Történetei 2.

EGY SZERENCSÉS BALESET BIRJÁN KÖZSÉGBEN A CSIKÓHERÉLÉS SORÁN

Régi rendelés, hogy a méncsikókat 2 éves koruk előtt ivartalanítani kell. Ma már szigorú szabályok írják elő nem csak a csikók herélés előtti alapos vizsgálatát, de az állatok kötelező bódítását és az érzéstelenítés módját is. Az altatásnak, a megfelelő bódításnak kettős a célja: egyrészt kizárja az állat fájdalmát, másrészt ártalmatlanná teszi a csikót, és megvédi a herélés során segédkező személyeket, ugyanakkor a műtétet végző állatorvost is az esetenként bizony nagyon védekező, kapálódzó, olykor támadó állat kártételeitől.
Nos, annakidején ez nem így volt. A fiatal csikókat bódítás nélkül ivartalanítottuk, esetleg helyi érzéstelenítést végeztünk. A csikót az orrfékkel rögzítettük a lehetőség szerint, majd felhelyeztük a csüdszíjakat, és kötél segítségével ledöntöttük az állatot, aztán összehúztuk a lábait. Közben a fejet le kell szorítani.
A szabályos ún. nyolcas kötés az állat rögzítésének a biztos feltétele, amikor a csikó fektetése után a felülre került hátsó csüdön át a csánk felett a kötelet nyolcas formában kétszer körülvezetjük. Ez mögött helyezkedik el a műtétet végző orvos.
Egy segédkező a műszertálcán tartotta a kifőzött emaszkulátort (csípőfogót), ezen volt a fertőtlenítőszer, a jódoldat, a helyi érzéstelenítő stb.
Letérdeltem a csikó mögé, letisztítottam, fertőtlenítettem a herezacskót, helyi érzéstelenítést is alkalmaztam, majd rámetszettem a herezacskóra és kibukott a here (az egyik). A fiatal patás rögzített állapotában mindezt jól tűrte.
Amikor azonban a herét előhúztam és az emaszkulátorral lezúztam, páciensem egy nagyot nyögött, egy erőset feszített, és a kötél az előbb említett nyolcas kötésnél elszakadt. A végtag szabaddá vált, az állat hajlított állapotából kinyújtotta, és miután én e mögött térdeltem, óriási erővel - és meglepetésszerűen - ellökött. Vagy 2 métert "repültem". A segítő, aki a műszertálcát tartotta elugrott időben és egy nagyot kiáltott:
- Agyonrúgta a ló a doktor urat!!
Eközben a kötél egyebütt is meglazult és a csikó felugrott. Az emaszkulátor a földre esett. Egyetlen szerencsém volt: olyan közel volt a csikó csánkja, hogy nem rugott (ütött), hanem nagy erővel "csak" ellökött a szabaddá vált lábával az állat.
Néhány perc múlva magamhoz tértem, "felugrottam", és óriási lelkierővel ismét ledöntöttük a csikót, egy másik steril, kéznél levő emaszkulátorral eltávolítottam a másik herét is.
Csodával határos, hogy az ijedtségen kívül nagyobb bajom nem történt, de a továbbiakban bódítás nélkül és a kötelek nagyon precíz és rendkívül alapos átvizsgálása nélkül nem heréltem csikót, pedig ugyancsak volt még a további hosszas praxisom során néhány száz hasonló műtétem.
Attól is tartottam, hogy a leszakadt emaszkulátor után vérzés vagy egyéb komplikáció lesz, de a "kemény" csikó 10 nap alatt mindenféle szövődmény nélkül gyógyult. A tulajdonos ugyancsak aggódott az állatért a nem éppen szabályos, előírás szerinti balesetes herélés esetleges szövődményei miatt.

Kapott leveleket 7.

Kedves Doktor Úr!

Magasfokú hivatástudattal és állatszeretettel ötvöződő empátiáját, megnyugtató, megértő, kedves segítségét, mindig gyógyítani akarását nagyon köszönöm!

Pécsett, 1999. február 23.

L.A

Az apci templomban

AZ APCI TEMPLOMBAN

... a nyári szüntetekben minden reggel mentem a korai misére ministrálni. A templom a XVIII. században épült, majd a Kegyuraság restauráltatta. Arra már nem emlékszem, hogy mikori a dátum, de az időpont és a mecénás neve a templomkapu felett olvasható volt.
Az oltárképen Szent István felajánlja a koronáját Szűz Máriának, következésképpen az apci búcsú is István napján, augusztus 20-án volt.
Az akkori szokásnak megfelelően kőkerítés övezte a templomot, ami annakidején védőfalként szolgált. Ezen belül volt a templomkert, ahol mise előtt és mise után összejöttek a parasztemberek, a falusiak egy kis beszélgetésre. Mi, diákok ugyanezt tettük a mise kezdetéig. Némi társadalmi élet folyt itt.
A parasztok fekete ruhában, mellényben, fehér ingben, fekete kalapban és csizmában voltak. Mindenki ünnepi öltözetben jött a templomba. Mi is.
Az oltár mellett egymással szembenézve kétoldalt 2-2 padsor volt. Egyik oldalon az egyik pad a tisztviselőké, alatta a másik a Szent-Iványi kegyuraság családja részére volt fenntartva. A bal oldalon levő két padot az iparos társadalom foglalta el. A templomban is érvényesült a "falusi hierarchia". Ezen az oldalon is volt egy bejárat a templomba, egy kis sekrestyeformájú helyiséggel. Itt foglalt helyet a diákság, és állva hallgattuk a misét. Nekem kellett a jelenlevőket összeírni, és a jelenlétüket a plébános úr minden ünnepnapon igazolta. Az igazolás a hittantanárnak kellett az iskolában.
Mi a diákmisére vagy másként szólva a kismisére jártunk, de a falu nagyobb része a nagymisére ment. Ezen az oltár előtt több sorban álltak az ún. Máriás-lányok. A hajadonok fehér ruhában, fehér mirtusz koszorúval a fejükön nagyon jól festettek. A plébános úr azt mondta, hogy érintetlenek. Persze a Kántor Sanyi barátom másként nyilatkozott róluk. Úgy gondoltam, hogy ez a rosszindulat.
A szentbeszédek nagyon unalmasak voltak, és a hangvételük is meglehetősen szürke és egyszintű. A nagymisén ugyanazt mondta el a plébános úr, de a szószékről és kissé bővebb lére eresztve.
Szita Mihály plébános tekintélyes ember volt a faluban. Nemcsak apám főnöke volt az iskolában, mint az Iskolaszék elnöke, de a Hangyaszövetkezet Igazgatóságának az elnöke is, meg még több szervezetnek... Onnan tudom, hogy az egyik nyáron megbízott az irattára rendezésével: több évi iratanyagot kellett szervezetenként (plébániai, szövetkezeti, egyesületi stb.) és dátumonként összerakni. Iszonyú rendetlenségben és porosan voltak. De a munkámért kaptam egy kerékpárt!
Amikor a plébános úr a faluban járt, mindenki nagy tisztelettel Dicsértessékkel köszöntötte, a gyerekek és az asszonyok kezet csókoltak neki. Amikor a gimibe jártam és tanultam latinul, büszkén köszöntöttem Laudéturral.
(...)
A plébános úr édesanyja is a parókián lakott. Idős néni volt, Kedves Néninek szólították. Többször jött hozzánk édesanyám vállát masszírozni. Csak arra emlékszem, hogy téglaszínű műfogai voltak, ami számomra nagyon érdekesnek tűnt.
Minden húsvétkor jártam locsolkodni. Minden "társaságbeli" házhoz elmentem a lányokat vagy asszonyságokat meglocsolni. A plébános úrnál is meglocsoltam a házvezetőnőjét, a Margit nénit, aki mosolygós, kövérkés hölgy volt, a plébános úrnál jóval fiatalabb. Ő is nagy becsben volt a faluban. Kántor Sanyi barátom, aki a szexuális felvilágosításomat is végezte, róla meg a plébános úrról is mondott egyet s mást, de ez nem tűr nyomdafestéket.
Apám sohasem ült a tisztviselők sorában, hanem hátul a templomhajó padjában. Mindig krákogott - onnan tudtam, hogy ott van.
Kicsi koromban előbb pápa, majd pap akartam lenni. Egyik alkalommal Karácsonykor kaptam is egy ólomból készült misekészletet, játszásiból sokszor miséztem otthon. A pici "misekönyv" emlékként ma is megvan. Amikor a gimibe kerültem, már nem játszottam paposdit, és nem is akartam pap lenni többé.

Sikeres kísérletező

ÚJABB MÓDSZERT TALÁLTAM A PAPILLOMATÓZIS KEZELÉSÉRE

Mindennapos állatorvosi tevékenységem során nagyon gyakran kerestek fel gazdák azzal a panasszal, hogy főként a szarvasmarhákon a bőrön a legkülönfélébb testrészeken borsónyi, mogyorónyi, gombaszerű növedékek keletkeznek, melyek az esetleges leszakadásukkor véreznek, befertőződhetnek, nem beszélve arról, hogy az ilyen állat aligha talál vevőre. Az oktanáról csak annyit, hogy a papillomatózist az apró, mintegy 40-50 mikron nagyságú Papova-vírus okozza.
Az említett nagyobb képleteket sebészeti úton kell eltávolítani lekötéssel, lezúzással, lecsavarással, égetéssel stb.
A nagyobb baj azonban a kisebb szemölcsökkel van, melyek nagyon gyakran a tejmirigyen, a csecsbimbókon mutatkoznak. Itt a különféle nagyságú növedékek alakjukat tekintve lehetnek széles alapon ülők, hengeresek, lemez-, korall- vagy karfiolszerűek.
Máskor a szemölcsök zabszemhez hasonlóak, vagy szabad végükön bunkószerűen megvastagodottak és a felületük egyenetlen.
Néha a hengerszerű szemölcsök olyan sűrűn helyezkednek el egymás mellett, hogy a tőgybimbó bőre nem is látszik. Olykor az elváltozások 1,5-2 mm hosszú tüskeszerű képletekként mutatkoznak. Ezek a fejéskor fájdalmasak, maradéktalan kimetszésük sokszor megoldhatatlan. A fájdalom nemcsak nehezíti a fejést és zavarja a tejleadást, hanem a kifejt tej mennyiségét is csökkenti. A tej visszatartása pedig tőgygyulladáshoz vezethet.

ORVOSLÁS AZ ÁLTALAM KÉSZÍTETT AUTOVAKCINÁVAL

A papillomák eltávolítására az előbbiekben leírtakon kívül számos módészert ajánlanak a szakemberek, ezek alkalmazása azonban eseteimben nem hozott maradéktalan eredményt. Felvetődött azonban a helyben készített autovakcina alkalmazása, ami az általam készített oltóanyag alkalmazása során eredményre vezetett.
Hogyan készítettem?
Az oltóanyagot a beteg állatok papillómáiból a helyszínen készítem az alábbiak szerint: alákötés után a beteg állat bőréből leveszek 2-3 nagyobb papillómát, megmosom, majd alkohollal fertőtlenítem.
Ezután feldarabolom és 15 ml desztillált vízzel 15-20 percig eldörzsölöm. Az így készült szuszpenzióhoz ismét adok 15 ml desztillált vizet, majd steril gézen átszűrve 24 ml vakcinát nyerek, amelyhez a vírus inktiválására (=a kórokozó virulenciájának a megszüntetése) 0,5 százaléknyi karbolsavat adok (de ugyanilyen hatás érhető el a 2 százalékos formalinos kezelés után is).
Egy kezeléshez, ami bőr alá fecskendezéssel történik, tehénnél 12 ml vakcinát használok, és az oltást két hét alatt háromszor megismétlem.
Kedvező esetben a vakcinázás hatására már néhány nap múlva elszarusodnak, és 2-3 hét múlva lehullanak az apró papillómák, de a nagyobbak felülete is száradni kezd és elszarusodik.
A nagy papillómákat a vakcinázás mellett ajánlatos sebészeti úton eltávolítani. A teljes gyógyuláshoz eseteimben 3-8 hétre volt szükség.

MEGELŐZÉSRE IS ALKALMAZTAM

Jó eredménnyel alkalmaztam a vakcinát a fertőzött istállóban álló, de még egészségesnek látszó állatok esetében is a bántalom megelőzésére. Azt tapasztaltam, hogy a vakcinázás a daganatok visszafejlesztése mellett újabbak keletkezésének a megelőzésére is alkalmas.
Nagyon fontos, hogy a vakcinát megfelelő sterilitással készítsük, mert ellenkező esetben tályogképződésre vagy egyéb fertőzés fellépésére is számíthatunk.

(A dolgozat megjelent a Magyar Állatortvosok Lapja 1971. 3. sz. 134. old.
A leírt vakcinázásra hivatkozik: Dr. B. Kovács - Dr. Tamás: A háziállatok sebészeti betegségei, 1977. 261. o. Egyetemi tankönyv)

Felkérték

Tárgy: Előadásra felkérés

Baranya m. T. VB. Siklósi Járási Hivatalának Mg. Osztálya, a Bm. Állattenyésztési Felügyelőség és Intézményünk, mint továbbképzési központ közösen szervez továbbképző tanfolyamot a siklósi járás tsz-einek főállattenyésztői részére.
E tanfolyam keretében felkérem az alábbi előadás megtartására:
"A teremelés növelésének állategészségügyi feltételei az állattenyésztésben."
Az előadás tervezett időpontja: 1978. január 31., kedd.
Az előadás helye: Harkány, Bolgár Néphadsereg Múzeuma (a Községi Tanács épülete mellett).
A tanfolyam helyén Pál József tanfolyamvezető várja.

Vezérfi Albert
továbbképzési vezető

Beleolvastam...

MEGBÍZÓLEVÉL

Megbízást kaptam a Monostory Károly népi kollégium teendőinek ellátására, ami a XII. fizetési osztályba történő besorolást jelentette.
A kollégiumban a szervezeti életet ugyanúgy kellett megszerveznem, mint a Nékosz más intézményeiben. Az ellátás teljesen ingyenes volt. Közel volt a városliget, a "lizsé", tavasszal és ősszel, no meg természetesen nyáron, aki nem tudott a közösségben a tanulószobán jól tanulni, kijött a lizsébe, ahol mindig voltak eldugott helyek, padok, ahol háborítatlanul lehetett készülni. A padokon már korán reggel lehetett magoló kollégiumi diákokat látni.
Időnként meghívtam ismert politikusokat előadást tartani. A kollégiumunk a Nékosz keretein belül csak azért nem kapott jobb minősítést, mert magas volt a bukások aránya. Három tagtársunk átment az Agráregyetem Mezőgazdasági Karára, volt egy Ch. nevű évfolyamtársam, aki éjjel-nappal tanult, de sajnos véglegesen meghúzták, egy P. nevű pedig, amikor kiírták a vizsgára, krétát evett, amitől falfehér és lázas lett, és kapott orvosi igazolást - ez azonban nem jelentett sikeres vizsgát. Még egy érdekesebb esetre is emlékszem: M. András, a kollégium igazgatója nagynehezen felvetette a felesége öccsét az egyetemre, ő azonban a tanulás helyett regényt írt. Néha olvasott föl belőle nekünk is részleteket - sajnos sem belőle, sem a regényből nem lett semmi.
A kormány elrendelte, hogy az orvosoknak és az állatorvosoknak is falujárást kell csinálni. Ez olyasmi volt, mint a mostani vándor-posta, azzal a különbséggel, hogy ingyen rendelés folyt. Előre kihirdették, hogy mikor jön a faluba a vándor-orvos, és aki jelentkezett, igénybe vehette. A Nékosz úgy rendelkezett, hogy az állatorvos mellé egy kollégistát is be kell osztani, aki asszisztál. Természetesen én is rendszeresen részt vettem az akcióban. A szakmához még nem értettem ugyan, de a "falujáró" állatorvosnak segédkeztem.
Az állandó és folyamatos tanulással "megnyomorított" és a kibukás félelmétől gyötört esztendő volt ez minden I. és II. éves számára. Akkor volt a "szórás". Utána már csak idő kérdése volt, hogy valaki diplomát kapjon. A felső évesek rendszeresen tanultak ugyan, de már nem gyötörték magukat annyira.
Egyetemista, kollégista és kollégiumi titkár voltam: sok volt. Kegyetlenül nehéz volt a titkári teendőket is ellátni, és emellett a kemény tanulásnak is eleget tenni. Bálint Péter, élettan professzor az Orvosi Egyetemről jött át helyettesíteni az Állatorvosira, és ő csodálkozott a legjobban, hogy az I. és II. évfolyamon nagyon sok az ismétlő. A többi egyetemektől eltérően ugyanis itt az volt a buta szabály, hogy ha valaki az évvégi szigorlaton megbukott, egyszer megismételhette ősszel, ha akkor sem sikerült, egy ízben ismételhette az évet.
Ezt a célt szolgálta az is, hogy az I. évfolyamra mindenkit felvettek, aki legalább jól érett, de a továbbiakra már csak bizonyos létszám mehetett tovább, az előadótermek is csak ilyen diákmennyiséget viseltek el. Itt így működött a rosta.
Ezért volt az is, hogy az első ún. előszigorlatot is egy napon kellett abszolválni. Ezek voltak: az általános állattan, növénytan, orvosi fizika és kémia (általános, szerves és szervetlen).
Tehát reggel 8 órakor beültél és délután 4 óráig ebből a nagy anyagból be kellett számolni igen szigorú mérce mellett. (Ma már nem így van...)
A 3 tárgyat letettem délelőtt, délutánra a fizika maradt. Miután a vizsgák nyilvánosak voltak, beültem hallgatni. Négyen ültek. Első volt a R., aki repülőfőhadnagy volt a múltban, és Kassán végezte az Akadémiát - bizonyára több fizikát tanult mint mi. És Deseő professzor úr megbuktatta, mert a táblára fonetikusan írta fel a Reumeurt. Ugyanis a hőmérőket kapta kérdésként. Utána következtek a jó haverjaim: B. Árpi és G. Laci. Mindketten kitűnően érettségiztek egyházi gimnáziumban. Mindkettőt megbuktatta. Inamba szállt a bátorságom és nem mertem leülni. Majd szeptemberben, egész nyári tanulás után, jó eredménnyel levizsgáztam.
Annyit még érdemes elmondani, hogy az Egyetem akkori buta keménységére jellemző, hogy három jóképességű tagtársam, V. Pista, S. Sanyi és P. Pista is osztályismétlésre buktak, majd átmentek a Mezőgazdasági Karra, ahol az első évet elismerték nekik. Agrármérnökök lettek! P. professzor lett az Agráron. V. Pista a Dalmandi Rt vezérigazgatója, S. Sanyi pedig a szekszárdi, vagyis a Tolna megyei Tanács Mezőgazdasági Osztályvezetője lett. Úgy látszik, mégsem voltak olyan tehetségtelenek, mint ahogy az Állatorvosi Egyetem "cifra urai" látták.

Beleolvastam...

EGY KIS SZTORI KOTLÁN PROFESSZOR ÚRRAL

Amikor beíratkoztam az Állatorvosira, úgy gondoltam, hogy egy vizsgát megspórolok, ha elismertetem a Kertészeti Karon letett növénytan vizsgámat. Ennek ügyében indultam intézkedni. Lenkovics László nevű kollégám ugyanebben a cipőben járt, de a Mezőgazdasági Karról jött át. Meghallgatást kértünk ezért az akkori dékántól, Kotlán professzor úrtól, aki világhírű parazitológus, akadémikus volt. Kobulej adjunktus úr kísért be bennünket. Amikor beléptünk, a professzor valaminő francia könyvet olvasott. A köszönésünket sem fogadta. A Kertészetin ilyesmihez nem voltam hozzászokva.
Egyszer csak felnézett, levette a szemüvegét, és jó hangosan megkérdezte, hogy mi ügyben járunk. Kobulej adjunktus úr szerényen mögöttünk állt. Lenkovics kicsit hátrébb húzódott, nekem kellett beszélnem. Elmondtam a kérésünket.
A dékán úr feltette a szemüvegét és olvasott tovább. Kérdőn néztem az adjunktus úrra, de ő intett, hogy csak nyugalom.
Azután néhány perc múlva újra felnézett a professzor úr és egy nagyot kiáltott:
- Mit gondolnak, itt is madarak és fák napja van???!!!
Most már tülekedtünk kifelé az ajtón, de az adjunktus úr figyelmeztetett, hogy jobb ha félévkor - noha kötelező kollokvium nincsen - szorgalmira jelentkezünk, mert a tanár úr megjegyzett bennünket.
Valóban jelentkeztem szorgalmira, megtanultam az állattant előlről hátulra, hátulról előre. Mondta a professzor úr, hogy "rendben van, Kollégám!" Mikor megnéztem a beírást, majdnem elhűltem: elégséges coll. volt beírva.
Elkeseredve mentem Kobulej adjunktus úrhoz, aki mosolyogva megdicsért: "Ne búsuljon, kollégám! Ez itt azt jelenti, hogy tudta az anyagot." Csak az év végi szigorlatnál tudtam meg, hogy 70 százalékos volt a bukási arány. Kérvényező társam nem jött el kollokválni, a szigorlaton meg is bukott.
Ilyen vaskalapos viszonyok voltak az Állatorvosi Egyetemen.

Kapott leveleket 6.

Kedves Kollégám!

Először is engedd meg, hogy a Magyar Állatorvosok Lapja legújabb számában megjelent "Sertések tömegesen jelentkező..." című, nagyszerűen összeállított cikkedhez gratuláljak. A tehenek meddősége és a fusariumos kukorica etetése közti összefüggésre vonatkozó megsejtésedet igazolandó, mellékelten küldöm Részedre Mirocha és munkatársainak az USÁ-ban megjelent, erre vonatkozó cikkét (...).
Nagyon örülnék, ha Budapesten járván felkeresnél engem, mert nagyon érdekelnek a fusariotoxicosissal kapcsolatos értékes gyakorlati tapasztalataid.

Kollégiális üdvözlettel:
Palyusik Mátyás

Történetei 1.

EGY ÚJSÁGRIPORT UTÓÉLETE - AMIKOR PÓRUL JÁRT A RIPORTER

Fényképes riportot készítettem egy újság számára Baranyában egy pompás, fajtatiszta lovakat tenyésztő cigányemberrel (maga mondta még annak idején: "Írja meg bátran, hogy cigányember vagyok!"). Ahogy mesélte, a semmiből kezdte, és mostanra megbecsült, jó nevű, tehetős tenyésztő. Öt éves korára árva lett, és nyolc gyermeket kellett az édesanyjának vagyontalanul felnevelnie. Egy biztos, ma már valóban szép állattenyészete van.
Nos anno, egy nyári napon vele készítettem interjút felemelkedéséről, tenyésztői sikereiről faggatva. De történetem lényegére térek.
Kérésemre büszkén vezette ki az udvarra egy fotogáfia erejéig az istállóból kedvencét, a 8 éves Nílus nevű nóniusz kancát. Megpaskolja a ló nyakát, majd mondja:
- Tudja, Doktor úr, úgy szeretem ezt a lovamat, mint a feleségemet, - majd kicsit halkabbra fogva a szót hozzáteszi - talán még valamivel jobban...
- Beírhatom ezt az újságba, L. úr?- kérdezem. Mosolyogva magabiztos a válasz:
- Természetesen! Ez az igazság!
Persze, hogy mi az igazság, a Lap megjelenése után hamarosan kiderült. És némileg másként!
Nem voltam otthon, a nejem vette fel a telefont.
- L. úr telefonált, hogy sürgősen menj ki hozzá - mondja, mikor hazaértem.
- Talán valami baj van a lovakkal? - kérdem.
- Nem mondta, csak hogy sürgős!
L. úr már a kertkapuban izgatottan várt.
- Nagy baj van, Doktor úr!
- A lovakkal van baj? - érdeklődöm elsősorban természetesen az állatokra gondolva. Nagy baj?
- Bizony nagy! Összepakolt az asszony, és azt mondja, ha jobban szeretem a lovamat, maradjak azzal! Mentsen ki valahogy, Doktor úr!
Nem hiszem, hogy bárki is irigyelte volna a helyzetemet, amikor a talán jogosan mérges asszony elé kerültem. A máskor olyan barátságos szépasszony ezúttal még a köszönésemet sem fogadta.
Azonnal rá is tért a dolog lényegére, mely szerint ha tényleg úgy volt, ahogy az újságban leírtam, itthagyja az embert! Kissé hebegve válaszoltam - mentegetve riportalanyomat:
- Hát nem teljesen így volt, de... tudja... kicsit színesíteni kellett az újságcikket.
No, csak ennyi kellett! Amit ezután kaptam, bizony klasszikus értelemben nem bírja el a nyomdafestéket - örök tanulságul szolgálva! De az asszony maradt!
Igaz, hogy az egyébként kedves szépasszony nem is köszönt búcsúzáskor, de L. úr hálásan megszorította a kezemet.
- Köszönöm, Doktor úr, megmentett egy nagy szégyentől. Mert nálunk ez igencsak nagy szégyen volna!
No meg kár is lett volna, ha ez a csinos cigányasszonyka itthagyja a barátomat. Cinkostárssá válásom közben én pedig egy életre megtanultam, hogy igen körültekintőnek kell lenni egy riport elkészítésekor, még akkor is, ha az a színigazságot tartalmazza.
És az érem másik oldala? Férfitársaim, vonjuk le a tanulságot: körültekintően kell nyilatkozni az újságírónak, főként ha a szebbik nemről van szó!

Kapott leveleket 5.

Tisztelt Uram!

Engedje meg, hogy bemutatkozzam: dr. Balogh Margit vagyok, az ELTE történész adjunktusa. Most a Babits Magyar-Amerikai Kiadó szerkesztőjeként fordulok Önhöz.
Az említett kiadó "Századvégi magyarság" címmel szakmai lexikonsorozatot szeretne indítani. E sorozat egyik tagja "Ki kicsoda az agrárgazdaságban?" (Tervezett cím!) kötet lenne s kb. 4 000 agrár-élelmiszeripari szakember pályafutását tartalmazná. Beosztástól, végzettségtől vagy nyugdíjazástól függetlenül igyekszünk minden jeles agrárszakembert megnyerni az ügynek.
Az Ön személyére dr Guzsvány Mihály igazgató-főállatorvos hívta föl a figyelmet, hangsúlyozva, hogy munkásságával nevet és megbecsülést vívott ki, s a lexikon hiányos lenne az Ön bemutatása nélkül.
Mindezek alapján tisztelettel arra kérem tehát, hogy szíveskedjék kitölteni a mellékelt kérdőívet s azt mielőbb juttassa vissza a Kiadó vagy a Lexikon Műhely címére. Kérem, hogy publikációi címét és megjelenési heyét ill. idejét rövidítés nélkül adja meg. Örömmel és köszönettel venném, ha megnevezné azon kollégáit és/vagy ismerőseit, akikről Ön szerint szintén nem szabad megfeledkezni a lexikon készítésekor.
Segítségét előre is köszönve tisztelettel üdvözli:

Dr. Balogh Margit
szerkesztő
Lexikon Műhely
1023 Bp. Harcsa u.