2010. január 31., vasárnap

Észak-Korea 3. (Az utazó)

ÉSZAK-KOREÁBAN JÁRTUNK (3.)
CSODAVILÁG VAGY...




Elmegyünk a történeti múzeumba. Több festményen láttuk Korea harcos történetét, amit a felszabadulásukért vívtak a portugálok, japánok, amerikaiak, kínaiak stb. ellen.




Itt pedig egyik vezetőnk hatalmas transzparensen magyarázza Korea csodálatosan gazdag eredményeit, melyeket elért a szocialista építés során.




Egy falun megyünk keresztül. Fényképezés csak titokban! Egyforma házak, padlófűtés, a kályha a házon kívül. Az udvarban is minden hely kihasználva. Kukoricatövek, napraforgók. Az almafákon minden gyümölcs papírba csomagolva. Árammérő sehol, az elektromos áramot aszerint kell fizetni, hogy hány égő van a lakásban. Berendezés nincs, földön alszanak.




Vasárnapi terefere a főtéren. Ma nincs kommunista vasárnap, lehet trécselni. Ez a koreai szórakozás. És közben a megafonok bömbölik a mozgalmi indulókat.




Az 1950-es koreai háború észak és dél között rettenetes volt. Az amerikaiak mindent lebombáztak. Ez egy véletlenül épen maradt régi jellegzetes pagoda. A háborúban 3 millió ember halt meg, és 800 ezret itt vagy ott kivégeztek.




És vajon kinek a szobrát látjuk? Ő a nagy vezér: Kim Ir Szen. Ilyen szobrot minden településen láttam - templomok helyett. Mert templom sehol.




És mit csinál a magyar delegáció a zuhogó esőben a tengerparton? Hát fürdeni mentünk! Ez a program - végre kell hajtani. A tengerpartot már az itteniektől megtisztították, mert bizony mi nem találkozhattunk koreai atyafiakkal. Szélvihar dühöng, szakad az eső, a nagy mérges fehér hullámok pedig óriási zajjal dühösen csapkodják a tengerpartot.
Figyelmeztetnek, hogy kicsit beljebb villanyáram van a szögesdrótban, ami a tengerpartot követi. Az imperialisták ellen! Védelem!
A feladatot tehát végrehajtottuk.

2010. január 30., szombat

Észak-Korea 2. (Az utazó)

ÉSZAK-KOREÁBAN JÁRTUNK (2.)
CSODAVILÁG VAGY...





A főtéren vagyunk. Üres a tér: autóforgalom nincs. Állítólag csak egy magánautó van az országban, az pedig Kim Ir Szen fiáé.




Úttörők jönnek. Csinosak, egyenruhában. Úttörőmozgalmi dalokat énekelnek. Kim szobra előtt megállnak. A nagyvezér szobra elé érve megállnak, a szobor felé fordulnak, meghajolnak, majd csak ezután mennek tovább.




Ha egy nagyvárosból kimegyünk, a város határán megállunk, kiszállunk a buszból. Névsorolvasás, lefényképezik a csoportot, és úgy mehetünk tovább.




Nagyon szép egzotikus fa. De ezúttal nem ez az érdekes, hanem gyerekkorában itt játszott a kis Kim, mondják. Valóban fontos hely!
Nekik.




És mi ez a két kő? Olvassuk el a felírást! Itt játszott gyerekkorában a kis Kim, és itt határozta el, hogy elűzi a japánokat. Mégpedig a tengerről! A nagyobb kő egy hajó, a kisebb egy csónak, melyek fantáziájában a kiűzés harci eszközei. Hát ilyen gyerek volt a nagy diktátor, Kim Ir Szen. Nem szeretném, ha ezen a mesén mosolyogna a tisztelt Olvasó, mert könnyen börtönbe kerülhet...

2010. január 29., péntek

Észak-Korea 1. (Az utazó)

ÉSZAK-KOREÁBAN JÁRTUNK (1.)
CSODAVILÁG VAGY BÖRTÖNORSZÁG? TESSÉK ELDÖNTENI




1974. július. Japánba nem kaptunk útlevelet, hát elmentünk Koreába. Bemutatom a vezetőinket: Nagy úr, az idegenvezetőnk orosz nyelven már út közben a repülőgépen elmondja, hogy nem turistaként jövünk, hanem delegációként! A koreaiak nem tudják elképzelni, hogy valakinek legyen annyi pénze, hogy egy ilyen utat dotálhasson.
Fényképezni csak azt szabad, akit vagy amit a koreai kísérőink megengednek. Ha személyt fényképezünk, előbb engedélyt kell kérni tőle! Hogy ugyan milyen nyelven, azt nem mondta meg. És még egy nagyon fontos dolog: az étkezéskor vagy 10 fogást is tesznek elénk az asztalra, de mindegyikből - azt ajánlja, hogy - csak mérsékelten fogyasszunk, nehogy az esetleges gyomorbántalmak felborítsák az előre már pontosított programot, mert Koreában ilyen nem lehetséges. Mindent pontosan, előírás szerint kell betartani.
Engedtessék meg egy malíciózus megjegyzés: Nagy úr két nap múlva gyomorrontásban szenvedett.
Tehát július 8-án hosszas, mintegy 14 ezer kilométeres repülőút után, amint Fenjanban a fővárosban kiszálltunk a gépből, párás meleg csapja meg az arcunkat, de már vár bennünket 3 kísérőnk, a koreai idegenvezetőhölgy és két civilben levő ávós tiszt: Li és Ro. Egyik oroszul, a másik pedig angolul beszél.
Nézzük csak meg az idegenvezető hölgy ruházatát! Ugyanis a hölgyek errefelé nem követik az európai divatot, hanem ilyen hagyományos öltözetben járnak. Viseletük élénk színű, mell alatt kötődő, hosszú, színes selyemalj, hosszú ujjú fehér blúzzal, a szoknyán sehol nincsen varrás.




Igaza volt Nagy úrnak: igen bőséges ebédet kaptunk - távolkeleti módra. Talán érdemes lesz leírnom a menüt: húsleves tésztába burkolt májgombóccal, rizs, káposztasaláta, hosszúra metélt uborka benne főtt húsdarabokkal, paradicsom felszeletelve, húsos burgonya, főtt húskockák egzotikus mártásban, főtt csirkehús valaminő szószban, sült apró rákok. Ezek kis tálkákban. Desszertnek pedig alga kétféle módon elkészítve. Tea, víz, sör, ananászszörp. Hasonló volt utazásunk során másutt is az ebédünk. Ez tényleg neves delegációnak való étek!




Délután bélyeget akartam venni, kérdeztem Ro-t, hogy hol van a posta. Nem szeretik, ha egyedül mászkálunk ebben a szabad országban, eljött inkább velem. Nem is volt gond, mert Ro-val tudtam angolul beszélni. Amikor megnyaltam a bélyegek hátoldalát, hogy ráragasszam a lapokra, először és utoljára láttam nevetni szigorú kísérőnket, Ro-t. Nem is képzelte, hogy miért nyalogatom a bélyegek hátát, ugyanis ezek nem voltak önragasztósak, mint a világ más országainak a bélyegei. Egy edényben ott van a ragasztó meg a pemzli, itt kell a bélyegek hátát a ragasztóval bekenni. Hát nem is képzelte, hogy nyálazom a bélyegek hátát! Néhány szebb darabot az albumba is megvettem.




Korán kelő vagyok, és ha külfödön járok, mire az utastársaim felkelnek, én már mindig bejárom a szálló környékét fényképezőgépemmel. Ezúttal is így tettem. Vesztemre. Ugyanis ekkor még nem tudtam, hogy börtönországban vagyok. Nem tudtam, hogy ezt nem szabad, és hogy a külföldieket árgus szemmel figyelik.
Nem szaporítom a szót, a reggeli portyámon többek között lefényképeztem a képen látható idős személyt is.
Amikor a reggelinél gyülekeztünk, mondták, hogy senki ne hagyja el a szállodát, mert Nagy urat behívták a rendőrségre. Hamarosan megtudtuk, hogy mi is a baj, és hogy éppen én vagyok a főszereplő.
Hamarosan visszajött Nagy úr egy civil rendőrrel és a magyar követség tanácsosával. Az összehívott magyar "delegációtól" megkérdezték, hogy ki fényképezett korareggel egy koreai személyt úgy, hogy nem kért erre tőle engedélyt. Rövid drámai csend után jelentkeztem. Gondoltam, esetleg más is volt, de ami igaz, igaz, a többi társaink ilyen hajnali órában még az igazak álmát aludták.
Elkérték a gépemet, és kicsavarták a filmet. Szerencsére egy új tekercs volt benne, mert az előbbit röviddel ezelőtt cseréltem ki, mert megtelt. Ezt tehát bűnjelként elkobozták, és figyelmeztettek, hogy hasonló eset a továbbiakban még a nagyrabecsült delegáció esetében se forduljon elő. Ezután már csak nagyon stikában vagy szigorú és állandóan minket őrző rendőreink engedélye után mertem fotózni.




Ezen a reggelen egy másik képet is készítettem egy bikafogatról, mely kissé szokatlan látvány volt számomra. Szerencsére ezt a bűntettemet senki sem látta, vagy legalábbis nem jelentette. Utóbb elmondták, miután számos hasonló jelenetet láttunk, hogy itt náluk a bika vált be legjobban az igavonásra, de alkalmazzák a rizsföldek szántásánál és egyéb mezőgazdasági munkákban is. Zömmel az ilyen kétkerekű kordé elé fogják be, és nagyon nyugodtan követik gazdájukat ezek a higgadt négylábúak. Bizony a magyar bika - azt hiszem - egyhamar móresre tanítaná az állatot békésen vezető koreai atyafit!

2010. január 28., csütörtök

Egy levente naplója 4.

(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságba és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)

SOMMEREIN, 1945. február 27. kedd

Csaknem mindenkit beosztottak "szolgálatba", nekem ezúttal valahogy sikerült kicsúsznom.
Volt egy kis időm meditálni arról, hogy milyen furcsa is az életem. Milyen görcsösen ragaszkodunk minden morzsányi fekete katonakenyérhez. A vacsoránál azt nézhetjük, hogy kinek is van több? Biztatjuk egymást, egyél még... Hogy miért? Hát azért, hogy senkinek se maradjon több... senki sem akarja, hogy csak az övéből fogyjon. Furcsa ideológia, de valós, hogy megnyugvást hoz, mintegy a lelkiismeret megnyugtatását, ha eszünk, ha mindenki eszik, és mindenkié fogy a szűkreszabott adagból.
Ej, ha látnátok, hogy milyen is a német katonakenyér! Kétharmada korpa! Istenem, milyen sorsra is jutottunk! Legény Palinak és Jóskának még van az otthonról hozott zsírból. Abból kennek mindig egy kicsit a kenyérre! És közben veszekednek egymást figyelve, nehogy a másik vastagabban kenje!
Piciny szobánkban mind az asztalnál könyökölve, a hidegtől fagyoskodva csak bámuljuk a hideg vaskályhát, mert bizony fűteni nem volt szabad, ugyanis nem volt megengedve, hogy fát szedjünk. Gyakran tör ki keblünkből egy-egy elkeseredett sóhaj... hol egykünkből, hol a másikból... Otthon, Gyöngyöspatán a Legény-fiúk is jómódban éltek. Nekem valahogy egy kép villan a képzeletembe: Frangepán a börtönben... Munkácsy híres munkája.
Hideg van, mint a kutyaordítóban, a kis szobában 2 vaságy van, egy durván kimunkált asztal és 2 szék! És mindegyikőnk gondolata otthon jár! Ej, csak egyszer hazamehetnénk...

WIEN-VELM, 1945. február 28. szerda

Reggel már fél 4 órakor ébresztő volt, majd szálláscsinálóként előre kellett menni. Elszakadtam a csapatomtól, majd cserkészfutásban kellett az 5 km-re levő faluba bejutnom, ahol a vasútállomás volt. Ez igen nagy megerőltetés volt, mert nemcsakhogy igen gyenge erőnlétben voltam, de rettenetesen korgott gyomrom is. Miután én beszéltem a legjobban németül, én intéztem a szállásügyeket. Itt történt életemben először, hogy koldulni kényszerültem, mert már nem bírtam az éhséget.
Bementem egy házhoz, és elmondtam, hogy nagyon éhes vagyok, adjanak legalább egy darab kenyeret. Az osztrák ember először nagyon bizalmatlan, de amikor elmondtam, hogy idehajtott magyar diák vagyok, az asszony megszánt, és hozott ki egy darab kenyeret meg egy darab húst. Azt mondták, üljek le itt az udvaron, és itt megehetem. A koldust máshol sem szokták beengedni a házba, még szép, hogy adott enni. Amikor a családomról és az otthonomról is meséltem németül, sőt egy fényképet is mutattam, feloldódtak, és az ember is beszédbe elegyedett velem. Áldottam Szende tanár urat, aki a németet tanította a gimnáziumban, meg az akkori szorgalmamat, mert bizony a nyelv tudása sok mident feloldott. Még néhány szem krumplit is kaptam, ami aranyat ért.
Estére egy rendes gazdához kerültem, ahol éppen palacsintasütés volt és megkínáltak. Azt nem lehet szavakba önteni, hogy ez a palacsinta milyen istenien jólesett. Itt már odaültettek az asztalhoz, és a családdal együtt fogyasztottam a vacsorát. A palacsinta előtt tejlevest ettünk. Nagyon fura volt számomra, hogy az asztal közepére kitettek egy tálat tele tejlevessel, melyben krumpli volt, azután mindenki kapott egy kanalat, és a közös tálból kanalaztunk. Otthon bizony megbotránkoztam volna ezen az étkezési módon, itt azonban az volt a fontos, hogy ehetek.
Ez egy nagyobb gazdaság lehetett, mert több tehenük is volt, de csak az öreg gazda meg a felesége volt otthon meg egy fiatal orosz nő, akit a gazdához adtak ki, mert annak mind a két fiát elvitték katonának, és mint mondta, kint vannak a fronton. Ezért is sajnáltak meg elsősorban. Érdekes, hogy a gazdasági épületek, a ház, az istálló meg a pajta egy nagy téglakerítéssel volt körbevéve. Ilyet még otthon nem láttam. Az orosz lány is velünk evett az asztalnál, már beszélt is kicsit németül. Azt nem mertem megkérdezni, hogy miként is kerülhetett oda. Csak amennyit elmondtak, annyit tudtam meg róla. Nagy öröm volt számomra, hogy a néhány szem krumpli, amit már előbb kaptam, megmaradt, és ott lapult a kenyérzsákomban.
1945. március 1. csütörtök
Pihenő napot tartottunk. Nagyon jó hely volt, de mint mondják, holnap tovább indulunk.

2010. január 27., szerda

Egy levente naplója 3.

(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságba és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)

1945. február 21.

Elérkezett végre a brucki tömörített kalitkából való megszabadulás napja. 12 óra 11 perckor elindultunk Sommereinbe! Ez Brucktól 12 km-re fekszik. Éppen 3 órás menetelés után megérkeztünk egy kis hegyi faluba, Sommereinbe. A község szélén kaptunk szállást. Az állam által megvásárolt és kiürített házak ezek, melyekben elszállásolást nyertünk. Itt négyen diákok (Farók Jancsi, Legény Pali és Jóska, akik a gyöngyösi mg. középiskola diákjai voltak) kaptunk egy kis szobát. Itt a szállásunk nagyszerű, fűtés, világítás is van, csak a koszt rettenetesen kevés. A boltban semmi mást nem lehet vásárolni, csak savanyított céklát. Mivel volt néhány márkánk, annyit vettünk, amennyit csak lehetett. Ez némi pótlást jelentett a korgó gyomrunknak. Az oroszok nem messze lehetnek, mert az ágyúzás a távolból idehallatszik, amikor tiszta az idő. Vagy a bombázás.

SOMMEREIN, 1945. febr. 26.

Hajnali 2 órakor már ébresztőt fújt a kürtös! Eltöröltük a szemünket, és ugrás ki az ágyból! Persze óriási tévedés volna egy itthoni, paplanos vagy dunnás ágyat elképzelni! Jött a reggeli. Egy fél csajkányi fekete lötty, vagy úgyis mondhatnám, jócskán felvizezett feketekávé! A tisztes urak óriási ordítozásai közepette még ezt is csak kutyafuttában lehetett meginni.
Három órakor már együtt állt a csapat. Fújt a szél, szakadt az eső! Szerencsére csak 6 kilométert kellett menetelnünk, mert ennyire volt az állomás. Itt vonatra, marhavagonokba szálltunk, és bevittek bennünket Bécsbe. A marhavagonok ajtaját nem zárták ránk, jól láthattuk, hogy az utakon óriási tömeg gyalogosan, lovaskocsikkal, autóval menekül Nyugatra, Bécs felé. Vannak, akik babakocsiban tolják a motyóikat, mások kézikocsiban húzzák azt.
Minket a bécsi bombázás romjainak eltakarításához vittek, és a bécsi rádióállomásnál tettek ki bennünket. "Harcimenetben" meneteltünk a simmeringi vasútállomásra, ahol "harci rendben" vártuk az elosztásunkat. Pontosan három és fél órát vártunk így a szakadó esőben, süvöltő szélben. Úgy látszik, Bécsben vagy Bécs felől mindig fúj a kellemetlenül hideg szél.
A köpenyem átázott, már nemcsak a fogaim vacogtak, de a csontjaim is "zörögtek". A kísérőzenét a gyomorkorgás szolgáltatta! A reggeli kávés lötty már átszaladt rajtunk. És 200 magyar társam ugyanilyen körülmények között várta a megszabadítást.
Végre nagy kiabálás között jött néhány német Unteroffizier, és beosztottak bennünket munkára! Vállon vittük a bombáktól szétszaggatott síneket. Amíg a németek speciális kocsikon, addig mi vállon vittük a síneket meg a szétbombázott alkatrészeket, mint a barmok! Persze a magyar erre is jó! Örök hála azoknak, akik kitalálták, engedték, kiszolgáltatták a magyar levente-ifjúságot, hogy idegen földön, idegen érdekekért ezt a piszkos nehéz szolgamunkát éhező gyomorral elvégezze! Hát így védtük a Hazát!
A hideg eső, az éhség, a kimerültség bizony nem serkentett a munkában, ez igaz! Kényszeredett mozgásomat látva egy német altiszt odarohant, és teliszájjal ordítozni kezdett rám, mert nem ugrottam a fogóért, mellyel a síneket kellett felemelni.
Amikor eljött a dél, a németek leültek vajaskenyeret enni. Mi is kértünk ennivalót, mert ugyancsak korgott a gyomrunk! Rövid volt a válasz: "nichts!". És minket, mint a kutyákat a csahos magyar tisztes urak, őrvezetők-tizedesek hajtottak tovább. Ők voltak a magyar feljebbvalóink! Egy pillanatra elémvillant elhagyott községem, Apc, és a jelenet, amikor összeterelték és az állomás felé hajtották a zsidókat, miközben a csendőrök durván ordítoztak és ütlegelték őket. Most mi jártunk így, a különbség csak annyi, hogy minket csak hajtottak és ordítoztak, de nem ütlegeltek.
A környék, a szép császárváros kegyetlenül szét van bombázva! Mindenütt törmelék, romos házak. Itt a közelben egy többemeletes hatalmas ház egyik fele épen maradt, a másik fele pedig, mintha leborotválták volna. Minden emelet szobái félbevágva tátongtak ezen az oldalon. Egyik félbevágott szobában ott állt egy babakocsi. Még a hullákat sem takarították el teljesen. Itt-ott hevert egy láb, egy kar... Istenem, otthon mennyire féltem a halottaktól. Itt ez természetes... de valóban természetesnek kell ennek lenni..............?

2010. január 26., kedd

Egy levente naplója 2.

(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságába és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)

1945. február 9. délután 3 órakor indulás Németországba... Pozsonyon keresztül mentünk, egész éjszaka gyalogoltunk. Utóbb már félálomban mentem úgy, hogy az előttem haladó derékszíját megfogtam, és mentem mint az alvajáró. Szinte hihetetlen... Egész éjszakai gyaloglás után megérkeztünk Engerauba.
Útvonal: Magyarbél - Czekléz - Pressburg - Engerau.
Engerau közvetlen Pozsony mellett fekszik. Itt pihentünk egy napot. Vendéglőben kaptunk levest és egy főzeléket, ami az éhes gyomrunknak bizony nagyon jólesett. Nagyon hosszú idő óta most ittam először sört. Valamikor magyar falu volt ez, amit Pozsonyligetújfalunak hívtak.
1945. febr. 11. - Talán nem mondtam még, hogy amikor a Szálasi-parancs szerint a leventéket "besorozták", beöltöztették katonaruhába. Én egy határvadász uniformist kaptam.
Aki akart, jelentkezhetett a magyar Hunyadi páncélgránátos hadosztályba kiképzésre, de akár a német SS-alakulatba is. Utóbbiba senki nem jelentkezett.
Engem a 12. század 3-ik szakaszába osztottak be. Gánóczi fhdgy úr volt a századparancsnok, Kandó hadapród úr a szakaszparancsnok és Balogh százados a zázlóaljparancsnok. Ő került át apám helyére, apám meg az ő előbbi beosztásába. Persze azt nem tudtuk, hogy mi miért is történt. Azt sem tudom normális ésszel felfogni, hogy apám miért engedett el, vagy passzolt át magától, amikor a lovászát magánál tartotta! Ő hajtotta a kocsit, amibe apám lovát fogták be, a tehén meg a kocsi mögé volt kötve. Apám a tehenet Gyöngyinek nevezte el, mivelhogy az alakulatunk Gyöngyösről indult.
Febr. 11-et írunk, korán reggel ébresztő, azután híg bableves - megjegyzem minden reggel bableves van, de legtöbbször délben is babfőzelék. Ez még magyarországi. Jónéhány zsák babot elhoztunk otthonról. Fúj a szél. Hideg van. Hideg eső permetez. Katonás rendbe sorakozunk majd elindulunk, át Németországba, valójában azonban Ausztria felé.
Reggel fél nyolctól este hat óráig állandó menet. Egyszer pihentünk csak fél órát. Én már alig álltam a lábamon, amikor megérkeztünk a Brucktól 2 km-re levő baraktáborba. Úgy nézett ki a honvédő társaság, mintha tripperes lett volna. Csak dőltek az emberek, amikor végre megálltunk.
Így, végképp kizsigerelve a mi szakaszunk, 42 ember kapott egy 12 ágyas szobát. Nekem Farókkal jutott egy nagyon szűk, keskeny ágy. El lehet képzelni azt a bűzt, ami reggelenként, de általában egész nap betöltötte a helyiséget. Szörnyű volt.
Éjjel a zsúfoltság miatt nem tudtunk aludni, miután nem volt mosdási lehetőség, sem reggel mosakodni, sem nappal pedig mozogni. Még 42 állatot sem kívánnék ilyen szűk helyre bezárni, nem pedig ennyi embert - akikből amint még mindig azt gajdolják, hogy frontkatonát akarnak képezni! Nem röhejes, tragikus... És jött a harci kiképzés: a jobbraát-balraát, hátraarc és így tovább.
De volt itt fontos dolog is! Rendszeresen beosztottak őrségbe. Hej, Barátom! Tudod, hogy az éjjeli őrség milyen patent dolog? Mikor a körülményektől elnyűtt testtel a legjobban alszol, egyszerre "auf", aztán kapsz díszül egy szurony és töltény nélküli elsővilágháborús puskamatuzsálemet, és ily módon őriz 6 ember 10 üres kocsit... Könnyű most nevetni rajta. Fújt a szél... vert az eső... És te állsz puccparádéban, mint valami operettkatona... Fegyverzetünk kitűnő! Ahány fegyver, annyi gyártmány! A századnak csak 9 fegyvere van... Ahány darab, annyiféle német, lengyel, szerb!... De a látszat kedvéért is állni kellett. Aki megszökik felkoncoltatom - mondja új parancsnokunk, Szilágyi főhadnagy úr! Egy jóképű, magas, szigorú, mindenre elszánt, állatian kegyetlen, a végső győzelemre elszánt tiszt úr. Kemény parancsnoksága alatt bizonyára mi fogjuk megnyerni a háborút. Pszt! Hallgass! Kitartás! Csak a bizalmas barátom, e naplóm ne kerüljön avatatlan kézbe...

2010. január 25., hétfő

Egy levente naplója 1.

(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságába és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)

A KÁLVÁRIÁM

1944. november 11-ét írtuk, mely szombatra esett. Reggel 5 órakor indultam a gyöngyösi járás leventecsapatához csatlakozva apám tanácsára - hogy a közeledő orosz csapatok ne hurcoljanak el Szibériába - Nyugat felé. Apám volt a leventecsapat parancsnoka.
Útvonal: Apc - Szarvasgede - Kisbágyon - Szirák - Vanyarc éjszaka a bírónál.
Bercel - Galguta - Acsa - Csővár - Penc. Szállás-ebéd a Haltenberger kastélyban. Itt egy nap pihenőt tartottunk.
Keszeg - Ősagárd - Nőtincs - Szendehely. Német lakosú hely, nagyon barátságtalanul fogadtak bennünket. Egy földes szobában aludtam Korcsog hadnagy úrral. Persze én a földön.
Katalinpuszta - Nógrádverőce - Kismaros - Márianosztra. (Igen kedves helyen kaptunk szállást, mindennel kínáltak bennünket.)
Márianosztrán egy nap pihenő! Házigazdánk csirkéket vágott ebédre.
Ipolynádasd - Litkés - Ipolyszalka - Garamkövesd. Szállás egy szegény házban. Földes szoba földjén aludtam. Apám ágyban. Esős csúnya, piszkos idő!
Párkány - Muzsla - Karva. A kastélyban igen jó szállásunk volt. Harcok vannak Gyöngyösön. Állandóan hazagondolok, és könny szökik a szemembe.
Karván pihenő. Este vacsora az intézőéknél. Kellemes társaság, szép szobalány.
Dunamocs - Dunaradvány - Zsitvatő - Páth-puszta - Izsa. Rossz szállás, rövidszoknyás viselet.
Komárom (itt vételezés) - Őrsújfalu - Csallóközaranyos. Igen jó szállás, ágyban alvás! Házigazdánk kertész, igen kedves ember! Szabadi Józsefnek hívják. Mindkettőnknek ágy! November 22-t írunk, és itt egy nap pihenőt tartunk.
Tany - Bogya - Lakszakállas. Barthalos bírónál jó szállás - jó koszt. Szép lányai vannak! Ez idő szerint mi kell más?
Nagymegyer - Felistál - Tönye-puszta - Alistál. Alistálon végső igen jó szállás özv. Boda Domokosné ngs. asszonynál. Nagyon kedvesek! Külön jó szoba. Itt voltunk 1944.XI.24.-XII.20-ig. Bizony a tehenünk - egy kóbor tehenet fogtunk be a határban - igen jó szolgálatot tesz. Bizony tej, vaj, minden van itt. Így ki lehet bírni! Én mindig itthon vagyok a "szórakozásokat" kivéve. Takarítás - kis seprés - csizmapucoláson kívül egyéb dolgom nincsen.
Alistál 1944. dec. 16.
Parancs jött, hogy a szomszéd községbe Ekecsre kell átmenni, ahol apám a tiszafüredi járási Levente-parancsnokságot átveszi.
Ekecs 1944. dec. 20. Véglegesen átköltöztünk Ekecsre, ahol Rozsányi tanítóéknál szálltunk meg. A fiatal csinos tanítóné férje a frontos, viszont egy német orvos főhadnagy is itt lakik. Érdekes megjegyzéseket tesz a szép tanítóné: "a százados úrnak (ez apám) tehene van , nekem meg kakasom"... Mosolygott közben a főhadnagyra. Engem pedig elfogott a megbotránkoztató undor... A szobánk tiszta, meleg, jó, de a főhadnagy szobáján kell átmászkálnunk.
A község rendetlen, sáros, bizony nem olyan, mint Alistál volt! Minden olyan barátságtalan itt... Azonban ha apám itt van, minden jó... Ugyancsak átjöttek Farók meg a Legények is egy kis tereferére...
1945. január 10. Besoroznak katonának! Apám a sorozóbizottság parancsnoka. A sorozó orvos hadnagy mondja apámnak: "Százados úr... alkalmatlan..."; apám válasza: "alkalmas..." Az itteni tisztek közül senki sem érti... én sem... Miután besoroztak, beindítottak bennünket Szenc felé. Fájó szívvel, gombóccal a torkomban hagyom el apámat... Amikor búcsúzunk az ő szeme is könnyes! Akkor miért történt mindez? Elindulás előtt apám még beajánl új parancsnokomnak, Zimányi főhadnagy úrnak... És aztán elindulunk...
Ekecs - Alistál - Albár - Hegyéte - Dunaszerdahely - Nemesabony - Nemeshódos. A szállás a fhdgy úrral nagyon rossz! Szalmán alszunk.
Szentmihályfai kolonia - Benkepatony - Lég - Szász. Itt szőnyegen aludtam, viszonylag jó helyet kaptunk. Este átmentünk a gyöngyösi Pataki tanár úrékhoz vacsorára. Itt voltak már az Alistáról ismert gyöngyösi diákok is. Igen jó, kellemes vacsora volt.
Olgya - Nagymagyar - Alsójányok. A főhadnagy úrral együtt, itt jó szállásom van.
Felsőjányok - Hegysúr - Szenc. Hegysúrtól szencig autóval jöttem. Egy német autóval. Itt Vig Károlynál, a Kertalja u. 9. sz. alatt voltam elszállásolva. Jó szállásunk volt. Két csendőr is lakott itt. Nagyon megbotránkoztam, mert az egyik csendőr együtt aludt a házigazda lányával... Ez bizony bennem nagy botránkozást keltett.
Mindig csurrant, cseppent egy kis kaja is itt. Január 13-án érkeztem ide, és 18-án kaptam apámtól levelet meg egy kis kaja-pótlást. Ezek szerint tudta, hogy hol vagyok... Itt váltottam utoljára levelet apámmal. Utána, ha írtam is, nem jött válasz.

2010. január 24., vasárnap

Kapott leveleket

Josif Cristea
INSTITUTUL AGRONOMIC
"Dr. Petru Groza"
Str. Manastur Nr. 3.
CLUJ - ROMANIA

----------------------------------------------------------------------------------------

Dear Sir,
Monsieur le Professeur,
Sehr geehrter Herr Kollege,

I would be very grateful if you could send me a repfint of your paper:
Ve
uillez bien m'envoyer un exemplaire de votre travail;
Darf ich höflichst um einen Sonderdruck Ihrer Arbeit bitten:
Adatok a szarvasmarha papillomatozis gyógykezeléséhez.

Thanking you in advance, Yours very truly:
Restant votre trés obligé, je vous prie d'agréer, Monsieur le Professeur, l'assurance de mes sentiments les meilleurs:
Mit bestem Dank voraus und vorzüglicher Hochachtunk:
Előre is hálás köszönettel:
Josif Cristea



2010. január 23., szombat

Kapott leveleket

G. R. Scott, Ph.D., M.R.C.V.S
CENTRE FOR TROPICAL VETERINARY MEDICINE
University of Edinburgh
Easter Bush, Roslin, Midlothian, Scotland.


Dear Dr. Radnai

I would appreciate a reprintof your paper:
Magy. Allatorv. Lap., 26. 134 (1971).

Thanking you for this courtesy, I am,
Yours sincerely,
Gordon Scott






2010. január 22., péntek

Kapott leveleket

G. K. A. Josephson
ONTARIO MINISTRY OF AGRICULTURE AND FOOD
VETERINARY SERVICES LABORATORY
Huron Park
Ontario, Canada N0M 1Y0


Dear Doctor:

If available for distribution, I should appreciate receiving:
Cannibalism of pigs, Magyar Allatorvosok Lapja Vol32 No9 Sept/77.


Thank you,
G. K. A. JOSEPHSON, D.V.M.

2010. január 21., csütörtök

Történetei

AMIKOR A NYUGDÍJAT HÁZHOZ VIVŐ POSTÁS VOLT AZ ASSZISZTENSEM A MŰTÉTNÉL...

Egy nyári napon Magyarsarlósról telefonált egy gazda, hogy a legszebb kocasüldője reggelre nem evett, hány. Igaz, hogy a hasa alján már régebben volt egy kisebb félgömbszerű duzzanat, de ez nem okozott bajt, ezért nem is szólt. Ma reggelre azonban nagyobbra nőtt, és tapintásra nagyon fájdalmas.
Köldöksérvre gondoltam, ami a sertéseknél meglehetősen gyakori, amikor a nem záródott köldökgyűrűn keresztül a hasűri szervek a hashártya és a bőr alkotta tömlőbe jutnak. Csak műtéti úton lehet megoldani, ha pedig valami okból kizáródik: halálos. Gyors beavatkozást igényel.
Mondtam, hogy műtétre van szükség és két segítségre. Miután kora reggel szállítás előtti sertésvizsgálatokon veszek részt (a nagy meleg miatt korán kellett elszállítani a sertéseket a hőguta veszélye miatt), csak 10 óra felé tudok jönni. Ilyen szép nyári napon ugyanis kiürül a falu, mindenki a földeken, kertben talál munkát, az állatot a műtéthez pedig jól meg kell fogni. Azt válaszolták, hogy semmi gond, a fiatalember meg a felesége otthon lesznek.
Nem szaporítom a szót, a süldőt egy alacsony asztalon a hátára fektettük. Jól jött, hogy a biztonságot sugárzó külsejű csaknem 2 méteres, vállas, stramm fiatalember a gazda, aki az Erőműben dolgozott, s éppen szabadságon volt. A felesége otthon szokott lenni, mert a 80 éves nagymama betegen fekszik, nem hagyhatják egyedül.
A fiatalember az állatnak a hátulsó két lábát fogta, melyek közelében volt a műtét és nagyon stabilan kellett rögzíteni. Amint alaposan fertőtlenítettem, megtisztogattam a műtéti területet, a bőrt átmetszettem és az átlátszó hashártya-részlegen előbukkantak a belek. Ebben a pillanatban az erős fiatalember elengedte a lábakat, melyekkel az állat kapálózni kezdett, és ezzel egyidőben egy tompa puffanás hallatszott.
Amint ugyanis a fiatalember meglátta a perisztaltikusan, élénken mozgó, felszínre hozott beleket, abban a pillanatban elájult. Elsápadt, elzuhant. Erre a felesége is megrémült, az is elengedte az elülső lábakat, és riadtan jajgatva a férjéhez rohant. A sertés pedig felugrott, és a megnyitott hasfalon át előesett belekkel elszaladt.
A gazda ájultan feküdt, a felesége ijedten ápolgatta, az öregasszony a nyitott ablakon át hallotta a puffanást meg a különös hangokat, és onnan kiabált jajgatva, hogy mi történt. A műtét közepén levő betegem a kilógó bélszakasszal elszaladt az udvar végében levő fás-bokros ligetbe, az én vérnyomásom pedig biztosan felugrott 200 fölé. Ez volt a helyzetkép.
Nem az első hasonló eset, tudtam, hogy a fiatalember hamarosan magához tér, de mi lesz a műtétemmel? Ki segít megfogni a süldőt? Ki segít a műtét további részében, hisz a hasfalat be kell varrnom. A falu üres, honnan lesz segítség? És ekkor megzörrent a kapu! Hozza a postás a mamának a nyugdíjat!
Idevaló, falusi ember. Elmondom neki az ügyet és megkérem, hogy segédkezzen megfogni a süldőt, hogy befejezzem a műtétet. Nem nagy hajlandósággal ugyan, mondván, hogy siet, de megteszi. Ketten hajszoljuk, de végül is sikerül megfogni a disznót. A dolog pikantériája, hogy a postás nem tette le a táskáját - tele van nyugdíjpénzzel - nem hagyja el egy pillanatra sem. Hát így szaladtunk a malac után: neki közben a nyakában a táska, én meg a hátul suhogó-lobogó orvosi fehér köpenyemben...



A köldöksérves sertés

A sápadt fiatalember bevánszorgott a házba és lefeküdt, a fiatalasszony meg a postás segítségével befejeztem a munkámat. Sajnos az előesett hashártyarészleg a bokorban való futkozáskor megsérült és beszennyeződött. Alaposan fertőtleníteni kellett és antibiotikumot is adtam a süldőnek. Mondtam is a gazdaasszonynak, hogy én minden tőlem telhetőt megtettem, de a gyógyulás bizony kétes. Ha elhullik, az adott antibiotikum miatt a hús nem is fogyasztható.
Egy hét múlva arra jártam. Benéztem. Érdeklődtem, hogy mi van a betegekkel? Nevetve mondta a fiatalasszony, hogy a férje néhány órás pihenés után rendbe jött, de többet semmiféle műtéti beavatkozáson, mint segítség nem kíván részt venni. A malac is felépült néhány nap múlva.
És mi a tanulság? Időben jött a postás!

2010. január 20., szerda

Indonézia 3. (Az utazó)

KUKKANTSUNK BE INDONÉZIÁBA!


Időnként lezúdul a trópusi eső. De ez olyan eső, mintha vödörből öntenék az emberre a vizet. Hát ezért árusítják lépten-nyomon az érdekes trópusi esernyőket.






De a piacon minden kapható!






És aki élvezi a színpompás, csodálatos illatot árasztó trópusi dzsungelt!






Érdek nélkül mondom: egy érdekes hindu templom






A buddhista és hindu templomok turistalátványosságok is.






Ezek a templomok szabadon látogathatók. Mi is körülnézünk.






Menjünk fel a hatemeletes, a világ legcsodálatosabb Buddha-templomába, Borabodurba. Hat emeleten sorjázva végig láthatók a gazdagon kifaragott kődomborművek, melyek Buddha életét, életének egyes mozzanatait ábrázolják. A hatalmas kőharangok mindegyikében egy-egy legalább embernagyságú ülő, elmélkedő Buddha-szobor látható. Buddháról csak annyit, hogy az ifjú herceg, aki miután találkozott egy aggastyánnal, beteg emberrel majd egy holt tetemmel, meglátta a világi nyomort, elhatározta, hogy otthagyja a jólétet és remete lesz. Elment egy erdőbe, 6 évig elmélkedett, és hallgatta a bölcs brahminok, a hindu papok tanításait, amíg eljutott a bölcsesség fája alá, megvilágosodott, és elindította a buddhizmust világhódító útjára.






És elköszönünk a sok-sok Buddha-szobortól, és e néhány kép felvillantása után búcsút mondunk a csodálatos országnak, Indonéziának.






A Gamelán zenekar búcsúztat bennünket.




(Részlet a szerző saját képeivel és szövegével több helyen bemutatott útibeszámolójából.)

2010. január 19., kedd

Indonézia 2. (Az utazó)

KUKKANTSUNK BE INDONÉZIÁBA!

Még nem is olyan régen a bennszülöttek ezeket a dobokat verték meg, ha esőre volt szükségük, hisz a rizsföldek töménytelen mennyiségben igényelték a vizet.






A lakosság nagy része a mezőgazdaságból él. A legfontosabb termény a rizs, tea, kávé stb. A teát csak asszonyok szüretelik, akik a rekkenő hőségben is jól be vannak öltözve. Lábukon gumicsizma, kezükön kesztyű. A csizma a kígyóktól, a kesztyű pedig a cserje szúrásaitól védi őket.






A rizsföldek nagyon gondozottak. A sík föld az öntözéses rizskultúra otthona, de a népesség rendkívüli sűrűsége szükségessé tette a vulkános vidéken a teraszos rizsművelést.






A termelés folyamatos: egy esztendőben 2-3-szor aratnak, többnyire bérlik a parasztok a földet, és pontosan kimérik a járandóságot a részesművelőknek.






A termelés szakadatlan: rizsföldek, banán és kókuszpálma erdők váltják egymást.






Szabadon futkároznak a majmok. Bizony lopósak. Egyik útitársunk táskáját is elcsenték, és elszaladtak vele. Alig tudta visszaszerezni, de szerencséje volt.



2010. január 18., hétfő

Indonézia 1. (Az utazó)

KUKKANTSUNK BE INDONÉZIÁBA!

1980. december 8-án, amikor 14 órás repülés után kissé meggyötörve a hatalmas pálmaligetekkel szegélyezett jakartai repülőtéren kiszálltunk az óriásgépből, a hideg európai tél után kellemesen csapott meg bennünket a meleg, párás, trópusi levegő. Egyből felélénkültünk, és megszállt a kíváncsiság bennünket a számunkra ismeretlen világ iránt.






Azt már tudtuk, hogy Indonéziának több mint 184 millió lakosa van, és hatalmas több mint 13 ezer sziget tartozik hozzá. Holland gyarmat volt, majd megszállták a japánok, aztán a vereségük után kikiáltották a független köztársaságot.
Indonézia földjén 1498-ban jelent meg az első hódító, a portugál Vasco de Gama, 2 évtized múlva a spanyolok váltották fel őket, majd alig 100 esztendő után megjelentek a hollandok. Ők itt berendezkedtek, és holland főkormányzót állítottak a szigetvilág élére.



A Szabadság-emlékmű a 8 millió lakosú Jakartában



A holland hódítók a 17. században a régi Jakartát felégették, hogy egy új, Amszterdamhoz hasonló, csatornákkal átszelt vízivárost létesítsenek. A csatornák két oldalán létesítették a legfontosabb utakat is.






E csatornák váltak a város mosodájává, hűsítő fürdőjévé, sőt még illemhelyként is használták. Bizony nem egyszer láttuk, hogy ittak is a csatorna vizéből.






Az utcákon óriási a forgalom: biciklik, motorkerékpárok, riksák. Sok a gyerek. Itt nincs születésszabályozás, mint a szomszédos Singapurban.






Ünnepeiken a Gamelán zenekar játszik: jellegzetes hangszerek, jellegzetes zene. A wagang-muzsika nemcsak sajátos, de egyedülálló nemzedékről nemzedékre szóló hagyomány.






Erre a zenére táncolnak a szép táncosnők. A Gamelán zenekart nem dirigálja karmester, a zenészek a darab, a táncok szerint és után rögzítik a zenét.



2010. január 17., vasárnap

Patkányok 7. (Jegyzet)

Az állatorvos válaszol:

Dr. Radnai István: HOGYAN VÉDEKEZZÜNK A PATKÁNYINVÁZIÓ ELLEN?

Lapunk (Kistermelők Lapja - a bejegyző) egy régebbi számában már szó esett arról, hogy a patkányok világszerte milyen óriási gazdasági veszteséget okoznak, ugyanakkor az emberek között és az állatállományokban akár több kontinensre is kiterjedő pusztító fertőző betegségeket is közvetíthetnek.
De arról is szóltunk, hogy az ember már évszázadok óta igyekszik több-kevesebb sikerrel visszaszorítani a patkányinváziókat, gyéríteni a patkánypopulációt.
Ugyanakkor a korszerű állattenyésztés új körülményei a fehérjékben és vitaminokban gazdag takarmányozás, a temperált istállók egyrészt kedveznek a patkányok elszaporodásának, másrészt a megszaporodott patkánysereg - a magas hozamokból következően érzékenyebb állatállományok számára - fokozottan súlyos és kiszámíthatatlan fertőzési veszélyt jelent.
Ezúttal Olvasónk kérésének megfelelően Papócsi László professzor tapasztalatait is felhasználva a hazai patkányirtás (deratizáció) és mentesítés lehetőségeiről, tapasztalatairól és eredményeiről fogunk beszámolni ismertetve mindazokat a rágcsálóirtó-szereket is, melyek mostanság hazánkban forgalomban vannak.

Milyen patkányfajok honosak?

Magyarországon kétféle patkányfaj honos, melyek közül a vándorpatkány terjedt el általában. Az átlagosan 25 dkg súlyú és 25 cm hosszúságú vándorpatkány rendkívül szapora állat. Egy nőstény évente általában háromszor-ötször ellik, egy patkánypártól kedvező körülmények között évente 600-700 utód is származhat.
A vándorpatkány életmódját a gyors alkalmazkodóképesség jellemzi. Megfelelő táplálkozási viszonyok között aránylag szűk területen éli le 1-3 évre terjedő életét. Akkor vándorol el, ha a körülmények kedvezőtlenné válnak számára (élelemhiány, túlszaporodás, patkányirtás stb.).
A nagyobb és szaporább vándorpatkánnyal szemben a házi patkány sokkal kisebb számban fordul elő. Az átlagosan 20 cm hosszú és 20 dkg súlyú házi patkány főleg padlásokon, raktárakban, takarmánykeverőkben, malmokban él.

A patkányfertőzöttség kártétele

1.) A gazdasági kártételét tekintve mindenekelőtt a takarmányveszteséget kell megemlíteni. Hazai vizsgálatok szerint egy patkány napi takarmányfogyasztása 36 és 62 g között ingadozik, ami azt jelenti, hogy egy esztendő alatt egyetlen patkány 16,5-20,0 kg takarmányt vesz fel, melynek legfeljebb csak a fele hulladék.
2.) Ugyancsak nagyon jelentős a patkányok fertőző és parazitás betegségeket terjesztő szerepe, amely potenciális járványveszélyt tart fenn. Eddig több mint harminc állatbetegség átvitelében igazolták a patkányok fertőzést közvetítő szerepét mint pl. a salmonellosisos, liszteriozisos fertőzéseknél. A talán kevésbé ismert liszteriákkal kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy a liszteriózis minden emlősben (beleértve az embert) és számos madárfajban előforduló betegség, amely vérfertőzésben, vetélésben, agyvelőgyulladásban és ritkábban szervekre lokalizáltan nyilvánul meg.
3.) Ugyancsak súlyos kárt okoznak a takarmányok szennyezésével, zsákok, göngyölegek, különféle anyagok összerágásával is.
4.) Búvóhelyek, járatok készítésével, furkálásaikkal rongálják az épületeket.
5.) Káros tevékenységük közé sorolható az állatok zaklatása, riogatása is. Nem egy esetben tapasztaltam, hogy a megriasztott csirkék egymás hegyén-hátán menekültek egy sarokba, ahol aztán összetaposva egymást a kis állatok jelentős része megfulladt.
6.) Amint Olvasónk is tudósít róla, egyes kisebb állatok: naposcsibék, galambok, újszülött nyulak stb. elpusztításával ugyancsak tetemes kárt okozhatnak.
A patkányinvázió közegészségügyi jelentőségéről Lapunk 1998. évi 3. számában részletesen olvashattak.

A patkányirtás módszerei

A patkányirtás egyidős a patkányok kártételének felismerésével, mégis csak az utóbbi évtizedek hoztak átütő sikereket azáltal, hogy a hatékony vegyszeres védekezés került megvalósításra.
A múlt században kiterjedten alkalmazták azt a módszert, mely nem volt éppen humánus, de biztonságos sem. Oltatlan mész és maláta keverékét szórták csalétekként a rágcsálók járataihoz. Ennek elfogyasztása után nagy szomjúság fogta el a patkányokat és teleitták magukat vízzel majd elpusztultak.
A mentesítés a biológiai eszközökkel - vadászgörény, kutya vagy sólyom alkalmazásával - sem volt tökéletesen megvalósítható.
Később bizonytalan hatású méreganyagokat használtak, mint a tengerihagyma, a nátrium-fluoracetát, az Antu.
A manapság forgalomban levő patkányirtó szerek már megfelelnek a korszerű követelményeknek. Ízetlenek vagy éppenséggel jó ízűek, biztos hatásúak, "humánusak", következésképpen elfogyasztásuk után a mérgezett állatok nem mutatnak olyan riasztó tüneteket, mint az izgalom, visítás vagy görcsös állapot.
Ugyancsak fontos szempont, hogy ha ezeket az előírás szerint alkalmazzák, csupán elhanyagolható veszélyt jelentenek az ember vagy állat számára. Ilyen készítmény az Olvasónk által is említett és egyik leggyakrabban használt kumarin-származék, a Racumin is.

A Racumin hatásmechanizmusa

Előre kell bocsátani, hogy a Racumint, mely a zabpehely és kukoricapehely mellett cukrot, tejport és speciális ízesítő tartósítóanyagokat is tartalmaz, a patkányok nagyon kedvelik, és minden más táplálékkal szemben előnyben részesítik. Egyszeri felvétele után mindaddig visszajárnak a fogyasztásukra, amíg 3-5 nap után el nem hullanak. A csalétek kék színű, ami a takarmánykeveréktől egyértelműen megkülönbözteti. A Racumin-csalétek a házi egér irtására is alkalmas.
Hatóanyaga a kumatetralil, mely többszöri fogyasztásra ható véralvadásgátló. Az elhúzódó hatású véralvadásgátló irtószerek a patkányokat általában négy-ötszöri fogyasztás után pusztítják el.
A dikumarol-származékok oly módon fejtik ki a hatásukat, hogy gátolják a véralvadást, a patkányban vérfogyottság keletkezik, melynek következtében az állat legyengül, járása bizonytalanná válik, a bőr és a nyálkahártyák vértelenek lesznek, és a bágyadt erőtlen állat hamarosan elhullik.
A hatóanyag mérgező hatása azon alapszik, hogy kiszorítja a K-vitamint a patkány anyagcseréjéből és ezáltal gátolja a máj protrombin és prokonvertin termelését. Ennek következtében folyamatosan romlik a vér alvadókészsége, az apró - olykor mikroszkopikus - vérfal sérüléseken keresztül lassú belső elvérzés következik be.
Egyszeri felvétel esetén a méregből a patkány viszonylag nagy adagot is ártalom nélkül elvisel, 2,5 napi folyamatos, rövid időközönként ismétlődő fogyasztás esetén azonban biztos elhullás a következménye.

A háziállatokat is megmérgezi?

A háziállatok a méreganyag egyszeri felvétele esetén viszonylag nagyobb mennyiséget is elviselnek, sertésen, kutyán és macskán azonban főként többszöri, ismételt Racumin-felvétel során - elsősorban akkor ha a csalétket nem az előírásnak megfelelően helyezték ki - előfordulhat dikumarol mérgezés.
Előfordulhat mérgezés olyan esetekben is, amikor az állat (sertés, kutya, macska) az elhullott vagy mérgezés miatt lassan mozgó patkányt vagy egeret megfogja és megeszi. Például egy közepes súlyú sertés napi 5-6 mérgezett patkány elfogyasztásával 3-4 nap alatt annyi mérget vesz fel, hogy maga is elpusztul vérzéses diathesisben. A vemhes és szopós állatok különösen érzékenyek e méregtípus iránt.
A mérgezett állat kezelése K-vitaminnal (konakion), vérátömlesztéssel, kalcium, teljes vér infundálásával stb. történik, ez azonban az állatorvos feladata.

A csalétek kihelyezése


A Racumin-csalétket zárt etetőládákban vagy etetőcsövekben kell elhelyezni, amikhez a háziállatok nem férnek hozzá. Az etetőládák 50x40 cm alapterületűek és 23 cm magasak, amelyek két rövidebb oldalán egymással szemben 6x6 cm-es nyílások vannak, kizárólag a patkányok (egerek) számára. Az etetőcsövek 40 cm hosszúak és 10 cm átmérőjűek.
A Racumin-porzószert (talkummal higított hatóanyag) a patkányjáratok körül és a járatokba hintve használják. A méreganyagot a patkányok lábaikról és bundájukról tisztálkodás közben veszik fel.
A Racumin-korong olyan megformált csalétek, amely marhafaggyút és paraffint is tartalmaz. Meghatározott korong alakba sajtolva vízzáró réteggel is rendelkezik, ezáltal főként vizes helyeken (csatornákban, víznyelő aknákban, pincékben) célszerű használni, mert a csalétek hatását hosszú időre érvényesíti.
A kihelyezett csalétket rendszeresen ellenőrizni szükséges és hiány esetén pótolni kell. Ha újabb fogyasztás nem észlelhető, általában 21-36 nap múlva lehet a patkánymentesítést eredményesen befejezni. De a patkányra utaló nyom jelentkezése esetén azonnal csalétek kihelyezésével kell meggátolni a patkányszaporulat kialakulását.
A rágcsálók elhullása a méreg fogyasztását követően 3-4 nap múlva kezdődik - és amint az előbbiekben is olvasható - 2-3 héten belül várható az összes patkány elhullása. A patkánymérget nem szabad élelmiszerrel vagy takarmánnyal együtt tárolni, ugyancsak tilos a méregkihelyezés során étkezni vagy dohányozni, e tevékenység után pedig kezet kell mosni.

Hogyan érhető el a patkánymentesség?

Nem egyszer felvetődik a kérdés, hogy adott gazdaságban vagy udvarban a mérgezés során sok patkány elpusztul ugyan, de újabbak jönnek és nincs mentesség.
Való igaz, hogy teljes patkánymentesség csak akkor érhető el, ha nagyobb összefüggő területen egyidőben történik a kezelés. A patkányirtásnak tehát adott terület valamennyi épületére, helyiségére, istállójára, csatornájára stb. ki kell terjednie. A kistermelők esetében ez azt jelenti, hogy a patkányirtást a szomszédoknak is el kell végezni, ha valóban mentesülni kívánunk ezektől a férgektől.
A mentesség pedig csak úgy tartható fenn, hogy amennyiben a patkányra utaló nyomot észlelünk, azonnal el kell kezdeni a csalétkes védekezést az előbbiek során leírt módon.

Patkányirtó szerek

Racumin-B patkányirtó szer. Hatóanyaga: Kumatetralil 0,05 %. 4x150 g/doboz.
Racumin-B rágcsálóirtó porzószer. Hatóanyaga: Kumatetralil 0,75 % 200 g-os flakonban.
Racumin-B paraffinos patkányirtó korong. Hatóanyaga: Kumatetralil 0,044 %. Egy korong súlya 200 g. Kizárólag nedves helyen, csatornahálózatban történő patkányirtásra. A korongokat az esővíznyelőkben dróton felfüggesztve, a tisztító aknákban pedig csatornaládákban kell elhelyezni.
Protect-B rágcsálóirtószer. Hatóanyaga: bromodiolon 0,005 %. Felhasználásra kész mérgezett csalétek, amelyből a rágcsálóknak többnyire csak egy alkalommal kell fogyasztani ahhoz, hogy 4-6 napon belül elpusztuljanak. Csomagolás: 4 kg-os műanyag vödörben, 25 kg-os papírzsákban.
Protect-B paraffinos patkányirtó korong. Hatóanyaga 0,005 % bromodiolon. Véralvadásgátló hatóanyagot tartalmazó paraffinnal impregnált, felhasználásra kész mérgezett csalétek, nedves helyeken (szennyvízcsatorna, esővíznyelő, patkányfelfúrás, istálló) végzett irtáshoz. Csomagolás 20 db korong egy dobozban.
Ratex patkányirtó szer. Hatóanyaga: Bromodiolon 0,005 %. A csalétkes hatóanyag egyszeri elfogyasztása már az állat elhullását okozza, mely a csalétek kihelyezése utáni 3. napon bekövetkezik. Csomagolás: 400 g-os papírdoboz, mely egyben etetőtálca is.
Talon-B rágcsálóirtó szer. Hatóanyag: Brodifakum 0,005 %. A patkányokat és egereket már 1 napi fogyasztás után is elpusztítja. Csomagolás 4 kg vödörben, 25 és 40 kg zsákban.
Talon-B paraffinos patkányirtó korong. Hatóanyag: Brodifakum 0,005 %. Nedves helyen, csatornahálózatban alkalmazható. Csomagolás: 4 kg vödörben.

(A cikk megjelent: KISTERMELŐK LAPJA, 43. évfolyam, 1999. 5. szám 30-31. oldalak)

2010. január 16., szombat

Patkányok 6. (Kapott leveleket)

Az Olvasó kérdez:

Sok éve nem találok megoldást az őszi, téleleji patkányinvázióra! Az állattenyésztés a hobbim. Jelenleg is több kutyám van, "akik" ha tehetik megeszik az egeret is. Többek között ezért sem használtam soha semmi mérget, de kipróbáltam sok mechanikus megoldást (csapdát, fogót, ragasztót) sajnos kevés sikerrel.
Tavaly tavasszal 13 verseny-postagalambomat irották ki, megelőző években pedig az akkori teljes állományomat fel kellett számolnom a patkányok miatt. Most nem szeretnék meghátrálni. Úgy tűnik nem tudom elkerülni a mérgek használatát. Mi történne akkor, ha a méregtől elpusztult vagy haláltusáját vívó de még élő patkányt megtalálnák és elfogyasztanák a kutyáim? Tehát másodlagosan "fertőződnének"?
Szeretném pontosan megtudni a kumarin (Racumin) tartalmú rágcsálóirtószerek hatásmechanizmusát. Annyit tudok róluk, hogy vérzékenységet, belső vérzést okoznak.

P. Imre
Bordány

2010. január 15., péntek

Patkányok 5. (Az utazó)

VIETNAMI PATKÁNYOK


Utazásaim során nem egy olyan csodálatos egzotikus vidéken jártam, ahol olykor megkeserítették mindennapjaimat ezek a förtelmes kis férgek.



Vietnamban, a világcsodának számító HA-LONG öböl közelében kaptunk szállást egy régi francia szállodában. Ez a helység annakidején a gazdag franciák üdülőhelye volt. Közvetlenül a háború után vagyunk, franciák már nincsenek, az ország szegény, az üdülőtelep valaha külföldiek lakta villái üresek, gondozatlanok: ilyen a hajdanvolt luxus-szálloda is, melyben szobát kaptunk.
Az erkélyről - mely a tengerre néz - csodálatos a kilátás, a nagy melegben kellemesen hűsít a tengeri szellő, idehallik a tenger nyugtató, muzsikáló, egyhangú mormolása...
Az infrastruktúra azonban nulla. Nincs áram, a vizet vödörben hozzák fel a szobánkba, és ami különösen aggasztó számomra, hogy ugyan patkányt nem találtam, de a szappan meg volt rágva és néhány patkányürüléket is észrevettünk körülötte. A nejemmel végzett alapos kutatómunka eredményeként azonban meggyőződhettünk arról, hogy a szobában nincsen patkány. A feleségem le is feküdt, és mélyen elaludt.
Az én fantáziám azonban működésbe lépett a tapasztalt patkány-nyomok miatt. Eszembe jutott, hogy a WC csatornáján is feljöhet rágcsáló... A sötétségre ítélt szobában nem is mertem lefeküdni, hanem pokrócot vetve a hátamra, kiültem az erkélyre gondolván, hogy ott biztonságban leszek, és majd ülve alszom egyet.
A nappali kínzó meleg után éjjel hűvösre váltott az idő és persze megfáztam. Reggel elpanaszoltam a vietnami tolmácsunknak - aki jól beszélt magyarul - az esetet. Miután pedig elmondtam az aggályaimat, nagyot nevetett és elmondta, hogy errefelé ugyancsak elszaporodtak a patkányok, de nem a WC csatornáján, hanem a szálloda falára felfuttatott növényeken juthatnak be a szobákba. Ilyenképpen pedig az erkély a legveszélyesebb menekülő hely volt a számomra! Még a nejem is nagyot nevetett a dolgon. Igen, ezúttal mérhetetlen szerencsém volt, hogy nem került éjszaka látogatóm.
Másnap tovább utaztunk.



A vízpartokat különösen kedvelik ezek a nem szeretett állatok.




Az árusok a járdán kínálták a portékájukat, és többször láttam, hogy a fal mellett elsurran egy-két patkány. Ők azonban ügyet sem vetnek rájuk.



Ínycsiklandó illatok áradtak a földön tanyázó ételárus lacikonyhájából, de a higiénia teljes hiánya miatt nem volt kedvem megkóstolni a vendégcsalogató vietnami ínyencségeket...

(Részlet a szerző saját képeivel és szövegével több helyen tartott útibeszámolóból.)

2010. január 14., csütörtök

Patkányok 4. (Az utazó)

A CSODÁLATOS INDIA - DE PATKÁNY ITT IS VOLT

1974. októberében utaztunk - érzésünk és tapasztalatunk szerint - a világ legérdekesebb országába. Egy ország, ahol százmilliókat érő családi vagyonok vannak, és ahol százezrével halnak éhen az emberek. Ez a föld, ahol vallásos buzgalmukban és őrjöngésükben milliókat érő templomokat építenek az emberek.





Az elhalt családtagjaikat vagy máglyán égetik el, vagy dögmadarakkal falatják fel. Ez a föld, ahol évezredek óta a legmagasabb fokra kristályosodott a vallásbölcselet, ahol százféle árnyalatban imádják Brahmát, Allahot, Jézust és Konfuciuszt, ahol istenként imádják és bálványozzák a majmot, a kígyót, az elefántot, a krokodilust vagy a tehenet. Ahol egy számukra készült templomban tömérdek patkányt tartanak, etetnek-itatnak és a legnagyobb fokban tisztelnek...
A tehenek az utcán kóborolnak, utat kell engedni nekik, ha a kofa termékeit megdézsmálják, azt jótettnek kell tekinteni.





Lakosainak száma 700 millió körül van (1974), de pl. 100 000 lakosra csak 22 orvos jut. Ilyen körülmények között nem kell csodálkozni, hogy csak az 1918-19-es évi influenzajárvány 60 millió ember életét követelte.





Az elegáns Tadzs Mahal szállóban kaptunk szobát Bombayban. Vajon elhinnék-e, hogy itt is volt patkány! A szobában nem, de a folyosón láttam futkosni. Amikor szóltam a szobaasszonynak, hogy miért nem tesznek ellenük valamit, megbotránkozott: hátha egy lélek lakozik benne! Ők hisznek a lélekvándorlásban.
Városnézésre indulok, helyi szokás szerint riksát fogadok. Kicsit szégyellem magam, hogy jó kondícióm mellett ez a cingár indus szállít.





Itt minden az utcán zajlik. Óriási az embertömeg! Zajonganak, kiabálnak, alkusznak, vitáznak. A suszter az utcán dolgozik, a borbély itt borotvál, de - borzalom - sokan az utcán végzik a szükségüket is!





Az úton az autók, szamárfogatok, riksák és ide-odakószáló szent tehenek nyüzsgő tömege elegyedik.




BENÁRESZBEN (Varanasi) vagyunk. Ez a hinduk Rómája. Sok tízezernyi hívő keresi fel a szent várost itt a szent folyó, a Gangesz partján. Az aggastyánok - aki teheti - idejön meghalni, hogy megszabaduljon az élet és halál örökösen ismétlődő körforgásából. A hívők itt a Gangeszben megfürödve szabadulnak meg a bűneiktől. Mindig vannak rituális fürdőzők a Ganges "gátjainál".





Végül pedig látogassuk meg a Tadzs Mahalt, a világ csodáját: a szerelem nagyszerű, örökidőkre szóló emlékművét! Az impozáns mauzóleumot Sah Dzsedán építtette a feleségének nyughelyül, a szerelme zálogaként a XVII. században. Feleségének, aki a 14-ik gyereke születésekor halt meg a szülésben. 27 esztendeig 20 000 ember dolgozott az építkezésen. A csodálatos mauzóleumot milliónyi féldrágakővel ékesítették.
Életem egyik legnagyobb élménye volt az építészet és a szerelem csodálatos emlékművének megismerése. E nagyszerű feledhetetlen élménnyel búcsúzunk el a sokszínű országtól, Indiától.





(Részlet a szerző több előadássorozaton bemutatásra is került útibeszámolójából.)

 További képekért és jegyzetekért a szerzőtől a témában kattintson ide vagy ide!