![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjn1pE6i11WoCRfGRekB3QQNfVj7otlgl7EKTXL2FjpHbyLgMdSXAJbyxuYGwscluvgFsGaKE2evj_wjdXWDREgpoj65SnHWQ881ntzWuLS81ReBai4_6VfvbzU6e649P2MwFZzXwxnJVG1/s320/blog005.jpg)
EGY SZERENCSÉS BALESET BIRJÁN KÖZSÉGBEN A CSIKÓHERÉLÉS SORÁN
Régi rendelés, hogy a méncsikókat 2 éves koruk előtt ivartalanítani kell. Ma már szigorú szabályok írják elő nem csak a csikók herélés előtti alapos vizsgálatát, de az állatok kötelező bódítását és az érzéstelenítés módját is. Az altatásnak, a megfelelő bódításnak kettős a célja: egyrészt kizárja az állat fájdalmát, másrészt ártalmatlanná teszi a csikót, és megvédi a herélés során segédkező személyeket, ugyanakkor a műtétet végző állatorvost is az esetenként bizony nagyon védekező, kapálódzó, olykor támadó állat kártételeitől.
Nos, annakidején ez nem így volt. A fiatal csikókat bódítás nélkül ivartalanítottuk, esetleg helyi érzéstelenítést végeztünk. A csikót az orrfékkel rögzítettük a lehetőség szerint, majd felhelyeztük a csüdszíjakat, és kötél segítségével ledöntöttük az állatot, aztán összehúztuk a lábait. Közben a fejet le kell szorítani.
A szabályos ún. nyolcas kötés az állat rögzítésének a biztos feltétele, amikor a csikó fektetése után a felülre került hátsó csüdön át a csánk felett a kötelet nyolcas formában kétszer körülvezetjük. Ez mögött helyezkedik el a műtétet végző orvos.
Egy segédkező a műszertálcán tartotta a kifőzött emaszkulátort (csípőfogót), ezen volt a fertőtlenítőszer, a jódoldat, a helyi érzéstelenítő stb.
Letérdeltem a csikó mögé, letisztítottam, fertőtlenítettem a herezacskót, helyi érzéstelenítést is alkalmaztam, majd rámetszettem a herezacskóra és kibukott a here (az egyik). A fiatal patás rögzített állapotában mindezt jól tűrte.
Amikor azonban a herét előhúztam és az emaszkulátorral lezúztam, páciensem egy nagyot nyögött, egy erőset feszített, és a kötél az előbb említett nyolcas kötésnél elszakadt. A végtag szabaddá vált, az állat hajlított állapotából kinyújtotta, és miután én e mögött térdeltem, óriási erővel - és meglepetésszerűen - ellökött. Vagy 2 métert "repültem". A segítő, aki a műszertálcát tartotta elugrott időben és egy nagyot kiáltott:
- Agyonrúgta a ló a doktor urat!!
Eközben a kötél egyebütt is meglazult és a csikó felugrott. Az emaszkulátor a földre esett. Egyetlen szerencsém volt: olyan közel volt a csikó csánkja, hogy nem rugott (ütött), hanem nagy erővel "csak" ellökött a szabaddá vált lábával az állat.
Néhány perc múlva magamhoz tértem, "felugrottam", és óriási lelkierővel ismét ledöntöttük a csikót, egy másik steril, kéznél levő emaszkulátorral eltávolítottam a másik herét is.
Csodával határos, hogy az ijedtségen kívül nagyobb bajom nem történt, de a továbbiakban bódítás nélkül és a kötelek nagyon precíz és rendkívül alapos átvizsgálása nélkül nem heréltem csikót, pedig ugyancsak volt még a további hosszas praxisom során néhány száz hasonló műtétem.
Attól is tartottam, hogy a leszakadt emaszkulátor után vérzés vagy egyéb komplikáció lesz, de a "kemény" csikó 10 nap alatt mindenféle szövődmény nélkül gyógyult. A tulajdonos ugyancsak aggódott az állatért a nem éppen szabályos, előírás szerinti balesetes herélés esetleges szövődményei miatt.

![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhWAQuv9_Rklu2HzGaj3O8V-hO6r3ruX4QW9Vb9nw_b2N-8fqedJup-RNFGEQrslCZRUZ6uubHroYjzLduwBCOQx6AuGRbniq2MYVVL9amb5ekzbRImRBNkaj_E2kX6Zg8bbYH-vRn4TP0Z/s320/blog006.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése