2 km-re volt a falutól, majd Hatvanban is 2 km-re volt az iskola az állomástól. Ez napi 8 km. Reggel 6 óra után kellett indulni az állomásra, hogy elérjem a vonatot, és délután 4 órakor értem haza ebédelni. Télen már ekkor is, meg akkor is sötét volt. Ezután lehetett tanulni. Persze sokan voltunk Apcról bejárók, mert több lány is járt a hatvani leány-polgári iskolába.
Amikor jött a háború és a magyar és német katonavonatok sorozatban dübörögtek keresztül a hatvani vasútállomáson, a diákvonatot legtöbbször félreállították. Sokszor csak későn este értünk haza. Hát ilyen volt a diákélet akkoriban. Egy biztos, nem volt leányálom!
A gimnáziumban mindvégig jeles tanuló voltam, erre nagyon büszke is voltam! A legszebb nap a június 25-e volt: az évzáró, amikor a gimnázium udvarán a pulpituson az igazgató úr, alant pedig Hatvan város közönsége, mi diákok pedig kincstári alakzatban a széleken sorakoztunk fel.
A jeles tanulókat egyenként szólították az emelvényhez és dicsérő szavak mellett adták át a jutalomkönyveket. Kár, hogy a szüleim sohasem voltak ott ezen a szép ünnepélyen.
Farók Jancsi, aki ugyancsak velem volt a Kálvárián, ugyancsak mindig vastagbetűs volt...
A gimnázium I-VII. osztályáig jeles tanuló voltam. A háború miatt a VIII-os osztályvizsgát magánúton tettem le, és "hadiérettségit" tettem Miskolcon.
Mindig volt magántanulóm. Délután a vonatom indulásáig az iskolában voltunk, mert tanár kísért bennünket az állomásra. Hetente többször is volt délután "lyukasóra", amikor nyelveket - és főként latint - tanítottam. Ezért természetesen fizetséget kaptam.
De dolgozatokat is írtam más helyett. Latint rendszeresen a Nikolits Gyurkának, de olyan eset is volt, hogy olasz szabad témájú dolgozatból az enyémen kívül még kettőt is megírtam, pl. rendszeresen Marschalkó Elemérnek. Ő jóbarátom, aki tanító lett. A én fogalmazásom általában jelesre, az övék jóra vagy közepesre sikerültek. Egyszer a Nikolits Gyurkát próbára tették, és a jó minősítésű dolgozatból semmit sem tudott. Majdnem baj lett mindkettőnknek! Ezután már tudatosan kellett néhány hibát produkálni az ajándék fogalmazványokba.
Reggel háromnegyed hétkor ért a vonat az apci állomásra, mely 2 km-re volt a falutól, majd Hatvanban is 2 km-re volt az iskola az állomástól. Ez napi 8 km. Reggel 6 óra után kellett indulni az állomásra, hogy elérjem a vonatot, és délután 4 órakor értem haza ebédelni. Télen már ekkor is, meg akkor is sötét volt. Ezután lehetett tanulni. Persze sokan voltunk Apcról bejárók, mert több lány is járt a hatvani leány-polgári iskolába.
Amikor jött a háború és a magyar és német katonavonatok sorozatban dübörögtek keresztül a hatvani vasútállomáson, a diákvonatot legtöbbször félreállították. Sokszor csak későn este értünk haza. Hát ilyen volt a diákélet akkoriban. Egy biztos, nem volt leányálom!
A gimnáziumban mindvégig jeles tanuló voltam, erre nagyon büszke is voltam! A legszebb nap a június 25-e volt: az évzáró, amikor a gimnázium udvarán a pulpituson az igazgató úr, alant pedig Hatvan város közönsége, mi diákok pedig kincstári alakzatban a széleken sorakoztunk fel.
A jeles tanulókat egyenként szólították az emelvényhez és dicsérő szavak mellett adták át a jutalomkönyveket. Kár, hogy a szüleim sohasem voltak ott ezen a szép ünnepélyen.
Farók Jancsi, aki ugyancsak velem volt a Kálvárián, ugyancsak mindig vastagbetűs volt...
A gimnázium I-VII. osztályáig jeles tanuló voltam. A háború miatt a VIII-os osztályvizsgát magánúton tettem le, és "hadiérettségit" tettem Miskolcon.
Mindig volt magántanulóm. Délután a vonatom indulásáig az iskolában voltunk, mert tanár kísért bennünket az állomásra. Hetente többször is volt délután "lyukasóra", amikor nyelveket - és főként latint - tanítottam. Ezért természetesen fizetséget kaptam.
De dolgozatokat is írtam más helyett. Latint rendszeresen a Nikolits Gyurkának, de olyan eset is volt, hogy olasz szabad témájú dolgozatból az enyémen kívül még kettőt is megírtam, pl. rendszeresen Marschalkó Elemérnek. Ő jóbarátom, aki tanító lett. A én fogalmazásom általában jelesre, az övék jóra vagy közepesre sikerültek. Egyszer a Nikolits Gyurkát próbára tették, és a jó minősítésű dolgozatból semmit sem tudott. Majdnem baj lett mindkettőnknek! Ezután már tudatosan kellett néhány hibát produkálni az ajándék fogalmazványokba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése