2012. március 8., csütörtök

Hollandia IV

NEDERLANDEN, A MÉLYFÖLD
(1986. augusztusában Hollandiában jártunk)
Volendam




Ittlétünket egy nagyon szép, holland település, Volendam meglátogatásával fejezzük be. Lakói főként halászatból élnek, angolnahalászatból, de az igazi jövedelmet a turizmus adja.





Az évek óta szüntelenül áramló turistatömeg hatására a város arculata is változott oly módon, hogy teljesen a látogatók fogadására rendezkedett be. Hollandiában a halászat zömmel az Északi-tenger gazdag halpadjait használja ki, ahol főként heringhalászat folyik.





Tervet dolgoztak ki, mely megvalósításával nemcsak a mai osztrigatenyésztés növekszik, hanem az édesvízi halászat is.





Az egyik vendéglőben ezek az amsterdami fiatalok tartották az esküvőjüket. Sok meghívott jött, a geselligkeit szellemében, csendesen szórakoztak. Ilyen mértéktartó lakodalmat még nem láttam, kivéve talán Japánt, ahol igen fegyelmezetten, de mégis jókedvűen ünnepelt az esküvői vendégsereg.





Ismét lemegyünk a tengerpartra, és megnézzük, hogyan hódítja meg a takarékos hollandus a tengert a kiszélesedő szárazföld javára...





Megkondul a nagytemplom harangja. Semmi kétség, ezzel búcsúzik tőlünk ez a szép kis ország...





Népviseletbe öltözött párok ajánlkoznak szuvenírfényképezésre - és nem olcsó a beállás! Erre nekünk nincs pénzünk, az amerikaiaknak azonban - úgy látszik - semmi sem drága, sűrűn csattogtatják fényképezőgépeiket. Egyébként a nők viselete valóban pompázatos! Nekem legjobban a kétoldalt fülszerűen felfelé hajló főkötő tetszett, mely keményített csipkéből készült.





Utunk fáradságos, de sok-sok élményt nyújtó volt. Talán kicsit sikerült bepillantanunk egy olyan nép életébe, mely hazánk területének töredékén, a mienknél sokkal több lakóval is képes minden polgárának igen tisztességes életszínvonalat, meglehetősen nagy darab kenyeret adni! Mindennek mi a titka? A szorgalmas, fegyelmezett munka...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése