2010. május 21., péntek

NÉKOSZ 1.

HOGYAN LETTEM KOLLÉGIUMI TITKÁR?
(1947)


Miután felvettek az Agrártudományi Egyetem Kertészeti Karára, felutaztam Budapestre, és hogy felmehettem, annak köszönhettem, hogy felvételt nyertem a NÉKOSZ agrárkollégiumába, az Áchim András Népi Kollégiumba. Az akkori népi kollégiumokról sok újságcikk olvasható, sőt könyv is jelent meg, kritizálják jobbról is, balról is, sokan olyanok is, akik nem is éltek sohasem Népi Kollégiumban. Én azonban csak egyet tudok: számos olyan szegény fiatalember továbbtanulási lehetőségét biztosította, akiknek ez egyébként nem lett volna lehetséges. Ezek közé tartoztam én is.
Igaz, hogy mint lelkiismeretes diák a Kertészeti Karon valamennyi előírt vizsgát letettem, nem itt folytattam a tanulmányaimat, hanem eredeti tervemnek megfelelően átmentem az Állatorvosi Karra, ahol beíratkoztam az I. évfolyamra.
A NÉKOSZ központban ismerték a tervemet, és minthogy a NÉKOSZ-nak nem volt állatorvosi kollégiuma, még a nyár folyamán megbíztak egy ilyen típusú kollégium megszervezésével. A nyaram ezzel telt.
Találtam is az Egyetemhez közel, a Benczúr u. 34. sz. alatt egy némileg romos, de senki által nem lakott épületet (a háború után sok ilyen volt), amit rendbehozattunk, és itt szerveztem meg a Monostori Károly Állatorvosi Népi Kollégiumot. Igazgatónak Magyari Andrást, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem későbbi professzorát kértem fel.




A kollégium működése beindult. Egymás után jöttek a szegénysorsú diákok, akik az Állatorvosi Egyetemre nyertek felvételt. A képen éppen Szabadfy Zoltán felvételi kérelmét veszem át, aki hamarosan a kollégiumunk tagja lett.






(Kinevezés)

A mindennapos ügyeket a kollégiumi titkár intézte, irányította, szervezte a munkát, az előírt kollégiumi rendet. Erre a feladatra én kaptam megbízást - ha úgy tetszik -, kinevezést a Monostori Kollégiumba...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése