ÉSZAK-KOREÁBAN JÁRTUNK (1.)
CSODAVILÁG VAGY BÖRTÖNORSZÁG? TESSÉK ELDÖNTENI
CSODAVILÁG VAGY BÖRTÖNORSZÁG? TESSÉK ELDÖNTENI
1974. július. Japánba nem kaptunk útlevelet, hát elmentünk Koreába. Bemutatom a vezetőinket: Nagy úr, az idegenvezetőnk orosz nyelven már út közben a repülőgépen elmondja, hogy nem turistaként jövünk, hanem delegációként! A koreaiak nem tudják elképzelni, hogy valakinek legyen annyi pénze, hogy egy ilyen utat dotálhasson.
Fényképezni csak azt szabad, akit vagy amit a koreai kísérőink megengednek. Ha személyt fényképezünk, előbb engedélyt kell kérni tőle! Hogy ugyan milyen nyelven, azt nem mondta meg. És még egy nagyon fontos dolog: az étkezéskor vagy 10 fogást is tesznek elénk az asztalra, de mindegyikből - azt ajánlja, hogy - csak mérsékelten fogyasszunk, nehogy az esetleges gyomorbántalmak felborítsák az előre már pontosított programot, mert Koreában ilyen nem lehetséges. Mindent pontosan, előírás szerint kell betartani.
Engedtessék meg egy malíciózus megjegyzés: Nagy úr két nap múlva gyomorrontásban szenvedett.
Tehát július 8-án hosszas, mintegy 14 ezer kilométeres repülőút után, amint Fenjanban a fővárosban kiszálltunk a gépből, párás meleg csapja meg az arcunkat, de már vár bennünket 3 kísérőnk, a koreai idegenvezetőhölgy és két civilben levő ávós tiszt: Li és Ro. Egyik oroszul, a másik pedig angolul beszél.
Nézzük csak meg az idegenvezető hölgy ruházatát! Ugyanis a hölgyek errefelé nem követik az európai divatot, hanem ilyen hagyományos öltözetben járnak. Viseletük élénk színű, mell alatt kötődő, hosszú, színes selyemalj, hosszú ujjú fehér blúzzal, a szoknyán sehol nincsen varrás.
Fényképezni csak azt szabad, akit vagy amit a koreai kísérőink megengednek. Ha személyt fényképezünk, előbb engedélyt kell kérni tőle! Hogy ugyan milyen nyelven, azt nem mondta meg. És még egy nagyon fontos dolog: az étkezéskor vagy 10 fogást is tesznek elénk az asztalra, de mindegyikből - azt ajánlja, hogy - csak mérsékelten fogyasszunk, nehogy az esetleges gyomorbántalmak felborítsák az előre már pontosított programot, mert Koreában ilyen nem lehetséges. Mindent pontosan, előírás szerint kell betartani.
Engedtessék meg egy malíciózus megjegyzés: Nagy úr két nap múlva gyomorrontásban szenvedett.
Tehát július 8-án hosszas, mintegy 14 ezer kilométeres repülőút után, amint Fenjanban a fővárosban kiszálltunk a gépből, párás meleg csapja meg az arcunkat, de már vár bennünket 3 kísérőnk, a koreai idegenvezetőhölgy és két civilben levő ávós tiszt: Li és Ro. Egyik oroszul, a másik pedig angolul beszél.
Nézzük csak meg az idegenvezető hölgy ruházatát! Ugyanis a hölgyek errefelé nem követik az európai divatot, hanem ilyen hagyományos öltözetben járnak. Viseletük élénk színű, mell alatt kötődő, hosszú, színes selyemalj, hosszú ujjú fehér blúzzal, a szoknyán sehol nincsen varrás.
Igaza volt Nagy úrnak: igen bőséges ebédet kaptunk - távolkeleti módra. Talán érdemes lesz leírnom a menüt: húsleves tésztába burkolt májgombóccal, rizs, káposztasaláta, hosszúra metélt uborka benne főtt húsdarabokkal, paradicsom felszeletelve, húsos burgonya, főtt húskockák egzotikus mártásban, főtt csirkehús valaminő szószban, sült apró rákok. Ezek kis tálkákban. Desszertnek pedig alga kétféle módon elkészítve. Tea, víz, sör, ananászszörp. Hasonló volt utazásunk során másutt is az ebédünk. Ez tényleg neves delegációnak való étek!
Délután bélyeget akartam venni, kérdeztem Ro-t, hogy hol van a posta. Nem szeretik, ha egyedül mászkálunk ebben a szabad országban, eljött inkább velem. Nem is volt gond, mert Ro-val tudtam angolul beszélni. Amikor megnyaltam a bélyegek hátoldalát, hogy ráragasszam a lapokra, először és utoljára láttam nevetni szigorú kísérőnket, Ro-t. Nem is képzelte, hogy miért nyalogatom a bélyegek hátát, ugyanis ezek nem voltak önragasztósak, mint a világ más országainak a bélyegei. Egy edényben ott van a ragasztó meg a pemzli, itt kell a bélyegek hátát a ragasztóval bekenni. Hát nem is képzelte, hogy nyálazom a bélyegek hátát! Néhány szebb darabot az albumba is megvettem.
Korán kelő vagyok, és ha külfödön járok, mire az utastársaim felkelnek, én már mindig bejárom a szálló környékét fényképezőgépemmel. Ezúttal is így tettem. Vesztemre. Ugyanis ekkor még nem tudtam, hogy börtönországban vagyok. Nem tudtam, hogy ezt nem szabad, és hogy a külföldieket árgus szemmel figyelik.
Nem szaporítom a szót, a reggeli portyámon többek között lefényképeztem a képen látható idős személyt is.
Amikor a reggelinél gyülekeztünk, mondták, hogy senki ne hagyja el a szállodát, mert Nagy urat behívták a rendőrségre. Hamarosan megtudtuk, hogy mi is a baj, és hogy éppen én vagyok a főszereplő.
Hamarosan visszajött Nagy úr egy civil rendőrrel és a magyar követség tanácsosával. Az összehívott magyar "delegációtól" megkérdezték, hogy ki fényképezett korareggel egy koreai személyt úgy, hogy nem kért erre tőle engedélyt. Rövid drámai csend után jelentkeztem. Gondoltam, esetleg más is volt, de ami igaz, igaz, a többi társaink ilyen hajnali órában még az igazak álmát aludták.
Elkérték a gépemet, és kicsavarták a filmet. Szerencsére egy új tekercs volt benne, mert az előbbit röviddel ezelőtt cseréltem ki, mert megtelt. Ezt tehát bűnjelként elkobozták, és figyelmeztettek, hogy hasonló eset a továbbiakban még a nagyrabecsült delegáció esetében se forduljon elő. Ezután már csak nagyon stikában vagy szigorú és állandóan minket őrző rendőreink engedélye után mertem fotózni.
Nem szaporítom a szót, a reggeli portyámon többek között lefényképeztem a képen látható idős személyt is.
Amikor a reggelinél gyülekeztünk, mondták, hogy senki ne hagyja el a szállodát, mert Nagy urat behívták a rendőrségre. Hamarosan megtudtuk, hogy mi is a baj, és hogy éppen én vagyok a főszereplő.
Hamarosan visszajött Nagy úr egy civil rendőrrel és a magyar követség tanácsosával. Az összehívott magyar "delegációtól" megkérdezték, hogy ki fényképezett korareggel egy koreai személyt úgy, hogy nem kért erre tőle engedélyt. Rövid drámai csend után jelentkeztem. Gondoltam, esetleg más is volt, de ami igaz, igaz, a többi társaink ilyen hajnali órában még az igazak álmát aludták.
Elkérték a gépemet, és kicsavarták a filmet. Szerencsére egy új tekercs volt benne, mert az előbbit röviddel ezelőtt cseréltem ki, mert megtelt. Ezt tehát bűnjelként elkobozták, és figyelmeztettek, hogy hasonló eset a továbbiakban még a nagyrabecsült delegáció esetében se forduljon elő. Ezután már csak nagyon stikában vagy szigorú és állandóan minket őrző rendőreink engedélye után mertem fotózni.
Ezen a reggelen egy másik képet is készítettem egy bikafogatról, mely kissé szokatlan látvány volt számomra. Szerencsére ezt a bűntettemet senki sem látta, vagy legalábbis nem jelentette. Utóbb elmondták, miután számos hasonló jelenetet láttunk, hogy itt náluk a bika vált be legjobban az igavonásra, de alkalmazzák a rizsföldek szántásánál és egyéb mezőgazdasági munkákban is. Zömmel az ilyen kétkerekű kordé elé fogják be, és nagyon nyugodtan követik gazdájukat ezek a higgadt négylábúak. Bizony a magyar bika - azt hiszem - egyhamar móresre tanítaná az állatot békésen vezető koreai atyafit!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése