2012. május 3., csütörtök

Kenya II/2

"KENYÁBAN A HALAK FEJET HŰTŐ KALAP"
A Jézus erődben teszünk látogatást





Ahhoz képest, hogy az erőd 400 évvel ezelőtt épült és töménytelen sok véres háborút és rohamot élt át, viszonylag jó állapotban megmaradt.





Előre kell bocsátani, hogy a brit halatomátvétel és az ország gyarmattá szervezése után 1958-ig börtönként is működött. Az akkoriban hatalmas erősségnek számító erődöt a portugálok 1953-ban építették. Amikor Vasco de Gama, a portugál hajós 1498-ban ideérkezett, Mombasában ellenállásba ütközött, ezért kénytelen volt odébb és Malindiben létrehozni a portugál bázist.





Amikor azonban törökök érkeztek Mombasába, a legkedvezőbb kikötő "városba", mely a tengeri út biztonságát is nagyfokban ellenőrizhette, megtámadták a törököket, és elfoglalták a várost a portugálok. Erődöt építettek a tengeri kikötőbe, mely létesítésével egy olasz építészt bíztak meg. A lőrés a tenger felé irányul. Innen volt várható a támadás.





Miután a portugálok mindenekelőtt a kereszténység képviselőinek, védelmezőinek tartották magukat, Jézus nevét adták az objektumnak.





Ha figyelembe vesszük, hogy mennyi ostromot és háborút kellett az erődnek kiállnia, megállapíthatjuk, hogy valóságos csoda, hogy ilyen jó állapotban megmaradt. Miután 100 éven át csaknem mindig a tenger felől támadták a kikötőt, az ágyúk torkolata is arrafelé irányuló.





Idézzünk fel egy-két véres eseményt! 1631-et írunk, amikor Mombasa szultánja leszúrja a portugál kapitányt, és átveszi az erőd parancsnokságát. Egy esztendővel később a bosszúálló portugálok véres rohamot intéznek a város ellen, de a kemény, kegyetlen ostrom eredménytelen marad! Nem sikerült az erődöt visszaszerezniük.





Több mint 6 évtizeddel később, 1696-ban, miután az ománi szultán kifosztja a várost, megtámadja, de csak 3 esztendei küzdelem után tudja elfoglalni. Aztán újból a portugáloké lesz, de közben a zanzibári szultán is uralja az erődöt, míg végül az angolok bekebelezik. A vármúzeum tablóin, képein, ábráin szemléletes mindennek a történelmi áttekintése.





Buszra szállunk, és elmegyünk a híres Síva templom meglátogatására...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése