2010. november 12., péntek

Malajzia IV/2a

JÁRT MÁR SZANDOKÁN HAZÁJÁBAN, MALÁJFÖLDÖN? LEGYEN AZ ÚTITÁRSAM! (IV/2a)
Perak - Ipoh





Perak tartomány fővárosába, Ipohba érkezünk, mely egyben Malajzia egyik legnagyobb városa. Az impozáns pályaudvar épületén a mór architektúra keveredik a modern stílussal. Az épületet - mint ahogy azt már megszoktuk ebben az országban - egy nagyon szép, egzotikus virágoktól pompázó kert fogja körül.





A városban ugyancsak nagy a forgalom. Főként japán gyártmányú autók tömege mellett rendkívül sok a motorkerékpár. Szerteszét japán reklámok magasodnak a város fölé a japánok békés gazdasági inváziójának jeleként.





A városban a hatalmas, modern áruházak és kicsiny, apró üzletek sorjázzák egymást, melyekben a világon minden megkapható. A modern bevásárlóközpont sem áruválasztékában, sem az udvarias és gyors kiszolgálás és tájékoztatás terén semmivel sem marad el a tokiói Ginza-negyed hasonló intézménye vagy akár a párizsi Lafayette áruház mögött, hogy csak ezt a két példát említsem. Meglepődünk, hogy az általunk elmaradottabnak titulált, ún. fejlődőnek tartott államban mindez lényegesen korszerűbb mint otthon, hazánkban.





De mit keres itt ez a hollandus szélmalom? Mert a holland negyedben vagyunk. Igaz, hogy 1511-ben a portugálok foglalták el Malajziát, és ez a kis városállam hamarosan a virágzó fűszerkereskedelem központja lett, 1641-ben azonban a hollandok kezére jutott, és rövid időn belül már a fűszerkereskedelem is hanyatlásnak indult. Ma már csak ez a szélmalom emlékeztet a holland időkre...





...meg ezek a régi hollandus házak, melyek azonban már eléggé rossz állapotban vannak. Mondja vezetőnk, hogy mára már a kormányzat is felismerte, hogy ezeket a régi sajátos épületeket - melyek történelmük egy részét képezik - nem szabad veszendőbe hagyni. El is kezdték a helyreállításukat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése