MEGBÍZÓLEVÉL
Megbízást kaptam a Monostory Károly népi kollégium teendőinek ellátására, ami a XII. fizetési osztályba történő besorolást jelentette.
A kollégiumban a szervezeti életet ugyanúgy kellett megszerveznem, mint a Nékosz más intézményeiben. Az ellátás teljesen ingyenes volt. Közel volt a városliget, a "lizsé", tavasszal és ősszel, no meg természetesen nyáron, aki nem tudott a közösségben a tanulószobán jól tanulni, kijött a lizsébe, ahol mindig voltak eldugott helyek, padok, ahol háborítatlanul lehetett készülni. A padokon már korán reggel lehetett magoló kollégiumi diákokat látni.
Időnként meghívtam ismert politikusokat előadást tartani. A kollégiumunk a Nékosz keretein belül csak azért nem kapott jobb minősítést, mert magas volt a bukások aránya. Három tagtársunk átment az Agráregyetem Mezőgazdasági Karára, volt egy Ch. nevű évfolyamtársam, aki éjjel-nappal tanult, de sajnos véglegesen meghúzták, egy P. nevű pedig, amikor kiírták a vizsgára, krétát evett, amitől falfehér és lázas lett, és kapott orvosi igazolást - ez azonban nem jelentett sikeres vizsgát. Még egy érdekesebb esetre is emlékszem: M. András, a kollégium igazgatója nagynehezen felvetette a felesége öccsét az egyetemre, ő azonban a tanulás helyett regényt írt. Néha olvasott föl belőle nekünk is részleteket - sajnos sem belőle, sem a regényből nem lett semmi.
A kormány elrendelte, hogy az orvosoknak és az állatorvosoknak is falujárást kell csinálni. Ez olyasmi volt, mint a mostani vándor-posta, azzal a különbséggel, hogy ingyen rendelés folyt. Előre kihirdették, hogy mikor jön a faluba a vándor-orvos, és aki jelentkezett, igénybe vehette. A Nékosz úgy rendelkezett, hogy az állatorvos mellé egy kollégistát is be kell osztani, aki asszisztál. Természetesen én is rendszeresen részt vettem az akcióban. A szakmához még nem értettem ugyan, de a "falujáró" állatorvosnak segédkeztem.
Az állandó és folyamatos tanulással "megnyomorított" és a kibukás félelmétől gyötört esztendő volt ez minden I. és II. éves számára. Akkor volt a "szórás". Utána már csak idő kérdése volt, hogy valaki diplomát kapjon. A felső évesek rendszeresen tanultak ugyan, de már nem gyötörték magukat annyira.
Egyetemista, kollégista és kollégiumi titkár voltam: sok volt. Kegyetlenül nehéz volt a titkári teendőket is ellátni, és emellett a kemény tanulásnak is eleget tenni. Bálint Péter, élettan professzor az Orvosi Egyetemről jött át helyettesíteni az Állatorvosira, és ő csodálkozott a legjobban, hogy az I. és II. évfolyamon nagyon sok az ismétlő. A többi egyetemektől eltérően ugyanis itt az volt a buta szabály, hogy ha valaki az évvégi szigorlaton megbukott, egyszer megismételhette ősszel, ha akkor sem sikerült, egy ízben ismételhette az évet.
Ezt a célt szolgálta az is, hogy az I. évfolyamra mindenkit felvettek, aki legalább jól érett, de a továbbiakra már csak bizonyos létszám mehetett tovább, az előadótermek is csak ilyen diákmennyiséget viseltek el. Itt így működött a rosta.
Ezért volt az is, hogy az első ún. előszigorlatot is egy napon kellett abszolválni. Ezek voltak: az általános állattan, növénytan, orvosi fizika és kémia (általános, szerves és szervetlen).
Tehát reggel 8 órakor beültél és délután 4 óráig ebből a nagy anyagból be kellett számolni igen szigorú mérce mellett. (Ma már nem így van...)
A 3 tárgyat letettem délelőtt, délutánra a fizika maradt. Miután a vizsgák nyilvánosak voltak, beültem hallgatni. Négyen ültek. Első volt a R., aki repülőfőhadnagy volt a múltban, és Kassán végezte az Akadémiát - bizonyára több fizikát tanult mint mi. És Deseő professzor úr megbuktatta, mert a táblára fonetikusan írta fel a Reumeurt. Ugyanis a hőmérőket kapta kérdésként. Utána következtek a jó haverjaim: B. Árpi és G. Laci. Mindketten kitűnően érettségiztek egyházi gimnáziumban. Mindkettőt megbuktatta. Inamba szállt a bátorságom és nem mertem leülni. Majd szeptemberben, egész nyári tanulás után, jó eredménnyel levizsgáztam.
Annyit még érdemes elmondani, hogy az Egyetem akkori buta keménységére jellemző, hogy három jóképességű tagtársam, V. Pista, S. Sanyi és P. Pista is osztályismétlésre buktak, majd átmentek a Mezőgazdasági Karra, ahol az első évet elismerték nekik. Agrármérnökök lettek! P. professzor lett az Agráron. V. Pista a Dalmandi Rt vezérigazgatója, S. Sanyi pedig a szekszárdi, vagyis a Tolna megyei Tanács Mezőgazdasági Osztályvezetője lett. Úgy látszik, mégsem voltak olyan tehetségtelenek, mint ahogy az Állatorvosi Egyetem "cifra urai" látták.
A kollégiumban a szervezeti életet ugyanúgy kellett megszerveznem, mint a Nékosz más intézményeiben. Az ellátás teljesen ingyenes volt. Közel volt a városliget, a "lizsé", tavasszal és ősszel, no meg természetesen nyáron, aki nem tudott a közösségben a tanulószobán jól tanulni, kijött a lizsébe, ahol mindig voltak eldugott helyek, padok, ahol háborítatlanul lehetett készülni. A padokon már korán reggel lehetett magoló kollégiumi diákokat látni.
Időnként meghívtam ismert politikusokat előadást tartani. A kollégiumunk a Nékosz keretein belül csak azért nem kapott jobb minősítést, mert magas volt a bukások aránya. Három tagtársunk átment az Agráregyetem Mezőgazdasági Karára, volt egy Ch. nevű évfolyamtársam, aki éjjel-nappal tanult, de sajnos véglegesen meghúzták, egy P. nevű pedig, amikor kiírták a vizsgára, krétát evett, amitől falfehér és lázas lett, és kapott orvosi igazolást - ez azonban nem jelentett sikeres vizsgát. Még egy érdekesebb esetre is emlékszem: M. András, a kollégium igazgatója nagynehezen felvetette a felesége öccsét az egyetemre, ő azonban a tanulás helyett regényt írt. Néha olvasott föl belőle nekünk is részleteket - sajnos sem belőle, sem a regényből nem lett semmi.
A kormány elrendelte, hogy az orvosoknak és az állatorvosoknak is falujárást kell csinálni. Ez olyasmi volt, mint a mostani vándor-posta, azzal a különbséggel, hogy ingyen rendelés folyt. Előre kihirdették, hogy mikor jön a faluba a vándor-orvos, és aki jelentkezett, igénybe vehette. A Nékosz úgy rendelkezett, hogy az állatorvos mellé egy kollégistát is be kell osztani, aki asszisztál. Természetesen én is rendszeresen részt vettem az akcióban. A szakmához még nem értettem ugyan, de a "falujáró" állatorvosnak segédkeztem.
Az állandó és folyamatos tanulással "megnyomorított" és a kibukás félelmétől gyötört esztendő volt ez minden I. és II. éves számára. Akkor volt a "szórás". Utána már csak idő kérdése volt, hogy valaki diplomát kapjon. A felső évesek rendszeresen tanultak ugyan, de már nem gyötörték magukat annyira.
Egyetemista, kollégista és kollégiumi titkár voltam: sok volt. Kegyetlenül nehéz volt a titkári teendőket is ellátni, és emellett a kemény tanulásnak is eleget tenni. Bálint Péter, élettan professzor az Orvosi Egyetemről jött át helyettesíteni az Állatorvosira, és ő csodálkozott a legjobban, hogy az I. és II. évfolyamon nagyon sok az ismétlő. A többi egyetemektől eltérően ugyanis itt az volt a buta szabály, hogy ha valaki az évvégi szigorlaton megbukott, egyszer megismételhette ősszel, ha akkor sem sikerült, egy ízben ismételhette az évet.
Ezt a célt szolgálta az is, hogy az I. évfolyamra mindenkit felvettek, aki legalább jól érett, de a továbbiakra már csak bizonyos létszám mehetett tovább, az előadótermek is csak ilyen diákmennyiséget viseltek el. Itt így működött a rosta.
Ezért volt az is, hogy az első ún. előszigorlatot is egy napon kellett abszolválni. Ezek voltak: az általános állattan, növénytan, orvosi fizika és kémia (általános, szerves és szervetlen).
Tehát reggel 8 órakor beültél és délután 4 óráig ebből a nagy anyagból be kellett számolni igen szigorú mérce mellett. (Ma már nem így van...)
A 3 tárgyat letettem délelőtt, délutánra a fizika maradt. Miután a vizsgák nyilvánosak voltak, beültem hallgatni. Négyen ültek. Első volt a R., aki repülőfőhadnagy volt a múltban, és Kassán végezte az Akadémiát - bizonyára több fizikát tanult mint mi. És Deseő professzor úr megbuktatta, mert a táblára fonetikusan írta fel a Reumeurt. Ugyanis a hőmérőket kapta kérdésként. Utána következtek a jó haverjaim: B. Árpi és G. Laci. Mindketten kitűnően érettségiztek egyházi gimnáziumban. Mindkettőt megbuktatta. Inamba szállt a bátorságom és nem mertem leülni. Majd szeptemberben, egész nyári tanulás után, jó eredménnyel levizsgáztam.
Annyit még érdemes elmondani, hogy az Egyetem akkori buta keménységére jellemző, hogy három jóképességű tagtársam, V. Pista, S. Sanyi és P. Pista is osztályismétlésre buktak, majd átmentek a Mezőgazdasági Karra, ahol az első évet elismerték nekik. Agrármérnökök lettek! P. professzor lett az Agráron. V. Pista a Dalmandi Rt vezérigazgatója, S. Sanyi pedig a szekszárdi, vagyis a Tolna megyei Tanács Mezőgazdasági Osztályvezetője lett. Úgy látszik, mégsem voltak olyan tehetségtelenek, mint ahogy az Állatorvosi Egyetem "cifra urai" látták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése