VAGONRAKÁS - HÓLAPÁTOLÁS
Igen aktívan dolgoztam, az Egyetemen jól tanultam, megbecsültek, és hamarosan beszerző és konyhafőnök lettem, ami már némi kis pénzecskével is járt - erre bizony nagyon-nagyon rászorultam. Akkortájt még volt tandíj is meg vizsgadíj is az egyetemeken.
A népi kollégiumok a JOIN-tól is rendszeresen vételezhettek konzerveket. Ez egy amerikai zsidó szervezet, segélyező szervezet volt. Sikerült mindig "pluszként" kikunyerálnom egy-egy 5 kg-os doboz vajat vagy dzsemet, amit azután hazajuttattam a szüleimnek. Még mindig van azokból a fényes sárga 5 kilós dobozokból - persze már üresen - mutatóba.
De nemcsak a konzervekkel segítették a Népi Kollégiumokat a segélyszervezetek, hanem ruhaneműkkel is. A német katonai raktárakban levő új ruhákat kiosztották a különböző szervezetek között, így jutott az Achim András kollégiumba is. Amikor felmentem Pestre, az öltözetem az a német katonacsizma volt, amit még a táborba-zárásom (hadifogoly volt - a bejegyző) előtt hazaküldtem, rajtam volt apám egy katonai csizmanadrágja meg egy régi zakóm. Volt egy fehér ingem is, amit az ünnepeken, vizsgákon, no meg az egyetemi partikon vettem fel. Hogy ne kelljen annyit mosni, egyik alkalommal a "színén", a következőn pedig kifordítva hordtam, következésképpen mindig tiszta volt a gallérja. Így tettek a többiek is. A szegényebbje.
Szóval én is kaptam a "katonai ellátmányból" egy Wehrmacht-hosszúnadrágot, egy fekete páncélos SS-zubbonyt, ami derékig érő volt és nagyon csinosnak találtam és egy elnyűhetetlen kékszínű inget. Ezt még sokáig viseltem, és az Egyetemen - amíg nem tudták a nevemet - csak "kékingesnek" hívtak.
Úgy tudtunk némi pénzt szerezni, hogy a vasútra jártunk vagonokat rakni. Itt mindig volt felvétel - korlátlanul.
Télen havat lapátoltunk: a műszakok 6-tól 6-ig tartottak, de mi az éjjelire mentünk. Egy műszakért 8 Ft-ot kaptunk, amiért lehetett venni például egy pár kesztyűt. Első nap még kesztyű nélkül, másnap már komfortosan kesztyűben dolgoztam.
Ugyancsak jól néztünk ki, amikor a német katonaruhákban este 6 órakor (télen már sötét volt) megszálltuk a városba menő kettes villamost. A hecc kedvéért hozzá még elkezdtük énekelni a "Föl vörösök, proletárok" című indulót, vagy a NÉKOSZ himnuszát, a "Sej, a mi lobogónkat fényes szelek fújják" dalt. Az emberek nem szerették a kommunistákat, és hamar kiürült a kocsi. Mi ezen jót mulattunk. Iuventus ventus... - mondja a latin mondás.
Amikor csak volt lehetőség, a hólapátolást sohasem hagytuk ki.
A népi kollégiumok a JOIN-tól is rendszeresen vételezhettek konzerveket. Ez egy amerikai zsidó szervezet, segélyező szervezet volt. Sikerült mindig "pluszként" kikunyerálnom egy-egy 5 kg-os doboz vajat vagy dzsemet, amit azután hazajuttattam a szüleimnek. Még mindig van azokból a fényes sárga 5 kilós dobozokból - persze már üresen - mutatóba.
De nemcsak a konzervekkel segítették a Népi Kollégiumokat a segélyszervezetek, hanem ruhaneműkkel is. A német katonai raktárakban levő új ruhákat kiosztották a különböző szervezetek között, így jutott az Achim András kollégiumba is. Amikor felmentem Pestre, az öltözetem az a német katonacsizma volt, amit még a táborba-zárásom (hadifogoly volt - a bejegyző) előtt hazaküldtem, rajtam volt apám egy katonai csizmanadrágja meg egy régi zakóm. Volt egy fehér ingem is, amit az ünnepeken, vizsgákon, no meg az egyetemi partikon vettem fel. Hogy ne kelljen annyit mosni, egyik alkalommal a "színén", a következőn pedig kifordítva hordtam, következésképpen mindig tiszta volt a gallérja. Így tettek a többiek is. A szegényebbje.
Szóval én is kaptam a "katonai ellátmányból" egy Wehrmacht-hosszúnadrágot, egy fekete páncélos SS-zubbonyt, ami derékig érő volt és nagyon csinosnak találtam és egy elnyűhetetlen kékszínű inget. Ezt még sokáig viseltem, és az Egyetemen - amíg nem tudták a nevemet - csak "kékingesnek" hívtak.
Úgy tudtunk némi pénzt szerezni, hogy a vasútra jártunk vagonokat rakni. Itt mindig volt felvétel - korlátlanul.
Télen havat lapátoltunk: a műszakok 6-tól 6-ig tartottak, de mi az éjjelire mentünk. Egy műszakért 8 Ft-ot kaptunk, amiért lehetett venni például egy pár kesztyűt. Első nap még kesztyű nélkül, másnap már komfortosan kesztyűben dolgoztam.
Ugyancsak jól néztünk ki, amikor a német katonaruhákban este 6 órakor (télen már sötét volt) megszálltuk a városba menő kettes villamost. A hecc kedvéért hozzá még elkezdtük énekelni a "Föl vörösök, proletárok" című indulót, vagy a NÉKOSZ himnuszát, a "Sej, a mi lobogónkat fényes szelek fújják" dalt. Az emberek nem szerették a kommunistákat, és hamar kiürült a kocsi. Mi ezen jót mulattunk. Iuventus ventus... - mondja a latin mondás.
Amikor csak volt lehetőség, a hólapátolást sohasem hagytuk ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése