2010. március 31., szerda

Kapott leveleket


ÉCOLE NATIONALE VÉTÉRINAIRE
PATHOLOGIE MÉDICALE DU BÉTAIL
ET DES ANIMAUX DE BASSE-COUR
31076 - TOLOUSE CEDEX
FRANCE
________________________________


Monsieur,
Dear Sir,
Distinquido Colega,
Sehr Geehrter Herr Kollege!

Je serais trés heureux de recevoir un tiré á part de votre travail:
I kindly ask you send me 2 copies of your paper:
Yo deseo, tener el honor, de recibir una separata de su trabajo:
Für die Ubersendung eines Sonderdruckes Ihrer Arbeit

Magyar allatorvosok Lapja. 31. 3. March 1976 On the swine mastitis caused by Klebsiella

et vos autres publications traitant du méme sujet.
Avec mes remerciements, veuillez agréer, Monsieur, I'expression de mes sentiments distingués.
Furthermore, I should be much obliged if you would enclose some, reprints of your previous papers on the same subject. Thank you very much in anticipation.
Sincerely yours.
y de las publicaciones personales relacionadas personales relacionadas con el mosmo tema
Aprovecho la oportunidad para transmitirle mis sentimientos mas distinguides.
ware ich Ihnen, ebenso wie für die Uberlassung von Separaten früherer Arbeiten auf diesem Gebiet, sehr dankbar
Für ihre Bemühungen danke ich ihnen in voraus bestens.
Mit vorzüglicher Hochachtung Ihr sehr ergebener

Dr. Savey
WORLD ASSOCIATION FOR BUIATRICS
IX. CONGRESS PARIS 6-9-9 1976



2010. március 30., kedd

Egy levente naplója 23.

(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságba és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)

Június 30.

Naponta órákig állok a drótkerítés előtt 5 méterre. Eddig szabad. És ábrándozok. Mígnem a hátamra üt Farók Jancsi vagy valamelyik barátom.
- Mit csinálsz itt, komám? Még bedilizel egyszer...
Hát igen! Mert ott túl a rácson nyílnak a rózsák, ott túl a rácson van a Mennyország.
És agyamon végigfut az emlékezés... Ez volt az internátusban a prefektus úr kedvenc dala... gyakran vasárnaponként ezzel ébresztett a gramofon... szép diákélet.
Tegnapelőtt összefoglalva újra leírtam, mely városokon, falvakon vitt keresztül az utam... Az emlékezés hímes, de sokszor bizony nagyonis aknás mezejére léptem ezzel.
Élénken megelevenedik az utam, mely ehhez a Kálváriához vezetett. Jaj... anyám zokogó arca... apám egy utolsót int a hintóból... "nemsokára visszajövünk" - kiáltja vissza. De többet már én sem tudtam mondani.
És a Zagyva hídig, de még tovább is egy nagy gombóc volt a torkomban, de még akkor fogalmam sem volt arról, hogy még mi minden vár rám.
Ekecs, Január 10. Elválok apámtól, aki ugyancsak megkönnyez, én felülök a főhadnagy kocsijára, mely visz a Kálvária felé.
Derékig érő hóban kemény, de hiábavaló kiképzés, Szencen átlépjük a magyar határt... Fázás... éhezés... szokatlanul kemény munka... kiképzés... fogság, kilátástalanság. De egy katonaruhás kemény férfi nem érzékenyedik el! Ja, vagy éppen a gyomrom korgott? Már készítenek bennünket a nagy oroszországi munkára. Kétszer kapunk levest és fél kiló kenyeret...
Steiner szomszédnak - tolnai gyerek - már másodszor hoztak be egy egész kenyeret és egy darab szalonnát. Jóízűen eszi... Elmegyek onnan, hogy ne lássam.


Pereszteg, 1945. július 8.

A harangok a szentmisére hívnak a faluban, de itt csak mindennapi az élet. Látogatók jöttek! Rohanok a Kapuhoz. Rohanok, hátha itt van Horváthné, kedves jótevőm. Gyorsan befejezem a naplómat, mert ha itt van, odaadom neki, hogy hazavigye. Már írtam levelet is, ha lehet, most azt is hazaküldöm. Ki tudja, lesz-e erre még mód. Ami ezután történik, majd máskor leírom. Most pedig nagyon sietek. Isten veled, Naplócskám! Vidd haza a Kálváriámat! Remélem, hazaér................. szerencsésen.

2010. március 29., hétfő

Egy levente naplója 22.

(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságba és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)


Június 27.

A körülmények ellenére nem egészségügyi tábor ez, hanem szabályos fogolytábor. Mint az újságból értesültünk, kisebb-nagyobb eredménnyel folynak a béketárgyalások, a sorsunk felett is ekkor döntenek. Csak várunk és várunk...
Egy jó esemény is ért! Sikerült szereznem egy Ady-kötetet. Az összes verseit. Ezt olvasgatom most. Kicsit felkavarja a lelkem. A haldokló és Istentől kérő, az életért kapaszkodó Ady.
Már többször is írtam: nem szabad a lelket elhagyni! Nagyon fontos a lelkierő, ami napról napra apad. Pedig a lelket ugyanúgy kell táplálni mint a testet.
Egyetlen lapot sem kapok otthonról. Semmi, semmi hír! A kapu pedig nem akar megnyílni előttünk. Pedig kilátunk a szögesdróton, át a határba. Már sárga a vetés. Már peng a kasza. Elmerengve nézem a drága magyar rónát. Valamikor talán észre sem vettem! Behangzik a tarkakendős lányok víg kacaja. Néhány parasztember áll mellettem a drótkerítésnél, amit 5 méterre volt szabad megközelíteni. Beszélgetnek! Feljegyzem:
- Már otthon is biztos vágják...
- Ha ugyan volt, aki elvetette. Elhajtottak a nyilasok meg a csendőrök öreget, fiatalt egyaránt. Mindenkit...
- Neköm azt írta a Piros, hogy otthon minden rendben van. Szépen érik már a vetés. Sárgul. A gyerek is hazaszökött. De a gyerek csak gyerek. Nincs olyan tapasztalata.
- No majd talán cséplésre, de legalább szüretre csak elenged a muszka!
- Megbaszhassa már, ha még őszre is itt tart.
- Az aratáson már úgysem dolgozhatna, Péter bátyám! Meg egy kis pihenő is kéne előbb, hisz ezzel a koszttal még a lábamon is csak alig állok. Éccaka meg csak köhögök mint a kutya.
- Egy biztos, ha még egyszer hazamehetek, többet sohasem veszekedek a Pirossal! Ej, de jó bablevest tudott főzni gombóccal... hozzá meg az otthon sütött finom fehér kenyér...
Nem folytatta, mert az öreg paraszt szeméből kibuggyant a könny. Nem tudta folytatni... Ki tudja, mire vagy kire gondolt. A régi szép világra vajon, amit tönkretett ez a hiábavaló kegyetlen háború, vagy éppenséggel a Piros mamára, a meghitt otthonra... vagy talán az otthoni szép sárga búzakalászokra. Nem messze a szabad világban éppen folyik az aratás. Egy ember most állt meg a kaszáját élesíteni...
Megtört lélekkel jövök be a szállásomra az istállóba, és ledőlök a szalmaágyamra. És az én lelki szemeim előtt is megjelenik a falunk, a házunk, a családunk, az otthonunk... Talán már többet nem látom mindezt. És az én szememből is kibuggyan a könny.


2010. március 28., vasárnap

Egy levente naplója 21.

(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságba és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)

Pereszteg, 1945. június 19.

A tegnapi nap nagyon mozgalmas volt részemre. Délelőtt kerestek cédulával. Horváth Jánosné volt. Csaknem az egész napot a kapunál töltöttem, de nem sikerült találkoznom vele. Nem tudtam beszélni vele. Nagyon-nagyon bánt a dolog. Lehet, hogy levelet küldtek otthonról. Pedig milyen jó szíverősítő tabletta is volna most számomra egy otthoni levél. No de az nem romlik el, ami pedig késik, nem múlik. Majdcsak megkapom. Nagyon bosszantott a dolog, de most már mindegy.
Estefelé 7 óra lehetett, amikor a tábor parancsnoka kihirdette, hogy egy orosz-magyar bizottság érkezik a táborba, teljes rendet kell teremteni, mert a tábort feloszlatják. Minden csontos arc mosolygóssá vált, mindenütt hevesen beszélgető, vitatkozó csoportokba gyűlt a rabszolga-nép.
Már az is elterjedt, hogy mindenkin csak egy szál ruha maradhat, a többit elszedik. Rólam nem sok elszedni való van, de azt sem bánnám, ha csak egy kisgatyában engednének ki! Csak már a kapun kívül lennék.
A jóhír-szérum azonban csak másnap délelőttig tartott. Igen, ma délelőttig. Tudniillik orvosi vizsga volt, amikor az orvos hdgy kijelentette, hogy a tábort fertőző betegség miatt lezárták.
Csaknem mindenkinek kegyetlen hasmenése volt! A legforgalmasabb hely a latrina volt. Egy hosszú árok, egymás mellett két-két deszka. Erre kellett ráguggolni. Egy öreg alezredes mellettem guggolt, de olyan mérhetetlenül gyenge volt, hogy beesett az árokban összegyűlt szartömegbe. Úgy húzták ki. Mondhatom, jól nézett ki. Hogy hol mosakodott meg, hol mosta meg a ruháját, nem tudom, mert gyorsan elvitték onnan. Állítólag több ilyen baleset is volt, de ezeket nem láttam. Csak a hosszú sorban üldögélő, nyögdécselő, hígan fosó embereket. Szerencsére nekem nem volt ilyen bajom.
Szóval az orvos kijelentette, hogy a táborban kiütött a hastífusz, ami 21 napos zárlatot jelent. Hát ez volt a híres bizottságosdi. Ilyen étkezés és tömegszállás mellett, mindenféle gyógyszer nélkül megszüntethető ez? Ennek talán már sosem lesz vége... vagy éppenséggel hamarosan végső vége lesz.
De mi is itt az élelmezésünk? Lucernaleves, reggel borsótea, két szem kockacukor és egy szelet kenyér. Ez volt a napi adag. Hetente egyszer hús! De milyen hús? Büdös hordó halkonzerv, amiben élő kukacok voltak. Ez nem mese! Élő kukacok! És az sem mese, hogy bizony ezeket is megettük, mert még ebből is csak kis adagot kaptunk. És ha a lucernalevesből néha repeta van, olyan verekedés folyik az ételosztásnál, hogy az őrségnek nem egyszer közbe kellett lépni. Ettől a koszttól lézengett, szinte csúszó-mászóvá vált a társaság. De a hasmenés még azt a kevés kalóriát is kiviszi, ami az említett nagyszerű menüben lett volna.
Az istálló plafonján, ahol a szalmán van a szállásunk, költött egy fecskepár. Üres óráimban ezeket nézegetem. Már lassan kirepülnek a kisfecskék. Mennyire szeretnék velük elrepülni! De itt a vers érvényesült, hogy árva gólya áll magában... ez volt a mi sorsunk.

2010. március 27., szombat

Kapott leveleket



UNIVERSITY OF GUELPH
DEPARTMENT OF ANIMAL & POULTRY SCIENCE
GUELPH, ONTARIO, CANADA
____________________________________________

Dear Sir:

If available, please send me a copy of the following publications: "Reproductive consequences of feeding Fusarium infested corn in two pig farms" Radnai. I. Magy. Allatorv. Lapja. 29(8) p. 539.

Yours very truly,
John F. Patience


2010. március 26., péntek

Egyiptom II/3. (Az utazó)

EGYIPTOMI UTAZÁS (1988) II/3.





És vannak még keresztények Egyiptomban? Bizony vannak. Ők a koptok. Egyiptom őslakosságának a leszármazottai, ma mintegy 3000 keresztény él Egyiptomban.






A kereszténység első évszázadaiból származik Ókairó egyik legszebb és legnagyobb bazilikája, a Szent Barbara templom. Tudjuk, hogy Egyiptom adott menedéket az üldözött gyermek Jézusnak. Itt pihent meg annakidején egy fa alatt a szent család.





Sok falusi háznak nincs is teteje. Az építőanyagot pedig a Nílus iszapja szolgáltatja. Ezek kellemesen hűvösek, de ha egyszer elered az eső, végük van. Egyetlen szerencse, hogy errefelé ritkán esik, de ha egyszer kiadós csapadék zúdul a falura, minden sártengerré változik. Olykor a sárból készült házak is. Ilyenkor körbeülnek a falusi fellahok, hangosan zokognak, miközben tépik szakállukat és verik a mellüket elkeseredésükben.





Egy temető mellett haladunk el. A négyszögletes építmények mauzóleumok. Mellettük épületek, melyekben a hozzátartozók laktak a halotti ünnepek alatt.





És miféle csodálatos palota áll a kietlen sivatagban, a sivatagi homokhegy tetején? Ez Aga kán mauzóleuma. Ő volt az izmaeliták gazdag szektájának a vezetője. Puha szőnyegeken járjuk körbe a dúsgazdag főpap fehér márvány borítású, korán-feliratokkal díszített kriptáját, miközben megcsodáljuk a pompás berendezést. Ide is teveháton tudunk feljutni, mert bizony bokáig ér a süppedő homoktenger. S ez volt látogatásunk záró programja.




Az utolsó napon még egyszer megbámuljuk az egzotikus árukkal, csodás arany és ezüst tárgyakkal és szőnyegekkel tömött kirakatokat a nagybazárban. Az utcán szegecselő, kalapáló, kopácsoló, nagyszerű emléktárgyakat: tálcákat, kancsókat, állatfigurákat vagy éppenséggel az egyiptomi isteneket vagy fáraókat nagy kézügyességgel megformáló mestereket, művészeket és az óriási utcai forgalmat.
Kiülünk a Nílus folyó partjára, és gyönyörködünk az életet adó vizen suhanó csónakokban, hajókban és magunkba zárjuk a pálmaligetek sziluettjét, a Nílus mögött lebukó nap mindinkább halványuló fénykorongját. Élményeinket nemcsak elménkbe, de szívünkbe is zárva elindulunk a repülőtérre.





Most már csak az van hátra, hogy magunk és gyűjtőtársaim örömére néhány szép bélyegen is adjunk némi ízelítőt Egyiptom történetéből, művészetéből.


2010. március 25., csütörtök

Egyiptom II/2. (Az utazó)

EGYIPTOMI UTAZÁS (1988) II/2.




Felmegyünk a főváros fölé emelkedő Citadellára, mely építését már 800 esztendővel ezelőtt kezdte meg Szaladin, majd Mohamed Ali fejezte be. Ez Kairó egyik jelképe.





Ami Párizsnak az Eiffel torony, Budapestnek a Mátyás templom, az Kairónak a Mohammed Ali mecset. Égbetörő két tűhegyes faragott ceruzára emlékeztető minaretjével a város szimbóluma.





Levetjük a cipőt, és be lehet lépni. Leesik az állunk: hatalmas süppedő szőnyegek, lenyűgöző méretek, kellemes, puha ragyogás fog körül. A nagyszerűséget fokozza a rejtelmes pompás fényt adó szűrt világítás.





És íme a világ leghosszabb folyója, a Nílus. Bizony 6670 km hosszú és kettészeli Egyiptomot. Vízszintje az Egyenlítő táján kialakult esős vagy száraz évszaknak megfelelően ciklusosan változik.





Áradása teszi évről évre termékennyé Egyiptom földjét, miközben mintegy fáradhatatlan óriás termőtalajjal árasztja el a környéket. Igaz a szólásmondás, hogy Egyiptom a Nílus ajándéka.





Amikor hajókirándulásra megyünk, figyelmeztetnek, hogy a forró melegben se hűsítsük magunkat a Nílus vizével, mert egy olyan veszélyes parazita él benne, mely a bőrön keresztül támad: a Bilharzia.





Valamikor ez egyetlen város volt, de ma a Nílus két ősi várost választ el egymástól. Ezek a két monumentális romváros: Luxor és Karnak. A templomváros most már romokban, csodálatos romokban hever, de valamikor fényes egyházi metropolis állott itt.





Ki hinné, hogy ehelyütt az egykor ragyogó paloták között csak úgy nyüzsgött a tömeg, az előkelőségek pedig gyaloghintókon díszes kísérettel közlekedtek. Évszázadokon át épültek, szépültek ezek a monumentális templomok, szakadatlanul dolgoztak rajtuk az ügyeskezű mesterek és a szorgalmas munkások. Hatalmas falak, oszlopok, művészi hieroglifák. Megilletődve bámuljuk a többezer éves nagyszerű kreációkat.

2010. március 24., szerda

Egyiptom II/1. (Az utazó)


EGYIPTOMI UTAZÁS (1988) II/1.




Az ország fővárosában, a 8 millió lakosú Kairóban vagyunk. A város központjában, a Tahrir téren lakunk. Ugyancsak itt van a kairói múzeum, a fáraó kincsesháza. Nézzünk be a múzeumba, ahol 3000 év rablása után is temérdek kincs hirdeti a régi aranykort! Elámulunk az itt látott értékek, csodás alkotások és a hatalmas fáraó több ezer év távlatából is konzerválódott múmiája láttán, mely bizonyítja, hogy már akkor is komoly technikai ismeretekkel rendelkeztek.






Lépjünk be a fiatalon elhunyt Tut Ankh Amon fáraó sírkamrájába! Itt minden arany és ez minden mennyiségben... Bámulatos. Pedig ebben van a legkevesebb aranytárgy, mert ő rövid ideig uralkodott, de az is igaz, hogy ez az egyetlen olyan sírkamra, amit nem raboltak ki a vandálok.






Nem hittünk a szemünknek, hogy még több ezer esztendő távlatából is ilyen csodálatosan szép színekben pompázik ez a falfestmény, ami Memma fáraó halászatát jeleníti meg.





Ez pedig Sethi fáraó tökéletesen konzervált múmiája. Micsoda módszereik lehettek, hogy a tetemet ilyen kitűnő állapotban sikerült megőrizni évezredeken át.






Kikapcsolódásként tevegelésre megyünk. Óriási a választék. Mielőtt felpattanunk valamelyik hátára, előbb egy kis tájékoztatást kapunk. Közel-keleti vándorlásainkról írott bejegyzéseinkben már több mindent elmondtam a tevék hasznáról, ezúttal azonban egy-két újabb ismeretet is szereztünk. Elmondom. Sokféle haszna mellett a sivatag vándorai számára végveszély esetén a teve életmentő is lehet. Nem egyszer előfordult, hogy felvágták a teve púpját éles késsel, és innen 10-15 kg-nyi faggyúzsíradékot operáltak ki, ami megmentette az éhenhalástól a kietlen sivatagban vándorló emberek életét. Ha pedig a szomjhalál fenyegetett, levágták a tevét, melynek pusztulása során akár vödörnyi életmentő folyadékot is nyerhettek. Felnyitották a gyomrát, és megkeresték a tartályt, melyben iható folyadékra leltek. Igaz, hogy az itt talált lé sűrű, bűzös és talán undorító is volt, de életet mentett.




Amint ígértem, tevegelés következett. Nekem már volt némi gyakorlatom, és mondtam a nejemnek, hogy külön tevére üljünk, ő azonban menthetetlenül ragaszkodott, hogy egy állatot lovagoljunk meg ketten. Így is történt. A baj akkor következett be, amikor gyorsan kelt fel a teve, mi pedig elveszítettük az egyensúlyt. A nejem engem is magával rántott, és bizony lehuppantunk a magas állatról. Szerencsére a puha sivatagi homokba estünk. Nemcsak az arabok nevettek egy nagyot, de mi magunk is, amikor most már kellő tapasztalattal visszamásztunk a jámbor jószágra.




Amíg bekukkantunk egy Nílus-menti oázis falucskájába, elárulok egy titkot, nevezetesen, hogy vajon miféle szépítő szert használnak errefelé az egyiptomi szebbik nem képviselői. Reggelente az igazhitű hölgyek sorban állnak a teve faránál, hogy edényeikbe felfoghassák a teve által produkált értékes folyadékot, a vizeletet, mely amellett, hogy kitűnő fejmosószer, fogmosásra is jól alkalmazható. Vérlázító pazarlásnak, valóságos luxusnak számít, ha valaki tusolást rendez a teve fara alatt.
Alig hiszünk a fülünknek, amikor modják, hogy reggelente kávé helyett egy pohárka tevevizelet jó közérzetet teremt, de akár fájdalom- és lázcsillapításra is beválik. Szerencse, hogy mi a szemükben hitetlenek vagyunk, mert bizony ezt a tájékoztatót is látható módon némileg tamáskodva fogadjuk.


2010. március 23., kedd

Kapott leveleket


STATE OF ISRAEL
MINISTRY OF AGRICULTURE / VETERINARY INSTITUTE
P. O. B. 12, Beit Dagan
_______________________________________________________

Dear Dr. I. Radnai

I would greatly appreciate if you would send me a reprint of your paper published in: Mag. Áll. Lapja, (1976) 31: 152.

With many thanks,

Yours truly,
A. Saran, D.V.M.,
UDDER HEALTH & MASTITIS CONTROL DEPT.
KIMRON VETERINARY INSTITUTE


2010. március 22., hétfő

Egyiptom I/3. (Az utazó)



LÁTOGASSUNK EL EGYIPTOMBA! I/3.





Azt hiszem, életemben nem fogok enni annyi mézédes, csodálatos ízű narancsot, amiből errefelé kimeríthetetlen volt a kínálat! Fillérekért volt kapható! Az alma viszont a legdrágább gyümölcsök közé tartozik.





Megálltunk megnézni, hogy vajon mi lehet ez a kétkerekű herkentyű. Itt gyártják a mézédes cukorszirupot. A szemed előtt préseli cukornádból, és azonnal ihatod is a barnás színű ízletes nedűt. Igaz, hogy alkoholt errefelé nem árusítanak - nem is ihatna az igazhitű -, de annak alapanyagát, az édes cukorszirupot nem tiltja Allah!





Szívesen és mosolyogva állt fotógépem elé ez az egyiptomi család. Két fiatalasszony és két gyerek. De hová lett a férj? Mire beállítottam a fényképezőt, gyorsan elugrott a fotómasinám elől. Az igazhitű egyiptomi honpolgárnak 4 törvényes felesége is lehet, de semmivel sem több, mint amit el tud tartani. És mi történik, ha megunja az asszonyt? Errefelé nincsen válóper. Egyszerűen csak egy nyilatkozatot tesz a (volt) hűséges férj, és máris megszabadult a nejétől - mondja az arab vezetőnk. Csodálkozunk, hogy milyen egyszerű... De vajon erkölcsös ez? Szerintük természetes - mondja. Lejárt az időnk, haza kell mennünk!
A néhány nap út olyan szép, olyan érdekes volt, elhatároztam, amint lehet, visszatérek, hogy a most bezárt világhírű Kairói Múzeumot is megnézhessem, és a nejem is láthassa ezt a lenyűgöző országot. Mert mit mondott a tudós arab költő? Aki nem látta a világ leghosszabb, 6670 km hosszú folyóját, az Egyiptomnak életet, áldást adó Nílust és nem látta Kairót, nem látta a világot.




A bélyegek nemcsak szépek, de megjelenítik azt a néhány éves időszakot, mely ottlétemkor is új államformát jelentett a két állam, Egyiptom és Szíria egyesülésével. Új neve, amint a bélyegeken is olvasható: UAR (Egyesült Arab Köztársaság). Vezetője pedig a páratlanul nagy népszerűségnek örvendő Nasszer elnök.


2010. március 21., vasárnap

Egyiptom I/2. (Az utazó)

LÁTOGASSUNK EL EGYIPTOMBA! I/2.





Villamosra szállunk és a Mohamed Ali mecsethez utazunk. A kocsi annyira tömve volt, hogy a cukrász zsonglőrként a lépcsőn egyensúlyozva volt kénytelen a tálcán tartani a készítményeit. Nem kis teljesítmény!





Persze akik rászánták a nem kevés viteldíjat, konflison utaznak. Egymást sorjázzák ugyanis a lovaskocsik. Gyakran felhangzik a szépen díszített, befogott lovakra aggatott sok-sok csengő csilingelése.





Ájtatosan hallgatja a magyar csapat a mecset udvarán igazhitű vezetőnket, aki a mohamedán vallás 5 alaptételét ismerteti: hinni kell Allahban és az ő prófétájában, Mohamedben; naponta ötször kell imádkozni; jótékonykodni kell; legalább egyszer el kell zarándokolni Mekkába; és meg kell tartani a Ramadánt. Igaz, hogy a kamera felé fordulok, de azért figyelek, és még el is tudom mondani...





Betérek egy üzletbe. Mondtam, hogy már elköltöttem a pénzem, nem tudok vásárolni, de - ha szabad - körülnéznék. Barátságosak: teával kínálnak, sőt még egy fényképet is készítünk. Elmesélik, hogy nagy segítséget nyújt nekik a SZU az asszuáni gát építésénél, és mellettük állt az izraeli háború idején is, a szocialista országok is barátaik.





Egyébként is barátságosak az emberek. Az öreg muszlim is szívesen fényképeztette magát velem.





A külvárosban barangolva Asszuánban ismerkedtem össze Mohameddel, aki barátsága jeléül meghívott hozzájuk egy vízipipára!






És még a címét is megadta, hogy otthonról majd írjak neki.





Szerény otthonában bemutatta népes családját. Félig angolul, félig gesztikulálva de (miután a jószándékú barátság mindent felülír) megértettük egymást. Ők is az asszuáni vízműnél dolgoznak. A jóindulat, szimpátia az üzletben már megismert okokból adódik. Egyszerű ember létére nagyonis tájékozott volt a politikai helyzetről.

2010. március 20., szombat

Egyiptom I/1. (Az utazó)

LÁTOGASSUNK EL EGYIPTOMBA!



Két ízben is jártam Egyiptomban, először 1971-ben, amikor még nagyon közeli volt és élénken élt a háború emléke, és amikor létrehozták Szíriával az Egyesült Arab Köztársaságot (UAR). Majd másodszor 1988-ban, amikor már konszolidálódott a helyzet. Az első utam során - technikai okokból - egyaránt készítettem színes és fekete-fehér felvételeket is.





Alig néhány km-re Gázától találhatók a világ csodájaként számontartott többezer éves síremlékek, a piramisok. A piramisokhoz vezető kanyargós utat teveháton lehetett megtenni. Még sohasem tevegeltem, ezért nagy örömmel ülök fel a sivatag hajójára. A legjobban erőszakoskodó hajcsár tevéjére ülök. Kifizetem a viteldíjat, de akkor még nem tudtam, hogy egyúttal baksist is ajánlatos adni. Ennek sajnos következménye lett.
Hamarosan rájöttem, hogy nem is olyan kellemes a tevegelés - bizonyára csak annak nem, akinek nincsen ebben gyakorlata - mint amilyennek látszik. Bizonytalannak éreztem magam a nagy magasságban, amikor komolyabb fogódzkodási lehetőség híján imbolyogtam előre-hátra az állat díszes nyergében - eközben állandóan attól rettegtem, hogy mikor gyorsul vagy ugrik meg alattam...
Amitől tartottam, bekövetkezett: a hajcsár a botjával ráütött kicsit a jószága farára, erre az hirtelen megugrott, én pedig elveszítve az egyensúlyomat majdnem lebuktam. "Vészkiáltásomra" az atyafi megállította az állatot, mire én gyorsan adtam neki egy doboz - már készenlétben levő - cigarettát és lekiáltottam, hogy "slow-slow". Mindjárt barátságosabb lett az én hajcsárom, és a továbbiakban kiegyensúlyozottan, nyugodtan vezette kantáron egészen a piramisig az egyébként jámbor és engedelmes hórihorgas négylábút.





Alighogy elhagytuk az ugyancsak utasra váró, most éppen imádkozó hajcsár-csapatot és pihenő, színes szőnyegekkel feldíszített állataikat, feltűntek a piramisok: Keopsz, Kefrén és Mikerinos fáraók monumentális síremlékei.
A Keopsz piramis pl. 130 m magas, két és fél millió, egyenként 2-3 tonna súlyú kőkockából építették fel. Egy-egy piramis 30 esztendeig épült és 100.000 ember dolgozott rajta úgy, hogy 3 havonként váltották egymást. A felügyelők botokkal és pálmavesszőkkel hajszolták a munkásokat és a parasztokat, akik az élelmet, a gabonát hozták nekik. Az ellenszegülőket megkötözték, a legközelebbi csatornához hurcolták, és állandó ütlegelések közepette a fejüket a vízbe nyomták. Másoknak elrettentő példaként az orrát-fülét levágták. Az egész építkezés egy hangyabolyhoz hasonlított, melyben az emberek a nagy forróságban sanyarú kínkeservvel építették a kéjenc fáraó leendő nyughelyét.






És ki őrzi a piramisokat? A Szfinksz! Ő az egyetlen kősziklából kifaragott, több mint 20 m magas "Félelem atyja", melynek arca 5 m magas, a füle pedig másfél m nagyságú. És íme, megszólal a megafonból a kísérteties hang: 5000 év óta minden reggel látom a napfelkeltét! Első sugara az én arcomat éri! Láttam Egyiptom történetét! Láttam Kleopátra és Antonius elvonulását, lábaimnál táborozott Napóleon! Majd elmondja Egyiptom történetét. Megilletődve hallgatjuk, végül kellő respektussal veszünk búcsút a hatalmas kőszobortól, mielőtt távoznánk.






És mi ez a két hatalmas, 15 m magas és csupán egyetlen sziklából kifaragott kolosszus? Ő III. Amenhotep fáraó! Reggelenként, amikor előbbukkant az első napsugár, ezek a szobrok napról napra évszázadokon át különösen zengő, éneklő hangot adtak. Azt tartották az emberek, hogy a hajnal istennőjét köszönti a födi isten, a Fáraó. Évszázadokon át zengett az égi hang attól kezdve, hogy Kr. e. 27-ben mindkét szobor megrepedt. Csak jóval később jöttek rá, hogy a mesés hangot olymódon adta a megrepedt szobor, hogy a belső részecskéi a korareggeli hidegben kitágultak, nappal pedig összehúzódtak. Amióta restaurálták, azok már nem üdvözlik a napot. És a csoda, egy szép legenda ködbe veszett...

2010. március 19., péntek

Kapott leveleket

Dr. D.J. Humphreys,
Dept. of Biochemistry,
The Royal Veterinary College,
Royal College Street,
London NW1 OTU
_________________________

Dear Dr Radnai

I would greatly appreciate receiving a reprint of your article entitled "Reproductive consequences of feedeing Fusarium infested corn on two pig farms" which appeared in Magyar Allatorvosok Lapja Vol 29 Page 539-540, 543 1974.

Yours sincerely,
Dr. Humphreys


2010. március 18., csütörtök

Egy levente naplója 20.

(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságba és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)

Pereszteg, 1945. június 5.

A fogoly búcsúja

1.
Isten veled magyar földem
A rablók már engem visznek
Elrabolnak szép hazámtól
Jó anyámtól és apámtól

2.
Orosz rablók megérkeztek
Minket bilincsekbe vertek
Rácsok közé szorítottak
És a magyar poshad, fonnyad

3.
Ezután jön a gőzmozdony
Rajta csak egy szó, hogy Robot
Nem vagy szabad ember többé
Az utolsó szolga lettél

4.
Magyar, magyar átkozott nép
Neked a sors csak rosszat mér
Mindig aljas népet használ
Ostorának a sors király

5.
Ozmán, török, a vad tatár
Undok orosz, mind rajtad jár
Téged tipor, téged gyaláz
Édes Hazám!


Elkeseredésemben rímeket fabrikálok. Fűzfapoétás rímeket! De ami a mondanivalója, az igaz. Nem kell megbotránkozni rajta, csak a gondolatok vannak egymásba fűzve... Azok, amiket érzek...
A kiszivárgott hírek szerint - az ukrán foglyok, akik feszes egyenruhában itt korlátlan urak és ők a parancsnokok, azt mondják - az ukrajnai iparvidékre fognak bennünket kivinni dolgozni, a háborús károkat helyreállítani... Bizony mi sok kárt okozhattunk ott kint... ott se voltunk...

Pereszteg, 1945. június 6.

Nagy baj történt! Három katona megszökött: felvették a vízlevezető vasfedelet, mely a táboron belül volt, és a csatornán keresztül kijutottak a faluba. Nem sokáig jutottak, elfogták és agyonlőtték őket az oroszok. Majd a halottakat behozták a táborba.
Valamennyiönket négyszögbe állítottak (ahogy azt annak idején Szilágyi főhadnagy úr a néhány szem krumpliért tette), a három halottat 2-2 puskatusra fektették és 3x4 fogoly hurcolta körbe a hullákat, hogy mindenki jól lássa. Elkeserítő látvány volt! A tábor parancsnoka, egy orosz kapitány kiállt a négyszög közepére, és a ruszin tolmács segítségével beszédet tartott, hogy így jár mindenki, aki szökni próbál.

ÁLOMORSZÁGBAN

1.
Elnyűtt katonaruhámban hazafelé ballagok
A szívemben, a lelkemben még zúgnak a harangok

2.
Az utcánk sarkára érek, nagyot dobban szívem
A házunknak kis kapuján szívszorongva belépek

3.
Betoppanok a konyhába, ott ülnek anyám s apám
Repülök anyám nyakába, előtör rajtam a zokogás

4.
Itthon minden csinos, rendes, anyám keze látszik benne
Oh mily jó is itthon lenni, a kínlódást befejezni

5.
Óh, de sok lenne a jóból, gondolja a rossz lélek
Szép álmomat elröpíti, engem pedig felébreszt

6.
Ó rossz szellem, gonosz Sátán
Miért vagy olyan kegyetlen?
Hogyha otthon van a fogoly
Az örömét miért veszed?

7.
Avagy álmoknak tündére
Mért hozod a valótlant
Ha utána az emberre
Csak szomorúság virrad.

8.
Felébredtem, még éjfél volt
A sárga hold nézett rám
Itt pedig a hideg sátor
Alattam kemény földágy.


2010. március 17., szerda

Egy levente naplója 19.

(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságba és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)

Sopronkőhida, 1945. május 25.

Még mindig itt táborozunk! Tábor? 4000 ember van benne. Sok kis sátorból összeállított, mindenféle kis sátor emelkedik egymás hegyén-hátán. Közöttük nyüzsög a nép. A tüzek miatt - a füst miatt - szemhunyorgatás nélkül nem lehet végigmenni a táboron. Itt fönt a konyhánál az egyik sátor tetején magasra visz a szél egy ballont. Nem más, mint egy felfújt ollagumi. Kibírhatatlan a bűz, állandó a zúgás, kopácsolás. És a legrosszabb mind között a bizonytalanság.
Éjszaka ismét zuhogott az eső. A takaróm - hála Istennek - nem ázott meg, mert a sátorlapomat magamra terítettem. Csak úgy kopogott rajta ez az átkozott víz.
Az út másik oldala kb. 50 m-re "aknásított terület". Az egész! Bűz és baktériumtenyészet. Itt csaknem mindenkinek hasmenése van! Ha egyik ember találkozik az ismerősével, nem azt kérdezi, "Hogy vagy?", hanem azt mondja pl. "Szevasz Jóska, fosol-e még?", és bizony ez nem humor. Igazság! Szörnyű, keserves igazság!
És mi a kajánk? Ma száraz kenyér és kukoricakása volt. Nem bánnám, ha már elmennénk innen. Azt mondják, hogy a határon túl, innen 8 km-re eső faluban, amin mi is keresztül jöttünk, flecktífusz van. Sőt köztünk is volt már egy. Ha ez itt a táborban kitör, mind itt pusztulunk. Higiéne, orvos, gyógyszer hiányában.
Lelkileg teljesen úgy érzem magam, mint március 3-án Bécsben. Igen emlékszem, ott üres szívvel, üres lélekkel dideregtem német lapokat olvasva. Itt pedig ugyancsak kívánom a könyvet, kívánom az írást! De most nem a német, hanem a magyar könyvet, a magyar írást! Nem adnám sokért, ha egy magyar könyvet kaphatnék valahonnan.
Most pedig előveszem az általam írt könyvekről írt tartalmakat, és ki tudja hányadszor olvasom ezeket a jegyzeteket. De valamit olvasok, ami végre magyar.

Pereszteg, 1945. május 29.

Körös-körül két soros magas drótkerítés húzódik, a sarkokon őrtornyokkal. Fogolytábor! 7000 ember van ebben a táborban. 7000 ember várja vagy talán várná a hazamenetelt! De ki tudja ebből valóban hány is lesz szabad?
Amikor megérkeztünk, az első dolog a zabrálás volt! Úgy látszik, ez orosz módszer! Mindent ki kellett pakolnunk, jött az orosz katona, mindent megmustrált, ahogy a vásáron szokták, aztán amit akart, egyszerűen elvett és eltett! Övé! Tőlem az órámon kívül egy kisollót vettek el meg egy pár új talpat. Ez nem kellett a szerbeknek.
Itt nyüzsgünk a táborban zsúfoltan, mint a méhek. Én meg itt! Pedig már bizonyára nagyon vár az Édesanyám... Az új csizmát, amit sikerült idáig elhoznom, leadtam egy háznál Peresztegen (Horváth Jánosnénak 50. sz. házba). Most azzal biztatnak, hogy 5-én végződnek a béketárgyalások, akkor majd elválik a sorsunk.
Minket már előbb osztályoztak, és az 1. és 2. minősítésűeket már ismeretlen helyre elvitték. Illetve ők Kőhidán maradtak még, minket pedig idehoztak Peresztegre. Amíg nem fertőtlenítettek le, addig a szabad ég alatt laktunk. A fertőtlenítés után egy gazdaságba kerültünk mintegy 2000-en. Az istállókban, a pajtákban és a padláson kaptunk elszállásolást.

Pereszteg, 1945. június 2.

Itt ülök a sátrunkban. Az előbb mosdottam, borotválkoztam. Már mindezt csak gépiesen végzem. Orvosi vizsga következik! Egy orosz tiszt végzi. Nem az esetleges betegség érdekli, hanem az erőnlétünk! Olyan sovány vagyok, mint egy gebe. Általános testi gyengeség miatt 2-esre váltam be. Azt mondják, lehet, hogy még ez az osztály is megfelel nekik az oroszországi munkára.
Istenem, Istenem! Miért is születtem meg, ha ilyen sorsot szántál nekem! Édesanyám! Inkább hagytatok volna gyerekkoromban elpusztulni. És bizony ezt nagyon komolyan gondolom! Valami belső dolog úgy vonzana, repítene haza! És úgy gondolom, hogy ez a LÉLEK? Ha még sokáig így kínoznak, ez a mindig hazarepülni akaró lélek egyszer kiszakad a testből... akkor már jó lesz... Megszűnik a szenvedés... Miután istenhívő vagyok, úgy akartam kifejezni magam, hogy ne bűnözzek... de lehet, hogy butaság volt! De nagyonis igaznak érzem.
Reggeli misére szólít a peresztegi templom harangja! Mennyire is hasonlít a mi falunkéhoz... ha reggelenként vagy esténként megszólal, majd meghasad a szívem! Már tudom, már érzem, hogy nem bírom sokáig! Már mindenképpen el kell jönni a november 11-én reggel 5 órakor kezdődött tragédia vagy tragikomédia utolsó felvonásának, utolsó jelenetének!

2010. március 16., kedd

Egy levente naplója 18.

(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságba és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)

Talán negyedóráig álltunk így, amikor jött a vezényszó: hátra arc. Vissza az előbbi helyre!
Hogy mi történt? A szerbeket rázúdították a csomagjainkra! Szabad rablás! A csomagok tartalma szétszórva, a háti- és kenyérzsákok kiborítva, ami csak tetszett, gyorsan kiválogathatták és vihették! Az alakulat kocsijaiból a lovakat kifogták és elvitték. Ezekkel már aligha lehet továbbmenni, hacsak azok nem húzzák, akik eddig kocsikon jöttek! De sajnos a mi kiskocsinkat is felfordították, mindenünket kiszúrták, ami érdemes volt benne, elvitték. Kommunista módon történt a szövetséges szerbek gyors ellátása.
Az értékeinktől megfosztva meneteltünk tovább St. Poelten felé. Itt egy hatalmas, füves, dombos tisztáson "milliónyi" ember nyüzsgött. Főleg magyarok. Kár, hogy nincs nálam a kis fényképezőgépem, amit Édesapám elvitt, mert ez a kép párját ritkítja. Milliónyi ember nyüzsög, kocsik jönnek-mennek, talán ezernyi ember üldögél ingben félmeztelenül és tetvészkednek! Igen, igen! Pontosan, ahogy írom: tetvészkednek! Hát ezt kellene megörökíteni az utókornak. Itt már nemcsak katonák vannak, de sok-sok civil. Nők, férfiak, katonák, civilek, sokféle egyenruha! Azt mondják, hogy elosztó hely.
Itt az orosz fegyveresek századokba osztottak be bennünket, de most már nemcsak néhány orosz katona lézengett a hosszú sor két oldalán, de a fegyveresek száma megsokszorozódott.
Ismét átmentünk Bécsen. Minduntalan orosz katonákkal, főként lovaskocsikkal, teherautókkal találkoztunk. Nyüzsgött a sokminden a város főútvonalán, mely Sopron felé ment. A városban olyan lócitrom-szag volt, de olyan tömény, amit nem hiszem, hogy egyhamar elfelejtek. Ennyi lovaskocsi és lovas alakulat mellett amennyi itt vonult, nem is kell csodálkozni. Amennyire örültünk, hogy végre Magyarország felé haladunk, annyira aggasztott, hogy ennyire vigyázva kísérnek bennünket. Állítólag ez a mi érdekünkben történik, a hivatalos átadás, fertőtlenítés stb. miatt. Ez a hír terjengett a körükben, ami némileg megnyugtatott.


HAZAÉRTÜNK

A szent magyar határt 22-én léptük át. Átjöttünk Sopronon Kőhidára. Bizony nem mosolygósan, áradó napsütéssel várt bennünket régen áhítozott szép hazánk. Állandóan zuhogott az eső! Mintha csak vödörből öntötték volna. Nemcsak az alsónadrágomból, de még a kapcámból is csavarni lehetett a vizet. Teljesen eláztunk! Dideregtem, mint a nyárfalevél. Mindehhez járult, hogy a szabad ég alatt szállásoltak el bennünket! Bőrig ázva szabad ég alatt töltöttem az éjszakát. Attól féltem, hogy mindez az életembe kerül, mert itt még csak egy orvostanhallgató orvos sem volt, mint annakidején Németországban. Igazán csak a Jóisten menthet meg, hogy átvészeljem.


Sopronkőhida, 1945. május 24.

A hatalmas fegyintézet komor falain innen a csillagok alatt mi vertük fel, alakítottuk ki a szállásunkat, a fegyintézetben pedig az előttünk jött csoportok. Minket már ott nem tudtak elhelyezni, ellenben a mi szortírozásunkat már megkezdték.
A 18 éven aluliak, az 50 éven felüliek és a civilek útbaindultak haza! A trianoni határokon kívül fekvők is hamarosan indulni fognak. De mi lesz velünk? Hát miféle katonák voltunk mi? Hát katonák voltunk? És eszembe jut és végtelenül megkeserít a kényszersorozásom pillanata. Hát még ide is elkísér?
Otthon megmenekültem Szibériától, hogy itt tálcán kínáljanak fel rá bennünket. Mert bizony itt a táborban megy a hírverés, hogy mi lesz? Robot? Szibéria? Mindenki a végtelenségig el van keseredve. Hogy mi lesz, azt csak a Jóisten tudja. Ha csak egy pillanatra is becsukom a szemem, otthon járok... A szobánk jelenik meg és Édesanyám! Istenem, segíts haza mielőbb az Édesanyámhoz!


2010. március 15., hétfő

Kapott leveleket

Dr. T. S. Sandhu, Pathologist
Cornell University
Duck Research Laboratory
Eastport, New York 11941
U. S. A.
_______________________________________________________

Date 4/30/75

Dear Dr. Radnai:

I have read with interest your article entitled Data on the "heart death" ("round-heart-disease") of ducks published in Magyar Allatorvosok Lapja. 30(2):109
Will you please me a reprint for my files

Sincerely yours,
Tirath Sandhu




2010. március 14., vasárnap

Kenya 4. (Az utazó)

KÉPESLAPOK KENYÁBÓL IV.





50 Shillingbe került egy kókuszdió, ámde rendszeres vásárlóként én megkaptam 40-ért (ami fél dollár). Míg mások söröztek, megengedtem magamnak egy diónyi "kókusz-fröccsöt", diónyi kókusztejet - mely nemcsak nagyon kellemes ízű, de üdítő hatású nedű volt. Élvezettel iszogatom a szobánk erkélyén sziesztázva - mintha a presszóban lennék.






Sajnos búcsút kell mondanunk ettől a bámulatos országtól. Mielőtt elbúcsúzunk, elmondom, hogy azért nem mentünk ezúttal az ország csodálatos állatvilágát megcsodáló szafarira, mert ezt már egy előbbi túránkon megtettük Tanzániában, remélhetőleg erről is küldök képeslapokat tisztelt Olvasóimnak. Felhörpintünk még néhány pohárral az otthon már pótolhatatlan, frissen sajtolt mézédes egzotikus gyümölcsök levéből, mely quantum satis rendelkezésünkre áll, hiszen állandóan hozzák az utánpótlást: ilyent is, olyant is - ízlés szerint.






Búcsúvacsora... Közben jellegzetes zene szól. Sajátságos afrikai dallamok emelik az elválás hangulatát. Óriási a menüválaszték. Két étkezőben is működik svédasztal: egyik az afrikaiak részére, a másik pedig a fehéreknek. Ízlésvilág szerint. Érdekes, hogy néhány fekete atyafi is az európai éttermet választja, a fehérek szájízének megfelelő étkeket.
Elköszönök a megismert és megszokott pincéreinktől, Jambo-jambó! - búcsúznak ők is tőlünk mosolyogva, majd hozzáteszik: "Bye-bye!" Mi pedig kissé szomorúan hagyjuk el ezt az elragadó, számunkra nem mindennapi országot.





Bélyeggyűjtő társaim és persze a magam örömére szereztem néhány bélyeget, melyek megjelenítik a csodás Afrikát, a vadregényes országot, Kenyát.