2010. május 25., kedd

Felkérték (A művelődésszervező)


IGYEKEZTEM HASZNOSAN TÖLTENI AZ ELSZALADT ÉVTIZEDEKET (I.)
(Nem csak állatorvosként...)

Gyalogosan, kerékpárral, autóstoppal, autóval, vonattal, hajóval és repülővel számos országot bejártam. Mindenütt kitartóan fényképeztem, filmeztem, és mindent szorgalmasan feljegyeztem, amit fontosnak találtam. Kedvenceim a hatalmas vászonra kivetíthető diaképeim, melyekből mintegy 15200 darab gazdagítja a könyvtáramat, és valamennyihez magyarázó szöveget szerkesztettem.
Talán ma már - akit érdekel - a televízióban, az interneten könnyedén hozzájuthat a távoli országokból származó szép képekhez, eredeti filmfelvételekhez, amikor azonban még néhány évtizeddel ezelőtt felkértek vetített képekkel és mozgófilmmel kísért külföldi élménybeszámolókra a távoli országokról, bizony nagy várakozással és örömmel fogadták a "községeimben" és a környéken ezeket az előadásokat.
Különösen jóleső és kedves volt számomra, hogy mindig megtelt a terem, az emberek szórakozásképpen jöttek el az estéiket eltölteni a bemutatókon, és igazi sikeremnek könyveltem el, hogy utána ugyancsak sok-sok kérdést feltettek, mert ez igazolta számomra, hogy felkeltette az érdeklődést a vetítés és a hozzáfűzött imeretterjesztő szöveg: summa summárum a fáradozásunk eredményes volt. Amit ma sok műsorban különlegességként tartanak számon, nálunk természetes volt: az interaktív beszámoló sikerét az is biztosította, hogy a kérdésekre közvetlen tapasztalataim alapján tudtam választ adni.





Meghívó programfüzet a mohácsi Művelődési Központba






Előadást tartunk Mohácson. A nejem kezeli a vetítő gépet.





Előadás Belvárdgyula községben





Előadás Hásságy községben



Az Olasz községi előadás után. Jobbra elöl a diavetítő mögött a feleségem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése