LÁTOGASSUNK EL EGYIPTOMBA!
Két ízben is jártam Egyiptomban, először 1971-ben, amikor még nagyon közeli volt és élénken élt a háború emléke, és amikor létrehozták Szíriával az Egyesült Arab Köztársaságot (UAR). Majd másodszor 1988-ban, amikor már konszolidálódott a helyzet. Az első utam során - technikai okokból - egyaránt készítettem színes és fekete-fehér felvételeket is.
Alig néhány km-re Gázától találhatók a világ csodájaként számontartott többezer éves síremlékek, a piramisok. A piramisokhoz vezető kanyargós utat teveháton lehetett megtenni. Még sohasem tevegeltem, ezért nagy örömmel ülök fel a sivatag hajójára. A legjobban erőszakoskodó hajcsár tevéjére ülök. Kifizetem a viteldíjat, de akkor még nem tudtam, hogy egyúttal baksist is ajánlatos adni. Ennek sajnos következménye lett.
Hamarosan rájöttem, hogy nem is olyan kellemes a tevegelés - bizonyára csak annak nem, akinek nincsen ebben gyakorlata - mint amilyennek látszik. Bizonytalannak éreztem magam a nagy magasságban, amikor komolyabb fogódzkodási lehetőség híján imbolyogtam előre-hátra az állat díszes nyergében - eközben állandóan attól rettegtem, hogy mikor gyorsul vagy ugrik meg alattam...
Amitől tartottam, bekövetkezett: a hajcsár a botjával ráütött kicsit a jószága farára, erre az hirtelen megugrott, én pedig elveszítve az egyensúlyomat majdnem lebuktam. "Vészkiáltásomra" az atyafi megállította az állatot, mire én gyorsan adtam neki egy doboz - már készenlétben levő - cigarettát és lekiáltottam, hogy "slow-slow". Mindjárt barátságosabb lett az én hajcsárom, és a továbbiakban kiegyensúlyozottan, nyugodtan vezette kantáron egészen a piramisig az egyébként jámbor és engedelmes hórihorgas négylábút.
Hamarosan rájöttem, hogy nem is olyan kellemes a tevegelés - bizonyára csak annak nem, akinek nincsen ebben gyakorlata - mint amilyennek látszik. Bizonytalannak éreztem magam a nagy magasságban, amikor komolyabb fogódzkodási lehetőség híján imbolyogtam előre-hátra az állat díszes nyergében - eközben állandóan attól rettegtem, hogy mikor gyorsul vagy ugrik meg alattam...
Amitől tartottam, bekövetkezett: a hajcsár a botjával ráütött kicsit a jószága farára, erre az hirtelen megugrott, én pedig elveszítve az egyensúlyomat majdnem lebuktam. "Vészkiáltásomra" az atyafi megállította az állatot, mire én gyorsan adtam neki egy doboz - már készenlétben levő - cigarettát és lekiáltottam, hogy "slow-slow". Mindjárt barátságosabb lett az én hajcsárom, és a továbbiakban kiegyensúlyozottan, nyugodtan vezette kantáron egészen a piramisig az egyébként jámbor és engedelmes hórihorgas négylábút.
Alighogy elhagytuk az ugyancsak utasra váró, most éppen imádkozó hajcsár-csapatot és pihenő, színes szőnyegekkel feldíszített állataikat, feltűntek a piramisok: Keopsz, Kefrén és Mikerinos fáraók monumentális síremlékei.
A Keopsz piramis pl. 130 m magas, két és fél millió, egyenként 2-3 tonna súlyú kőkockából építették fel. Egy-egy piramis 30 esztendeig épült és 100.000 ember dolgozott rajta úgy, hogy 3 havonként váltották egymást. A felügyelők botokkal és pálmavesszőkkel hajszolták a munkásokat és a parasztokat, akik az élelmet, a gabonát hozták nekik. Az ellenszegülőket megkötözték, a legközelebbi csatornához hurcolták, és állandó ütlegelések közepette a fejüket a vízbe nyomták. Másoknak elrettentő példaként az orrát-fülét levágták. Az egész építkezés egy hangyabolyhoz hasonlított, melyben az emberek a nagy forróságban sanyarú kínkeservvel építették a kéjenc fáraó leendő nyughelyét.
A Keopsz piramis pl. 130 m magas, két és fél millió, egyenként 2-3 tonna súlyú kőkockából építették fel. Egy-egy piramis 30 esztendeig épült és 100.000 ember dolgozott rajta úgy, hogy 3 havonként váltották egymást. A felügyelők botokkal és pálmavesszőkkel hajszolták a munkásokat és a parasztokat, akik az élelmet, a gabonát hozták nekik. Az ellenszegülőket megkötözték, a legközelebbi csatornához hurcolták, és állandó ütlegelések közepette a fejüket a vízbe nyomták. Másoknak elrettentő példaként az orrát-fülét levágták. Az egész építkezés egy hangyabolyhoz hasonlított, melyben az emberek a nagy forróságban sanyarú kínkeservvel építették a kéjenc fáraó leendő nyughelyét.
És ki őrzi a piramisokat? A Szfinksz! Ő az egyetlen kősziklából kifaragott, több mint 20 m magas "Félelem atyja", melynek arca 5 m magas, a füle pedig másfél m nagyságú. És íme, megszólal a megafonból a kísérteties hang: 5000 év óta minden reggel látom a napfelkeltét! Első sugara az én arcomat éri! Láttam Egyiptom történetét! Láttam Kleopátra és Antonius elvonulását, lábaimnál táborozott Napóleon! Majd elmondja Egyiptom történetét. Megilletődve hallgatjuk, végül kellő respektussal veszünk búcsút a hatalmas kőszobortól, mielőtt távoznánk.
És mi ez a két hatalmas, 15 m magas és csupán egyetlen sziklából kifaragott kolosszus? Ő III. Amenhotep fáraó! Reggelenként, amikor előbbukkant az első napsugár, ezek a szobrok napról napra évszázadokon át különösen zengő, éneklő hangot adtak. Azt tartották az emberek, hogy a hajnal istennőjét köszönti a födi isten, a Fáraó. Évszázadokon át zengett az égi hang attól kezdve, hogy Kr. e. 27-ben mindkét szobor megrepedt. Csak jóval később jöttek rá, hogy a mesés hangot olymódon adta a megrepedt szobor, hogy a belső részecskéi a korareggeli hidegben kitágultak, nappal pedig összehúzódtak. Amióta restaurálták, azok már nem üdvözlik a napot. És a csoda, egy szép legenda ködbe veszett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése