AZ APCI TEMPLOMBAN
... a nyári szüntetekben minden reggel mentem a korai misére ministrálni. A templom a XVIII. században épült, majd a Kegyuraság restauráltatta. Arra már nem emlékszem, hogy mikori a dátum, de az időpont és a mecénás neve a templomkapu felett olvasható volt.
Az oltárképen Szent István felajánlja a koronáját Szűz Máriának, következésképpen az apci búcsú is István napján, augusztus 20-án volt.
Az akkori szokásnak megfelelően kőkerítés övezte a templomot, ami annakidején védőfalként szolgált. Ezen belül volt a templomkert, ahol mise előtt és mise után összejöttek a parasztemberek, a falusiak egy kis beszélgetésre. Mi, diákok ugyanezt tettük a mise kezdetéig. Némi társadalmi élet folyt itt.
A parasztok fekete ruhában, mellényben, fehér ingben, fekete kalapban és csizmában voltak. Mindenki ünnepi öltözetben jött a templomba. Mi is.
Az oltár mellett egymással szembenézve kétoldalt 2-2 padsor volt. Egyik oldalon az egyik pad a tisztviselőké, alatta a másik a Szent-Iványi kegyuraság családja részére volt fenntartva. A bal oldalon levő két padot az iparos társadalom foglalta el. A templomban is érvényesült a "falusi hierarchia". Ezen az oldalon is volt egy bejárat a templomba, egy kis sekrestyeformájú helyiséggel. Itt foglalt helyet a diákság, és állva hallgattuk a misét. Nekem kellett a jelenlevőket összeírni, és a jelenlétüket a plébános úr minden ünnepnapon igazolta. Az igazolás a hittantanárnak kellett az iskolában.
Mi a diákmisére vagy másként szólva a kismisére jártunk, de a falu nagyobb része a nagymisére ment. Ezen az oltár előtt több sorban álltak az ún. Máriás-lányok. A hajadonok fehér ruhában, fehér mirtusz koszorúval a fejükön nagyon jól festettek. A plébános úr azt mondta, hogy érintetlenek. Persze a Kántor Sanyi barátom másként nyilatkozott róluk. Úgy gondoltam, hogy ez a rosszindulat.
A szentbeszédek nagyon unalmasak voltak, és a hangvételük is meglehetősen szürke és egyszintű. A nagymisén ugyanazt mondta el a plébános úr, de a szószékről és kissé bővebb lére eresztve.
Szita Mihály plébános tekintélyes ember volt a faluban. Nemcsak apám főnöke volt az iskolában, mint az Iskolaszék elnöke, de a Hangyaszövetkezet Igazgatóságának az elnöke is, meg még több szervezetnek... Onnan tudom, hogy az egyik nyáron megbízott az irattára rendezésével: több évi iratanyagot kellett szervezetenként (plébániai, szövetkezeti, egyesületi stb.) és dátumonként összerakni. Iszonyú rendetlenségben és porosan voltak. De a munkámért kaptam egy kerékpárt!
Amikor a plébános úr a faluban járt, mindenki nagy tisztelettel Dicsértessékkel köszöntötte, a gyerekek és az asszonyok kezet csókoltak neki. Amikor a gimibe jártam és tanultam latinul, büszkén köszöntöttem Laudéturral.
(...)
A plébános úr édesanyja is a parókián lakott. Idős néni volt, Kedves Néninek szólították. Többször jött hozzánk édesanyám vállát masszírozni. Csak arra emlékszem, hogy téglaszínű műfogai voltak, ami számomra nagyon érdekesnek tűnt.
Minden húsvétkor jártam locsolkodni. Minden "társaságbeli" házhoz elmentem a lányokat vagy asszonyságokat meglocsolni. A plébános úrnál is meglocsoltam a házvezetőnőjét, a Margit nénit, aki mosolygós, kövérkés hölgy volt, a plébános úrnál jóval fiatalabb. Ő is nagy becsben volt a faluban. Kántor Sanyi barátom, aki a szexuális felvilágosításomat is végezte, róla meg a plébános úrról is mondott egyet s mást, de ez nem tűr nyomdafestéket.
Apám sohasem ült a tisztviselők sorában, hanem hátul a templomhajó padjában. Mindig krákogott - onnan tudtam, hogy ott van.
Kicsi koromban előbb pápa, majd pap akartam lenni. Egyik alkalommal Karácsonykor kaptam is egy ólomból készült misekészletet, játszásiból sokszor miséztem otthon. A pici "misekönyv" emlékként ma is megvan. Amikor a gimibe kerültem, már nem játszottam paposdit, és nem is akartam pap lenni többé.
Az oltárképen Szent István felajánlja a koronáját Szűz Máriának, következésképpen az apci búcsú is István napján, augusztus 20-án volt.
Az akkori szokásnak megfelelően kőkerítés övezte a templomot, ami annakidején védőfalként szolgált. Ezen belül volt a templomkert, ahol mise előtt és mise után összejöttek a parasztemberek, a falusiak egy kis beszélgetésre. Mi, diákok ugyanezt tettük a mise kezdetéig. Némi társadalmi élet folyt itt.
A parasztok fekete ruhában, mellényben, fehér ingben, fekete kalapban és csizmában voltak. Mindenki ünnepi öltözetben jött a templomba. Mi is.
Az oltár mellett egymással szembenézve kétoldalt 2-2 padsor volt. Egyik oldalon az egyik pad a tisztviselőké, alatta a másik a Szent-Iványi kegyuraság családja részére volt fenntartva. A bal oldalon levő két padot az iparos társadalom foglalta el. A templomban is érvényesült a "falusi hierarchia". Ezen az oldalon is volt egy bejárat a templomba, egy kis sekrestyeformájú helyiséggel. Itt foglalt helyet a diákság, és állva hallgattuk a misét. Nekem kellett a jelenlevőket összeírni, és a jelenlétüket a plébános úr minden ünnepnapon igazolta. Az igazolás a hittantanárnak kellett az iskolában.
Mi a diákmisére vagy másként szólva a kismisére jártunk, de a falu nagyobb része a nagymisére ment. Ezen az oltár előtt több sorban álltak az ún. Máriás-lányok. A hajadonok fehér ruhában, fehér mirtusz koszorúval a fejükön nagyon jól festettek. A plébános úr azt mondta, hogy érintetlenek. Persze a Kántor Sanyi barátom másként nyilatkozott róluk. Úgy gondoltam, hogy ez a rosszindulat.
A szentbeszédek nagyon unalmasak voltak, és a hangvételük is meglehetősen szürke és egyszintű. A nagymisén ugyanazt mondta el a plébános úr, de a szószékről és kissé bővebb lére eresztve.
Szita Mihály plébános tekintélyes ember volt a faluban. Nemcsak apám főnöke volt az iskolában, mint az Iskolaszék elnöke, de a Hangyaszövetkezet Igazgatóságának az elnöke is, meg még több szervezetnek... Onnan tudom, hogy az egyik nyáron megbízott az irattára rendezésével: több évi iratanyagot kellett szervezetenként (plébániai, szövetkezeti, egyesületi stb.) és dátumonként összerakni. Iszonyú rendetlenségben és porosan voltak. De a munkámért kaptam egy kerékpárt!
Amikor a plébános úr a faluban járt, mindenki nagy tisztelettel Dicsértessékkel köszöntötte, a gyerekek és az asszonyok kezet csókoltak neki. Amikor a gimibe jártam és tanultam latinul, büszkén köszöntöttem Laudéturral.
(...)
A plébános úr édesanyja is a parókián lakott. Idős néni volt, Kedves Néninek szólították. Többször jött hozzánk édesanyám vállát masszírozni. Csak arra emlékszem, hogy téglaszínű műfogai voltak, ami számomra nagyon érdekesnek tűnt.
Minden húsvétkor jártam locsolkodni. Minden "társaságbeli" házhoz elmentem a lányokat vagy asszonyságokat meglocsolni. A plébános úrnál is meglocsoltam a házvezetőnőjét, a Margit nénit, aki mosolygós, kövérkés hölgy volt, a plébános úrnál jóval fiatalabb. Ő is nagy becsben volt a faluban. Kántor Sanyi barátom, aki a szexuális felvilágosításomat is végezte, róla meg a plébános úrról is mondott egyet s mást, de ez nem tűr nyomdafestéket.
Apám sohasem ült a tisztviselők sorában, hanem hátul a templomhajó padjában. Mindig krákogott - onnan tudtam, hogy ott van.
Kicsi koromban előbb pápa, majd pap akartam lenni. Egyik alkalommal Karácsonykor kaptam is egy ólomból készült misekészletet, játszásiból sokszor miséztem otthon. A pici "misekönyv" emlékként ma is megvan. Amikor a gimibe kerültem, már nem játszottam paposdit, és nem is akartam pap lenni többé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése