AMIKOR A NYUGDÍJAT HÁZHOZ VIVŐ POSTÁS VOLT AZ ASSZISZTENSEM A MŰTÉTNÉL...
Egy nyári napon Magyarsarlósról telefonált egy gazda, hogy a legszebb kocasüldője reggelre nem evett, hány. Igaz, hogy a hasa alján már régebben volt egy kisebb félgömbszerű duzzanat, de ez nem okozott bajt, ezért nem is szólt. Ma reggelre azonban nagyobbra nőtt, és tapintásra nagyon fájdalmas.
Köldöksérvre gondoltam, ami a sertéseknél meglehetősen gyakori, amikor a nem záródott köldökgyűrűn keresztül a hasűri szervek a hashártya és a bőr alkotta tömlőbe jutnak. Csak műtéti úton lehet megoldani, ha pedig valami okból kizáródik: halálos. Gyors beavatkozást igényel.
Mondtam, hogy műtétre van szükség és két segítségre. Miután kora reggel szállítás előtti sertésvizsgálatokon veszek részt (a nagy meleg miatt korán kellett elszállítani a sertéseket a hőguta veszélye miatt), csak 10 óra felé tudok jönni. Ilyen szép nyári napon ugyanis kiürül a falu, mindenki a földeken, kertben talál munkát, az állatot a műtéthez pedig jól meg kell fogni. Azt válaszolták, hogy semmi gond, a fiatalember meg a felesége otthon lesznek.
Nem szaporítom a szót, a süldőt egy alacsony asztalon a hátára fektettük. Jól jött, hogy a biztonságot sugárzó külsejű csaknem 2 méteres, vállas, stramm fiatalember a gazda, aki az Erőműben dolgozott, s éppen szabadságon volt. A felesége otthon szokott lenni, mert a 80 éves nagymama betegen fekszik, nem hagyhatják egyedül.
A fiatalember az állatnak a hátulsó két lábát fogta, melyek közelében volt a műtét és nagyon stabilan kellett rögzíteni. Amint alaposan fertőtlenítettem, megtisztogattam a műtéti területet, a bőrt átmetszettem és az átlátszó hashártya-részlegen előbukkantak a belek. Ebben a pillanatban az erős fiatalember elengedte a lábakat, melyekkel az állat kapálózni kezdett, és ezzel egyidőben egy tompa puffanás hallatszott.
Amint ugyanis a fiatalember meglátta a perisztaltikusan, élénken mozgó, felszínre hozott beleket, abban a pillanatban elájult. Elsápadt, elzuhant. Erre a felesége is megrémült, az is elengedte az elülső lábakat, és riadtan jajgatva a férjéhez rohant. A sertés pedig felugrott, és a megnyitott hasfalon át előesett belekkel elszaladt.
A gazda ájultan feküdt, a felesége ijedten ápolgatta, az öregasszony a nyitott ablakon át hallotta a puffanást meg a különös hangokat, és onnan kiabált jajgatva, hogy mi történt. A műtét közepén levő betegem a kilógó bélszakasszal elszaladt az udvar végében levő fás-bokros ligetbe, az én vérnyomásom pedig biztosan felugrott 200 fölé. Ez volt a helyzetkép.
Nem az első hasonló eset, tudtam, hogy a fiatalember hamarosan magához tér, de mi lesz a műtétemmel? Ki segít megfogni a süldőt? Ki segít a műtét további részében, hisz a hasfalat be kell varrnom. A falu üres, honnan lesz segítség? És ekkor megzörrent a kapu! Hozza a postás a mamának a nyugdíjat!
Idevaló, falusi ember. Elmondom neki az ügyet és megkérem, hogy segédkezzen megfogni a süldőt, hogy befejezzem a műtétet. Nem nagy hajlandósággal ugyan, mondván, hogy siet, de megteszi. Ketten hajszoljuk, de végül is sikerül megfogni a disznót. A dolog pikantériája, hogy a postás nem tette le a táskáját - tele van nyugdíjpénzzel - nem hagyja el egy pillanatra sem. Hát így szaladtunk a malac után: neki közben a nyakában a táska, én meg a hátul suhogó-lobogó orvosi fehér köpenyemben...
Köldöksérvre gondoltam, ami a sertéseknél meglehetősen gyakori, amikor a nem záródott köldökgyűrűn keresztül a hasűri szervek a hashártya és a bőr alkotta tömlőbe jutnak. Csak műtéti úton lehet megoldani, ha pedig valami okból kizáródik: halálos. Gyors beavatkozást igényel.
Mondtam, hogy műtétre van szükség és két segítségre. Miután kora reggel szállítás előtti sertésvizsgálatokon veszek részt (a nagy meleg miatt korán kellett elszállítani a sertéseket a hőguta veszélye miatt), csak 10 óra felé tudok jönni. Ilyen szép nyári napon ugyanis kiürül a falu, mindenki a földeken, kertben talál munkát, az állatot a műtéthez pedig jól meg kell fogni. Azt válaszolták, hogy semmi gond, a fiatalember meg a felesége otthon lesznek.
Nem szaporítom a szót, a süldőt egy alacsony asztalon a hátára fektettük. Jól jött, hogy a biztonságot sugárzó külsejű csaknem 2 méteres, vállas, stramm fiatalember a gazda, aki az Erőműben dolgozott, s éppen szabadságon volt. A felesége otthon szokott lenni, mert a 80 éves nagymama betegen fekszik, nem hagyhatják egyedül.
A fiatalember az állatnak a hátulsó két lábát fogta, melyek közelében volt a műtét és nagyon stabilan kellett rögzíteni. Amint alaposan fertőtlenítettem, megtisztogattam a műtéti területet, a bőrt átmetszettem és az átlátszó hashártya-részlegen előbukkantak a belek. Ebben a pillanatban az erős fiatalember elengedte a lábakat, melyekkel az állat kapálózni kezdett, és ezzel egyidőben egy tompa puffanás hallatszott.
Amint ugyanis a fiatalember meglátta a perisztaltikusan, élénken mozgó, felszínre hozott beleket, abban a pillanatban elájult. Elsápadt, elzuhant. Erre a felesége is megrémült, az is elengedte az elülső lábakat, és riadtan jajgatva a férjéhez rohant. A sertés pedig felugrott, és a megnyitott hasfalon át előesett belekkel elszaladt.
A gazda ájultan feküdt, a felesége ijedten ápolgatta, az öregasszony a nyitott ablakon át hallotta a puffanást meg a különös hangokat, és onnan kiabált jajgatva, hogy mi történt. A műtét közepén levő betegem a kilógó bélszakasszal elszaladt az udvar végében levő fás-bokros ligetbe, az én vérnyomásom pedig biztosan felugrott 200 fölé. Ez volt a helyzetkép.
Nem az első hasonló eset, tudtam, hogy a fiatalember hamarosan magához tér, de mi lesz a műtétemmel? Ki segít megfogni a süldőt? Ki segít a műtét további részében, hisz a hasfalat be kell varrnom. A falu üres, honnan lesz segítség? És ekkor megzörrent a kapu! Hozza a postás a mamának a nyugdíjat!
Idevaló, falusi ember. Elmondom neki az ügyet és megkérem, hogy segédkezzen megfogni a süldőt, hogy befejezzem a műtétet. Nem nagy hajlandósággal ugyan, mondván, hogy siet, de megteszi. Ketten hajszoljuk, de végül is sikerül megfogni a disznót. A dolog pikantériája, hogy a postás nem tette le a táskáját - tele van nyugdíjpénzzel - nem hagyja el egy pillanatra sem. Hát így szaladtunk a malac után: neki közben a nyakában a táska, én meg a hátul suhogó-lobogó orvosi fehér köpenyemben...
A köldöksérves sertésA sápadt fiatalember bevánszorgott a házba és lefeküdt, a fiatalasszony meg a postás segítségével befejeztem a munkámat. Sajnos az előesett hashártyarészleg a bokorban való futkozáskor megsérült és beszennyeződött. Alaposan fertőtleníteni kellett és antibiotikumot is adtam a süldőnek. Mondtam is a gazdaasszonynak, hogy én minden tőlem telhetőt megtettem, de a gyógyulás bizony kétes. Ha elhullik, az adott antibiotikum miatt a hús nem is fogyasztható.
Egy hét múlva arra jártam. Benéztem. Érdeklődtem, hogy mi van a betegekkel? Nevetve mondta a fiatalasszony, hogy a férje néhány órás pihenés után rendbe jött, de többet semmiféle műtéti beavatkozáson, mint segítség nem kíván részt venni. A malac is felépült néhány nap múlva.
Egy hét múlva arra jártam. Benéztem. Érdeklődtem, hogy mi van a betegekkel? Nevetve mondta a fiatalasszony, hogy a férje néhány órás pihenés után rendbe jött, de többet semmiféle műtéti beavatkozáson, mint segítség nem kíván részt venni. A malac is felépült néhány nap múlva.
És mi a tanulság? Időben jött a postás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése