MIÉRT TETTEM NYILVÁNOSSÁ A HÁBORÚS NAPLÓMAT?
Előre kell bocsátanom, hogy már elemista koromtól különösen érdekelt a történelem, a politika. Minden reggel én mentem apám újságjáért, az Új Nemzedékért, és átnéztem a főbb címeket, szívesen olvastam a történelmi képeskönyveket, és még ma is megvannak azok a színes "Szent István Albumok", melyekbe a kávéstasakokból kellett összegyűjteni a beszédes, tarka történelmi vagy útiképecskéket, majd beragasztani. Ezek az albumok igen szemléletesek és tanulságosak voltak, később a gyermekeimmel is lapozgattuk őket, és még ma is olykor nosztalgiából előveszem a néhol már salátára forgatott nagyméretű füzeteket.
Utóbb különösen érdekelt a II. világháború, mely kitörésének mozzanatait és epizódjait is - akkor már gimnazistaként - nagy érdeklődéssel kísértem figyelemmel. Aztán sajnos az eseményeknek aktív szereplője is lettem. Komoly könyvtáram egy részét is az ilyen tárgyú könyvek képezik, de számos videofelvételt is őrzök e témában.
Egyik alkalommal a társaságban élénk vitát folytattunk a II. világháborúról, előzményeiről, okairól stb., amikor egy fiatal történelemtanár felvetette a leventék áttelepítésének ügyét, valamint, hogy bölcs intézkedés volt a fiatal generáció megmentése a szovjet munkatáborok elől. Azt találta megjegyezni, hogy állítólag ezekben a fogolytáborokban micsoda vidám élet folyt...
Amikor meglepődtem és személyes átélésem miatti ellentétes álláspontom alapján vitába szálltam, emlékezetből hivatkozott egy magyar újságra, az Új Magyarországra, melynek egyik 1945. évi számában részletesen foglalkozik az újságíró szintén személyes tapasztalatai alapján a foksányi szovjet fogolytábor életével, mely tábornak sok magyar lakója is volt.
Nem voltam rest felkutatni az Új Magyarország című újság 1945. évi számait, ahol a július 3-i szám 2. oldalán Joós F. Imre publicista "60 dkg kenyér és napi háromszori étkezés a foksányi fogolytáborban" címmel valóban megjelentetett egy riportot. Néhány főcím: Nem büntetésből... Hangverseny, faliújság, kártya, párt, feketepiac... Igaz, Foksányban nem voltam, következésképpen ahhoz nincs jogom, hogy cáfoljam az ilyen luxus-fogolytábor létezését (azt, hogy elhiszem-e, más kérdés), de az már felháborító, ha ebből a cikkből ítélték vagy éppenséggel ítélnék meg a magyar hadifoglyok "üdülését". Még ma is, akár néhány évtizeddel odébb is.
Mindenekelőtt akkor ez adott indítékot a gondolatnak, hogy közzé kellene tenni a Naplót; sokirányú elfoglaltságom miatt azonban akkor ez a dolog nem realizálódott. Mígnem a közelmúltban a leányaim az írásaimat (naplóim, állatorvosi sztorijaim, feljegyzéseim, úti leírásaim) olvasva felajánlották, hogy egy blogot nyitnak történeteimből a világhálón. Most már "technikailag" egyszerűvé vált a Naplóm nyilvánossá tétele is.
A leventék akkori történeteiről lehet nagyszerű könyveket olvasni a felsővezetők tollából, azonban egyikben sem olvastam, nem is olvashattam olyan írást, mely egy levente feljegyzéseiből származott volna saját élményeit, érzésvilágát megjelenítve, és a történeteket cenzúra és a legkisebb befolyásoltság nélkül közreadta volna.
Ki hitte volna, hogy a rendszeres munka (lövészárokásás, romeltakarítás stb.) szüneteiben pihenő helyett jobbraátos-balraátos alapkiképzéssel meg egyéb hiábavalóságokkal gyötörték a fiatalságot utolsó pillanatig - a haza védelmére. Ezt hangoztatták! Ki hinné, hogy még a felnőtt szervezetet is próbára tevő kikötések és gúzsba kötések is gyakoriak lehettek egy levente-táborban? Bizonyos, hogy ilyenekről nem olvastam, de átéltem! Nem folytatom. A Naplóban - mely bejegyzése során csak ahhoz ragaszkodtam, hogy szóról szóra megmásíthatatlan legyen - mindez benne van, ami szintúgy egy szeletkéje a magyarországi háborús történelemnek.
Utóbb különösen érdekelt a II. világháború, mely kitörésének mozzanatait és epizódjait is - akkor már gimnazistaként - nagy érdeklődéssel kísértem figyelemmel. Aztán sajnos az eseményeknek aktív szereplője is lettem. Komoly könyvtáram egy részét is az ilyen tárgyú könyvek képezik, de számos videofelvételt is őrzök e témában.
Egyik alkalommal a társaságban élénk vitát folytattunk a II. világháborúról, előzményeiről, okairól stb., amikor egy fiatal történelemtanár felvetette a leventék áttelepítésének ügyét, valamint, hogy bölcs intézkedés volt a fiatal generáció megmentése a szovjet munkatáborok elől. Azt találta megjegyezni, hogy állítólag ezekben a fogolytáborokban micsoda vidám élet folyt...
Amikor meglepődtem és személyes átélésem miatti ellentétes álláspontom alapján vitába szálltam, emlékezetből hivatkozott egy magyar újságra, az Új Magyarországra, melynek egyik 1945. évi számában részletesen foglalkozik az újságíró szintén személyes tapasztalatai alapján a foksányi szovjet fogolytábor életével, mely tábornak sok magyar lakója is volt.
Nem voltam rest felkutatni az Új Magyarország című újság 1945. évi számait, ahol a július 3-i szám 2. oldalán Joós F. Imre publicista "60 dkg kenyér és napi háromszori étkezés a foksányi fogolytáborban" címmel valóban megjelentetett egy riportot. Néhány főcím: Nem büntetésből... Hangverseny, faliújság, kártya, párt, feketepiac... Igaz, Foksányban nem voltam, következésképpen ahhoz nincs jogom, hogy cáfoljam az ilyen luxus-fogolytábor létezését (azt, hogy elhiszem-e, más kérdés), de az már felháborító, ha ebből a cikkből ítélték vagy éppenséggel ítélnék meg a magyar hadifoglyok "üdülését". Még ma is, akár néhány évtizeddel odébb is.
Mindenekelőtt akkor ez adott indítékot a gondolatnak, hogy közzé kellene tenni a Naplót; sokirányú elfoglaltságom miatt azonban akkor ez a dolog nem realizálódott. Mígnem a közelmúltban a leányaim az írásaimat (naplóim, állatorvosi sztorijaim, feljegyzéseim, úti leírásaim) olvasva felajánlották, hogy egy blogot nyitnak történeteimből a világhálón. Most már "technikailag" egyszerűvé vált a Naplóm nyilvánossá tétele is.
A leventék akkori történeteiről lehet nagyszerű könyveket olvasni a felsővezetők tollából, azonban egyikben sem olvastam, nem is olvashattam olyan írást, mely egy levente feljegyzéseiből származott volna saját élményeit, érzésvilágát megjelenítve, és a történeteket cenzúra és a legkisebb befolyásoltság nélkül közreadta volna.
Ki hitte volna, hogy a rendszeres munka (lövészárokásás, romeltakarítás stb.) szüneteiben pihenő helyett jobbraátos-balraátos alapkiképzéssel meg egyéb hiábavalóságokkal gyötörték a fiatalságot utolsó pillanatig - a haza védelmére. Ezt hangoztatták! Ki hinné, hogy még a felnőtt szervezetet is próbára tevő kikötések és gúzsba kötések is gyakoriak lehettek egy levente-táborban? Bizonyos, hogy ilyenekről nem olvastam, de átéltem! Nem folytatom. A Naplóban - mely bejegyzése során csak ahhoz ragaszkodtam, hogy szóról szóra megmásíthatatlan legyen - mindez benne van, ami szintúgy egy szeletkéje a magyarországi háborús történelemnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése