Dr. Radnai István: MILYEN IS AZ ÁLLATORVOSI ÜGYELET?
Számos riportot olvashattunk az újságokban, láthattunk a televízióban, hallhattunk a rádióban azok helytállásáról, akik pihenőnapjaikon "éjt nappallá téve", áldozatkészen állnak a vártán, hogy a beteg embernek segítséget nyújtsanak, ha elromlik a gázfűtés, szivárog a gáz, elalszik a villany, gyorsan a helyszínen teremjenek, elhárítsák a bajt. A riporterek az ügyeletes állatorvost még sohasem keresték fel e témában, pedig az ország egyetlen községe egyetlen percig sem marad állatorvosi ellátás nélkül.
Állattenyésztésünk világszerte elismert tényezője annak, hogy Magyarországon bőséges, kitűnő és olcsó az élelmiszer, s tőlünk jó minőségű vágóállat és hústermék is importálható. Ezt nemcsak a hazánkba látogató több milliónyi külföldi turista, de a gazdaságilag fejlett országok nem mindig barátságos sajtóorgánumai is egyértelműen elismerik.
Húsexportunk a legigényesebb országokban is versenyképes, ennek lehetősége pedig e súlyos világgazdasági helyzetben egyik meghatározója életszínvonalunk szintentartásának.
Senki sem tagadja, hogy az állategészségügyi szolgálat minősége e fontos ágazat, e rangos helyzet kialakításában döntő szerepű, hiszen megfelelő termelés, téteményképesség csak egészséges állattól várható! Ráadásul a külföldi vevő csak akkor vásárol tőlünk vágóállatot, nyers húst vagy húskészítményt, ha az ország járványos betegségektől mentes.
Mindebből pedig az következik, hogy az állategészségügyi szolgálat közkatonájának, a gyakorló állatorvosnak nap mint nap, a nap 24 órájában kell készenlétben állnia, hogy a betegellátást, a vágóra szállított állatokat megvizsgálja, az exportra kerülő állatok vérvizsgálatát, oltásait elvégezze, évente többször is lejárjon valamennyi gazdasági udvart, istállót és ólat, a különféle fertőző betegségek elleni védőoltásokat megcsinálja. A járványos bántalmak ugyanis nemcsak a kistermelők és a nagyüzemek vagyonát veszélyeztetik, hanem az ország érdekeit, valamennyiünk életszínvonalát is!
E munka valóban eredményes voltát bizonyítja hazánk mentessége - már hosszú esztendők óta - a legveszélyesebb járványos betegségektől itt, Európa közepén, a külföldi turisták "népvándorlása" közepette, amikor pedig környezetünkben vagy kontinensünk más országaiban is, hol itt, hol ott üti fel a fejét egy-egy pusztító kár!
Mindezt előre kellett bocsátanom ahhoz, hogy a folyamatos állatorvosi ellátás fontosságát megértsük, s értékelni tudjuk úgy az állattartók, mint a népgazdaság szempontjából.
A gazdaság s a kistenyésztő, aki éjszaka, munkaszüneti napon is megkeresi az állatorvost, mindezt közvetlenül érzi, hiszen például az elleni nem képes tehén vagy a kólikás ló értéke manapság egy termelőszövetkezeti tag fél vagy akár egész esztendei keresetével, munkabérével egyenlő értékő. S a nagy érték akár órák alatt semmivé válhat.
Az állattartók nemcsak élnek - olykor sajnálatos módon vissza is élnek - az ügyelet által nyújtott lehetőséggel.
Az 50-es és 60-as esztendőkben az állatorvos január 1-től december 31-ig éjjel-nappal köteles volt szolgálatát ellátni, és e feladat alól csak akkor mentesült, ha törvényes szabadságát kivette. Ha egy-egy vasárnap el akartunk menni valahová, meg kellett kérni valamelyik szomszédos kollégát a helyettesítésre, aki ha megtette, szerencsénk volt, ha nem, hát otthon kellett maradni! (A heti pihenőnapot akkor is előírta a Munka Törvénykönyve!)
Később egy-egy terület vagy járás állatorvosai "szövetkeztünk" - és hogy divatos szóval éljek - mint valami gmk, egymást váltva láttuk el a munkaszüneti napokon a helyettesítést.
Csupán néhány éve - pedig már csaknem 40 esztendeje más pennával írják a törvényt - intézményesítették a főhatóság által is jóváhagyott állatorvosi ügyeleti rendszert.
Ez azt jelenti, hogy a megyei állategészségügyi állomás igazgatója által megbízott állatorvosok sorban követik egymást az ügyeleti szolgálatban is, és ezt a tevékenységet úgy a betegellátás, mint a hatósági tennivalók tekintetében, hivatali szolgálatuk keretében teszik.
Ha az ügyeleti szolgálatról esik szó, ma is mellbevág midőn egyes vezetők megjegyzik: örülhet a gyakorló állatorvos, hogy a hatóság az ügyeleti rendszert szabályozta! Mi pedig úgy gondoljuk, hogy e jogos igényt - szocialista államunkban - az előbbiek során bizony éppenséggel nagyon is elhanyagolták az illetékesek.
Az ügyeleti szolgálat minden szombaton reggel 6 órakor kezdődik és hétfő reggel 6 óráig tart. A megyei újságok az ügyelet helyét és telefonszámát pontosan közlik! Indokolt esetben tehát az ügyeletes állatorvos éjjel-nappal igénybe vehető.
Mindehhez azonban szeretnék néhány gyakorlatias megjegyzést fűzni. Az ügyeletes állatorvos igen nagy terület, akár 30-40 község szolgálatát is ellátja, nem ülhet tehát a telefon mellett, ezért ha nincs, aki a hívást felvegye, a posta feljegyzi az üzenetet.
Ha a körzet illetékes állatorvosa otthon van és hajlandó elmenni, természetesen ő is igénybe vehető. Próbáljuk meg. Én például, ha otthon vagyok, minden esetben elmegyek a saját munkaterületemre. Ehhez azonban - számos igazsgátalan megjegyzést hallva - nyomatékosan hozzá kell tenni, hogy ha az illetékes, de ügyeletben nem lévő állatorvos a hívást nem veszi fel, azért egy pillanatig sem neheztelhetünk, hisz munkaszüneti napon a munkás sem megy be a gyárba dolgozni, a hivatalnok sem az irodájába! Pihenőnap mindenkinek jár! Még az állatorvosnak is.
Az ügyeletes állatorvos nagyon elfoglalt ember, nagy terület ellátása van rábízva, csak akkor vegyük igénybe, ha valóban nem tűr halasztást a beteg ellátása, az állatszállításnál való közreműködés stb.
Gyakori eset, hogy a pénteki betegeket szombatra, az ügyeleti napra halasztják! Ez bizony nagyon helytelen, hiszen az ügyeleti nap úgyis zsúfolt!
Ne szidjuk az ügyeletes állatorvost, ha "a hívás pillanatában" nem érkezik meg, hiszen éppen elég dolga van, és a munkáját bizonyára a sürgősség sorrendjében látja el.
Az ügyelet székhelye sokszor távolabb esik, mint az illetékes állatorvos körzetének központja. Ilyenkor természetesen a fuvarköltséget is innen kell számítani.
Az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben az ügyeletes állatorvos nem számolhat el munkadíjat.
1984. március 24-én, szombaton reggel negyed 6. Csak 6 órakor kezdődik az ügyeleti szolgálatom, mégis csörög a telefon. Szegellendi tenyésztő telefonál, hogy 4 napja nem tud megfialni a kocája. Már két ízben volt nála az állatorvos, adott injekciókat, de semmi eredmény.
Feleségem átveszi a telefonszolgálatot, én pedig máris indulok - hisz a "törvényes időben", 6 órakor is csak engem kényszerül hívni. A koca már elgyengült, bőrén lilás foltok, nehezen áll lábra. A hüvelyvizsgálat során magzatot nem érzek. Megkésett eset, előbb kellett volna műtéti beavatkozás. A prognózis (kórjóslat) szinte egyértelműen kilátástalan; a gazda mégis görcsösen ragaszkodik a műtéthez.
Mire a tíz, jól fejlett, de már rothadásnak indult magzatot császármetszéssel eltávolítom, három óra telik el. Komplikált, fárasztó műtét volt. Tíz óra körül érek haza.
Két kutyával várakoznak rám. Az egyiket operálták és a fonal elgennyesedett, a másik nyálzik, hány, véres hasmenése van. Időnként fájdalmasan nyög. Tágranyílt a pupillája; hol a gazdájára, hol rám vetett fájdalmas tekintete segélytkérőnek tűnik. A gazda elmondja, hogy patkánymérget fogyasztott. Állapota arra utal, hogy menthetetlen. A görcsoldó injekció, a fájdalomcsillapító látszólag segít rajta, de a gyógyulás lehetőségét illetően őszinte véleményemre a gazdája könnyezik.
Közben egy kisfiú hoz egy tengerimalacot. Három napja nem eszik, lázas. Ezt is ellátom.
Csak egy csésze tejet iszom, mert időközben a városból és a különböző községekből 6 újabb hívás is befutott. Rohanni kell! Egy sertés orbáncos volt, egy másik tüdőgyulladásos, két helyen a süldők véres bélsarat ürítettek, egy vemhes koca ízületei fájdalmasak, alig tud lábraállni és egy tehén magzatburkát kell elszednem.
Délután 4 óra van, mire a betegeket ellátom, a nagy területet lejárom. Néhány szendvicset kapok be, mert újabb hívások futottak be és szeretném azokat is világosban ellátni. Hívásokat ezúttal is nagy területről kaptam, a Mecsek gerince alatt fekvő festői környezetű Kővágószőllőstől egészen a Mohácsi-síkság határán fekvő Belvárdgyuláig.
A Gyulapusztai Állami Gazdaságban egy értékes, nagytejű tehén "elfeküdt" az ellés után, mintha már élettelen volna. Semmiféle ösztökélésre nem reagál. Bizony az ellési bénulás! Csak az elletős és egy mérnöknő volt szolgálatban. Ilyenkor sürgősen infúziót kell adni, amikor lehetőleg egy segítség rögzíti az állatot az orránál, valaki a nyakon átvezetett szíjat húzza - hogy a nyaki véna kiduzzadjon - és még egy segítség kell, aki az infúziós üveget emeli a magasba, mert a nagy mennyiségű Ca-Mg-Coffein-Glucosum tartalmú oldat csaknem fél liternyi mennyiségű és a vénába infundálni csak lassan szabad!
Ezúttal csak két segítségem volt, egyikük a filigrán természetű, de igen aktív mérnöknő... Ügyeletkor azonban semmi sem lehetetlen.
Az infúzió sikerült. A beavatkozás után talán 10 perc sem telt el, a tehén felemelte a fejét, majd kissé nehézkesen tápászkodva lábraállt, előbb kissé támolyogva, majd mind bátrabban "andalgott" a társai felé a nagy karámban, ahol az éjszaka folyamán megellett.
Örömmel mond köszönetet a mérnökasszony és széles mosollyal nyugtázza az eredményt az elletős, hiszen a halottnak vélt, nagyértékű állat megmenekült. A tehenészet nyereségében pedig mindketten érdekeltek.
142 kilométert mutat a Trabant napi számlálója, amikor ismét hazaérek. Már sötétedik. Pedig a sötétség az ügyeletes legnagyobb ellensége az ismeretlen környezetben.
Újabb hívások iránt érdeklődöm, de most már ellentmondást nem tűrően asztalhoz parancsol telefonszolgálatos nejem. A gyerekek már régen várnak a terített asztalnál. Munkavacsora következik - bár ugyancsak korgott már a gyomrom -, mert étkezés közben kapom a további programot. Egy beteg süldő Pellérden, egy súlyos kólikás ló Nagyárpádon és egy koca nem tud megelleni Olaszban.
Már az ajtóban indulásra készen állok, amikor ismét csörög a telefon. Egy kutyatulajdonos érdeklődik. Korcs kannal párosodott a szukája egy hete. Magzatelhajtást kellene végezni. Mikor lehetne? Furcsa kérdés ez szombaton este! Fáradtan, de udvariasan utasítom hétfőre a p-i kisállatkórházba.
Már begyújtottam a kocsit a garázsban, amikor kislányom lélekszakadva fut utánam. El ne induljak! Újabb hívás! Vissza a telefonhoz. Kár volt rohannom, mert az iránt érdeklődik valaki, mikor lesz a városban kutyaoltás. Idegen körzet, nem tudom. Megadom az illetékes kolléga nevét, telefonszámát. Megnyugtatom a kutya tulajdonosát, hogy vasárnap biztos nem lesz! Elég, ha hétfőn érdeklődik a megadott címen.
Jócskán besötétedett, mire végre elindulok. Irány a kólikás ló, mely ugyancsak rosszul van, 45 ezer forintos kanca! A gazda siránkozik. Többszöri injekciózás után megvárom, amíg az állat megnyugszik.
Újabb 20 km, Pellérd. A vaksötétben senki nincs az utcán, aki útbaigazítana. Már négy utcát is "megjárok", elemlámpával nézegetem az utcatáblát. Pechem van! Egyik sem az, amelyiket keresem. Végre egy kivilágított ablak. Bekopogok. Elnézést kérek a zavarásért és útbaigazítást kérek. A kedves házigazda még el is jön velem egy darabig. Ilyen is van! Félórás elkeseredett keresgélés után végre célnál vagyok a falu végén egy csonka utcában, a legutolsó háznál.
Négy napja herélt itt az állatorvos és az egyik ártány nagyon beteg. Ellátom. A következő község - ahol a koca nem tud megfialni - 40 km-re van innen. Szerencsére az az én körzetem, itt már ismerős vagyok, gyorsan megtalálom a házat. Egy magzat elakadt a szülőútban. Hosszas munka következik, eltávolítom az óriási magzatot az egyébként is szűk szülőútból. Megizzadok, mire sikerül. A koca Tetránt és méhösszehúzót kap (Oxitocin injekciót), a gazdát pedig odaültetem az állat mellé, mert várható a többi malac is.
Éjfélt mutat az óra, amikor hazaindulok. Megint pechem van. Út közben gépjármű-ellenőrzés. Még ez is. Előszedtem a Trabant papírjait meg a jogosítványomat, és mondom is a rend szigorú őrének, hogy az ügyeletes állatorvos vagyok és bizony szeretnék mielőbb hazamenni, mert már "se látok, se hallok" a fáradtságtól.
Az őrmester udvarias, megértő - hiszen mindketten a közjót szolgáljuk a hideg, vaksötét éjszakában. Bevilágít a kocsiba, mely kisebb gyógyszertár és műtő benyomását kelti. Nem folytatja a "rutinellenőrzést", mosolyogva visszaadja a papírjaimat és további jó munkát kíván! Talán pihenést - mondom! Éjjel egy óra van, mire hazaérek.
Ég nálunk a lámpa! Megrettenek! Egy újabb beteghívás jele. De milyen hívásé! Feleségem elmondja, hogy éjfél körül hívott valaki a városból, hogy 2 napja eltűnt a macskája és az éjszaka folyamán hazakerült betegen. Az egyik szemét kiverték. A nejem kérte, hogy később hívjon, mert nehéz ellésen vagyok és még nem értem haza. Szerencsém van, mert mire ledőlnék kicsit (éjjel háromnegyed 2 óra van) csöng a telefon. Az előbbi "cicás hölgy". Őt már sikerül rábeszélnem, hogy korán reggel jöhessek... Azután vasárnap korán reggel minden kezdődik elölről. És mindez hétfőn reggel 6 óráig.
Nem volt könnyű ügyelet, de akadt már ennél nehezebb is. Néhány évvel előbb karácsony napján hófúvásba kerültem a lothárdi elágazásnál és órákig lapátoltam a kocsi alól a havat, amíg célhoz értem.
Tavaly Berkesd községbe éjjel 10 óra után hívtak egy ellő kocához, mely már egész nap vajúdott. Mint mondták az illetékes állatorvos nem jött, mert vendégei voltak - nem is volt kötelessége, azért van az ügyelet. Amikor megkérdeztem, hogy miért vártak éjszakára a telefonnal, azt a választ kaptam, hogy a kolléga mondta: csak 10 óra után hívják az ügyeletet! Nem derült ki, igazat mondott-e a gazda vagy sem, annyi azonban biztos, hogy a késlekedés a gazdának sem jó (csak idegeskedik), az állatnak sem (a megkésett orvosi ellátás eredményei kedvezőtlenebbek), de az ügyeletesnek sem mindegy, ha az egész éjszakát végig kell dolgoznia.
Állattenyésztésünk világszerte elismert tényezője annak, hogy Magyarországon bőséges, kitűnő és olcsó az élelmiszer, s tőlünk jó minőségű vágóállat és hústermék is importálható. Ezt nemcsak a hazánkba látogató több milliónyi külföldi turista, de a gazdaságilag fejlett országok nem mindig barátságos sajtóorgánumai is egyértelműen elismerik.
Húsexportunk a legigényesebb országokban is versenyképes, ennek lehetősége pedig e súlyos világgazdasági helyzetben egyik meghatározója életszínvonalunk szintentartásának.
Senki sem tagadja, hogy az állategészségügyi szolgálat minősége e fontos ágazat, e rangos helyzet kialakításában döntő szerepű, hiszen megfelelő termelés, téteményképesség csak egészséges állattól várható! Ráadásul a külföldi vevő csak akkor vásárol tőlünk vágóállatot, nyers húst vagy húskészítményt, ha az ország járványos betegségektől mentes.
Mindebből pedig az következik, hogy az állategészségügyi szolgálat közkatonájának, a gyakorló állatorvosnak nap mint nap, a nap 24 órájában kell készenlétben állnia, hogy a betegellátást, a vágóra szállított állatokat megvizsgálja, az exportra kerülő állatok vérvizsgálatát, oltásait elvégezze, évente többször is lejárjon valamennyi gazdasági udvart, istállót és ólat, a különféle fertőző betegségek elleni védőoltásokat megcsinálja. A járványos bántalmak ugyanis nemcsak a kistermelők és a nagyüzemek vagyonát veszélyeztetik, hanem az ország érdekeit, valamennyiünk életszínvonalát is!
E munka valóban eredményes voltát bizonyítja hazánk mentessége - már hosszú esztendők óta - a legveszélyesebb járványos betegségektől itt, Európa közepén, a külföldi turisták "népvándorlása" közepette, amikor pedig környezetünkben vagy kontinensünk más országaiban is, hol itt, hol ott üti fel a fejét egy-egy pusztító kár!
Mindezt előre kellett bocsátanom ahhoz, hogy a folyamatos állatorvosi ellátás fontosságát megértsük, s értékelni tudjuk úgy az állattartók, mint a népgazdaság szempontjából.
A gazdaság s a kistenyésztő, aki éjszaka, munkaszüneti napon is megkeresi az állatorvost, mindezt közvetlenül érzi, hiszen például az elleni nem képes tehén vagy a kólikás ló értéke manapság egy termelőszövetkezeti tag fél vagy akár egész esztendei keresetével, munkabérével egyenlő értékő. S a nagy érték akár órák alatt semmivé válhat.
Az állattartók nemcsak élnek - olykor sajnálatos módon vissza is élnek - az ügyelet által nyújtott lehetőséggel.
Az 50-es és 60-as esztendőkben az állatorvos január 1-től december 31-ig éjjel-nappal köteles volt szolgálatát ellátni, és e feladat alól csak akkor mentesült, ha törvényes szabadságát kivette. Ha egy-egy vasárnap el akartunk menni valahová, meg kellett kérni valamelyik szomszédos kollégát a helyettesítésre, aki ha megtette, szerencsénk volt, ha nem, hát otthon kellett maradni! (A heti pihenőnapot akkor is előírta a Munka Törvénykönyve!)
Később egy-egy terület vagy járás állatorvosai "szövetkeztünk" - és hogy divatos szóval éljek - mint valami gmk, egymást váltva láttuk el a munkaszüneti napokon a helyettesítést.
Csupán néhány éve - pedig már csaknem 40 esztendeje más pennával írják a törvényt - intézményesítették a főhatóság által is jóváhagyott állatorvosi ügyeleti rendszert.
Ez azt jelenti, hogy a megyei állategészségügyi állomás igazgatója által megbízott állatorvosok sorban követik egymást az ügyeleti szolgálatban is, és ezt a tevékenységet úgy a betegellátás, mint a hatósági tennivalók tekintetében, hivatali szolgálatuk keretében teszik.
Ha az ügyeleti szolgálatról esik szó, ma is mellbevág midőn egyes vezetők megjegyzik: örülhet a gyakorló állatorvos, hogy a hatóság az ügyeleti rendszert szabályozta! Mi pedig úgy gondoljuk, hogy e jogos igényt - szocialista államunkban - az előbbiek során bizony éppenséggel nagyon is elhanyagolták az illetékesek.
Az ügyeleti szolgálat minden szombaton reggel 6 órakor kezdődik és hétfő reggel 6 óráig tart. A megyei újságok az ügyelet helyét és telefonszámát pontosan közlik! Indokolt esetben tehát az ügyeletes állatorvos éjjel-nappal igénybe vehető.
Mindehhez azonban szeretnék néhány gyakorlatias megjegyzést fűzni. Az ügyeletes állatorvos igen nagy terület, akár 30-40 község szolgálatát is ellátja, nem ülhet tehát a telefon mellett, ezért ha nincs, aki a hívást felvegye, a posta feljegyzi az üzenetet.
Ha a körzet illetékes állatorvosa otthon van és hajlandó elmenni, természetesen ő is igénybe vehető. Próbáljuk meg. Én például, ha otthon vagyok, minden esetben elmegyek a saját munkaterületemre. Ehhez azonban - számos igazsgátalan megjegyzést hallva - nyomatékosan hozzá kell tenni, hogy ha az illetékes, de ügyeletben nem lévő állatorvos a hívást nem veszi fel, azért egy pillanatig sem neheztelhetünk, hisz munkaszüneti napon a munkás sem megy be a gyárba dolgozni, a hivatalnok sem az irodájába! Pihenőnap mindenkinek jár! Még az állatorvosnak is.
Az ügyeletes állatorvos nagyon elfoglalt ember, nagy terület ellátása van rábízva, csak akkor vegyük igénybe, ha valóban nem tűr halasztást a beteg ellátása, az állatszállításnál való közreműködés stb.
Gyakori eset, hogy a pénteki betegeket szombatra, az ügyeleti napra halasztják! Ez bizony nagyon helytelen, hiszen az ügyeleti nap úgyis zsúfolt!
Ne szidjuk az ügyeletes állatorvost, ha "a hívás pillanatában" nem érkezik meg, hiszen éppen elég dolga van, és a munkáját bizonyára a sürgősség sorrendjében látja el.
Az ügyelet székhelye sokszor távolabb esik, mint az illetékes állatorvos körzetének központja. Ilyenkor természetesen a fuvarköltséget is innen kell számítani.
Az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben az ügyeletes állatorvos nem számolhat el munkadíjat.
1984. március 24-én, szombaton reggel negyed 6. Csak 6 órakor kezdődik az ügyeleti szolgálatom, mégis csörög a telefon. Szegellendi tenyésztő telefonál, hogy 4 napja nem tud megfialni a kocája. Már két ízben volt nála az állatorvos, adott injekciókat, de semmi eredmény.
Feleségem átveszi a telefonszolgálatot, én pedig máris indulok - hisz a "törvényes időben", 6 órakor is csak engem kényszerül hívni. A koca már elgyengült, bőrén lilás foltok, nehezen áll lábra. A hüvelyvizsgálat során magzatot nem érzek. Megkésett eset, előbb kellett volna műtéti beavatkozás. A prognózis (kórjóslat) szinte egyértelműen kilátástalan; a gazda mégis görcsösen ragaszkodik a műtéthez.
Mire a tíz, jól fejlett, de már rothadásnak indult magzatot császármetszéssel eltávolítom, három óra telik el. Komplikált, fárasztó műtét volt. Tíz óra körül érek haza.
Két kutyával várakoznak rám. Az egyiket operálták és a fonal elgennyesedett, a másik nyálzik, hány, véres hasmenése van. Időnként fájdalmasan nyög. Tágranyílt a pupillája; hol a gazdájára, hol rám vetett fájdalmas tekintete segélytkérőnek tűnik. A gazda elmondja, hogy patkánymérget fogyasztott. Állapota arra utal, hogy menthetetlen. A görcsoldó injekció, a fájdalomcsillapító látszólag segít rajta, de a gyógyulás lehetőségét illetően őszinte véleményemre a gazdája könnyezik.
Közben egy kisfiú hoz egy tengerimalacot. Három napja nem eszik, lázas. Ezt is ellátom.
Csak egy csésze tejet iszom, mert időközben a városból és a különböző községekből 6 újabb hívás is befutott. Rohanni kell! Egy sertés orbáncos volt, egy másik tüdőgyulladásos, két helyen a süldők véres bélsarat ürítettek, egy vemhes koca ízületei fájdalmasak, alig tud lábraállni és egy tehén magzatburkát kell elszednem.
Délután 4 óra van, mire a betegeket ellátom, a nagy területet lejárom. Néhány szendvicset kapok be, mert újabb hívások futottak be és szeretném azokat is világosban ellátni. Hívásokat ezúttal is nagy területről kaptam, a Mecsek gerince alatt fekvő festői környezetű Kővágószőllőstől egészen a Mohácsi-síkság határán fekvő Belvárdgyuláig.
A Gyulapusztai Állami Gazdaságban egy értékes, nagytejű tehén "elfeküdt" az ellés után, mintha már élettelen volna. Semmiféle ösztökélésre nem reagál. Bizony az ellési bénulás! Csak az elletős és egy mérnöknő volt szolgálatban. Ilyenkor sürgősen infúziót kell adni, amikor lehetőleg egy segítség rögzíti az állatot az orránál, valaki a nyakon átvezetett szíjat húzza - hogy a nyaki véna kiduzzadjon - és még egy segítség kell, aki az infúziós üveget emeli a magasba, mert a nagy mennyiségű Ca-Mg-Coffein-Glucosum tartalmú oldat csaknem fél liternyi mennyiségű és a vénába infundálni csak lassan szabad!
Ezúttal csak két segítségem volt, egyikük a filigrán természetű, de igen aktív mérnöknő... Ügyeletkor azonban semmi sem lehetetlen.
Az infúzió sikerült. A beavatkozás után talán 10 perc sem telt el, a tehén felemelte a fejét, majd kissé nehézkesen tápászkodva lábraállt, előbb kissé támolyogva, majd mind bátrabban "andalgott" a társai felé a nagy karámban, ahol az éjszaka folyamán megellett.
Örömmel mond köszönetet a mérnökasszony és széles mosollyal nyugtázza az eredményt az elletős, hiszen a halottnak vélt, nagyértékű állat megmenekült. A tehenészet nyereségében pedig mindketten érdekeltek.
142 kilométert mutat a Trabant napi számlálója, amikor ismét hazaérek. Már sötétedik. Pedig a sötétség az ügyeletes legnagyobb ellensége az ismeretlen környezetben.
Újabb hívások iránt érdeklődöm, de most már ellentmondást nem tűrően asztalhoz parancsol telefonszolgálatos nejem. A gyerekek már régen várnak a terített asztalnál. Munkavacsora következik - bár ugyancsak korgott már a gyomrom -, mert étkezés közben kapom a további programot. Egy beteg süldő Pellérden, egy súlyos kólikás ló Nagyárpádon és egy koca nem tud megelleni Olaszban.
Már az ajtóban indulásra készen állok, amikor ismét csörög a telefon. Egy kutyatulajdonos érdeklődik. Korcs kannal párosodott a szukája egy hete. Magzatelhajtást kellene végezni. Mikor lehetne? Furcsa kérdés ez szombaton este! Fáradtan, de udvariasan utasítom hétfőre a p-i kisállatkórházba.
Már begyújtottam a kocsit a garázsban, amikor kislányom lélekszakadva fut utánam. El ne induljak! Újabb hívás! Vissza a telefonhoz. Kár volt rohannom, mert az iránt érdeklődik valaki, mikor lesz a városban kutyaoltás. Idegen körzet, nem tudom. Megadom az illetékes kolléga nevét, telefonszámát. Megnyugtatom a kutya tulajdonosát, hogy vasárnap biztos nem lesz! Elég, ha hétfőn érdeklődik a megadott címen.
Jócskán besötétedett, mire végre elindulok. Irány a kólikás ló, mely ugyancsak rosszul van, 45 ezer forintos kanca! A gazda siránkozik. Többszöri injekciózás után megvárom, amíg az állat megnyugszik.
Újabb 20 km, Pellérd. A vaksötétben senki nincs az utcán, aki útbaigazítana. Már négy utcát is "megjárok", elemlámpával nézegetem az utcatáblát. Pechem van! Egyik sem az, amelyiket keresem. Végre egy kivilágított ablak. Bekopogok. Elnézést kérek a zavarásért és útbaigazítást kérek. A kedves házigazda még el is jön velem egy darabig. Ilyen is van! Félórás elkeseredett keresgélés után végre célnál vagyok a falu végén egy csonka utcában, a legutolsó háznál.
Négy napja herélt itt az állatorvos és az egyik ártány nagyon beteg. Ellátom. A következő község - ahol a koca nem tud megfialni - 40 km-re van innen. Szerencsére az az én körzetem, itt már ismerős vagyok, gyorsan megtalálom a házat. Egy magzat elakadt a szülőútban. Hosszas munka következik, eltávolítom az óriási magzatot az egyébként is szűk szülőútból. Megizzadok, mire sikerül. A koca Tetránt és méhösszehúzót kap (Oxitocin injekciót), a gazdát pedig odaültetem az állat mellé, mert várható a többi malac is.
Éjfélt mutat az óra, amikor hazaindulok. Megint pechem van. Út közben gépjármű-ellenőrzés. Még ez is. Előszedtem a Trabant papírjait meg a jogosítványomat, és mondom is a rend szigorú őrének, hogy az ügyeletes állatorvos vagyok és bizony szeretnék mielőbb hazamenni, mert már "se látok, se hallok" a fáradtságtól.
Az őrmester udvarias, megértő - hiszen mindketten a közjót szolgáljuk a hideg, vaksötét éjszakában. Bevilágít a kocsiba, mely kisebb gyógyszertár és műtő benyomását kelti. Nem folytatja a "rutinellenőrzést", mosolyogva visszaadja a papírjaimat és további jó munkát kíván! Talán pihenést - mondom! Éjjel egy óra van, mire hazaérek.
Ég nálunk a lámpa! Megrettenek! Egy újabb beteghívás jele. De milyen hívásé! Feleségem elmondja, hogy éjfél körül hívott valaki a városból, hogy 2 napja eltűnt a macskája és az éjszaka folyamán hazakerült betegen. Az egyik szemét kiverték. A nejem kérte, hogy később hívjon, mert nehéz ellésen vagyok és még nem értem haza. Szerencsém van, mert mire ledőlnék kicsit (éjjel háromnegyed 2 óra van) csöng a telefon. Az előbbi "cicás hölgy". Őt már sikerül rábeszélnem, hogy korán reggel jöhessek... Azután vasárnap korán reggel minden kezdődik elölről. És mindez hétfőn reggel 6 óráig.
Nem volt könnyű ügyelet, de akadt már ennél nehezebb is. Néhány évvel előbb karácsony napján hófúvásba kerültem a lothárdi elágazásnál és órákig lapátoltam a kocsi alól a havat, amíg célhoz értem.
Tavaly Berkesd községbe éjjel 10 óra után hívtak egy ellő kocához, mely már egész nap vajúdott. Mint mondták az illetékes állatorvos nem jött, mert vendégei voltak - nem is volt kötelessége, azért van az ügyelet. Amikor megkérdeztem, hogy miért vártak éjszakára a telefonnal, azt a választ kaptam, hogy a kolléga mondta: csak 10 óra után hívják az ügyeletet! Nem derült ki, igazat mondott-e a gazda vagy sem, annyi azonban biztos, hogy a késlekedés a gazdának sem jó (csak idegeskedik), az állatnak sem (a megkésett orvosi ellátás eredményei kedvezőtlenebbek), de az ügyeletesnek sem mindegy, ha az egész éjszakát végig kell dolgoznia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése