Dr. Radnai István:
TIBETI PARASZTOK KÖZÖTT A "VILÁG TETEJÉN"
Több ezer kilométerre hazánktól Ázsia szívében, valóban a világ tetején, mintegy 4-5000 méter magasságban, a festői Himalája örök hóhegyeitől övezett fennsíkon, több mint egy millió négyzetkilométer területen él egy nép, mely hét évszázadon át nem engedett idegent belépni az országába.
Fővárosa Lhásza, a földünkön sok millió hívet számláló buddhista világ vallási központja, a hívők fejének, a Dalai Lámának a székhelye. Mindez, valamint az, hogy hazánkfia, a tudós Kőrösi Csoma Sándor hét éven át egy közeli kolostor cellájába bezárkózva alkotta meg a tibeti nyelv első szótárát, leírta nyelvtanát és buddhista műszógyűjteményét, már diákkoromban felkeltette érdeklődésemet e rejtélyes ország iránt.
Az elmúlt esztendőben sikerült eljutnom a csodás kolostorok és lámák országába, és ízelítőt nyerni a haladó világtól évtizedekkel elmaradó, bigott, vallásosságtól fűtött, nagyon szegény tibeti emberek életéről.
Bár fő megélhetési forrásuk az állattenyésztés és a növénytermesztés, a kopár hegyoldalakban többnyire csak ritkás fűcsomókat találhatnak a legelésző jakcsordák, a kecske- és juhnyájak, mert zöldellő rét, termékeny terület csak a folyók menti tisztásokon található.
A paraszti munka nehézségeit tovább fokozza a szélsőséges időjárás: a nyár nagyon meleg, a tél pedig igen hideg. Míg a meleg évszak gyors és tomboló viharokkal jár, a hideg egyik jellemzője a szél, mely feltartóztathatatlanul megostoroz mindent, ami az útjába kerül, és szúrós homokfelhőket kavar.
Olykor hatalmas hóesések okoznak nagy pusztítást. 1998. telének egyik éjszakáján 2 méteres hó hullott. De elmondták, hogy több évvel ezelőtt Észak-Tibetben egy éjjel hasonlóan nagy hótömeg zúdult a földre, amit olyan hideg követett, hogy az emberek vándorlás közben észrevétlenül megfagytak. Ekkor történt, egy Nagcsa melletti falu gazdáit - miközben a nagy hóban keresték a jakjaikat - lovaikon dermesztette meg a berobbanó hideg. S mindez csak tavasszal derült ki, amikor a nap felolvasztotta a havat, de őket talpon tartotta az árnyékukban megmaradó jég. Amikor rájuk találtak, úgy álltak ott mereven, mint egy sereg kísértet-lovas.
Ebben a magasságban az élet fizikailag is nehéz. Ahogy egyre magasabbra jutunk, a légkör mindinkább ritkul, a légnyomás csökken. Oxigénben szegény a levegő, melynek pótlására kétszer olyan gyorsan kellett lélegezni, és bizony 7-8 lépés megtétele után megállni kényszerültünk, amíg a szívműködésünk normalizálódott. A tibetiek ehhez hozzászoktak, bár ők is igen lassan, de egyenletes ütemben mozognak, harmóniába hozva lépéseiket a lélegzésükkel.
Fővárosa Lhásza, a földünkön sok millió hívet számláló buddhista világ vallási központja, a hívők fejének, a Dalai Lámának a székhelye. Mindez, valamint az, hogy hazánkfia, a tudós Kőrösi Csoma Sándor hét éven át egy közeli kolostor cellájába bezárkózva alkotta meg a tibeti nyelv első szótárát, leírta nyelvtanát és buddhista műszógyűjteményét, már diákkoromban felkeltette érdeklődésemet e rejtélyes ország iránt.
Az elmúlt esztendőben sikerült eljutnom a csodás kolostorok és lámák országába, és ízelítőt nyerni a haladó világtól évtizedekkel elmaradó, bigott, vallásosságtól fűtött, nagyon szegény tibeti emberek életéről.
Bár fő megélhetési forrásuk az állattenyésztés és a növénytermesztés, a kopár hegyoldalakban többnyire csak ritkás fűcsomókat találhatnak a legelésző jakcsordák, a kecske- és juhnyájak, mert zöldellő rét, termékeny terület csak a folyók menti tisztásokon található.
A paraszti munka nehézségeit tovább fokozza a szélsőséges időjárás: a nyár nagyon meleg, a tél pedig igen hideg. Míg a meleg évszak gyors és tomboló viharokkal jár, a hideg egyik jellemzője a szél, mely feltartóztathatatlanul megostoroz mindent, ami az útjába kerül, és szúrós homokfelhőket kavar.
Olykor hatalmas hóesések okoznak nagy pusztítást. 1998. telének egyik éjszakáján 2 méteres hó hullott. De elmondták, hogy több évvel ezelőtt Észak-Tibetben egy éjjel hasonlóan nagy hótömeg zúdult a földre, amit olyan hideg követett, hogy az emberek vándorlás közben észrevétlenül megfagytak. Ekkor történt, egy Nagcsa melletti falu gazdáit - miközben a nagy hóban keresték a jakjaikat - lovaikon dermesztette meg a berobbanó hideg. S mindez csak tavasszal derült ki, amikor a nap felolvasztotta a havat, de őket talpon tartotta az árnyékukban megmaradó jég. Amikor rájuk találtak, úgy álltak ott mereven, mint egy sereg kísértet-lovas.
Ebben a magasságban az élet fizikailag is nehéz. Ahogy egyre magasabbra jutunk, a légkör mindinkább ritkul, a légnyomás csökken. Oxigénben szegény a levegő, melynek pótlására kétszer olyan gyorsan kellett lélegezni, és bizony 7-8 lépés megtétele után megállni kényszerültünk, amíg a szívműködésünk normalizálódott. A tibetiek ehhez hozzászoktak, bár ők is igen lassan, de egyenletes ütemben mozognak, harmóniába hozva lépéseiket a lélegzésükkel.
A mezőgazdaságból élnek
Valójában Tibet mezőgazdasága ma a folyókat és patakokat szegélyező sávokra korlátozódik.
Munkamódszereik "primitívek", szerszámaik csupán a kapa, ásó, egyszerű jakvontatta eke és sarló. Szállítóeszközeik a puttony és a szekér. A tibeti földműves az év nagyobb részében látástól vakulásig a földje felett görnyedezik.
Munkamódszereik "primitívek", szerszámaik csupán a kapa, ásó, egyszerű jakvontatta eke és sarló. Szállítóeszközeik a puttony és a szekér. A tibeti földműves az év nagyobb részében látástól vakulásig a földje felett görnyedezik.
És mit termelnek? Árpát, szóját, mustárt, hajdinát, répát, hagymát, fokhagymát és mintegy 200 éve burgonyát.
A munka minden szakaszát szertartások kísérik, amelyekben kiengesztelik az isteneket, és termékenységért könyörögnek. Vetéskor a földek közepére imazászlókat helyeznek, a szántást végző jakokat jelképes vörös szalagok díszítik.
Aratáskor a kévéket az udvarokban halmozzák fel, ahol emberek és állatok tapossák ki a szemet a kalászból, bár újabban a nagyobb településeken már cséplőgép is van.
És milyen állatokat tartanak? A nagy magasságban a legfontosabb - ahogy mondták: életet adó - háziállat a jak. Ez az erős, robosztus, hosszúszőrű állat a legzordabb időjárást is elviseli, sőt 4000 méter alatt alig él meg, mert szenved a hőségtől.
A munka minden szakaszát szertartások kísérik, amelyekben kiengesztelik az isteneket, és termékenységért könyörögnek. Vetéskor a földek közepére imazászlókat helyeznek, a szántást végző jakokat jelképes vörös szalagok díszítik.
Aratáskor a kévéket az udvarokban halmozzák fel, ahol emberek és állatok tapossák ki a szemet a kalászból, bár újabban a nagyobb településeken már cséplőgép is van.
És milyen állatokat tartanak? A nagy magasságban a legfontosabb - ahogy mondták: életet adó - háziállat a jak. Ez az erős, robosztus, hosszúszőrű állat a legzordabb időjárást is elviseli, sőt 4000 méter alatt alig él meg, mert szenved a hőségtől.
Tejük zsírban gazdag, sűrű tejszínszerű, húsuk ízletes, tápláló, finom gyapjából pokrócot, sátorponyvát szőnek, bőrükből csónakok, zsákok, csontjaiból pedig ékszerek képszülnek. Nemcsak mezőgazdasági munkára, de a "nyereg alá" is használható.
Hatalmas teste ellenére nagyon igénytelen. Sajátságos nyelvével olyan egészen apró növényeket is lelegel, melyek más növényevőknek nem elérhetőek. Errefelé a gazdagság mércéje a jak tulajdonlása a juh- és kecskenyáj mellett.
Életmódjuk
A parasztok szögletes alakú házai kőből és vályogtéglából épültek, kis ablakokkal. Ahol az üveg ismeretlen, ott ez az egyetlen mód a hideg kívül tartására. Az agyagból készült lapos tetőn szárítják nyáron a különféle termékeket. A ház alsó szintjét többnyire az istálló tölti ki, mely télen, mint a központi fűtés, elraktározza a meleget a fölötte levő szobák számára.
A tűzhely feletti polcokon van a konyha teljes felszerelése. Kis fatányérok, lábosok, fazekak. Az evőeszköz ismeretlen Tibetben, a kést-villát-kanalat az étkező öt ujja helyettesíti.
Legfontosabb ital a tea, amit sóznak és jak-vajjal ízesítenek. A teáscsészét - amit sohasem mosnak ki - mindenki a zsákjában vagy a zsebében magával viszi.
Minden házban ott lebeg az imazászló. A tibetiek szerint ezek a tárgyak távol tartják a betegségeket és a szerencsétlenséget.
Étkezésük? Kedvenc ételük az árpalisztből készült campa, mely árpaliszt, vaj és tea összegyúrásával és gombócokká formálásával készül. Mivel pedig Tibetben nemigen szoktak kezet mosni, ennek a piszok is lényeges alkotórésze. Bármilyen szívesen is kínáltak, ezért nem kóstoltam meg. A főbaj az volt, hogy láttam a készítését!
Egy asszonynak több férje is lehet?
Ma már hivatalosan tiltják, de vidéken még sokfelé így van. Ennek egyik "ősi oka", hogy az egyébként is kevés termőföld ne aprózódjon el. Az is fontos, hogy a családi háromszögben - merthogy a férfitestvéreknek van közös asszonya - sem születik szükségképpen több gyerek, mint egy férj esetében. Így a többférjűség a népesség szaporodását is féken tartja.
A kolostorok
Tibetben lépten-nyomon lehet találkozni kopaszra nyírt, jellegzetesen félvállra eresztett barna színű köpeny-ruhát viselő szerzetesekkel, lámákkal. Ők a kolostorokban élnek, és a környék helységeiben ellátják a vallási szertartásokat: névadást, temetést, gonosz szellemek elűzését, de gyógyfüveikkel a betegek gyógyítását is.
A XVII. században 1800 kolostorban több mint 100 ezer szerzetes élt, majd számuk tovább gyarapodott. Századokon át a lakosság szellemi és anyagi központját jelentették. Ma is sokan jelentkeznek kolostorba, de manapság a szerzetesek létszáma korlátozott.
Legfontosabb ital a tea, amit sóznak és jak-vajjal ízesítenek. A teáscsészét - amit sohasem mosnak ki - mindenki a zsákjában vagy a zsebében magával viszi.
Minden házban ott lebeg az imazászló. A tibetiek szerint ezek a tárgyak távol tartják a betegségeket és a szerencsétlenséget.
Étkezésük? Kedvenc ételük az árpalisztből készült campa, mely árpaliszt, vaj és tea összegyúrásával és gombócokká formálásával készül. Mivel pedig Tibetben nemigen szoktak kezet mosni, ennek a piszok is lényeges alkotórésze. Bármilyen szívesen is kínáltak, ezért nem kóstoltam meg. A főbaj az volt, hogy láttam a készítését!
Egy asszonynak több férje is lehet?
Ma már hivatalosan tiltják, de vidéken még sokfelé így van. Ennek egyik "ősi oka", hogy az egyébként is kevés termőföld ne aprózódjon el. Az is fontos, hogy a családi háromszögben - merthogy a férfitestvéreknek van közös asszonya - sem születik szükségképpen több gyerek, mint egy férj esetében. Így a többférjűség a népesség szaporodását is féken tartja.
A kolostorok
Tibetben lépten-nyomon lehet találkozni kopaszra nyírt, jellegzetesen félvállra eresztett barna színű köpeny-ruhát viselő szerzetesekkel, lámákkal. Ők a kolostorokban élnek, és a környék helységeiben ellátják a vallási szertartásokat: névadást, temetést, gonosz szellemek elűzését, de gyógyfüveikkel a betegek gyógyítását is.
A XVII. században 1800 kolostorban több mint 100 ezer szerzetes élt, majd számuk tovább gyarapodott. Századokon át a lakosság szellemi és anyagi központját jelentették. Ma is sokan jelentkeznek kolostorba, de manapság a szerzetesek létszáma korlátozott.
Lhásza, az "istenek városa"
Impozáns épületegyüttes itt az 1000 helyiséges Potala palota, a buddhisták "Rómája", a Dalai Láma székhelye. Zarándokok tömege keresi fel nap mint nap e helyet imamalmát forgatva, olvasóját morzsolgatva. Sokan a földre borulnak a "szent hely", az épület előtt.
1951-ben Kína annektálta Tibetet, a XIV. Dalai Láma az 1959-es tibeti felkelés során innen menekült el sok hívővel Indiába. Ma is ott él.
(A cikk megjelent 2001. decemberében a Kistermelők Lapjában)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése