(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságba és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)
Bécs, 1945. márc. 4. vasárnap
Apám, anyám képe, egy német szépirodalmi lap és egy szótár forog a kezemben. Néha-néha az eszem odébb jár az emberi aljasságon. Már 18 éves vagyok, már 3 hónapja rám erőltették ezt a katonaruhát, mégis őszinte leszek, gyakran, bizony gyarkan van gombóc a torkomban... Elkeseredés, szenvedés, félelem, vágyakozás, kilátástalanság, testi és lelki gyötrődés...
Reggel munkára mentünk. Én szakasztolmács voltam, és így nem kellett dolgozni. Romeltakarítási munkák voltak. A szakaszban senki sem tud németül, a munkát hajszoló tisztes urak sem, mégis irigylik, hogy én nem dolgozom. Pedig itt a németek parancsolják a munkát, és velük kommunikálni kell.
Valószínűleg 10 napig ide fogunk járni munkára, hogy Szálasi parancsára védjük a szent magyar határokat. A beharangozott titkos fegyver még sehol! Ha végig tolmács leszek, megsegít a Jóisten. Egy üres vagonban van az "irodám".
Hiába tudok beszélni a német altisztekkel, kaját nem tudok szerezni! Bizony változatlanul korog a gyomrom! Az egyik romos vagonban látok díszes dobozokat, mint aminőkben otthon a kakaó van. Ezeket nem volt szabad megközelíteni, de az éhség rávisz, hogy betriblizzem magam. Hirtelenében nem is olvasom el a rajta levő utasítást, feltépek gyorsan egy dobozt. Valóban barna por... Megszagolom: barna festékpor. Ismét kockáztatnom kell, amíg kisurranok a vagonból... Hát nem volt szerencsém.
Most 7 óra van. Már bevonultunk, megettük vagy helyesebben megittuk a vacsora-lötty levest. Talán a szellemi táplálékkal jobban jóllakom. Német újságom olvasásához kezdek.
Majd holnap ismét találkozom veled, drága jó kis naplócskám! Te drága egyetlen barátom. Holnap újra elmondom Neked örömömet, bánatomat! Tudom, nem tudsz segíteni, de oly jól esik panaszkodni, kibeszélni magam egyetlen legjobb barátomnak.
Reggel munkára mentünk. Én szakasztolmács voltam, és így nem kellett dolgozni. Romeltakarítási munkák voltak. A szakaszban senki sem tud németül, a munkát hajszoló tisztes urak sem, mégis irigylik, hogy én nem dolgozom. Pedig itt a németek parancsolják a munkát, és velük kommunikálni kell.
Valószínűleg 10 napig ide fogunk járni munkára, hogy Szálasi parancsára védjük a szent magyar határokat. A beharangozott titkos fegyver még sehol! Ha végig tolmács leszek, megsegít a Jóisten. Egy üres vagonban van az "irodám".
Hiába tudok beszélni a német altisztekkel, kaját nem tudok szerezni! Bizony változatlanul korog a gyomrom! Az egyik romos vagonban látok díszes dobozokat, mint aminőkben otthon a kakaó van. Ezeket nem volt szabad megközelíteni, de az éhség rávisz, hogy betriblizzem magam. Hirtelenében nem is olvasom el a rajta levő utasítást, feltépek gyorsan egy dobozt. Valóban barna por... Megszagolom: barna festékpor. Ismét kockáztatnom kell, amíg kisurranok a vagonból... Hát nem volt szerencsém.
Most 7 óra van. Már bevonultunk, megettük vagy helyesebben megittuk a vacsora-lötty levest. Talán a szellemi táplálékkal jobban jóllakom. Német újságom olvasásához kezdek.
Majd holnap ismét találkozom veled, drága jó kis naplócskám! Te drága egyetlen barátom. Holnap újra elmondom Neked örömömet, bánatomat! Tudom, nem tudsz segíteni, de oly jól esik panaszkodni, kibeszélni magam egyetlen legjobb barátomnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése