MIÉRT MAGYAROSÍTOTTAM REISZBERGERRŐL RADNAIRA A NEVEM?
(1946)
Talán nem volt egyértelmű, hogy az 1946. év előttről szóló bejegyzéseimben, dokumentumaimon még Reiszberger néven szerepeltem, majd ezt követően a nevem Radnaira változott. Igen, ekkor "magyarítottam". Elmondom, hogy ezt mi indokolta.
Őseimet Graz környékéről telepítette át Ausztriából Magyarországra, nevezetesen Dunántúlra Mária Terézia osztrák császárnő. Amint a dokumentumok bizonyítják, valamennyien iparosemberek, fazekasok, kőmívesek stb. voltak. Ez a típusú név német nyelvterületen elterjedt, gyakori, így a sváb vidékeken (így a Dunántúlon) sem ritka. Apám azonban az iskolái elvégzése után a felvidékre, Heves megyébe került tanítani, itt pedig svábok egyáltalán nem éltek, német hangzású nevük zömmel csak a zsidóknak volt.
Bekerültem Hatvanba a gimnáziumba, ahol pedig sokáig az osztálytársaim, de a tanárok is zsidónak néztek, zsidó származásúnak tartottak. Az osztályban volt 4 zsidó fiú (Blumenthal, Gersch, Marschik, Rosenbaum) és egy hasonlóan német nevű keresztény, Reiszberger István!
Jó példa arra, hogy egyik-másik tanár is zsidónak nézett a következő eset. Amikor a zsidóknak nagy ünnepük volt, ők nem jöttek iskolába, hanem a templomukban töltötték az időt. Juhász tanár úr azonban látta, hogy én ott vagyok az órán. Felszólított (magázott bennünket):
- Mondja, Reiszberger, maga nem ment istentiszteletre? - Az osztály pedig felröhögött...
És abban az időben nem volt jó zsidónak lenni! Nemcsak a felnőttek, de a diákok között is keményen élt az antiszemitizmus, a zsidózás! Nemcsak kiközösítették sokan a zsidó gyerekeket, de sokszor atrocitásokra is sor került! Akár ok nélkül is, provokációt gerjesztve megverték őket a társaik. Pedig a szigorú iskolai rendtartás abban az időben az ilyesmit is meg a tanárokkal való akár apró fegyelmezetlenségeket, akár a tiszteletlenséget is szigorúan büntette. Súlyosabb esetben pedig a gimnáziumból való kizárás lehetett a következmény.
A szüleim soha nem jöttek be szülői értekezletre vagy iskolai ünnepségekre még akkor sem, amikor engem is a kitüntetettek közé soroltak. De bizony ez ügyben be kellett jönni Apámnak a gimnáziumba "pofafürdőre", a tiszti egyenruhájában (katonatiszt nem lehetett abban az időben zsidó származású).
De a háború után sem volt jó a német nevet viselni, mert akkor meg a svábok kerültek okkal vagy ok nélkül, sokszor csak a nevük miatt terítékre, akár "málenki robotra történő" elhurcolásra. De még a fogolytáborban is a németek közé akartak sorolni. Summa summárum elhatároztam, hogy magyar vagyok, a nevemet is magyarra változtatom.
De mire? Úgy szerettem volna, ha az őseim között találok egy jóhangzású szép magyar nevet. (Ez ismerve az ősök neveit elég nehéz lehetett - a bejegyző.) Hosszas böngészkedés után sikerült is egy Radnai nevű kaposvári rokonomat felkutatni. Így lettem hát Radnai. (Megjegyzem, hogy Apám is Radnai névre magyarosított, de esetemben az eljárás külön folyt, mert már nagykorú voltam.)
Őseimet Graz környékéről telepítette át Ausztriából Magyarországra, nevezetesen Dunántúlra Mária Terézia osztrák császárnő. Amint a dokumentumok bizonyítják, valamennyien iparosemberek, fazekasok, kőmívesek stb. voltak. Ez a típusú név német nyelvterületen elterjedt, gyakori, így a sváb vidékeken (így a Dunántúlon) sem ritka. Apám azonban az iskolái elvégzése után a felvidékre, Heves megyébe került tanítani, itt pedig svábok egyáltalán nem éltek, német hangzású nevük zömmel csak a zsidóknak volt.
Bekerültem Hatvanba a gimnáziumba, ahol pedig sokáig az osztálytársaim, de a tanárok is zsidónak néztek, zsidó származásúnak tartottak. Az osztályban volt 4 zsidó fiú (Blumenthal, Gersch, Marschik, Rosenbaum) és egy hasonlóan német nevű keresztény, Reiszberger István!
Jó példa arra, hogy egyik-másik tanár is zsidónak nézett a következő eset. Amikor a zsidóknak nagy ünnepük volt, ők nem jöttek iskolába, hanem a templomukban töltötték az időt. Juhász tanár úr azonban látta, hogy én ott vagyok az órán. Felszólított (magázott bennünket):
- Mondja, Reiszberger, maga nem ment istentiszteletre? - Az osztály pedig felröhögött...
És abban az időben nem volt jó zsidónak lenni! Nemcsak a felnőttek, de a diákok között is keményen élt az antiszemitizmus, a zsidózás! Nemcsak kiközösítették sokan a zsidó gyerekeket, de sokszor atrocitásokra is sor került! Akár ok nélkül is, provokációt gerjesztve megverték őket a társaik. Pedig a szigorú iskolai rendtartás abban az időben az ilyesmit is meg a tanárokkal való akár apró fegyelmezetlenségeket, akár a tiszteletlenséget is szigorúan büntette. Súlyosabb esetben pedig a gimnáziumból való kizárás lehetett a következmény.
A szüleim soha nem jöttek be szülői értekezletre vagy iskolai ünnepségekre még akkor sem, amikor engem is a kitüntetettek közé soroltak. De bizony ez ügyben be kellett jönni Apámnak a gimnáziumba "pofafürdőre", a tiszti egyenruhájában (katonatiszt nem lehetett abban az időben zsidó származású).
De a háború után sem volt jó a német nevet viselni, mert akkor meg a svábok kerültek okkal vagy ok nélkül, sokszor csak a nevük miatt terítékre, akár "málenki robotra történő" elhurcolásra. De még a fogolytáborban is a németek közé akartak sorolni. Summa summárum elhatároztam, hogy magyar vagyok, a nevemet is magyarra változtatom.
De mire? Úgy szerettem volna, ha az őseim között találok egy jóhangzású szép magyar nevet. (Ez ismerve az ősök neveit elég nehéz lehetett - a bejegyző.) Hosszas böngészkedés után sikerült is egy Radnai nevű kaposvári rokonomat felkutatni. Így lettem hát Radnai. (Megjegyzem, hogy Apám is Radnai névre magyarosított, de esetemben az eljárás külön folyt, mert már nagykorú voltam.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése