Japán 1. (Az utazó)

VISZONTAGSÁGOS UTAZÁS JAPÁNBA

1976. augusztus 29-én 3 hetes túrára indultunk repülőn-vonaton-hajón a világ egyik legérdekesebb országába, Japánba. Egy IL 14-es légcsavaros kis géppel repültünk Moszkvába, ahol rövid városnézés után vonattal folytattuk utunkat Távol-Keletre. Moszkvában tehát rövid városnézés volt.

Mindenekelőtt elmentünk a Lenin Mauzóleumba, ahol megnéztük az őrségváltást, és megcsodáltuk, hogy az üvegkoporsóban milyen élethűen konzerválni tudták a nagy forradalmárt. Mielőtt azonban bejutottunk, egy hosszú sort kellett kivárnunk, mert - mint modták - a látogatási időben szünet nélkül sorjáznak az érdeklődők, külföldiek és hazaiak egyaránt. Nagyon fegyelmezetten várakozva tisztelettől vagy éppenséggel kíváncsiságtól indíttatva.

De máris felrepít bennünket a városnéző buszunk a Kilátóhoz, ahol teljes pompájában elénk tárul a Szovjetunió fővárosa: Moszkva.

A fővárosnak jelenleg (1976) öt és félmillió lakosa van - mondja az orosz vezetőnk - és a világ legfestőibb városa! Valóban impozáns látvány madártávlatból a Kreml a régi szép templomaival.

Nagyon meleg van! A csoportból máris többen rohannak a hideg kvaszt árusító hölgyhöz, aki egy rubelért méri poharanként ezt a jellegzetes orosz nedüt, az orosz sört. Ez valóban a sörhöz hasonló, habzó ital. Darált gabonának az erjesztésével állítják elő. Savanyú, zavaros és - legalábbis számomra - nem éppen kellemes ízű ugyan, de mint tartják, nyugtató és hűsítő hatása van. Én már néhány évvel előbb, amikor Moszkvában jártam, megkóstoltam azt az orosz sört, és ezúttal - bár nagyon melegem volt - ennek az italnak az élvezetét másra hagytam.

Nekem a Vaszilij Blazsennij templom tetszett a legjobban. Ma múzeum. Az orosz építészet színes remeke. 1560-ban építtette Rettegett Iván győzelmi emlékként. Szomorú tény, hogy a cár a nagyszerű templom építőjét annak elkészülte után megvakíttatta, nehogy valahol megismételhesse nagyszerű alkotását.

Sokáig tartó vonatozás után megérkeztünk Nahodkába, a távol-keleti szovjet kikötőbe, ahol hosszú sorban várakoztak a hajók utasaikra. Hamarosan a mi hajónk is megérkezett, a Primurje nevű óceánjáró. Kíváncsian foglaltuk el a kabinjainkat, hiszen ilyen nagy hajón még nem utaztunk. A kabinban volt 2 ágy, asztal, székek, poharak stb., de egyik sem volt mozgatható: minden le volt rögzítve.
Felmentünk vacsorázni a hatalmas étterembe. Telt ház volt, finom és bőséges vacsorát kaptunk. Szép melankolikus orosz dalokat játszott a hajó zenekara. Ekkor még kicsit furcsának tartottam, hogy a pincér mindegyikünknek hozott egy kis papírtasakot - mint mondta - szükség esetére. Persze megszoktuk, hogy a repülőkön is kaptunk ilyet, így ez nem támasztott különösebb gondolatokat.