A hogyantovább... (2.)

HAZATÉRÉSEM UTÁN. HOGYAN TOVÁBB? (II.)

Két gimnazista magántanulót (Adorján Jóskát és Bóna Pistát) készítettem fel a a II. osztályra, amiért kaptam havonta másfél mázsa kukoricát (ami jó volt a tehénnek), és a Szentiványi kegyuraság fiát, a Lupit pótérettségire latin nyelvből. Ezeket szívesen és könnyedén csináltam, azonban 1945. július 17-től augusztus 5-ig apám elszerződtetett Kerner József cséplőgépéhez idénymunkásnak a család kenyérgabona-ellátásának a biztosítására.

Az Igazolvány szükséges volt a Népi Kollégiumba történő felvételhez

Igaz, hogy ez számomra már nagyon súlyos terhet jelentett, de teljesítettem. Egyrészt a fizikumom sem volt erős, másrészt szokatlan volt ez a feladat, ilyesféle munkát még sohasem végeztem. Minden nap megpróbált... Rendkívül rendesek voltak viszont azok a parasztemberek, akikkel együtt dolgoztam. "Körforgalom" volt a munkabeosztásban, és amikor a zsákolásra került a sor, cseréltek velem az ún. "törek-lukkal", ami lényegesen könnyebben elvégezhető volt. Mondjuk itt a portól meg a szálldosó pelyváktól igazából még látni sem lehetett, de ezt a munkát legalább ugyanolyan tisztességgel tudtam elvégezni, mint a többiek, az ebben sokatpróbált parasztemberek. Hozzátartozik az is, hogy ők ezt a "beosztást" szerették a legkevésbé, így szívesen cseréltek.
Módfelett igyekeztem, hogy a gyengébb és gyakorlatlan fizikumom miatt senkinek se jelentsek terhet, de őszintén megvallva mindez számomra nagyon-nagyon nehéz volt, és esténként "félholt" fáradtan tértem haza: emberfeletti megterheltség érzésével. Ám ezt is kibírtam-túléltem, a munka végeztével pedig ugyanúgy megkaptam a rám eső terményjárandóságot, mint a többi cséplőmunkás.
Ennek eredményeképpen a családnak meglett a következő évre a kenyere, amikor pedig jött az ősz, mehettem Budapestre az Egyetemre! Hogy mi lett apámmal és a családdal, arról a következőkben fogok beszámolni...