EGY HÉT TIBETBEN, A VILÁG TETEJÉN...
Meglátogattunk egy tibeti falut
A parasztok szögletes alakú házai kőből és vályogtéglából épültek. Ahol az üveg ismeretlen, a hideg távoltartását apró ablakokkal oldják meg. A ház alsó szintjét többnyire az istálló tölti be, mely télen, mint központi fűtés, elraktározza a hőt a fölötte levő szobák számára. Ezt a helyet az állatok lehelete, trágyája bemelegíti. Ez itt egy szegény paraszt háza. A teraszon - ahová a rozoga létrán lehet felmenni - szárítja a terményt. A fa nagy érték errefelé! Összegyűjtik a marhatrágyát, megszárítják, és kész a tüzelő.
Barátságos emberek, mosolygósak, érdeklődőek. Kár, hogy nem tudunk velük szót érteni. A szerszámaik primitívek, egyszerűek: kapa, ásó, sarló és szimpla jakvontatta eke. A gazdag parasztoknak szecskavágójuk is van. A kínaiak már korszerűbb gépeket is hoztak be az országba. Errefelé még megél a szarvasmarha, de nagyobb magasságban már csak a jak az igavonó, és az adja a tejet is.
A gazdaasszony a birkát terelgeti, de közben imádkozik, forgatja az imamalmot.
Nyári istálló a szabad ég alatt. És mit termelnek? Árpát, szóját, mustárt, hajdinát, répát, hagymát, fokhagymát és mintegy 200 esztendeje burgonyát. A higiénia csapnivaló! A mosakodás ritka, mint a fehér holló...
Egy középparaszt háza már takarosabb. A képen a falusi épület tornáca látható. A konyhában a tűzhely fölötti polcokon van a teljes felszerelés: kis fatányérok, lábosok, fazekak. Az evőeszköz ismeretlen Tibetben, a kést-villlát-kanalat az étkező öt ujja helyettesíti. Ehhez még hozzátartozik, hogy errefelé nemigen szoktak kezet mosni. Legfontosabb ital a tea, amit sóznak és jakvajjal ízesítenek. A tesáscsészét (amit sohasem mosnak ki!) minden a zsákjában vagy a zsebében magánál tartja.
És mi a kedvenc ételük? A campa, mely árpaliszt, vaj és tea összegyúrásával és gombócokká formálásával készül. Mivel pedig Tibetben nem szokás a kézmosás, ennek a piszok is lényeges alkotórésze. Bármilyen szívesen kínáltak, nem kóstoltam meg. A legfőbb baj pedig az volt, hogy láttam, hogyan készül: "tibeti módon"...
Szállítóeszközeik a puttony és a szekér. A tibeti földműves az év nagyobb részében látástól vakulásig a földje fölött görnyedezik. Bár fő megélhetési forrásuk az állattenyésztés és a növénytermesztés, zöldellő rét, termékeny terület csak a folyók menti tisztásokon található.
Ebben a magasságban az élet fizikailag is nehéz. Ahogy egyre feljebb jutunk, a légkör mindinkább ritkul, a légnyomás csökken. Oxigénben szegény a levegő, mely pótlására dupla olyan gyorsan kellett lélegezni, szinte kapkodtuk a levegőt, és bizony 7-8 lépés megtétele után meg kellett állnunk, míg a szívverésünk normalizálódott.
A gyerekek vígan zsivajogtak a nem éppen modern iskola udvarán. A későn jött srácokat a tanítónő a kapuban várta, és mindegyiknek ráhúzott a botjával egyet a hátára.
Ez itt egy gazdag paraszt háza! Az udvaron kút is van. Mikor bejöttek a kínaiak, itt is létrehozták a téeszeket, de hamarosan rájöttek, hogy az apró parcellákon a működésük lehetetlen. Elmesélték, hogy egy asszonynak több férje lehet. Ma hivatalosan tiltják, de vidéken még sokfelé így van. Ennek egyik ősi oka, hogy az egyébként kevés termőföld ne aprózódjon el. Az is fontos, hogy a családi háromszögben (merthogy a férfitestvéreknek van közös asszonya) nem születik több gyerek, mint egy férj esetében. Születésszabályozási módszer: egyszerű, biztonságos és a tibetieknél megszokott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése