2010. augusztus 23., hétfő

Perzsia VII

Irány Irán! Perzsiában jártunk (VII)
Hidak, határőrök, mecsetek




Ilyen óriási hidat még nem láttam, aminőt a Zagendeh Roadról a folyón át vezettek. A híd felé vesszük az utunkat. Óriási monstrum az emeletes híd. Kellemesen hűvös volt a híd alatti helyiségekben. Sok igazhitű polgár itt hűsölt, heverészett, beszélgettek vagy éppen jót szundítottak. Mások - és itt már hölgyek is voltak - a folyó felé nyitott cellákból gyönyörködtek a tájban. Tehát ez egy híd is meg pihenő kilátó de akár alvó alkalmatosság is.





Amikor egy-egy tartomány határát átléptük, egy ilyen "határőr" lépett fel a kocsinkba ellenőrizni az utasokat. Egyik ilyen alkalommal látta, hogy néhány hölgy fejfedő nélkül tartózkodik az autóbuszban. Miután körülnézett, azonnal le is ugrott a járműről, mert ennek az istentelenségnek nem kívánt szemtanúja sem lenni! Csak akkor nyugodott meg, amikor az iráni vezetőnk tájékoztatta, hogy kizárólag a buszban vannak fejfedő nélkül honleányaink. Külföldiek vagyunk és nem iráni állampolgárok. Ez felmentett bennünket, némiképp magyarázattal szolgált igazhitű ellenőrünknek, aki engedélyt adott a továbbutazásra. Ő teljesítette a kötelességét. Allah akbar!





A mecsetek (nézzék, nem ecsetelem) nagyon díszesek, az ipara (olajipar) azonban elmaradott. Az amerikai bojkott, a nemzetközi szankciók és a külföldi olajvállalatok tartózkodása az új beruházásoktól hátráltatják az új termelő kapacitás fejlesztését. Az iráni atomprogram miatt kialakult konfliktus a fejlett nyugati országok kivonulásához vezetett. Ez az oka, hogy Irán a nyugati cégek helyett a főként kínai és orosz együttműködést helyezi előtérbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése