Egyiptom II/1. (Az utazó)

EGYIPTOMI UTAZÁS (1988) II/1.

Az ország fővárosában, a 8 millió lakosú Kairóban vagyunk. A város központjában, a Tahrir téren lakunk. Ugyancsak itt van a kairói múzeum, a fáraó kincsesháza. Nézzünk be a múzeumba, ahol 3000 év rablása után is temérdek kincs hirdeti a régi aranykort! Elámulunk az itt látott értékek, csodás alkotások és a hatalmas fáraó több ezer év távlatából is konzerválódott múmiája láttán, mely bizonyítja, hogy már akkor is komoly technikai ismeretekkel rendelkeztek.

Lépjünk be a fiatalon elhunyt Tut Ankh Amon fáraó sírkamrájába! Itt minden arany és ez minden mennyiségben... Bámulatos. Pedig ebben van a legkevesebb aranytárgy, mert ő rövid ideig uralkodott, de az is igaz, hogy ez az egyetlen olyan sírkamra, amit nem raboltak ki a vandálok.

Nem hittünk a szemünknek, hogy még több ezer esztendő távlatából is ilyen csodálatosan szép színekben pompázik ez a falfestmény, ami Memma fáraó halászatát jeleníti meg.

Ez pedig Sethi fáraó tökéletesen konzervált múmiája. Micsoda módszereik lehettek, hogy a tetemet ilyen kitűnő állapotban sikerült megőrizni évezredeken át.

Kikapcsolódásként tevegelésre megyünk. Óriási a választék. Mielőtt felpattanunk valamelyik hátára, előbb egy kis tájékoztatást kapunk. Közel-keleti vándorlásainkról írott bejegyzéseinkben már több mindent elmondtam a tevék hasznáról, ezúttal azonban egy-két újabb ismeretet is szereztünk. Elmondom. Sokféle haszna mellett a sivatag vándorai számára végveszély esetén a teve életmentő is lehet. Nem egyszer előfordult, hogy felvágták a teve púpját éles késsel, és innen 10-15 kg-nyi faggyúzsíradékot operáltak ki, ami megmentette az éhenhalástól a kietlen sivatagban vándorló emberek életét. Ha pedig a szomjhalál fenyegetett, levágták a tevét, melynek pusztulása során akár vödörnyi életmentő folyadékot is nyerhettek. Felnyitották a gyomrát, és megkeresték a tartályt, melyben iható folyadékra leltek. Igaz, hogy az itt talált lé sűrű, bűzös és talán undorító is volt, de életet mentett.

Amint ígértem, tevegelés következett. Nekem már volt némi gyakorlatom, és mondtam a nejemnek, hogy külön tevére üljünk, ő azonban menthetetlenül ragaszkodott, hogy egy állatot lovagoljunk meg ketten. Így is történt. A baj akkor következett be, amikor gyorsan kelt fel a teve, mi pedig elveszítettük az egyensúlyt. A nejem engem is magával rántott, és bizony lehuppantunk a magas állatról. Szerencsére a puha sivatagi homokba estünk. Nemcsak az arabok nevettek egy nagyot, de mi magunk is, amikor most már kellő tapasztalattal visszamásztunk a jámbor jószágra.

Amíg bekukkantunk egy Nílus-menti oázis falucskájába, elárulok egy titkot, nevezetesen, hogy vajon miféle szépítő szert használnak errefelé az egyiptomi szebbik nem képviselői. Reggelente az igazhitű hölgyek sorban állnak a teve faránál, hogy edényeikbe felfoghassák a teve által produkált értékes folyadékot, a vizeletet, mely amellett, hogy kitűnő fejmosószer, fogmosásra is jól alkalmazható. Vérlázító pazarlásnak, valóságos luxusnak számít, ha valaki tusolást rendez a teve fara alatt.
Alig hiszünk a fülünknek, amikor modják, hogy reggelente kávé helyett egy pohárka tevevizelet jó közérzetet teremt, de akár fájdalom- és lázcsillapításra is beválik. Szerencse, hogy mi a szemükben hitetlenek vagyunk, mert bizony ezt a tájékoztatót is látható módon némileg tamáskodva fogadjuk.