Történetei

VESZÉLYES LAKOMA LÉPFENÉS HÚSBÓL A CIGÁNYTELEPEN

1953. nyarán Zala megyében az országhatár mentén egy legelőn lépfenejárvány robbant ki, mely során 14 szarvasmarha el is hullott. A jelzett területen én láttam el az állategészségügyi szolgálatot. De mielőtt a történetet elmondanám, ismerkedjünk meg a feketesárpusztai cigányokkal, akik nem messze a székhely községemtől, a szép zalai erdőségben levő pusztán éltek. Néhány népes cigánycsalád élt itt a vajda vezetésével, akit népes családja körében láthatunk az általam akkor készített fényképen. Elnézést kérek, de akkor még nem volt divatban a "roma" vagy "kisebbségi" megnevezés. Ők is önérzetesen cigánynak nevezték magukat.

Itt a cigányok háziállatot nem tartottak, de voltak lovaik, melyek a szegényes takarmányozás miatt többször betegedtek meg ún. kólikás tünetekben. Elég gyakran kellett kimennem a telepre.
Akkortájt az volt a szabály, hogy az állatorvosi díjat le kellett blokkolni, befizetni, majd annak 15 százalékát visszautalta a Kincstár az állatorvosnak. Nem hiszem, hogy külön hangsúlyoznom kellene, hogy őnáluk teljesen felesleges lett volna leblokkolni a vizsgálati díjat, hiszen sohasem volt egyetlen fillérjük sem. Így sem az állam nem látott ebből a vizsgálati díjból egy huncut garast sem, de én sem a 15 százalékból.
Annyi hasznom azonban volt, hogy jó kapcsolatom lett velük. A vajda például elmesélte, hogy milyen törvények szerint élnek születéstől a halálukig, mik a házasság szabályai, milyen nagy szégyen a válás stb. Több szép cigánylány is "virágzott" a telepen, megkérdeztem, hogy a környékbeli legények nem környékezik-e meg őket. Érdekes választ adott: szerelmi kapcsolatot úrral, paraszttal nem létesíthetnek, mert akkor el kell tűnniük a telepről.

De folytatom a történetet. A lépfenejárvány során az elhullott állatok tetemét a felcser ellenőrzése mellett a dögkútba szállítottuk. Egyik nap kétségbeesetten jelentette a felcser, hogy az előző nap kiszállított tehén hullája eltűnt a dögkútból.
A hír nagy riadalmat keltett, mert a lépfenés hulla súlyos veszélyt jelentett emberre, állatra egyaránt! Kórokozója ugyanis a bőr apró sérülésein behatolva - általános lázas tünetek kíséretében - a fertőzés helyén fájdalmas beszűrődést, majd véres savóval telt hólyagokat idézhet elő (bőr-anthrax), a beteg vagy fertőzött állat húsának elfogyasztása pedig vérömléses bélgyulladást és igen súlyos általános megbetegedést okozhat.

További komoly veszélyt jelent, hogy a lépfenebacilusok a külvilágra jutva - megfelelő hőmérséklet, nedvesség és oxigén jelenlétében - spórává alakulhatnak, mert olyan ellenállók, hogy akár évtizedekig is fertőzőképes állapotban maradhatnak és képesek újabb járványt fellobbantani, veszélyeztetve az emberek és az állatok egészségét.
A fogékony szervezetbe jutott spórák kicsíráznak, majd bacilussá alakulnak át és ily módon okoznak megbetegedést. Bizony jelentős fertőzési forrás a beteg állat lenyúzott bőre is, amely megszáradva a spórák óriási tömegét tartalmazhatja! Ha pedig ezek a spórák a felvert porral a levegőbe jutnak, megtámadják a tüdőt és előidézik a tüdőanthrax gyakran halálos kórképét. Azt is tudni kell, hogy a lépfenés állatról származó bőrön a bacilusok már 24 óra alatt átalakulhatnak spórává.

A takarmányra, a legelőre és az ivóvízbe jutott spórák súlyos járványok kiváltói lehetnek, de veszélyeztetik az ilyen állatbőrrel foglalkozó - azt szárító, konzerváló, felvásárló vagy feldolgozó - ember egészségét is.

Azonnal nyomozásba kezdtünk, hogy hová tűnhetett a beteg tehén hullája. A nyomok Feketesárpusztára vezettek, a cigánytelepre, ahol két kondérban rotyogott már a dögkútból származott kövér marhahús. Elmondták, hogy már este is ettek belőle, órákig főzték a húst és senki nem betegedett meg tőle! Miért csinálunk hát ilyen felhajtást? Tudják ők, hogy miként kell ezt csinálni, hogy ne legyen baj.
Hogyan mutatkozik az emberben a "baj"?
Arról már szóltunk, miként is fertőződhet az ember, de milyen tünetekben nyilvánul meg a bántalom? A teljesség igénye nélkül, nézzük a legjellemzőbb tüneteket.
Az emberben a lépfene négyféle formában fordulhat elő:
1.) A bőranthrax (pokolvar) vöröses tartalmú s feketén elpörkösödő, nem fájdalmas hólyagot képezhet a bőrön, körülötte sokszor hatalmas kiterjedésű, vizenyős beszűrődés támad. A pokolvar nem ritkán az arcon vagy a szemhéjon is megjelenik.
2.) Tüdőanthrax a spórák belélegzése során támadhat. Nagyon veszélyes, régebben gyógyíthatatlan, többnyire halálos betegség volt. Tüdőgyulladás, nehezített légzés mutatkozhat, többnyire véres köpettel, gyakran vérmérgezéses áttétekkel a szervezet különböző részein.
3.) A bélanthrax a szájon át történt fertőzés következménye. Szédülés, gyomorfájdalom, láz, hányás, hasmenés kíséretében, olykor véres bélsárürítéssel, a has puffanatával járhat. A halál görcsrohamban, akár 36-48 óra múlva is bekövetkezhet.

4.) A lépfenés vérmérgezés esetén szédülés, hányás, hidegrázás, nehéz légzés és akár 1-2 nap múlva görcsök között, vagy utóbb szívbelhártya-gyulladásban meghalhat az ember.
A telepen, valóban, a több órás főzés elpusztította még a spórákat is, szerencsére bőrfertőzés sem történt. A rotyogó húsból azonban már nem lehetett ebéd, a szétszórt hulladékokat a további spóraképződés és fertőzési veszély miatt összegyűjtöttük, majd alapos fertőtlenítés következett.
Természetesen kiszállt a járási tisztiorvos meg a rendőrség is, de javaslatomra nem büntették meg őket - ugyanis hiábavaló lett volna. Népszerűségemre apellálva összehívtam őket és elmondtam, hogy milyen nagy baj is származhat a dögkútból elhozott állati hullák felhasználásából.

A továbbiakban formalinnal és gázolajjal öntöttük le a dögkútba került elhullott állati tetemeket.