2012. május 5., szombat

Kenya II/3

"KENYÁBAN A HALAK FEJET HŰTŐ KALAP"
Kenya kereskedelmi központja a mombasai kikötő




Az óvárosnak számos mecsete mellett hindu templomai is vannak. A Síva templom kapuja.





Nem volt szerencsénk, nem engedtek be bennünket, így csak a mívesen festett kapuban gyönyörködhettünk.





A főutcán az út mentén sok-sok apró üzlet sorakozik, ahol szinte minden kapható. Számos olyan fűszer is, amit nem ismerünk, de fura illatot áraszt - számomra.





A kenyai lakosság túlnyomó többsége a mezőgazdaságból él, tehát a lakosság 80 százaléka, egy olyan országban, ahol a földterület 3/5-e nem művelhető. Legfőbb exportcikk a kávé és a tea, melyből nagy választékot kínáltak a boltokban.





Egyébként az országban a főbb élelmiszernövények a kukorica, burgonya, hüvelyesek, a köles és a banán.





Kenya kereskedelmi központja a mombasai kikötő. A kereskedők eleinte a monszunszéllel érkeztek a partvidékre, ám a XII. századra már jónéhány jelentős települést hoztak létre.





Itt volt a rabszolgakereskedelem egyik központja is. Az emberrablások kezdete is a kereskedők szárazföldi megtelepüléséhez köthető.





Az arany és elefántcsont különösen gazdaggá tette Mombasát, ezt csak fokozta a rabszolgakereskedelem indulása. Minden évben több ezer rabszolgát hurcoltak e kikötőből külföldre. Itt éltek a leghatalmasabb kereskedőcsaládok. Éppen állatbőröket raknak ki, ami igazán keserves munka lehet ebben a 35-36 °C-os hőségben.





A kelet-afrikai arab és perzsa uralom akkor kezdett hanyatlani, amikor az európai hatalmak közül elsőként a portugálok irigyelték meg a virágzó kereskedelmet. Nem mertem fotózni, de érdekes kép volt, amint jót falatoztak a kikötői munkások a forrón tűző naptól védett árnyékban élénken gesztikulálva és közben a számunkra fura (mert) ismeretlen nyelven hangoskodva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése