EGY NEHEZEN KEZDŐDÖTT NAP, MELY SZOKATLANUL VÉGZŐDÖTT
Azon az augusztusi napon hajnali 4 órakor éles csörgéssel verte fel az alvó családot is a telefon. Magyarsarlósról hívtak, hogy a 25 literes (ez napi tejtermelést jelent) nagyon értékes tehén nem tud megelleni, nagyon erőlködik, nyög, de se magzatvíz, sem pedig magzat nincs!
Sürgős eset, az elhúzódó vajúdás a magzat halálát okozhatja, pedig az ilyen nagytermelésű tehénnek ha üszőborja születik, ugyancsak nagy értéket jelent. A kávémat sem ittam meg nagy sietségemben, bekészítettem a Trabantba a szülészeti műszereket, és indultam a helyszínre. Gyorsan odaértem, semmi nem akadályozott, az utam nyugodt volt, kiszámítható - még aludt, csaknem teljesen kihaltnak tűnt a város. Jócskán sötét volt.
Az ellésre várva már segítő embereket is hívott a gondos gazda, akik ott vártak az istállóban. A tehén ellése egyébként is nagy esemény a háznál, mert nemcsak nagy értéket képvisel, de a család jelentős megélhetési forrása is.
Már a külső vizsgálat során a leírt tünetek mellett láttam, hogy a vulva az egyik oldalon jóval nagyobb, sokkal duzzadtabb. Rossz jel! Gondoltam, hogy nem egyszerű esetről lehet szó... Ez egyik tünete lehet a méh csavarodásának. A feltételezésem sajnos a hüvely, majd a rektális (végbél) vizsgálat során valóban beigazolódott. A méhnyak zárva volt, miközben az állat rendületlenül erőlködött, fájdalmasan nyögött, gyakran kevés bélsarat ürített. Főként a gazda felesége nagyon ijedt volt, néha a könnyeit is törölgette.
Bizonyára szánalmas volna, ha a méhcsavarodás keletkezését, tüneteit, kezelésének lehetőségeit részletezném, a lényeg, hogy vissza kell csavarnom a méhet, és szabaddá kell tennem a szülőutat a borjú kitolásához.
Mindenekelőtt injekciókat adtam a tehénnek (izomrelaxánsok stb.), majd kivezettük az állatot az udvarra, ahol egy nagyobb füves térség lehetőséget adott a területigényes műtét elvégzésére.
Ezután összeköttettem a páciens 2-2 lábát, lefektettem, én pedig mögé feküdtem egy ponyvára vállig benyúlva a hüvelybe, és irányítottam az állat forgatását a hátán keresztül. Eközben a méhet megpróbáltuk rögzíteni.
Többször is át kellett fordítani a vajúdó kliensem a hátán, míg végre megszűnt a csavarodása, szabaddá vált a szülőút, melyből nagy erővel zúdult rám - fekvő helyzetemben - a magzatvíz az átszakadt magzatburokból. (Ezért dolgoztunk!) Előbb véres, most meg csupa víz lettem az ugyancsak hűvös hajnali, korareggeli időben.
Önkéntelenül is nagy örömmel kiáltottam fel, hogy megnyílt a méhnyak, sikerült benyúlnom a méhbe, és érzem a borjú fejét.
A gazda meg az emberek azonnal húzni akarták a magzatot, hogy minél előbb a külvilágra kerüljön, ilyenkor azonban 1-2 órát várni kell az ellés további problémamentes lebonyolítására, következésképpen a magzat életben maradása érdekében. Várni kell kicsit, hogy a méhnyak normálisan tovább táguljon és a csavarodással együttjáró vérkeringési zavar rendeződjön.
A háziasszony is megnyugodott, kávét főzött, a férfi pedig hozott egy üveg pálinkát, mondván, hogy maga főzte szilvából, jó erős, igazi (remélem, hogy évtizedek távlatából a fináncok már nem indítanak eljárást).
Nyugodtan beszélgettek, koccintgattak az emberek, jó hangulat alakult ki, gondolom elsősorban nem a sikerélmény, hanem a jó illatú tüzes víz hatására.
Csak én voltam nagyon ideges, türelmetlen, mert 10 órakor sertésszállításom volt (ehhez állatorvosi vizsgálat kellett), délután 2 órakor pedig Olasz községben nyúlszállítás (ide is kellett állatorvosi igazolás), közben pedig az esetleges betegeket is el kell látni, melyek során mindig akadt tennivaló a nagyszámú állatot tartó 7 községből álló körzetemben.
Miközben a napi tennivalóimat gondoltam át, előjött a borjú lába és megjelent a feje is a pérarésben. Abbahagyattam tehát az emberekkel a jó hangulatú kvaterkázást, hurkokat kötöttünk a borjú lábaira, és egészségesen világra segítettünk egy szép kis üszőborjút, mely pontosan a mamájára hasonlított.
Közben eltelt az idő, siettem a sertésszállításra...
Délután 5 óra lehetett, mire mindennel végeztem és hazamehettem. A nejem is nagyon elfoglalt - szakmabeli - agrármérnök, így a vacsoránál jön össze a család egy kis nyugodt beszélgetésre.
Ezúttal azonban még be se fejeztük a vacsorát, ismét felberregett a "rettegett" telefon. Rémülten futott át az agyamon, hogy talán rosszul van a reggel műtött tehén, ez pedig vagy 30 km-es autózást is jelent majd a sötét éjszakában.
Szerenécsére, nem így történt! Valami más, valami meglepően különös...
Felveszem a kagylót: "tessék, állatorvos" - mondom. És megszólal egy remegő, félelemmel teli, elesett női hang.
- Öreg nyomorék asszony vagyok. Legyenszíves sürgősen eljönni, mert véget vetek az életemnek!
Szavába vágok, hogy tessék az orvosi ügyelethez fordulni, az elérhetőség benne van az újságban.
- Nem erről van szó - mondja - nekem állatorvosra van szükségem, mert nagyon beteg a Cirmos cicám, az egyetlen barátom, az egyedüli, aki éltet nyomorúságos magányomban. Ha ő is elhagy, az égvilágon senkim se lesz. Itt lakom magától nem messze, az Anna utcában. Nagyon kérem, jöjjön el sürgősen, van kapucsengő, várni fogom... - és megadja a házszámot.
Fogom a táskát szó nélkül és elindulok - nem kérdés. Valóban nem messze volt a hatalmas emeletes házak között megbúvó kis földszintes ház. Becsengetek. Nem nyit senki ajtót, majd nem a kaput nyitják ki, hanem az ablakot, ahol kiszól a hölgy, hogy ő nem tud lejönni a lépcsőn, mert bottal is nagyon nehezen jár, de egy kis kosárban leereszti a kulcsot, amivel ki tudom nyitni a kaput és be tudok menni.
Odabent az ablak mellett az asztalon valóban egy halom gyógyszer, az asztal sarkán pedig ott ült Cirmos cica bágyadtan. Gyakran tüsszögött, köhécselt és folyt az orra. Bizony a néni csak nagyon nehezen tudta megfogni, de sikerült beadni az injekciókat. A diagnózisom macskanátha volt, amitől több cica is szenvedett a környéken.
Megnyugtattam az elkeseredett, mindenre elszánt gazdit, hogy - emberi számítás szerint - a kis barátja néhány napon belül teljesen meggyógyul, de majd telefonon érdeklődni fogok. A kaput bezártam, a leeresztett kosárban pedig a néni felhúzta a kulcsot. Hazafelé bár nyugodt voltam, mégis elkísért valami furcsa érzés.
A cica meggyógyult, nekem kettős volt az örömöm: a hölgy is megnyugodott, meg a munkám is eredménnyel járt.
Hosszas pályafutásom során ilyen végzetesen "mélységes" ragaszkodással nem találkoztam, de amikor láttam a szerény körülményeket, az idős, beteg, kétségbeesett állattartót: mindent megértettem. Egyetlen kincse volt: a kicsiny cicus.
Sürgős eset, az elhúzódó vajúdás a magzat halálát okozhatja, pedig az ilyen nagytermelésű tehénnek ha üszőborja születik, ugyancsak nagy értéket jelent. A kávémat sem ittam meg nagy sietségemben, bekészítettem a Trabantba a szülészeti műszereket, és indultam a helyszínre. Gyorsan odaértem, semmi nem akadályozott, az utam nyugodt volt, kiszámítható - még aludt, csaknem teljesen kihaltnak tűnt a város. Jócskán sötét volt.
Az ellésre várva már segítő embereket is hívott a gondos gazda, akik ott vártak az istállóban. A tehén ellése egyébként is nagy esemény a háznál, mert nemcsak nagy értéket képvisel, de a család jelentős megélhetési forrása is.
Már a külső vizsgálat során a leírt tünetek mellett láttam, hogy a vulva az egyik oldalon jóval nagyobb, sokkal duzzadtabb. Rossz jel! Gondoltam, hogy nem egyszerű esetről lehet szó... Ez egyik tünete lehet a méh csavarodásának. A feltételezésem sajnos a hüvely, majd a rektális (végbél) vizsgálat során valóban beigazolódott. A méhnyak zárva volt, miközben az állat rendületlenül erőlködött, fájdalmasan nyögött, gyakran kevés bélsarat ürített. Főként a gazda felesége nagyon ijedt volt, néha a könnyeit is törölgette.
Bizonyára szánalmas volna, ha a méhcsavarodás keletkezését, tüneteit, kezelésének lehetőségeit részletezném, a lényeg, hogy vissza kell csavarnom a méhet, és szabaddá kell tennem a szülőutat a borjú kitolásához.
Mindenekelőtt injekciókat adtam a tehénnek (izomrelaxánsok stb.), majd kivezettük az állatot az udvarra, ahol egy nagyobb füves térség lehetőséget adott a területigényes műtét elvégzésére.
Ezután összeköttettem a páciens 2-2 lábát, lefektettem, én pedig mögé feküdtem egy ponyvára vállig benyúlva a hüvelybe, és irányítottam az állat forgatását a hátán keresztül. Eközben a méhet megpróbáltuk rögzíteni.
Többször is át kellett fordítani a vajúdó kliensem a hátán, míg végre megszűnt a csavarodása, szabaddá vált a szülőút, melyből nagy erővel zúdult rám - fekvő helyzetemben - a magzatvíz az átszakadt magzatburokból. (Ezért dolgoztunk!) Előbb véres, most meg csupa víz lettem az ugyancsak hűvös hajnali, korareggeli időben.
Önkéntelenül is nagy örömmel kiáltottam fel, hogy megnyílt a méhnyak, sikerült benyúlnom a méhbe, és érzem a borjú fejét.
A gazda meg az emberek azonnal húzni akarták a magzatot, hogy minél előbb a külvilágra kerüljön, ilyenkor azonban 1-2 órát várni kell az ellés további problémamentes lebonyolítására, következésképpen a magzat életben maradása érdekében. Várni kell kicsit, hogy a méhnyak normálisan tovább táguljon és a csavarodással együttjáró vérkeringési zavar rendeződjön.
A háziasszony is megnyugodott, kávét főzött, a férfi pedig hozott egy üveg pálinkát, mondván, hogy maga főzte szilvából, jó erős, igazi (remélem, hogy évtizedek távlatából a fináncok már nem indítanak eljárást).
Nyugodtan beszélgettek, koccintgattak az emberek, jó hangulat alakult ki, gondolom elsősorban nem a sikerélmény, hanem a jó illatú tüzes víz hatására.
Csak én voltam nagyon ideges, türelmetlen, mert 10 órakor sertésszállításom volt (ehhez állatorvosi vizsgálat kellett), délután 2 órakor pedig Olasz községben nyúlszállítás (ide is kellett állatorvosi igazolás), közben pedig az esetleges betegeket is el kell látni, melyek során mindig akadt tennivaló a nagyszámú állatot tartó 7 községből álló körzetemben.
Miközben a napi tennivalóimat gondoltam át, előjött a borjú lába és megjelent a feje is a pérarésben. Abbahagyattam tehát az emberekkel a jó hangulatú kvaterkázást, hurkokat kötöttünk a borjú lábaira, és egészségesen világra segítettünk egy szép kis üszőborjút, mely pontosan a mamájára hasonlított.
Közben eltelt az idő, siettem a sertésszállításra...
Délután 5 óra lehetett, mire mindennel végeztem és hazamehettem. A nejem is nagyon elfoglalt - szakmabeli - agrármérnök, így a vacsoránál jön össze a család egy kis nyugodt beszélgetésre.
Ezúttal azonban még be se fejeztük a vacsorát, ismét felberregett a "rettegett" telefon. Rémülten futott át az agyamon, hogy talán rosszul van a reggel műtött tehén, ez pedig vagy 30 km-es autózást is jelent majd a sötét éjszakában.
Szerenécsére, nem így történt! Valami más, valami meglepően különös...
Felveszem a kagylót: "tessék, állatorvos" - mondom. És megszólal egy remegő, félelemmel teli, elesett női hang.
- Öreg nyomorék asszony vagyok. Legyenszíves sürgősen eljönni, mert véget vetek az életemnek!
Szavába vágok, hogy tessék az orvosi ügyelethez fordulni, az elérhetőség benne van az újságban.
- Nem erről van szó - mondja - nekem állatorvosra van szükségem, mert nagyon beteg a Cirmos cicám, az egyetlen barátom, az egyedüli, aki éltet nyomorúságos magányomban. Ha ő is elhagy, az égvilágon senkim se lesz. Itt lakom magától nem messze, az Anna utcában. Nagyon kérem, jöjjön el sürgősen, van kapucsengő, várni fogom... - és megadja a házszámot.
Fogom a táskát szó nélkül és elindulok - nem kérdés. Valóban nem messze volt a hatalmas emeletes házak között megbúvó kis földszintes ház. Becsengetek. Nem nyit senki ajtót, majd nem a kaput nyitják ki, hanem az ablakot, ahol kiszól a hölgy, hogy ő nem tud lejönni a lépcsőn, mert bottal is nagyon nehezen jár, de egy kis kosárban leereszti a kulcsot, amivel ki tudom nyitni a kaput és be tudok menni.
Odabent az ablak mellett az asztalon valóban egy halom gyógyszer, az asztal sarkán pedig ott ült Cirmos cica bágyadtan. Gyakran tüsszögött, köhécselt és folyt az orra. Bizony a néni csak nagyon nehezen tudta megfogni, de sikerült beadni az injekciókat. A diagnózisom macskanátha volt, amitől több cica is szenvedett a környéken.
Megnyugtattam az elkeseredett, mindenre elszánt gazdit, hogy - emberi számítás szerint - a kis barátja néhány napon belül teljesen meggyógyul, de majd telefonon érdeklődni fogok. A kaput bezártam, a leeresztett kosárban pedig a néni felhúzta a kulcsot. Hazafelé bár nyugodt voltam, mégis elkísért valami furcsa érzés.
A cica meggyógyult, nekem kettős volt az örömöm: a hölgy is megnyugodott, meg a munkám is eredménnyel járt.
Hosszas pályafutásom során ilyen végzetesen "mélységes" ragaszkodással nem találkoztam, de amikor láttam a szerény körülményeket, az idős, beteg, kétségbeesett állattartót: mindent megértettem. Egyetlen kincse volt: a kicsiny cicus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése