Eljött a nap, 2009. augusztus 20. Szent István napja. A névnapom - sajnos már a sokadik. Apám is István volt, akkoriban nagy ünnepség, nagy társaság volt nálunk, cigányzenével ünnepeltünk. Mostanság más világ, más divat, más stílus van, de a családi hagyományt tovább őrizzük.
Összejött tehát a család és ünnepeltünk. Családi hagyomány szerint a névnapomat. Kedves leányaim is meggratuláltak. De a gratuláció nemcsak arra szólt, hogy megértem ezt a szép napot, de annak is, hogy még van erőm, kedvem és akaratom aktívan dolgozni. "Használnak" is: alkalmaz az Újságom, mint a szaklap állatorvosi rovatának szerzőjét, és alkalmaz a Gazdasági Társaság, de bizalommal vannak hozzám és szükség esetén hívnak állataikhoz a gazdák is, akiknél már évtizedek óta én látom el az egészségügyi szolgálatot. Ezek a feladatok nap mint nap egész napos tevékenységet követelnek tőlem, de mindezt örömmel, a sikerélményeket élvezve abszolválom.
Nyugtázták, hogy aktív tevékenységemet ma is eredményesen, tettrekészen és (a körülményekhez képest) egészségben folytatom, noha minden lehetőségem megvolna, hogy a nyugdíjat kihasználva teljes visszavonultságban, nyugtató semmittevésben töltsem napjaim. A kellemes beszélgetés közben kerültek elő a fényképalbumok a sok-sok családi képpel, következésképpen a sok-sok kedves családi emlékkel, történettel. Szó szót követett és folytatásként a fényképes szekrényből előkerültek a régi naplóim - gyerekkorom óta szenvedélyem volt a rendszeres naplóvezetés - és feljegyzéseim, a tömérdek már sárguló (papírú) levél, amit Olvasóimtól kaptam, és megannyi akár több évtizedes dokumentum is, mely a munkámmal, tevékenységemmel, hosszú szolgálatommal kapcsolatban került a házi levéltáramba. Leányaim nagy élvezettel válogattak, szemezgettek a már lassan avíttá váló, de bizony sok érdekes eseményt is rögzítő, a múltat idéző dokumentumok között.
Benne volt a levegőben: szabad-e vajon, hogy mindez kárba vesszen? Szabad-e, hogy mindez a fiókok mélyén várja az enyészetet? Kipattant belőlük a (blo)gondolat!
Vállalkoztak arra, hogy a dokumentum-halmazból kihámozzák, majd közzétegyék mindazt, ami a családi hagyomány, a család története vonatkozásában megőrzendő! Ugyanakkor a leventék háborús áttelepítéséről írott napló a történelem egy szeletkéjét dokumentálja. Néhány epizód ismertetése bepillantást nyújt a több évtizeddel ezelőtti mindennapos állatorvosi munka nehézségeibe és örömeibe - persze már humorral átitatva. És a külföldi képeim, jegyzeteim...
A legszebb névnapi ajándék volt tehát, hogy a lányaim minderről blogot nyitottak (mert igazából nem november 1-jén, de ekkor indult), megmentve ezeket az anyagokat.
Nem hagyhatom el megjegyezni, hogy mindez - bár az utódaim számára fontos családtörténet, de ugyanakkor - egy kis kortörténeti dokumentum is.
És hogy mit jelent számomra? Azt hogy bizony gyakran előveszem és olvasgatom a bejegyzéseket rögzített Naplót, mely visszahozza a régi időket, és nemcsak a történeteket de az ifjúságomat is, olvasása pedig kellemes és kedves nosztalgiázást nyújt.
Végül "bemutatkozom" (ha szükség még bemutatkoznom) egy születésnapi képpel, mely egy hónappal a tavalyi névnapom előtt készült.
Összejött tehát a család és ünnepeltünk. Családi hagyomány szerint a névnapomat. Kedves leányaim is meggratuláltak. De a gratuláció nemcsak arra szólt, hogy megértem ezt a szép napot, de annak is, hogy még van erőm, kedvem és akaratom aktívan dolgozni. "Használnak" is: alkalmaz az Újságom, mint a szaklap állatorvosi rovatának szerzőjét, és alkalmaz a Gazdasági Társaság, de bizalommal vannak hozzám és szükség esetén hívnak állataikhoz a gazdák is, akiknél már évtizedek óta én látom el az egészségügyi szolgálatot. Ezek a feladatok nap mint nap egész napos tevékenységet követelnek tőlem, de mindezt örömmel, a sikerélményeket élvezve abszolválom.
Nyugtázták, hogy aktív tevékenységemet ma is eredményesen, tettrekészen és (a körülményekhez képest) egészségben folytatom, noha minden lehetőségem megvolna, hogy a nyugdíjat kihasználva teljes visszavonultságban, nyugtató semmittevésben töltsem napjaim. A kellemes beszélgetés közben kerültek elő a fényképalbumok a sok-sok családi képpel, következésképpen a sok-sok kedves családi emlékkel, történettel. Szó szót követett és folytatásként a fényképes szekrényből előkerültek a régi naplóim - gyerekkorom óta szenvedélyem volt a rendszeres naplóvezetés - és feljegyzéseim, a tömérdek már sárguló (papírú) levél, amit Olvasóimtól kaptam, és megannyi akár több évtizedes dokumentum is, mely a munkámmal, tevékenységemmel, hosszú szolgálatommal kapcsolatban került a házi levéltáramba. Leányaim nagy élvezettel válogattak, szemezgettek a már lassan avíttá váló, de bizony sok érdekes eseményt is rögzítő, a múltat idéző dokumentumok között.
Benne volt a levegőben: szabad-e vajon, hogy mindez kárba vesszen? Szabad-e, hogy mindez a fiókok mélyén várja az enyészetet? Kipattant belőlük a (blo)gondolat!
Vállalkoztak arra, hogy a dokumentum-halmazból kihámozzák, majd közzétegyék mindazt, ami a családi hagyomány, a család története vonatkozásában megőrzendő! Ugyanakkor a leventék háborús áttelepítéséről írott napló a történelem egy szeletkéjét dokumentálja. Néhány epizód ismertetése bepillantást nyújt a több évtizeddel ezelőtti mindennapos állatorvosi munka nehézségeibe és örömeibe - persze már humorral átitatva. És a külföldi képeim, jegyzeteim...
A legszebb névnapi ajándék volt tehát, hogy a lányaim minderről blogot nyitottak (mert igazából nem november 1-jén, de ekkor indult), megmentve ezeket az anyagokat.
Nem hagyhatom el megjegyezni, hogy mindez - bár az utódaim számára fontos családtörténet, de ugyanakkor - egy kis kortörténeti dokumentum is.
És hogy mit jelent számomra? Azt hogy bizony gyakran előveszem és olvasgatom a bejegyzéseket rögzített Naplót, mely visszahozza a régi időket, és nemcsak a történeteket de az ifjúságomat is, olvasása pedig kellemes és kedves nosztalgiázást nyújt.
Végül "bemutatkozom" (ha szükség még bemutatkoznom) egy születésnapi képpel, mely egy hónappal a tavalyi névnapom előtt készült.
A man is as old as he looks, but not older than he seems!
Tisztelt kíváncsi Olvasóm, pontosan annyi idős vagyok, amennyit ez a híres angol közmondás is kifejez. Ugye látod?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése