KORÁN ÖSSZEÜTKÖZTEM A HATALOMMAL
Bejegyzéseink első részében számos esetet olvashattunk a kezdő, majd már gyakorló állatorvos érdekesebb eseteiről, az állatorvosi praxis örömeiről és nehézségeiről. Ezen belül sikeres kísérleteimről és kudarcaimról, többszáz publikációt eredményező irodalmi munkásságomról, mely reflexiójaként több, mint 120 különlenyomatot kértek közleményeimből különféle intézményekből a világ minden részéből.
Rögzítettük azt a riportot is, amit a budapesti Gazda TV vett fel magánéletemről, munkásságomról, és egy napot velem töltött a stáb, elkísért napi munkámra. A riport 3 reggel adásba is került az MTV-ben.
Hadd mondjak most el egy történetet, ami az állatorvosi pályafutásom elején történt, amikor még alig száradt meg a tinta a diplomámon. Az eset az akkori időkre jellemző, ma már elképzelhetetlen. Összeütköztem a Hatalommal! Kezdő fiatalemberként azt hittem, hogy a gyakorlatban is mindent úgy kell tenni, ahogy azt a bölcs professzoraim tanították az egyetemen - pedig a mindennapos élet akkortájt nem ezt igazolta. Ennek bizonyítására álljon hát itt ez a példaértékű kis történet, mely a pályám kezdetén, 1952-ben: a beszolgáltatások idején játszódott.
Amint akkor mondták, a szarvasmarhákat "jóvátételként" szállították a győztes államokba. Ez falun úgy történt, hogy a központos községbe - és akkor ez volt az én székhely községem, Surd - időnként összegyűjtötték az akkorra tervezett számú tehenet, melyeknél rektálisan (végbélen át) vemhességi vizsgálatot kellett végezni, mert vemhes állatot nem volt szabad vágóba szállítani.
Nos, nevezett napon 18 tehenet vezettek fel helyből és a két szomszédos községből, Nemespátróból és Beleznáról. Tehát elvégeztem a kötelező vemhességi vizsgálatot, mely során 3 tehén vemhesnek bizonyult. Ezek járlatára nem is vezettem rá a "nem vemhes, vágóba szállítható" záradékot.
A felvásárló kért, könyörgött, majd fenyegetett, hogy feljelent, mert akadályozom a beszolgáltatást.
- Ennyi tehén van ütemezve, ezeknek el kell menni! De ez állatorvosi igazolás nélkül nem megy. A vemhességi vizsgálat során lehet tévedni, - mondta - de a szállítás nem akadhat el.
Én pedig nem álltam kötélnek, ezért csak 15 tehén került elszállításra. Mondtam, hogy én nem írok a papírokra hamis adatokat.
Az eset után 3 nap múlva jött a kisbíró a községi tanácstól, hogy a Zala Megyei Pártbizottságtól parancs érkezett, hogy másnap délelőtt 10 órakor jelentkezzek Zalaegerszegen Darabos elvtársnál, a Megyei Pártbizottság első titkáránál. Róla állatorvos-körökben is elterjedt a mondás, hogy nagyon kemény ember (a szóbeszéd igazi megnevezését nem írom le, mert nem bír nyomdafestéket).
Nem mondom, kicsit megijedtem, és azonnal berohantam Nagykanizsára Fodor Miklós főállatorvos úrhoz, aki nemcsak kitűnő ember volt úgy is, mint ember, úgy is, mint főnök. Tanácsot kértem tőle.
Amikor elpanaszoltam neki az esetet, Miklós bácsi csak hümmögött.
- Személyesen Darabos elvtársat kell keresned? - kérdezte. Nem pedig Gálosi megyei főállatorvos urat?
- Bizony az utasítás személyesen így szólt!
- Hát így ez nem lesz könnyű eset - nyugtázta a főorvos úr. A Darabossal nem lehet szórakozni! Jobb, ha viszel némi fehérneműt meg egy kis elemózsiát is, mert könnyen ott foghatnak. Mostanában ez nem ritka eset.
Erre már igazán megrémültem. Akkortájt mindennaposak voltak a letartóztatások, kitelepítések stb. Ma már nem túl sokan emlékeznek ezekre a rákosista időkre.
Az éjszaka nem aludtam, és reggel már időben elindultam motorral Zalaegerszegre. Darabos elvtárs akkurátus ember volt. Pontosan 10 órakor kiszólt a titkárnő, hogy bemehetek. Elhatároztam, hogy bármi történjék is, védem az igazamat.
Belépésemkor Darabos nagyot köszönt.
- Szabadság, Radnai elvtárs! - és anélkül, hogy leültetett volna in medias res belekezdett. - Hallom, hogy maga akadályozza a beszolgáltatást. 3 tehenet nem engedett elszállítani, ez pedig főben járó hiba.
Erre elmondtam, hogy én nem a beszolgáltatást gátoltam, csupán nem írtam rá az igazolásra a hamis adatot.
- Alig néhány hónapja jöttem ki az egyetemről, ahol azt oktatták, majd kinevezésemkor az FM-ben is arra tettem esküt, hogy a munkámat, az állatorvosi tevékenységet mindig lelkiismeretesen, a legjobb tudás szerint fogom végezni az orvosi szabályzat szigorú betartásával. Én csak ezt tettem! - mondtam idegesen, de határozottan.
Erre néhány perc szünet következett... Majd egyszeriben megenyhült a teljesen hétköznapi külsejű akkor nagyúr, és már sokkal barátságosabban beszélt.
- Hát fiatalember, a szabályt valóban be kell tartani, de a továbbiakban ilyen esetekben találjon módot, hogy a beszolgáltatás ne csorbuljon! Mert ez fontos népgazdasági érdek.
Búcsúzáskor már kezet is fogott velem.
Tanultam az esetből, a továbbiakban már a tartási helyen vizsgáltam meg az állatokat, és ha nem volt szállítható, a felvásárlónak volt ideje az állat kicserélésére. Nem szerettem volna, hogy megismétlődjön az eset. Mindez azonban számomra egyszer s mindenkorra ugyancsak tanulságos volt: az orvosi szabályt semmilyen körülmények között sem szabad megszegni, ám a hatalommal sem ajánlatos szembeszállni.
Rögzítettük azt a riportot is, amit a budapesti Gazda TV vett fel magánéletemről, munkásságomról, és egy napot velem töltött a stáb, elkísért napi munkámra. A riport 3 reggel adásba is került az MTV-ben.
Hadd mondjak most el egy történetet, ami az állatorvosi pályafutásom elején történt, amikor még alig száradt meg a tinta a diplomámon. Az eset az akkori időkre jellemző, ma már elképzelhetetlen. Összeütköztem a Hatalommal! Kezdő fiatalemberként azt hittem, hogy a gyakorlatban is mindent úgy kell tenni, ahogy azt a bölcs professzoraim tanították az egyetemen - pedig a mindennapos élet akkortájt nem ezt igazolta. Ennek bizonyítására álljon hát itt ez a példaértékű kis történet, mely a pályám kezdetén, 1952-ben: a beszolgáltatások idején játszódott.
Amint akkor mondták, a szarvasmarhákat "jóvátételként" szállították a győztes államokba. Ez falun úgy történt, hogy a központos községbe - és akkor ez volt az én székhely községem, Surd - időnként összegyűjtötték az akkorra tervezett számú tehenet, melyeknél rektálisan (végbélen át) vemhességi vizsgálatot kellett végezni, mert vemhes állatot nem volt szabad vágóba szállítani.
Nos, nevezett napon 18 tehenet vezettek fel helyből és a két szomszédos községből, Nemespátróból és Beleznáról. Tehát elvégeztem a kötelező vemhességi vizsgálatot, mely során 3 tehén vemhesnek bizonyult. Ezek járlatára nem is vezettem rá a "nem vemhes, vágóba szállítható" záradékot.
A felvásárló kért, könyörgött, majd fenyegetett, hogy feljelent, mert akadályozom a beszolgáltatást.
- Ennyi tehén van ütemezve, ezeknek el kell menni! De ez állatorvosi igazolás nélkül nem megy. A vemhességi vizsgálat során lehet tévedni, - mondta - de a szállítás nem akadhat el.
Én pedig nem álltam kötélnek, ezért csak 15 tehén került elszállításra. Mondtam, hogy én nem írok a papírokra hamis adatokat.
Az eset után 3 nap múlva jött a kisbíró a községi tanácstól, hogy a Zala Megyei Pártbizottságtól parancs érkezett, hogy másnap délelőtt 10 órakor jelentkezzek Zalaegerszegen Darabos elvtársnál, a Megyei Pártbizottság első titkáránál. Róla állatorvos-körökben is elterjedt a mondás, hogy nagyon kemény ember (a szóbeszéd igazi megnevezését nem írom le, mert nem bír nyomdafestéket).
Nem mondom, kicsit megijedtem, és azonnal berohantam Nagykanizsára Fodor Miklós főállatorvos úrhoz, aki nemcsak kitűnő ember volt úgy is, mint ember, úgy is, mint főnök. Tanácsot kértem tőle.
Amikor elpanaszoltam neki az esetet, Miklós bácsi csak hümmögött.
- Személyesen Darabos elvtársat kell keresned? - kérdezte. Nem pedig Gálosi megyei főállatorvos urat?
- Bizony az utasítás személyesen így szólt!
- Hát így ez nem lesz könnyű eset - nyugtázta a főorvos úr. A Darabossal nem lehet szórakozni! Jobb, ha viszel némi fehérneműt meg egy kis elemózsiát is, mert könnyen ott foghatnak. Mostanában ez nem ritka eset.
Erre már igazán megrémültem. Akkortájt mindennaposak voltak a letartóztatások, kitelepítések stb. Ma már nem túl sokan emlékeznek ezekre a rákosista időkre.
Az éjszaka nem aludtam, és reggel már időben elindultam motorral Zalaegerszegre. Darabos elvtárs akkurátus ember volt. Pontosan 10 órakor kiszólt a titkárnő, hogy bemehetek. Elhatároztam, hogy bármi történjék is, védem az igazamat.
Belépésemkor Darabos nagyot köszönt.
- Szabadság, Radnai elvtárs! - és anélkül, hogy leültetett volna in medias res belekezdett. - Hallom, hogy maga akadályozza a beszolgáltatást. 3 tehenet nem engedett elszállítani, ez pedig főben járó hiba.
Erre elmondtam, hogy én nem a beszolgáltatást gátoltam, csupán nem írtam rá az igazolásra a hamis adatot.
- Alig néhány hónapja jöttem ki az egyetemről, ahol azt oktatták, majd kinevezésemkor az FM-ben is arra tettem esküt, hogy a munkámat, az állatorvosi tevékenységet mindig lelkiismeretesen, a legjobb tudás szerint fogom végezni az orvosi szabályzat szigorú betartásával. Én csak ezt tettem! - mondtam idegesen, de határozottan.
Erre néhány perc szünet következett... Majd egyszeriben megenyhült a teljesen hétköznapi külsejű akkor nagyúr, és már sokkal barátságosabban beszélt.
- Hát fiatalember, a szabályt valóban be kell tartani, de a továbbiakban ilyen esetekben találjon módot, hogy a beszolgáltatás ne csorbuljon! Mert ez fontos népgazdasági érdek.
Búcsúzáskor már kezet is fogott velem.
Tanultam az esetből, a továbbiakban már a tartási helyen vizsgáltam meg az állatokat, és ha nem volt szállítható, a felvásárlónak volt ideje az állat kicserélésére. Nem szerettem volna, hogy megismétlődjön az eset. Mindez azonban számomra egyszer s mindenkorra ugyancsak tanulságos volt: az orvosi szabályt semmilyen körülmények között sem szabad megszegni, ám a hatalommal sem ajánlatos szembeszállni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése