(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságba és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)
Az én gondolatom is állandóan hazaszáll. Fantáziámban ott él mindig a házunk, az Édesanyám, a kis családunk. Most is érettük imádkoztam.
Tegnap parancsot kaptunk, hogy menetkészen várjunk. Elterjedt a hír, hogy megyünk haza, Magyarországra! Vagy netán bevetésre? Ilyen hevenyészett kiképzés mellett, szálfegyverrel T 34-es tankok ellen? Nevetséges! Bár itt nem sokat számít az emberélet - ha pedig magyar, még annyit sem! Óriási felelőssége a magyar vezetésnek így is, hogy ily módon potyázza el a magyar fiatalságot! De vajon ki fog ezért felelni? A legénység, ha meghallja, hogy hazafelé megyünk, bármilyen módon és veszéllyel járna is az, örömében madarat lehetne fogatni velük. Ezek az emberek még bevetésre is elmennének, csakhogy hazafelé tarthassanak...
Egyébként itt a koszt megfelelő, délelőtt fél 11 órától délután 3 óráig szinte rendszeres pontossággal légiriadó van és bombázások a végtelenségig. Ilyenkor mi kint fetrengünk az erdőben. Ilyenkor délután már nemigen van foglalkozás.
STOCKERAU TÁBOR, 1945. március 30.
Nagypéntek! Végre megtudtuk, hogy virágvasárnap óta már sokminden történt. Az oroszok elfoglalták Komáromot és Győr felé törnek előre. Pozsonynál déli, Komáromnál nyugati irányban. Valószínűleg mi is tovább megyünk nyugati irányba. Már 26-án megalakult a kiképző iskola! (Ez a hét legjobb vicce.)
Jól kezdődik, mert már kihallgatáson is voltam, és lenyomtam félórás igen kemény csuklót (talán ez megállítja az oroszokat). De visszatérve a tényekhez, őrmester úr észrevette, hogy a kályha tele van szeméttel. Kb. 2-3 hetes krumplihéj volt benne (honvédő seregünk kitűnő ellátásának bizonyítékaként). A szobaparancsnokkal együtt nyomtuk az iramot az őrmester úr legnagyobb élvezetére. De nem így a mienkre, mert így már azt is tudom, mit jelent félórás igazi csukló! A Haza védelmében! Távol a Hazától! Barátom! Úgy reszketett a lábom és fájt a karom utána, hogy az nem közönséges! De egye fene, ha ezt követeli a Haza védelme! És a végső győzelem! ???
STOCKERAU TÁBOR, 1945. március 31.
Itt ülök a hosszú légióvóárokban és jegyzetelgetek Naplócskámba. Fejünk felett szinte szünet nélkül egymást követve zúgnak el nagy robajjal a hatalmas angol vadászgépek, bombázók. Ezek is ma tudnak jönni, amikor nincs kiképzés vagy helyesebben foglalkozás. Ma mosás, tisztálkodás a program. Megyünk Linzbe arbeitolni! Ahogy Hitler és Szálasi már régóta biztatott, megkapjuk az új csodafegyvereket: ásót, csákányt és megvédjük Magyarországot az ellenségtől! Romeltakarítás a program.
Itt élesen fúj a szél, borzasztóan hideg van. Már délelőtt 1/2 11 órától itt lapulunk, és már délután 4 óra van. Most 6 kéttornyú jelenik meg felettünk. Teljes fedezés az árokban. Erre egyszercsak tatata-Bumm! egészen itt a közelünkben. És újra... és újra... Kinézek az árokból. Tőlünk nem messze, talán néhány száz méterre, ahol az usztasák vannak, hatalmas füstfelhő gomolyog. Egy olajtartályokból álló vonatot is sikerült eltalálni. De bizony több helyen is hatalmas füstfelhő gomolygott az ég felé.
Ahogy itt ülök az óvóárokban - most már mindenre elszántan - be-behúnyom a szemem, és gondolataim nem is itt járnak, hanem fantáziám csak otthon jár. Így talán elviselhetőbb itt ez a poklok pokla...
Tegnap parancsot kaptunk, hogy menetkészen várjunk. Elterjedt a hír, hogy megyünk haza, Magyarországra! Vagy netán bevetésre? Ilyen hevenyészett kiképzés mellett, szálfegyverrel T 34-es tankok ellen? Nevetséges! Bár itt nem sokat számít az emberélet - ha pedig magyar, még annyit sem! Óriási felelőssége a magyar vezetésnek így is, hogy ily módon potyázza el a magyar fiatalságot! De vajon ki fog ezért felelni? A legénység, ha meghallja, hogy hazafelé megyünk, bármilyen módon és veszéllyel járna is az, örömében madarat lehetne fogatni velük. Ezek az emberek még bevetésre is elmennének, csakhogy hazafelé tarthassanak...
Egyébként itt a koszt megfelelő, délelőtt fél 11 órától délután 3 óráig szinte rendszeres pontossággal légiriadó van és bombázások a végtelenségig. Ilyenkor mi kint fetrengünk az erdőben. Ilyenkor délután már nemigen van foglalkozás.
STOCKERAU TÁBOR, 1945. március 30.
Nagypéntek! Végre megtudtuk, hogy virágvasárnap óta már sokminden történt. Az oroszok elfoglalták Komáromot és Győr felé törnek előre. Pozsonynál déli, Komáromnál nyugati irányban. Valószínűleg mi is tovább megyünk nyugati irányba. Már 26-án megalakult a kiképző iskola! (Ez a hét legjobb vicce.)
Jól kezdődik, mert már kihallgatáson is voltam, és lenyomtam félórás igen kemény csuklót (talán ez megállítja az oroszokat). De visszatérve a tényekhez, őrmester úr észrevette, hogy a kályha tele van szeméttel. Kb. 2-3 hetes krumplihéj volt benne (honvédő seregünk kitűnő ellátásának bizonyítékaként). A szobaparancsnokkal együtt nyomtuk az iramot az őrmester úr legnagyobb élvezetére. De nem így a mienkre, mert így már azt is tudom, mit jelent félórás igazi csukló! A Haza védelmében! Távol a Hazától! Barátom! Úgy reszketett a lábom és fájt a karom utána, hogy az nem közönséges! De egye fene, ha ezt követeli a Haza védelme! És a végső győzelem! ???
STOCKERAU TÁBOR, 1945. március 31.
Itt ülök a hosszú légióvóárokban és jegyzetelgetek Naplócskámba. Fejünk felett szinte szünet nélkül egymást követve zúgnak el nagy robajjal a hatalmas angol vadászgépek, bombázók. Ezek is ma tudnak jönni, amikor nincs kiképzés vagy helyesebben foglalkozás. Ma mosás, tisztálkodás a program. Megyünk Linzbe arbeitolni! Ahogy Hitler és Szálasi már régóta biztatott, megkapjuk az új csodafegyvereket: ásót, csákányt és megvédjük Magyarországot az ellenségtől! Romeltakarítás a program.
Itt élesen fúj a szél, borzasztóan hideg van. Már délelőtt 1/2 11 órától itt lapulunk, és már délután 4 óra van. Most 6 kéttornyú jelenik meg felettünk. Teljes fedezés az árokban. Erre egyszercsak tatata-Bumm! egészen itt a közelünkben. És újra... és újra... Kinézek az árokból. Tőlünk nem messze, talán néhány száz méterre, ahol az usztasák vannak, hatalmas füstfelhő gomolyog. Egy olajtartályokból álló vonatot is sikerült eltalálni. De bizony több helyen is hatalmas füstfelhő gomolygott az ég felé.
Ahogy itt ülök az óvóárokban - most már mindenre elszántan - be-behúnyom a szemem, és gondolataim nem is itt járnak, hanem fantáziám csak otthon jár. Így talán elviselhetőbb itt ez a poklok pokla...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése