A JUHOK ÉS KECSKÉK
ENTEROTOXAEMIÁJA SÚLYOS VESZTESÉGET OKOZÓ BÁNTALOM
Karcagról telefonált egy
Olvasónk (egy juhász), hogy néhány nappal ezelőtt szinte alig
pár óra alatt elhullott egy szépen fejlett báránya. Reggel még
evett, majd rövid idő múlva hasi fájdalmakat mutatott,
felfúvódott, elfeküdt, aztán elhullott. Amikor felbontotta,
bélgyulladást talált. Egy több száz egyedből álló állományban
ilyen előfordul.
Akkor ijedt meg azonban, amikor
két nap múlva reggel még egészségesnek látszó 5 újabb
növendék hullott el néhány óra alatt teljesen hasonló tünetek
között. Már mérgezésre is gondolt, de a többi állat semmiféle
betegségre utaló tünetet nem mutat, teljesen egészségesnek
látszik. Tanácsot kér, hogy mit tegyen. Annyit még elmondott a
kérdésemre, hogy a napokban takarmányváltozás történt, de
ezúttal még jobb minőségű tápot sikerült beszerezni a
bárányoknak.
Bár a pontos körülményeket
nem ismertem, az elmondott jellemző tünetek, a rövid időn belül
bekövetkezett elhullások és a minőségi takarmányváltozás arra
látszik utalni, hogy a juhok akár igen súlyos veszteségét is
okozó betegségéről, az enterotoxaemiáról lehet szó. Azt
javasoltam, hogy – egyelőre – azonnal szüntesse meg a
tápkiegészítést, adjon csupán szénát az állatoknak, majd
sürgősen hívja ki az állatorvost a diagnózis pontos tisztázására
és a további tennivalók megbeszélésére.
Kérdésére elmondtam, hogy a
tünetek által feltételezett betegséget egy baktérium okozza,
mely az emésztési zavarok során toxint, vagyis mérget termel, és
akár néhány óra alatt elpusztítja sokszor a valóban legjobb
kondícióban levő, főként fiatal állatokat. A betegség – bár
baktériumok okozzák – egyik állatról a másikra nem terjed át.
Egyébként a betegség ellen megfelelő vakcinás oltással is lehet
védekezni. Mint utóbb megtudtam, a juhászatban valóban az
enterotoxaemia ütötte fel a fejét.
A továbbiakban e világszerte
előforduló és hazánkban is sok veszteséggel járó betegség
előidéző körülményeivel, tüneteivel és a védekezés
lehetőségeivel fogunk megismerkedni.
A KÓROKOZÓ
Már BENNETS 8 évtizeddel
ezelőtt megállapította Ausztráliában, hogy a Clostridium
perfringens nevű baktérium elsősorban a hízóba fogott bárányok
között súlyos, többnyire halálos lefolyású toxaemiát
(vérmérgezést) képes előidézni. Azóta világszerte
megállapították a betegséget, és első ízben 1954-ben hazánkban
szintén beszámoltak a több gazdaságban is komoly veszteséget
okozó kórról.
A Clostridium perfringens az
állati testben jelenlévő, burkot képező baktérium, mely számos
toxint termel. A főbb toxinok termelése alapján a Clostridium
perfringens A, B, C, D, E típusba sorolható.
Magyarországon, de már
világszerte is a clostridiumok okozta betegségek közül az
enterotoxaemiák a legjelentősebbek mind gazdasági kártételüket,
mind pedig előfordulási gyakoriságukat tekintve. Jelentőségük
az intenzív tartásmóddal és a nagy fejlődési eréllyel
rendelkező fajták tenyésztésével mindinkább előtérbe került.
A betegségeket a bélben a
normál flórát valamilyen hajlamosító tényező miatt
túlszaporodó clostridiumok által termelt toxinok okozzák. Ezek
specifikus hatásainak ismerete rendkívül fontos a diagnózis és a
védekezés szempontjából.
A juhok enterotoxaemiája
elsősorban a választott bárányok és a fiatal juhok világszerte
előforduló, olykor nagyon jelentős veszteségeket okozó
betegsége, mely többnyire hevenyen zajlik és halálos kimenetelű.
Kialakulására főként az
átmenet nélküli intenzív és rosthiányos takarmányozás
hajlamosít. Az istállózott és a legelő állatokban egyaránt
előfordul a hajlamosító hatások (tarlólegeltetés, hizlalás
stb.) érvényesülése során.
AZ ELSŐ HAZAI ESETEK
A betegség első hazai
megállapításakor egy hét alatt két egymástól távol eső
állami gazdaságból érkeztek juhhullák az országos
Állategészségügyi Intézetbe azzal a kórelőzménnyel, hogy a
nyájban a fiatal, mintegy 6-10 hónapos állatok között gyors
lefolyású, legtöbbször elhullással végződő megbetegedéseket
észleltek.
Az egyik gazdaságban a 8-10
hónapos, mindkét nembeli bárányok akkor betegedtek meg, amikor
gyenge füves legelőről a gazdag tarlólegelőre kerültek.
A másik gazdaságban
abraktakarmány-változtatás után betegedtek meg és hullottak el a
6-8 hónapos bárányok. Mivel a legelők szomszédságában levő
területeken vegyszerezés történt, már mérgezésre is gondoltak.
A laboratóriumi vizsgálatok
során azonban a hullák béltartalmából és a bélfalból egy
anaerob baktériumot, a Clostridium perfringesnst sikerült
kitenyészteni, a vékonybéltartalomban pedig a clostridiumok által
termelt igen hatásos, „agresszív” baktériumtoxint,
méreganyagot izoláltak.
A tünetek mindkét esetben
hirtelen jelentkeztek. A kihajtáskor még egészségesnek látszó
bárányok a nyájtól hamarosan lemaradtak, imbolyogva jártak,
olykor kényszermozgásokat is végeztek, és csakhamar a lábak
erőtlenedése folytán oldalukra fekve fejüket hátraszegték, és
végtagjaikkal úszómozgásokat végeztek.
Gyakran a végtagok görcsös
rángatózása is észlelhető volt, egyidejű savós orrfolyással
és nyálzással.
Sokszor jelentkezett hasmenés.
Tág pupilla és szapora szívverés egészítették ki a klinikai
képet. A beteg állatokban alacsony (39,5-40,5) vagy közepes
(39,5-41,5°C) hőemelkedést mértek. Ezekben az esetekben a betegek
legnagyobb része az első tünetek jelentkezésétől számított
6-12 órán belül elhullott.
Ritkábban észlelték a betegség
lassú lefolyású alakját, amikor az előbbiekben leírt tünetek
3-4 nap alatt fokozatosan fejlődtek ki és vezettek elhullásra.
Csak nagyon ritkán következett be gyógyulás. A bántalomnak úgy
tudták elejét venni, hogy a bárányokat a gazdag tarlólegelőről
füves legelőre hajtották vissza, a másik esetben pedig a
fehérjedús abraktakarmányt megvonták.
Ami a veszteségeket illet, egy
későbbi időben DANKÓ és munkatársai beszámoltak arról, hogy
az egyik gazdaság juhászatában a Clostridium perfringens C típusa
által okozott eneterotoxaemia a 3500 egyedes anyajuh-állományból
7 hónap alatt 267 állat elhullását okozta.
NEM FERTŐZŐ BETEGSÉG
Amint az előbbiekben is
olvashattuk, a betegség leggyakoribb és a legtöbb veszteséget
okozó formáját, a Clostiridum perfringens (többnyire D típusú)
vagy helyesebben ennek a baktériumnak a toxinja, méreganyaga
okozza.
Igaz, hogy a Clostridium
perfringens által okozott betegségek közül a legnagyobb
jelentősége a juhok és kecskék enterotoxaemiájának van, és ez
fordul elő a leggyakrabban az összes enterotoxaemiák közül,
valamint ez okozza a legtetemesebb veszteséget is, és bár tömeges
megbetegedések juhokban és kecskékben fordulnak elő, a
C.perfringens törzsek előidézhetnek enterotoxaemiát
szarvasmarhában és csikóban is.
A kórokozó a humuszdús
talajban és az állatok béltartalmában mindenütt jelen van, tehát
a baktérium behurcolására nincsen szükség. A betegség nem
ragályos, egyik állatról a másikra nem terjed át!
A bántalom fellépésére a
takarmányozási körülmények hajlamosítanak, amikor nagy
mennyiségű, hirtelen elfogyasztott sok fehérjét, illetve
szénhidrátot és kevés rostot tartalmazó takarmány
következményeként gyomor- és bélmegterhelés alakul ki.
És mikor jelentkezhet a szopós
bárányokban? Akkor, ha az egyes szopások között hosszú idő
telik el, és az állat egyszerre nagy mennyiségű tejet vesz fel.
Az elmondottak következményeként
az állatok bélcsatornájában a kórokozó rohamosan elszaporodik,
és az általa termelt toxinok a bélből felszívódnak a véráramba,
és kialakul az enterotoxaemia jellemző képe. A bántalom angol
elvezése (overeating disease, azaz túletetési betegség)
egyértelműen arra utal, hogy a betegség fellépésében a
takarmányozási tényezők döntő szerepet játszanak.
KÓRFEJLŐDÉS
A nagy mennyiségű, könnyen
emészthető, fehérjékben és szénhidrátokban gazdag dús
takarmány felvétele következtében a bélben meglévő Clostridium
perfringens baktériumok gyorsan elszaporodnak, és toxint termelnek.
A méreg felszívódását elősegíti a bélperisztaltika (=a
beleknek a béltartalom továbbítását célzó jellegzetes mozgása)
renyhesége. Ez azzal magyarázható, hogy az egyszerre megevett túl
sok takarmány miatt a gyomor- és bélperisztaltika lelassul.
Ugyanakkor a méreganyag egyik
összetevője fokozza a bélnyálkahártya áteresztőképességét,
és a felszívódó letális (=halálos) és elhalást előidéző
valamint neurotoxikus (=idegrendszerre ható méreg) hatású
méreganyag az állat gyors elhullásához vezet.
A toxin ugyancsak károsítja a
parnchymás (=zsigeri) szerveket és az agyvelő vérereinek
endothelsejtjeit, tönkreteszi a vese kanyarulatos csatornáinak a
hámsejtjeit is.
Egyúttal a májban a glükogén
raktárakból nagy mennyiségű glükóz szabadul fel és kerül a
vérpályába, ami cukorvizeléshez vezet. A nyúltvelő
életfontosságú központjaiban kialakuló ödéma az állat gyors
elhullását eredményezheti. A betegség többnyire néhány óra
alatt halálosan zajlik le.
MELYEK A BETEGSÉGET KIVÁLTÓ
TÉNYEZŐK?
1. Amint az Olvasónk esetében
is történhetett, fellobbanthatja a betegséget, ha hirtelen átmenet
nélkül történik az intenzív vagy nagyobb energiatartalmú
takarmányra való áttérés.
2. A legelőre járó
állományokban rendszerint akkor lép fel a bántalom, amikor a téli
szűkös takarmányozás után a tavaszi legelőre hajtáskor az
állatok dúsan sarjadzó legelőre kerülnek, nagy tömegű
fehérjében és erjeszthető szénhidrátokban gazdag
pillangósvirágúakat stb. fogyasztanak.
3. Az őszi időszak is veszélyes
lehet a betegség fellobbanása szempontjából, amikor a juhnyájat
borsótarlóra, burgonya- vagy rizsföldekre hajtják ki. A hirtelen
kihajtás nagy számú állat megbetegedését és elhullását
eredményezheti.
4. Egy-egy nagyobb állományban
csak azok a csoportok, néha az akolból kitörő lucernásba,
gabonaföldekre stb. beszabadult egyedek betegszenek meg, amelyek
egyszerre túl sok takarmányt fogyasztottak.
A BETEGSÉG TÜNETEI
Az enterotoxaemia többnyire
néhány óra alatt lezajlik. Következésképpen ily rövid idő
alatt bekövetkezik az elhullás.
A beteg állatok ijedten állnak,
fogaikat csikorgatják és hasi fájdalmakat mutatnak (KÉP), majd
oldalfekvésben, felfúvódva, úszó mozgások közepette
elhullanak.
Az előbbiekben olvashattunk
lassabban lezajló esetekről is, ilyenkor hasmenés is kialakul.
Máskor nehezített légzés és izgatottsági jelenségek
mutatkoznak, melyek többek között szemrezgésben és bizonytalan
feszes járásban nyilvánulnak meg.
MIT LÁTUNK A HULLA
FELBONTÁSAKOR?
A hullákban a szíven és a
koszorúerek mentén vérzések, a szívburokban pedig a levegőn
megalvadó, szalmasárga izzadmány található.
Az oltógyomorban és a
bélcsatornában heveny hurut jelei mutatkoznak. Olykor vérzéses
jellegű gyulladás is kialakulhat a bélben. Alkalomadtán vérzések
láthatók a savóshártyák alatt, a testtájéki nyirokcsomók
rendszerint duzzadtak.
Gyakran kialakul a betegségre
jellemző vesegyulladás. Ilyenkor a vesék kéregállománya
vörösbarna színű, pépes anyaggá alakult át, mely a felvágott
vesetokból előbuggyan.
KARDEVÁN professzor arról
tudósít, hogy hazánkban a 10 napos koron aluli szopósbárányokon
is megállapították az enterotoxaemiát. Kimutatták, hogy a
kórokozó a Clostridium perfringens B és C típusa volt. Eseteikben
a kórbonctani képben a toxoaemia jelei mellett jellemző volt a
vékonybél súlyos vérzéses gyulladása.
Ilyenkor a bél sötétvörös,
szinte a bárányokban nem is olyan ritkán előforduló
vékonybélcsavarodásra emlékeztet. Gyakran a vérzéses
bélgyulladás élesen elhatárolódó szakaszokon mutatkozik.
MELYEK A CLOSTRIDIUM
PERFRINGENS OKOZTA ENTEROTOXAEMIÁK JELLEMZŐI?
1. Hirtelen egyszerre több
állat, elsősorban a jól fejlett és jól tápláltságú állapotú
egyedek megbetegedése.
2. Kialakulásában jelentős a
hajlamosító tényezők, főleg takarmányozási viszonyok szerepe.
3. Nagy gazdasági kárt okoznak.
4. A heveny vagy túlheveny
lefolyás miatt a gyógykezelés eredménytelen.
HOGYAN ELŐZZÜK MEG A
BETEGSÉGET?
1. Kerülni kell az állatok
túletetését.
2. A takarmányváltoztatás
(főként ha a gazdagabb pl. magasabb fehérjetartalmú takarmány
adagolását jelenti) mindig csak fokozatosan történjék, mert a
hirtelen takarmányváltoztatás kiválthatja a betegséget.
3. Az állatok legelőre való
kihajtása előtt is ajánlatos egy kevés szénát vagy szalmát
etetni a juhokkal, mert a bőségesebb mennyiségben felvett
nyersrost a bél perisztaltikáját fokozza. A széna etetése az
abrakkal való hizlalás esetén is ajánlatos.
4. A betegség megelőzésére az
erre a célra készült vakcinákat is alkalmazhatunk az állatorvos
előírása szerint.
A juhokat és a kecskéket
egyaránt vakcinázni kell. A védettség az oltás után 2-3 hét
múlva fejlődik ki és kb. 6 hónapig tart. Az első oltás után
legkorábban 8 héttel adott második oltás a védettséget legalább
egy évre meghosszabbítja. A vakcinázott anyák utódai 4-6 hétre
colostrális úton védettséget szereznek. A hizlalásba fogott
bárányokat, kecskegidákat legkorábban először 4 hetes korukban,
majd 6-8 hét múlva újból célszerű vakcinázni. Többféle
oltóanyag is kapható az állatpatikákban (pl. Coglamune vakcina
AUV., Covexin 8 Vakcina AUV. Stb.), de a vakcinázás állatorvosi
feladat. Az enterotoxaemia nagyon sok veszteséget okozó,
gyógyíthatatlan betegség, fokozott gondot kell fordítani a baj
megelőzésére!
A következőkben a clostridiumok
által okozott enterotoxaemiákat fogjuk ismertetni más fajú
állatokon.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2012. januárjában.)